rész javítva
Köszi, hogy itt vagytok!💘

jó olvasást!😊💓

-Mi a fene volt ez?- mondom ki hangosan is a fejemben megfogalmazódott kérdést. 

- Egy bunkó, aki nem fél megzsarolni két idősebbet - válaszol Taehyung a szemöldökét ráncolva.

- Honnan veszed, hogy fiatalabb nálunk? – döbbenek le egy pillanatra. Az a srác sokkal magasabb mindkettőnknél és a teste... hát kb mint egy huszonévesé, aki napi szinten gyúr. Vagy mint egy görög istené.Na jó, koncentráljunk a beszélgetésre. 

- Az alagsori mosdó eléggé kiesik a felsőbb éveseknek - folytatja- Nagyjából öt percig tart, mire ideérünk. Ha a felső szinteken minden mosdó teljesen tele volt és mindenki egy óráig hugyozott, akkor érthető, hogy mit keresett it, de ez nem valószínű. Az egyik kilencedikes osztálynak viszont ez a második legközelebbi mosdó. Ergo egy kilencedikes takony fog két hónapig szívatni - fejezi be egy apró sóhajjal. Nem győzök csodálkozni, hogy az én barátomnak esze is van. Úgy tűnik, kielégülés után egész jó logikája lesz, mert végre jut vér az agyába is.

De inkább nem dicsérem meg, nehogy minden dolgozat előtt le kelljen szopnom. 

- Ha tudtad, hogy fiatalabb két évvel, miért mentél bele ilyen könnyen? – teszem fel következő kérdésem. Igaz, hogy Magyarországon élünk, de azért a koreai hagyományok szerint az idősebbeknek kijár a tisztelet.

- Szerintem egész könnyen megúsztuk. Nem halunk bele egy-két házi dolgozat megírásába. Ha nem viszi túlzásba a kis szaros, még jól is járunk. Gondolj bele, mi lenne, ha elmondaná mindenkinek! – fordul vissza felém komoly arccal, miközben felfelé lépkedünk a lépcsőn - Sulit kéne váltanunk év vége előtt. 

- Kíváncsi vagyok, neki miért kellett ilyenkor másik suliba jönnie - mondom ki hangosan is az egyik gondolatom. A másik még a házi dolgozatnál tart. Szívesen átmennék Jungkook-hoz „dolgozatot írni”...

Komolyan ez a gyerek a legrosszabbat hozza ki belőlem.

- Nem tudom, de ha kiderítjük, előnyben lehetünk- gondolkodik tovább az ügyön, amivel nagyon meglep. A barátomat ma nem lehet kizökkenteni. Még azt sem veszi észre, hogy mennyire bejön nekem a kissrác.

- Hogy érted?

- Ha durván követelőzni kezdene, bajban lehetünk. Érdemes lenne kicsit kémkedni utána és többet megtudni róla. 

 - Igazad van! – helyeselek lelkesen. Például érdemes lenne megtudni, hogy mennyire meleg és nem csak képzeltem-e, hogy flörtölt velem.

- Talán ezt a mosdót hanyagolni kéne egy ideig – néz rám, miközben lebiggyeszti alsó ajkát.

- Oké – egyezek bele gyorsan. Amúgy se tudnék rá fókuszálni, miközben a fejem minden zegzugát ez a srác tölti ki.

- Majd nálatok vagy az öltözőben esetleg - folytatja Taehyung - könnyebben beindulok, ha rajtakaphatnak. Pedig mennyire nem buli, ha tényleg rajtakapnak! - ingatja fejét - Azt hiszem, reménytelen perverz vagyok. 

- Ha te az vagy, én mi vagyok? – lököm vállon vigyorogva, mire ő is elmosolyodik.

Mire becsöngetnek, beérünk az osztályba, ami jó, mert ennek a tanárnak az a mániája, hogy ha nem vagy bent előtte a teremben, akkor nem enged be és igazolatlant ad. Talán ez volt a divat ’64-ben, de ez már a 21. század. Minek engednek tanítani ilyen dinoszauruszokat...? 

Ez a három óra olyan lassan vánszorog, hogy alig bírom ki. Jungkook túl nagy hatással volt rám: egész nap készültségben vagyok odalent. Még jó, hogy csak ránézek a tanárnőre és fél perc múlva már lekókad, mint egy magányos virág, amire rátapostak egy acélbetétes bakanccsal.

Általában óra előtt elolvasom, hogy miből fogunk felelni, de most nem bírok koncentrálni. Csak bámulom a betűket, mint egy debil és a nagyszütetre gondolok. Olyan feszültségben vagyok, mint egy szétpukkanni készülő lufi.

Kicsengetnek, és ekkor veszem észre, hogy teljesen üres a füzetem. Elintézném egy vállrándítással, de ekkor megszólal a tanár: 

- Következő órán dolgozat a mai anyagból. Tanuljanak! - teszi hozzá, mire pánikba esem és elkérném a padtársam füzetét, de már mindenki kifelé megy.

- Taehyung, add már oda a füzeted, légyszi! – nézek barátomra, aki megvárt az ajtóban.

 - Minek? Jegyzetelés helyett a töködet vakartad? – vigyorog jókedvűen. 

- Pár dolog kimaradt. Még ma átviszem hozzád a füzetet, hogy tanulhass - mondom. Tudom, hogy TaeTae minden órára készül. Igazi jó fiú, ha tanulásról van szó. Nem akar csalódást okozni a szüleinek. 

- Majd én átmegyek, úgyis ki van lőve a mosdónk, az én húgom meg otthon lesz, mire hazaérünk.

Nyúlok a füzetért, de megáll a kezem a levegőben. Valahogy most inkább nem csinálnám... vagy talán csak nem vele.

Jesszusom, mit művelt velem az a kölyök?? Egyszer találkozunk, máris csak az ő nadrágjában szeretnék turkálni?

Jut eszembe, sietnem kell. Találkám van magával Adonisszal.

- Oké, kösz. Most mennem kell – mondom a füzetet eltéve és reménykedem, hogy nem kérdez rá, hova. 

- Hova mész?

Na, ez nem jött be.

- Puncsolni akarok a matektanárnak, hogy ne írasson ma dogát.

Tae másik csoportban van, így nem olyan feltűnő a hazugság. Egyáltalán minek hazudnom? Miért nem tudhatja, hogy Jungkook kérni akar valamit csak tőlem...?

- Ja oké, menj nyald ki neki fényesre! - röhög a képembe tapintatosan.

- Hülye - passzírozok ki magamból egy félmosolyt, majd elindulok a büfé felé. 

Kettesével szedem a lépcsőfokokat,aztán megtorpanok. Hova a fenébe sietek ennyire?? Nyugi már, Jimin...

Egy perccel később mégis odaérek, mert nem bírok lassan menni. Szemeim vágynak a látványra, amit nyújt. Szívem hevesen ver, ha rá gondolok. A torkomtól kezdve a mellkasomom át az ágyékomig mindenütt érzem, hogy könnyedén felkavarta életem állóvizét.

Szokás szerint majdnem minden asztalnál ülnek, a büfé ablakánál meg kígyózik a sor, pedig baromi drága. Végülis a büfés néninek is meg kell élnie valamiből.

Ekkor meglátom őt. Jungkook szexi félmosolyától megtorpanok és csak bámulok, mint az a bizonyos borjú. A szemem automatikusan végigpásztázza minden porcikáját a feje búbjától egészen a lábfejéig. Talán kicsit túl sokáig időzik rajta tekintetem, mert elvigyorodik. Észrevehette?

Lábával kilöki a széket maga mellett, mire végre tovább indulok. Végig a szemembe néz, amitől eltompul minden zaj és a szívem érezhetően erősebben ver. Enyhén izzadni kezdek és a nevemet is elfelejtem, mire leülök. Már amúgy se bírta volna sokáig a lábam. 

- Na végre ideért a kedvenc rabszolgám!

Most komolyan, muszáj ilyen szavakat használnia?? Csak beindul a fantáziám tőle. Kikötözve látom magam, mintha a Szürke Ötven Árnyalatában lennénk.

Le kell higgadnom, de kurva gyorsan.

- Jimin - nyögöm rekedt hangon, száraz torokkal. Beteggé tesz ez a fiú.

- Hogy mondtad? Nem értettem - hajol közelebb vigyorogva, majd megfogja a székemet és közelebb rántja magához, amitől a vérnyomásom az egekbe szökik. Nem merek a szemébe nézni, csak összehúzom magam, mint egy kislány és azt motyogom: 

- Jimin vagyok. 

- Szóval Jimin - ízlelgeti a nevem, mire felnézek, ami nagy hiba volt. Túl közel vannak aranyos, egyben szexi ajkai, melyeken pajkos félmosoly játszik szakadatlanul.

- I-igen – nyökögöm vékony hangon. Gondolatban adok egy jókora pofont magamnak amiért dadogni kezdtem.

Megint elmosolyodik, és nem tehetek róla, muszáj nekem is elmosolyodnom. Olyan ellenállhatatlan, egyszerre aranyos és dögös!

- Meg kéne büntesselek, amiért nem siettél, Jimin – jelenti ki, de eltart egy pár másodpercig, mire eljutnak a szavai ködös tudatomhoz - Most akkora sor van, hogy nem tudunk kaját venni,mert nem értél ide időben. 

Rájövök, hogy nem kéne így bámulnom ahelyett, hogy válaszolnék, de csak a „büntetésre” tudok gondolni. Olyan, mintha egy fehér vászon lenne az agyam, amire azt fest ez a fiú, amit csak akar. 

- Már megint megnémultál? – kérdezi, mire puhának és csókolnivalónak tűnő ajkairól visszanézek sötét szemébe.
Nem tudom, mit mondhatnék, úgyhogy inkább megpróbálom zavarba hozni én is: 

- Hány éves is vagy? 

Csend. Bejött.

 
- Miért, te hány éves vagy, töpszli? – aúú. Ez fájt. 
-16 és fél - mondom, kis önbizalmat csempészve a hangomba. Most már szinte biztos, hogy fiatalabb, de ettől még nem változik, hogy jelen pillanatban azt csinál velem, amit akar, nem bírnék ellenkezni. Akár le is kaphatna, nem tudnám ellökni, olyan hatalma van felettem.

De ezt neki nem kell tudnia. 

Leolvad a fölényes vigyor a képéről és most először ő kapja el a szemét. Aha! Taehyung, áldalak az eszedért! Végre egy kis előnyben vagyok. 

- Tehát hány éves is vagy? - kérdezem, már egész más hangon, hogy érezze, kivel beszél. Egy hyung-gal áll (ül) szemben! 

- Eszem ágában sincs hyung-nak hívni, ezt elfelejtheted – tér vissza a magabiztos Jungkook. Már épp tiltakozni akarnék, mikor folytatja - Év végéig amit mondok neked, az parancs. Ha nem akarod, hogy kiderüljön, hogy a suli vécéjében szoptad le a pasidat. 

- Nem a pasim – vágom rá szinte azonnal.

Látom, hogy meglepődik, aztán elmosolyodik, majd megkérdezi: 

- Nem vagy éhes? 

- Nem.

Erre, mint egy parancsra, megkordul a gyomrom. Oh. Ez kissé kínos.

- Aha, akkor mi volt ez? – vigyorog, mire megforgatom a szemem – Gyere!

Ezzel megfogja  a kezem, amitől elkezdek izzadni, mint kurva a templomban.  

Már vagy egy perce megyünk, amikor felfogom, mit csinál, és felemelem tekintetem kezeinkről az arcára. Idegesen körbenézek, de a tömegben nem úgy tűnik, mintha bárkinek is feltűnt volna. 
- Hova megyünk? – találom meg a hangom.

- Enni - néz rám komolyan, de a szája sarkában látok egy apró mosolyt, amitől megint nehezebben veszem a levegőt. Egyszer csak észreveszem, hogy rohadtul nem a büfénél vagyunk, hanem egy kihalt folyosón a „D” épületben. 

- Mit akarsz itt enni? Gyúrmát? – kérdezem, mert itt az általános iskolások vannak, kivéve persze nagyszünetben, amikor kimennek. 

-Te ehetsz azt is, de én inkább valami rendes kaját ennék – azzal bemegy az egyik terembe és kinyit egy ablakot, amitől nagyon-nagyon rosszat sejtek...

- Remélem, csak levegőzni akarsz – tördelem a kezem és máris azt számolgatom, hányadik igazolatlan lenne ez, mert három után osztályfőnöki jár, ami azt jelenti, hogy jön a bébiszitter...

Biztos látszik a tiszta rémület az arcomon, mert Jungkook kivételesen kedves mosollyal megpróbál megnyugtatni: 

- Ne aggódj, nem megyünk messzire. Megvesszük a kaját és megesszük menet közben. 

Barátságos, kellemes hangulat alakul ki, ahogy fejemet enyhén hátradöntve nézek fel rá és mosolygunk. Nem is olyan rossz ez a srác. Talán csak félreismertem. Talán csak egy jó kisfiú, a kinézete ellenére. Lehet, hogy még a kisautókat tologatja otthon és az egészet csak beképzeltem.

 
Csakhogy hamar rá kell jönnöm, hogy rohadtul nem így van és a látszat néha egyáltalán nem csal.

Egy gyors mozdulattal átkarolja térdem és ráfektet az ablakpárkányra, majd fenekemre nagyot nyomva kilök az ablakon. Kiszalad a számon egy „hé!” mielőtt földet érnék, ami mellesleg nem kifejezetten kellemes. Próbálok feltápászkodni,, közben négykézláb odaszólok neki: 

- Ezt muszáj volt? 

- Vigyázz! – figyelmeztet, majd egy másodperccel később megérzem a súlyát magamon és visszarogyok alatta a földre. 

Meglepetésemben csak ennyit tudok kinyögni:

-       Mi a szar?

Kiszorul a levegő a tüdőmből és mozdulni sem bírok, ennek ellenére annyira intim és felkavaró ez a testhelyzet, hogy érzem, ahogy pipacsvörössé válik arcom.

- Egész kényelmes vagy, Chim Chim – mondja, majd vigyorogva felsegít. 

- Minek hívtál, te benga állat?! – leplezem zavarom felháborodással, hátha beveszi, hogy a dühtől vagyok piros, mint a pávián segge.

- Most találtam ki, szerintem illik hozzád. Így foglak hívni, úgyhogy jobb, ha hozzászoksz, Chim Chim!

Láthatóan nagyon elmésnek hiszi magát, hogy az idősebbet hyung helyett egy gyerekes becenévvel illeti. Komolyan kihoz a sodromból ez a takony. De milyen átkozottul jóképű takony! 

- Eszedbe ne jusson így hí... – akad torkomon a szó, amikor megint megfogja kezem és sietve húzni kezd maga után.

Park Jimin, ne reagálj olyan hevesen, mintha a farkadra markolt volna! Ez csak a kezed, az istenit! 

Csendben maga után von egész a kapuig, ami ilyenkor be van zárva. 

- Na és most hogyan tovább, nagyokos? – vonom fel egyik szemöldököm.

- Átmászunk - jelenti ki egyszerűen és hátára kap, mintha egy zsák krumpli lennék, aminek hatására sikkantok egyet, mint egy kislány. Ám ezzel nincs vége a mutatványnak, mert hirtelen belemarkol fenekembe, aminek hatására lüktetni kezd a családi ékszer és érzem, hogy csak úgy pezseg a vér az ereimben - Kapaszkodj, mert lecsúszol, te kis fokhagymaseggű!

Nem látom az arcát, de érzem, hogy vigyorog. Lábammal átkarolom a törzsét, kezemmel pedig a nyakát és imádkozom, nehogy megérezze, hogy keményedek. Nagyot nyelve próbálok a tanárnőkre gondolni, de Jungkook teste hozzáér az enyémhez, amitől nagyon nehéz nem erre figyelni. Minden pillanattal egyre nehezebbé válik a lélegzetvégel. Félek, hogy a szívem felrobban a mellkasomban.

Néhány mozdulattal átmászik a kapun, velem a hátán, amin enyhén szólva is meglepődöm. Mennyi ereje van ennek a srácnak?

Amikor letesz, még enyhén tátva van a szám, amit azonnal észrevesz: 

- Na mi van, Chim Chim? A srác, akit leszoptál, nem tud ilyet? 

Magamban összehasonlítom Taehyung-ot Jungkook-kal, és egyet kell értenem vele. Ekkor azonban feltűnik valami. 

- Te féltékeny vagy? – kérdezem csodálkozva és vigyorra húzódik a szám. Szóval meleg! Ez csak azt jelentheti, ugye? Na, nem mintha én meleg lennék.

Á, dehogy.

- Nem vagyok féltékeny! – emeli fel a hangját, amitől összerezzenek – Csak azt nem értem, minek leszopni valakit, aki nem is a pasid. Akárkit leápolsz egy sulivécében?

- Nem, én csak... – próbálom keresni a szavakat, de semmi nem jut eszembe - Semmi közöd hozzá!

Eez igen! Ez aztán frappáns volt, Jimin! Még egy ilyen, és talán megkapod a béna visszavágásokért járó oklevelet, csak így tovább! 

- Illik hozzád az új neved, Chim Chim - mosolyog - Úgy beszélsz, mint egy kisgyerek. 

- Te... te vagy a fiatalabb, úgyhogy meg se szólalj - motyogom, magamban igazat adva neki.

Hogy magyarázzam meg, hogy csak barátok vagyunk, de kiverjük egymásnak? Ez nonszensz. 

Csendben baktatunk dombnak felfelé, ami sose volt  a kedvencem, közben gondolkodom. Nem akarok bébiszittert, úgyhogy nagyon nem lenne jó egy újabb igazolatlan.

- Siessünk vissza! 

- Ne félj, stréberkém, nem maradsz sokáig távol az isitől. 

Már megint gúnyolódik,ezt nem hiszem el! 

- Nem fér bele több igazolatlan, oké? – védekezek bizonytalanul. Nem akarom, hogy bénának nézzen.

- Anyuci nem főz neked tejbepapit este, ha hazaviszel egy igazolatlant?

Nem értem, mi ez a hirtelen támadás. Még azért ilyen, mert azt hiszi, akárkit leápolok a mosdóban? 

- Nem is élek együtt anyámékkal – árulom el neki, mire a gúny helyét csodálkozás váltja fel arcán.

- Akkor? 

-Németországban dolgoznak, csak néha jönnek haza. Amúgy meg mi bajod? Taehyung csak a barátom... ha miatta vagy ilyen...

- Minden barátodat leszopod? - nevet fel halkan, de kicsit keserűnek tűnik a nevetése - Akkor szeretnék a barátod lenni! 

- Lehetsz - mondom, és furán érzem magam. Most nyíltan kimondta, hogy szeretné, ha a számba venném? A gondolatra megrándul a farkam – Jelenleg Taehyung az egyetlen barátom. Nagyon közel állunk egymáshoz, de nem járunk, vagy ilyesmi.

A végén már csak motyogok. Nagyot sóhajtok, mert a kommunikáció nem az erősségem.

- Aha. Érdekes.

Hát, nyugodjék békében ez a beszélgetés.

Odaérünk a hamburgereshez és a zsebembe nyúlva jövök rá, hogy nem hoztam pénzt. 

- Kettőt kérünk – rendel Jungkook, mire felkapom a fejem - Ne aggódj, Chim Chim, én fizetek. 

- Nem kell...

- Csönd.

Leinti az idősebbet? A kis bunkó! Na mindegy, meghív, úgyhogy nem panaszkodunk.

- Mehet bele minden? - kérdezi az árus, mire azt mondom, hogy hagyma nem kell. Már csak az hiányzik, hogy büdös legyen a szám. 

Hamar elkészülnek a hambik és nagyon finom is lett. Evés közben visszaindulunk arra a lepratelepre. 

- Köszönöm - nézek rá Jungkook-ra félve, mert nem tudom, mérges-e még. 

- Nincs mit. 

Nem látok semmit az arcán, de nem akarok kínos csendet, úgyhogy inkább kérdezek tőle valamit: 

- Hogyhogy ilyenkor váltottál sulit? 

Megváltozik a testtartása: merevnek tűnik, de aztán mosolyt erőltetve fordul hozzám: 

- Semmi különös, csak egy kis zűr volt otthon-válaszol látszólag nyugodtan, de valami feszültséget vélek felfedezni hangjában - Inkább azon gondolkozz, hogyan hálálod meg a hambit.

Visszatért a vigyora, még az egyik szemöldökét is felhúzza kihívóan. Most csak poénkodik vagy tényleg valami perverzre gondol...? Mint mondjuk én.

 
- Ho-hogy érted? – dadogok mint egy komplett idióta.

Lányos zavaromban túl nagyot harapok a hambiból és tiszta maszat lesz az arcom. Már próbálnám letörölni, amikor megérzem Jungkook kezét a számon. 

- Gyere át segíteni a háziban.

Látom, hogy mozog a szája, de megint eltelik egy pár pillanat, mire megértem, mit mondott, majd... szájához emeli a szószos kezét és lenyalja, amitől hirtelen olyan feszülősnek érzem a nadrágom, mintha két számmal kisebb lenne. Megbabonázva nézem, ahogy erotikusan nyalogatja az ujját, majd abbahagyja és kezével felemeli államat,így szemébe kell néznem. 

- ChimChim felizgult - mondja és lenéz a nadrágomra, amin jól kivehető merevedésem.

Te jó ég, azonnal elásom magam! Vörösebb lettem, mint a főtt rák, amin láthatólag kurva jól szórakozik. Próbálom visszatartani a lélegzetemet, mert azt olvastam, attól lelankad, de a felgyorsult szívverés és nulla oxigén nem túl jó kombó, úgyhogy elkezdek zihálni és kicsit megszédülök.

- Jól vagy? – kérdi, de még ki se mondta, már meg is botlottam. Tuti pofára estem volna, ha nincsenek olyan jó reflexei és nem kap el. Oké, nem vagyok egy romantikus alkat, de... ahogy elkapott és izmos karjaiban tart, ezernyi pillangó repdes a gyomromban.

 
- J-jól...

Tessék, már megint dadogok. Talán meg kéne kérdeznem anyámat, hogy nem voltam-e koraszülött. Lehet, hogy debil vagyok, csak nem tudok róla. A magasságomat megmagyarázná. 

- Mindig elájulsz, ha feláll, Chim? – ajándékoz meg ismét egy pimasz mosollyal, miközben fél karjával engem tart. Nehéz felháborodni, ha egy félisten a karjában tart éppen.

- Nem is ájultam el, csak megszédültem – védekezek zavartan. A tényt, hogy felállt, meg se próbálom tagadni. Túl egyértelmű volt, sajna. 

- Talán a karjaimban kéne visszavigyelek- tűnődik, mire a vérnyomásom az egekbe szökik - Fogd meg! – mondja, mire kikerekedik a szemem.

-       Itt? Most??

 – A hamburgert, te kis kanos! – röhög a képembe.

Basszus, már megint így beégek! Egy nap alatt ennyiszer, ez túl sok! Gyorsan vissza kell érni abba a pöcegödörbe. Inkább az iskola, mint hogy még egyszer így leégessem magam.

Megfogom a hambit, és arcomat a pólójába rejtve ostorozom magam egészen az iskoláig, közben beszippantom az illatát. Öblítő és parfüm. Fimom.

Odaérünk a kapuhoz, ahol Jungkook letesz és... és egyszerűen kinyitja! Hogy miii?? 

- Ezt hogy csináltad?? – kérdezem tátott szájjal, mint egy hal. 

-Tudod, ez egy kilincs - magyarázza, mintha nyomi lennék - Le kell nyomni, ha ki akarsz nyitni egy ajtót. 

- Tudom, hogy kilincs, de minek másztunk ki, ha tudtad, hogy nyitva van??? – hirtelen tiszta ideg leszek. Komolyan, ez a gyerek teljesen kibillent a lelki egyensúlyomból. 

- Nem voltam benne biztos – rántja meg széles vállát, miközben nyilvánvalóam kiválóan szórakozik rajtam - Általában be van zárva, csak onnan gondoltam, hogy ma nem, hogy reggel, mikor jöttem, nyitva volt. 

- Akkor miért nem nézted meg? – kérdezem felháborodva. 
- Miért nem nézted meg te?

Ez az önelégült vigyor... szóval csak a seggemet akarta markolászni! Legszívesebben behúznék neki egyet, vagy... vagy megcsókolnám és hagynám, hogy leteperjen.

- Csak hogy tudd, ha nem sietnék, most megütnélek, taknyos - próbálok fenyegetően beszélni, de megszeppenek, ahogy fölém tornyosul. 

- Persze, Chim Chim - mondja, és még közelebb jön, így mellkasunk összeér és fejemet hátra kell döntenem, hogy a szemébe nézhessek. Enyhén elnyíló ajkakkal felém hajol, mire automatikusan behunyom szemem és kalapáló szívvel várok, de mikor pár másodperccel később se érzem a csókot, kinyitom, és... és mit látok? Egy önelégült barmot a pofámba vigyorogva! 

-Te... – nem is tudom, mit mondhatnék, úgy felmegy bennem a pumpa - Te... 

- Én? Én mi? 

Hirtelen támad egy ötletem és belenyomom az egyik hambit az arcába, de úgy rendesen. Nehogy már ezt megússza! 

-Héé! – lép arrébb  és elfintorodva próbálja letörölni - Ezt miért kaptam? 
- Még van képed megkérdezni? – nézek rá először mérgesen, de aztán megelégszem az eredménnyel - Na, most már mehetünk vissza órára. 

Elindulok, de hiba volt hátat fordítani neki. Kiveszi a hambi maradékát a kezemből és nekinyomja a hófehér pólómnak. 

- Megvesztél, ember? – kiáltok rá. Most kell beletörődnöm, hogy baromira nem fogok beérni arra az istenverte matekórára. 

- Nyugi, Chim. Van váltópólóm, megkapod - karolja át a vállam, mintha régi jó barátok lennénk. Úgy is érzem, mintha már régóta ismerném. Nem tudok rá haragudni. 

Befelé érdekes mód megintcsak akad egy ajtó, amin észrevétlenül besunnyoghatunk, de ez nem akadályozza meg Jungkook-ot abban, hogy ráverjen egyet a seggemre. Akkorát csattan, hogy visszhanzik a folyosón. 

Dühösen nézek hátra, de ő csak mosolyog.

- Muszáj ezt? – kérdezem. 

- Ingerel ebben a szűk nadrágban a segged – jelenti ki egyszerűen - Ha nem akarod, hogy rácsapjak, ne vedd fel. 

- Járjak nadrág nélkül? – hülyéskedek, mire felcsillan a szeme. 

- Én benne vagyok. 

- Marha.

Nem tudok nem mosolyogni. Lassan elmehetnék bohócnak ezzel a levakarhatatlan vigyorral a képemen. Minden olyan izgalmas vele. 

Odamegyünk a szekrényéhez, ahonnan elővesz egy fekete pólót. Mivel nincs idő, gyorsan lerántom magamról a dzsuvás ruhadarabot és a másikért nyúlok, mire elrántja a kezét. 

- Nem-nem! – csóválja a fejét - ennek ára van. 

- Ne hülyéskedj már, rohadtul elkések miattad! – tör ki belőlem - Mi a fenét akarsz? 

Észreveszem, hogy intenzíven bámulja felsőtestem, amitől felgyorsul a szívverésem.

Egyik kezét tarkómra csúsztatja, amitől elakad a lélegzetem. Ajkát szétnyitva egyre közelebb hajol, de most nem csukom be a szemem. Nem ugorhatok be megint neki! Nagy nehezen, de sikerül félig nyitva tartanom a szemem.

Nekilök a szekrénynek és nekinyomja feszes testét az enyémnek. Minden bajom van; egyre gyorsabban ver a szívem, nehezen veszek levegőt, hiányos öltözékem ellenére melegem lesz és gondok akadnak odalent. Nedves ajkát bámulom és minden próbálkozásom ellenére kiszalad egy halk nyögés. Nem hallok semmit, csak a szívem dübörgését, mintha víz alatt lennék és elhomályosul a látásom is. 

Egyszercsak egy gyors mozdulattal rámadja a fekete pólót, amin enyhén szólva ledöbbenek. Úgy érzem magam, mint egy fiatal feleség a nászéjszakán, akihez nem nyúlt hozzá a férje. 
Nem értem a dolgot, csak állok mint fasz a lakodalomban. Földet bámulva próbálok rájönni, hogy nézhettem ennyire félre a dolgot. Jungkook nem izgult fel? Nem akart megcsókolni? 

Hirtelen lépteket hallok egész közelről. Hát ezt meg hogy nem vettem észre? 

Egy lány az. Futólag felénk néz, aztán megy tovább. 

Ránézek Jungkook-ra. Sötét szemei nem árulnak el sok mindent, csak intenzíven bámul velük. Vajon csak azért állt le, mert ő nem süketül meg akkor se, ha felizgul? Látom, hogy mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed, kezei ökölbe szorítva lógnak mellette.

- Jobb, ha bemegyünk órára - mondja halkan, kicsit rekedten, ami nagyon szexi - Talán akkor nem kapsz igazolatlant. 

- Ja. Ja - bólogatok kicsit kótyagos fejjel. Ideje órára menni.

Köszönöm, hogy elolvastad!💜