- Igazán megleptél ezzel a válasszal. Biztos voltam benne, hogy ha válaszol is egy nagyon gonosz lekoptatást kapok - lépett mellé a kötszeres mikor végre kijutott az épületből. Egy kicsit meg is várattam mert a hatból háromnegyed hét lettvégül. De ez a sensei hibája aki nem bírta jól beállítani a hűtőt.

- Még haza kell ugranom, hogy lezuhanyozzak - mondtam fél szemmel felpillantva rá. Lágyan mosolyogva nézett engem.

- Örömmel segítek! - kacsintott mire megint kidagadtak az ereim a dühtől.

- Még egy ilyen megjegyzés és nem megyek magával sehova - morogtam mire kuncogott egy aprót.

Az út további részében ő elkezdett valami történetet mesélni, de egyáltalán nem figyeltem rá. Azon gondolkodtam, hogy tényleg jó ötlet volt-e ebbe belemenni. Hiszen csak a kis picsák miatti dühömben válaszoltam. De már nem hátrálhatok ki belőle. Mondjuk egy kis lazítás nekem is kijár.

- Hova fogunk menni enni? - kérdeztem hirtelen valószínűleg egy mondata közepén.

- Örülök, hogy ennyire érdekelt hogyan robbantottak rám egy házat - motyogta mire felvont szemöldökkel néztem rá. Ez most tényleg erről beszélt vagy csak szivat? Nem nézett rám csak az arcát egy kicsit felfúja figyelte az utat. Olyan volt mint egy duzzogó hörcsög - Egyébként meglepetés.

- Legalább a fajtáját mondja meg. Mert tudom kéne hogyan öltözzek.

- Nem akarom elrontani a meglepetést. Meg nem is lényeg. Bármit veszel fel gyönyörű leszel - mosolygott mire csak megforgattam a szememet. Sajnos az ő öltözetet sem árult el semmit. Annyi volt a különbség a szokásos kinézetétől, hogy egy fehér ing volt rajta.

- Egy negyed óra és itt vagyok - mondtam mikor megálltam a házam kapujában.

- Mert hova mész?

- Felugrok a lakásomra, hogy leszedjem magamról a vegyszer szagot és átöltözzek egy vállalható ruhába - mutattam végig a mindenféle foltos pulóveremen miközben kinyitottam a lépcsőház ajtaját.

- És én addig várjak az utcán?

- Van egy kicsit arrébb egy pad! - válaszoltam aztán az orra előtt becsuktam az ajtót. Még az üveg túl oldalán motyogott valamit, de nem figyeltem mert közben beszálltam a liftbe. Gyorsan megnyomtam a hetedik emeletet, majd már süvítettem is felfele.

Egy gyors, de ugyan olyan frissítő zuhany után felmentem a szekrényemhez. Mivel ötletem sem volt hova akar elvinni ezért egyszerű, de ugyanakkor elegáns szettet választottam. Felülre egy hosszúujjú fekete garbós felsőt vettem. Alulra egy vastag bézs harisnyát amire egy sötétbarna ceruza szoknyát húztam. A szokásos bőr kesztyűimet újra felhúztam majd már mentem is le. Magamra kaptam a szürke kockás vászonkabátomat és a fekete bakancsomat.

- Elnézést, hogy ennyit várt! Siettem ahogy tudtam - szólaltam meg mikor leértem az utcára. Azon a padon ült amit mondtam neki keresztbetett lábakkal. A telefonját oldalra döntve nyomkodta két ujjával. Valószínűleg játszott, de mikor meghallotta a hangomat azonnal kikapcsolta és zsebre is dugta.

- Egy órával tovább fogom húzni a.... Azta! Nagyon csinos vagy! - mondta egy kicsit fura csillanással a szemében miközben végig nézett rajtam.

- Köszönöm - mondtam egy apró meghajlással.

- Akkor végre mehetünk? - ugrott mellém  mosolyogva. Csak bólintottam egyet mire azonnal meg is indult.

Már egy jó ötperce sétáltunk némán egymás mellett. A szem sarkából láttam, hogy mosolyogva csukott szemmel sétált mellettem. Remélem azért párszor ki nyitja a szemét hiszen őt követem.

- Milyen napod volt? - szólalt meg hirtelen.

- Fárasztó.

- Még is igent mondtál a meghívásomra? Úgy látom a szempilla tényleg teszi a dolgát.

- Ne csináljon a bolhából elefántot! Úgy sem hagyott volna békén. Egy ingyen vacsora meg sosem rossz. Bár kinézem magából, hogy altatót vagy mérget tesz az ételembe.

- Auuu! Nagyon nagyon nagyon gonosz vagy velem. Nincs véletlenül egy Chuuya nevű miniatűr bátyád? - kérdeztem mire egy pillanatra kifagytam a testvér kérdésre. Lesütöttem a szememet és ökölbe szorítottam a kezemet.

- Ni... Nincs.

- Jaj! Látom ez érzékeny téma volt! Bocsánat! Nem volt szándékos.

- Nem történt semmi.

Ezután újra egy jó pár perces csend telepedett ránk. Gondolom nem akart megint olyanra kérdezni véletlenül ami kényes nálam.

- Remélem tetszeni fog a hely. Szerintem nagyon a te stílusod - szólalt meg megint majd egy pördüléssel elém áll. Hátra felé sétálva folytatta az útját miközben izgatottan nézett engem - A még a felfedezése is passzol hozzád. Egyszer itt volt egy munkám és egy kicsit megsérültem. A társam meg faképnél hagyott szóval bejöttem ide, hogy eltudjam látni a sebemet.

Miután befejezte az utolsó mondatot megállt majd arrébb ugrott, hogy láthassam a helyszínt. Egy zsák utcában álltunk aminek a végén egy kávéháznak tűnő épüket volt. Az esti félhomályban annyira nem tudtam megnézni az épületet kívülről, de bentről a hatalmas ablakokon sok meleg fény áradt ki.

- Hölgyeké az elsőbbség - nyitott ajtót a kötszeres. Egy kis biccentéssel megköszöntem majd besétáltam.

- Azta - motyogtam az első szót ami eszembe jutott mikor körbenéztem. Az összes fal feketére volt festve amit kiemeltek a fa bútorok és dekorációk. Ezek mellet sok növény is volt amik csak még hangulatosabbá tették az egész képet.

- Jóestét! Miben segíthettek? - kérdezte egy srác az ajtóval szembeni pult mögül. Az egész úgy volt berendezve mint egy kávézó, de a pult bal oldalán egy lépcsősor vezetett fel. Amennyire felállttam ott már pincére sétálgattak.

- Üdv! Dazai Osamu névre foglaltam - szólalt meg a kötszeres. Tényleg! Osamu a neve! Nem csoda, hogy elfelejtettem. Sok dolog jut eszembe róla, de nincs köztük se a fegyelem, se a tanulmány. Szerintem még a szótárában sincsenek benne. Eléggé mellé lőttek a szülei.

- Kövessenek! Megmutatom az asztalukat - zökkentett ki a gondolkodásból egy nő ahogy mellénk állt. Ahogy ránéztem láttam, hogy egy kicsit elpirulva nézte a mellettem álló férfit. Azonban a kötszeres rá sem nézett csak engem figyelt.

- Megyünk? - szólaltam meg mire a csaj felocsúdott és elindult felfelé a lépcsőn.  Az emeletnek is ugyan olyan hangulata volt a lentinek. Fekete asztalok barna, fa székekkel. Nem voltak sokan. Csak néhány pár ültek egymásassal szembe szerelmesen.

A lány az egyik sarokba kísért minket. A fal mellett barna bőr kanapé volt. Az előttük való asztalok túl oldalán pedig barna székek.

- Hol szeretnél ülni? - kérdezte mire rám sem nézve helyet foglaltam a bőr ülőhelyen. Mosolyogva ő is leült velem szemben. A pincér csaj adott egy egy étlapot majd elment, hogy hozzon egy kis vizet. Ahogy elkezdtem olvasni az árakat kikerekedett a szemem. Baromi drága ez a hely. Oké, hogy nem a szívem csücske, de nem akarom, hogy miattam leégjen.

- Tuddod már, hogy mit fogsz enni? - kérdezte mire gyorsan megkerestem a legolcsóbb.

- Ráment.

- Ne már! Azt bárhol ehetsz! Válasz valami különlegeset!

- De nagyon drága ez a hely. Nem akarom megkopasztani.

- Aww! De aranyos vagy! Viszont emiatt ne fájjon a fejed! - kacsintott egyet vigyorogva. Nyeltem egy aprót majd visszanéztem az ételek listájára. Végül egy tál vietnámi vokban készült csirkés tészta mellett döntöttem.

Evés közben ő mindenféle történeteket mesélt. Én csak párszor szólaltam meg, de így is egész jól szórakoztam a történetein. A kaja meg nagyon finom volt. Miután megettem rendeltem még magamnak egy finom mangós tiramisut.

Világ életemben édes szájú voltam. Éppen ezért csillogó szemekkel faltam az előttem lévő süteményt.

- Nem hittem volna rólad, hogy kannibál vagy - szólalt meg a velem szemben ülő. Teli szájjal felnéztem rá. Az asztalon könyökölt. Az összekulcsolt kezein támasztotta az állát és úgy nézett engem.

- Miről beszél?

- Egy édes megeszik egy másik édest!