Csend.

Halkan csúszik széjjel a már klisésen egész valóság.

Groteszk módon omlik fel a tükrözött társadalmi válság.

Zuhanás.

Fejetetején áll az egekig menesztelt világunk,

melynek lépcsőjén szurkosodik becsületünk.

Ármánnyal és kéjjel rajzolt márványkorlát vezet el a végéhez,

 ahonnan a méreg érez.

Síkitás.

Visszhangja ordít váteszi látomásnak,

amelyre már egy lélek sem hallgat.

Messziről zúg szürreális képzelet,

 ami egyre inkább csak mondja nevünket.

Karcolás.

Ócska, viharvert táblába vésik bele bűnünk,

rovásonként érezzük vesztünk.

Magunkat sodortuk a bitófák elébe,

S a végítéletnél leheljük ki vétkünket.