/Thor/

Miután Loki kijött a szobából, Tony, utána pedig én mentem be "beszélgetni" Violához:

-Szia.... Nem tudom, ezt most hallod-e, de remélem igen!-megfogtam hideg kezét, majd egy nagy sóhaj kíséretében belekezdtem mondandómba:

-Szörnyen sajnálom.....ezt az egészet!....Ho-hogyha nem szólok be Helának...... Szóval miattam vagy eszméletlen!..... De kérlek ne add fel a reményt! Szükségem van Rád,....nem tudnék nélküled élni!...Nagyon szeretlek! Bocsáss meg nekem!-nem vagyok egy sírós típus, de akkora bűntudatom volt, hogy nem bírtam visszatartani könnyeimet.

Percekig csak némán sírtam, a szerelmem ágya mellett, lehajtott fejjel. Odakint már sötét volt, az éjjeli Hold fénye világított be az ablakon. Órákig a lány mellett virrasztottam, egészen addig, amíg a szemem le nem akart csukódni.... Épp eluralkodott volna rajtam az álmosság, amikor valaki megsimította a karomat. Felpillantottam, s szemkontaktusba kerültem életem szerelmével....

-Viola? Ezt el se hiszem, felébredtél!-magamhoz öleltem, majd az arcát két kezem közé fogtam, s megcsókoltam.

-Halálosan aggódtunk érted, életem!

-Tudom.... A fiúk hol vannak?-kérdezte, körültekintve a szobában.

-A folyosón várnak, hogy felváltsák az őrködést! Szólok nekik, hogy felébredtél!

-Okés!...

/Viola/

-Srácok, gyertek! Felébredt!-az idősebb herceg behívta a két férfit, akiknek nem kellett ezt kétszer mondani:

-Hugi, hát te élsz!!!-ölelt meg könnyes szemekkel Tony, majd ezer meg egy puszit adott az arcomra.

-Hehe, miért? Azt hittétek, meghaltam?

-Őszintén? Majdnem!-válaszolt szinte nevetve Vasember, majd átengedte a terepet a hollóhajú hercegnek:

-El se tudod képzelni, mennyire örülök neked!..... Tudtam, hogy nem haltál meg!....De ha mégis megtörtént volna,....én már tuti nem élnék!-az utóbbit csak suttogva mondta, majd belepuszilt a hajamba.

-Jajj, Loki! Ennyit azért nem érek én!-simítottam meg az arcát, majd amikor Thor és Tony nem figyeltek, egy apró puszit adtam a szájára....

-Amúgy....eddig csak aludtál, vagy történt is valami a fejedben?-tette fel a kérdést a mennydörgés istene.

-Hát....találkoztam Helával, de mivel elvileg haldokoltam, nem tudtam elpáholni őt! Ezért a banya kitalálta, hogy ki kell érdemelnem a visszatérést!

-Ezt meg hogy érted?-vonta fel egyik szemöldökét Loki, furcsálló tekintettel.

-Úgy, hogy próbákat kellett kiállnom! De azt inkább nem részletezném, milyeneket...

-Miért nem? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz!-kifogásoltak kórusban, kivéve Lokit, aki csak szimplán értetlen képet vágott.

-Mert....ezek a lelkem titkai, nem szívesen osztom meg senkivel, hisz nem mutatna rám jó fénnyel!-erre gondolom megértettek, hiszen eléggé elgondolkozó arcot vágtak....

Pár nappal később....:

/Viola/

-Hé, hugi! Jössz velem a Földre, a Halloween-i bálra? Vagy inkább itt maradnál?-kérdezte bátyám, a nagy pakolászás közben.

-Még nem tudom.... Miért, te mikor mész?

-Most! Hiszen ma este lesz Halloween, legalábbis a mi időszámításunk szerint! Amíg készülődök, légyszi döntsd el, mit akarsz!-úgy járkált ide-oda, mint én amikor egy fangörcs közepette nem tudok egyhelyben maradni...

-Oké!-gyorsan megkerestem a két herceget, hogy megbeszéljem velük, amit kell:

-Húh, hála az égnek itt vagytok! Lenne egy kérdésem hozzátok!

-Hallgatunk!-szólalt meg Loki, egy könyvet lapozgatva.

-Lesz valamilyen Halloween-i rendezvény itt Asgardban, vagy inkább menjek le Tonyval a Földre?

-Hát.... A gyerekeknek szokott lenni egy szellemlabirintus, de nem tudom, neked az tetszene-e!-válaszolta Thor, a tarkóját megvakarva.

-Még sosem voltam szellemlabirintusban.... De szívesen kipróbálnám!-válaszoltam izgatottan.

-Biztos? Mert elvileg az nem annyira ijesztő, mint mondjuk én, amikor átváltozom!-állt fel az ifjabbik herceg.

-Átváltozol? Ezt meg hogy érted?

-Óh, jajj!.... Nem kellett volna megkérdezned! Olyan para, hogy majdnem a szívroham visz el!.... Na jó, én inkább kimegyek egy kicsit!-látszólag Thor eléggé be volt tojva a saját öccsétől...

Ahogy elfordultam, majd vissza, Loki átváltozott egy vörös szemű, fehér bőrű valamivé, s az arcából egy kés állt ki. Olyan hirtelen alakult át, hogy felsikítottam...

-Mi a.....?!? Lo-Loki te vagy az?!?-erre a vámpírszerű lényből egy Loki lett:

-Igen.... Na? Hogy tetszett? Megijedtél?

-Hogy megijedtem-e? Az nem kifejezés, halálra rémültem, Loki! Soha többé ne csinálj ilyet, jó?

-Jó.... Pedig én csak le akartalak nyűgözni!-sütötte le zöld szemeit, lehajtotta fejét.

-Ó, Loki! Nem kell másnak adnod magad, hogy szeresselek! Én úgy szeretlek, ahogy vagy!.... De amúgy tényleg profi vagy!-mondtam suttogva, s rákacsintottam a hercegre.

-Köszönöm.... Nos, akkor nem akarsz velem jönni Midgardra? Együtt riogathatnánk az embereket, tök jót szórakoznánk!-nézett rám kiskutya szemekkel, édesen mosolyogva.

-Sajnálom, de én nem nagyon szeretek ijeszgetni másokat.... És tökre berezeltem tőled is, szóval.... Nem haragszol, ha most nem megyek?

-Nem, dehogy! Tudod, hogy arra képtelen lennék!-ölelt finoman magához, majd elköszönt és elteleportált Midgardra...

-Hallottam, hogy sikítottál! Megmondtam, hogy pokolian rémisztő!-e szavakkal fogadott a mennydörgés istene, amikor kiléptem a szobából.

-Viola, hát itt vagy! Na, döntöttél? Jössz, vagy maradsz?-sétált oda hozzánk Vasember, a csomagokkal kezeiben.

-Igen, döntöttem! És maradok!

-Hát jó, akkor majd jössz, amikor kedved tartja! Ja, és itt a laptopod, ezen majd tudtok horrort nézni, ha nem tudtok aludni!.....Na szia hugi, vigyázz magadra!-megölelt, majd kezet rázott Thorral és már indult is a Bifröszthöz.

-Hát akkor ketten maradtunk!.... Mit szólnál ma este egy vacsihoz? Csak mi ketten?-állt meg velem szemben, majd megfogta a kezemet, és édesen mosolygott rám.

-Benne vagyok!.....De csak egy feltétellel!-húztam a számat sunyi mosolyra.

-És pedig?

-Hogyha eljössz velem a szellemlabirintusba! Hogyha gyerekeknek készült, biztos nem olyan ijesztő!

-Micsoda? Dehát én.... Na jólvan, elmegyek veled, de csak azért hogy ne menj egyedül!-adta be végül a derekát, mire örömömben a nyakába ugrottam:

-Köszi, köszi, köszi! Imádlak!-egy boldog, gyors csókot adtam ajkaira, mire ő szorosabban megölelt...

Vacsora közben....:

-Mondták már neked, hogy te vagy a legeslegszebb lány az egész univerzumban?-olvadozott a férfi, az asztalra könyökölve, folyton engem nézve.

-Azt hiszem nem!.... Ez aranyos tőled!...-nagy valószínűséggel el is pirultam az utóbbi mondat során, hiszen Thor hirtelen elmosolyodott...

/Thor/

Egy órával később.....:

Vacsora után kézen fogva sétálgattunk a kertben, mert ugye a Halloween-i rendezvény csak este 9-kor veszi kezdetét, így valamivel el kellett ütni az időt.
A palota kertje most is telis tele volt világító virágokkal, és gyerekek keze által faragott töklámpásokkal.

-Thor, nem faragunk mi is ilyen tököcskéket?-törte meg a csöndet a lány.

-Öhmm, de! Miért is ne! Gyere, megmutatom, honnan szerezhetünk alapanyagot!-elmentünk a saját kis kertembe, ahol rengeteg sok, óriási, érett tök díszelgett.

-Nahát! Ez aztán a tök ültetvény!-ámúlt el édesen, majd mindketten kiválasztottunk egy-egy kisebb tököt.

Mivel a kertben már nem fértek volna el, a tököket az istállónál kezdtük el kivájni, majd faragni. A tökök belső részét odaadtuk az egyik falubeli asszonynak, hogy etesse meg a sertéseivel, mivel a mi lovaink nem szerették a tököt.
Amikor készen lettünk mind a ketten, elmentünk gyertyákért, hogy műveink tudjanak világítani.

-Nagyszerű! Tök gyorsan készen lettünk! Érted? TÖK!-kacarászott saját viccén, amelyen én is jóízűt nevettem.

-Tádám!....Na? Hogy tetszik?-fordította felém a töklámpást, amelyen ez állt: „A legerősebb Bosszúállónak!” A szöveg mellé egy pöröly volt faragva, ami valószínűleg engem jelképezhetett...

-Nagyon király lett!....Az enyém ehhez képest semmi!-fordítottam felé amatőr munkámat...

/Viola/

-Ugyan, dehogyis semmi! Tudod, hogy miért? Mert az nem kis dolog, ha valaki azt vési a tökbe, hogy: „Szeretlek szerelmem!”. A te munkád is zseniális!.... Köszönöm, hercegem! Én is nagyon szeretlek!-adtam arcára egy puszit, majd ajkait is birtokba vettem. Kb. úgy nézhettünk ki, mint két madár, ahogy egy finom falaton civakodnak...

Pár órával később.....:

/Viola/

Pontban este 9-re ott is voltunk a labirintus előtt:

-Készen állsz?

-Mi? Ja, igen! Legalábbis azt hiszem!-válaszolt bizonytalanul a herceg, mire nyugtatóan egyik kezemet összekulcsoltam az övével:

-Ne félj, majd én megvédelek a szörnyektől!... De azért ha lehet, ne égesd be magad egy rakás gyerek előtt, okés?

-Okés!.... És a védelmező szerep az enyém, kislány!-kacsintott rám, majd együtt beballagtunk az egyik sövénysor sötét folyosójára.

A bokrok olyan magasak voltak, hogy nem is láttunk ki. A talaj szintjén zöld varázsfelhők siklottak, a sövények belsejéből baglyok huhogtak.

-Látod? Mondtam, hogy kár előre parázni! Nincs itt semmi ijesztő dolog!-ahogy ezt kimondtam, az egyik elágazás felől gyereksikolyokat hallottunk.

-Mi volt ez?-egy kissé összerezzentem, de ettől még nem estem pánikba.

-Biztos csak egy lidérc!

-Honnan veszed?

-Onnan, hogy kiskorunkban voltunk már itt Lokival!-válaszolta, enyhén elmosolyodva.

-És azok ijsztőbbek, mint amikor Loki átváltozik?

-Neeeem, dehogyis! Én mondom, az öcsémnél nincs parább lény ilyenkor!-nevette el magát a mondat végére, majd hirtelen egy fekete, óriási farkas ugrott elő a bokrok sűrűjéből.

-Á, te jó ég!!!

-Nyugalom, ez csak illúzió! Nem tud bántani, csak megijeszteni!-tárta szét karjait szórakozottan, majd egy legyintéssel eltűntette a bestiát.

Ezután egy jó darabig nem történt semmi, csak halotti csend honolt a folyosókon....

-Hol van már az a lidérc? Ide nem jön?-néztem körbe csalódottan, ám amikor hátra néztem, megpillantottam egy csukjás alakot, akinek egy bazi nagy kasza volt a kezében.

-ITT A KASZÁÁÁÁS!!!-kiáltottam, majd futni kezdtem....

/Thor/

-Micsoda? Várj, hová mész?-egyszerűen nem értettem, miért futott el olyan hirtelen, hisz mögöttünk nem volt senki és semmi.

Nagynehezen utolértem a lányt, de le kellett fognom, mert még mindig menekült volna:

-Hé, mit csinálsz? Eressz el, mindjárt utolér!

-Nyugalom, senki sem kerget minket! Csak képzelődtél, Viola! És amúgy se tudna nekünk ártani, hiszen itt minden csak illúzió!-simogattam nyugtatás képpen a fejét, mire ő lassan meg is nyugodott.

-Mostmár mehetünk tovább?

-I-igen! De....foghatom a kezed?-kérdezte félénken, reménykedve.

-Hát persze! Na gyere, jussunk ki ebből az útvesztőből!-így hát ismét elindultunk kettesben, nyugalomban.

Még romantikus hangulat is lehetett volna, ha a folyosó túloldaláról nem hallatszott volna át a rejtélyes huhogás és a gyermekek sikolyai.
Egyszercsak szélzúgás támadt, s a hurrikán erősségű löketek elsodortak bennünket egymástól.

-Áááá! Egy óriás kígyó! Segítség!!!-kiáltotta a fiatal lány, de sajnos olyan távol volt tőlem, hogy nem tudtam neki segíteni...

-Jólvan Thor, csak semmi pánik! Ez itt egy gyereklabirintus, tele szemtévesztésekkel! Mégis mi baj történhetne?-gondoltam magamban, miközben egy, az eddigieknél sötétebb folyosón sétáltam.
Az egyik pillanatban még síri csönd volt, aztán pedig halk léptek zajára lettem figyelmes, amely a hátam mögül hallatszott.

-Ne nézz hátra, ne nézz hátra! Biztos csak egy falusi kölyök!-a félelem úrrá lett rajtam, és akaratlanul is hátra pillantottam.

-Jajj ne! Loki? Dehát te...-az öcsém állt velem szemben, ijesztő, pokoli alakjában.

-Mi-mit akarsz tőlem? Menj innen!

-De hisz csak most jöttem! Mi az, talán a nagy és erős Thor fél? -gonoszul elvigyorodott, ami még ijesztőbbé tette, majd fennhangon nevetni kezdett.... Odinra! Kiráz a hideg ettől a helytől!

-Figyelj, te nem vagy igazi, nem tudsz ártani nekem!

-Ó, dehogyis nem! A legnagyobb félelmed vagyok.... Vagyis valódi!!!-kiáltott rám, majd elővette tőrjeit és megtámadott.

Vágdosni akart késeivel, de én nem hagytam magam, inkább belécsaptam egy jó nagy villammal. Először azt hittem, elintéztem, de aztán a felvert por elszállt és az ellenfelem nevetve felállt:

-Komolyan? Csak ennyit tudsz?.... Erősebb vagyok nálad, fordult a kocka!: Most TE nem tudsz NEKEM ártani!...

/Viola/

Éreztem, hogy már túlestem a legrosszabbon, hiszen két legnagyobb félelmem, vagyis a halál és az óriás kígyó is szembe jött már velem.

-Vajon hol lehet Thor? Remélem boldogul egyedül is!.... Várjunk csak.... Mik azok a villámok?!? Te jó ég, biztos bajban van!!!-rohantam, ahogy csak tudtam, egészen a legsötétebb folyosóig, ahol Thor egy pszichopata lénnyel küzdött, aki meglehetősen ismerős volt.

Amikor felém fordult, felismertem!: Loki volt az, fehér, véres vámpír alakjában. Azt hittem, tényleg Lokival van dolgom, ezért odaszóltam:

-Loki Odinson! Azonnal hagyd békén a bátyádat, vagy csúnyán megjárod!!!-erre ő megfordult, abbahagyta Thor folytogatását és odajött hozzám:

-Á, szia kislány! Mi járatban vagy erre felé? Van kedved játszani?-villámgyors mozdulatokkal elkapott, majd Thor elé vezetett, a torkomhoz tartva egyik tőrjét.

Ekkor döbbentem rá, hogy ez az izé valójában az útvesztő egyik szörnyszülöttje, nem Loki....

-Engedd el őt! Fontos nekem!-könyörgött a mennydörgés istene.

-Háh, most meg térdre borulsz előttem? Nevetséges!.... Évszázadokon át, oly sok ellenségedet legyőzted, de a saját félelmedet nem tudod?-gúnyolódott a véreskezű, mire én megrúgtam az érzékeny pontjánál.

Rögtön el is engedett, Thor pedig védelmezően elém állt. A szörnyeteg lassan feltápászkodott, ezalatt pedig elmagyaráztam Thornak, hogy csakis úgy győzheti le a félelmet, ha elhiszi, hogy az csak egy délibáb.

-Amint már mondtam!: Te nem vagy igazi!!!-a herceg sikerrel járt, így a gonosz lény eltűnt a föld színéről.

-Ez az, sikerült! Köszönöm, hogy megmutattad, hogyan kell legyőzni! Halálosan szeretlek!-szorosan megölelt, majd szenvedélyesen meg is csókolt.

-Igazán nincs mit, szerelmem! És én is szeretlek!

Ezek után elhagytuk a labirintust, majd a gyönyörű, Holdfénytől világos tisztáson a férfi megállt:

-Viola.... Már nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy.... Hogy nem hiába ismertük meg egymást!.... Szerintem a sors akarta így, hogy mi ketten egymásra találjunk!....A tegnap történtek után megfogalmazódott bennem az, hogy nekem az a feladatom, hogy megvédjelek ha kell!....És hogy nem tudnék nélküled élni!.... Most, hogy rendeződtek a dolgok....és Hela sem állhat közénk.... Csak egyetlen kérdésre kell választ adnod!...-lassan letérdelt, én pedig alig hittem el, hogy ez a valóság!...

-Viola Stark,....leszel a feleségem?

-Igen, igen, igen!!!-szinte ugráltam örömömben, amikor végre felhúzta ujjamra a gyűrűt, majd ő felállt és kezdetét vette egy őszinte, szívből jövő csók....