Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

Kapuk

Amikor végre utolértem Éjfélt, vettem észre, hogy körülöttem minden felhőből van. És néhányuk él és mozog.
- Vattacukor! - visította Necro, és egy kupac színes felhőbe ugrott.
- Gyere ki onnan! - mobdta Éjfél, és a farkánál fogva húzta ki Necrót. - Tiszta ragacs leszel, te!
- De finom...
- A kajával nem játszunk.
- De szigorú vagy! - mondtam mosolyogva, és nekidőltem egy felhőoszlopnak. - Anyuci.
- Néha nevelni is kell. - mondta Éjfél, körbepillantott, majd Titániához fordult. - Ez a hely olyan, mint Harmadszurdok!
- Ez itt Elsőfelhős, az elsőelementálok közös területe. Itt felhők, légelementálok és tündérek is laknak. A séma ugyanaz, de az elem más. Van négy átjáró a főtéren a többi közös birodalomba is, az ott Másodöbölé, Harmadszurdoké, Izzónegyedé és Ötödegyensúlyié. - mutatott négy kapura. Az első vizes-jeges volt, a második kőből és ásványból, a harmadik olvadt fémhez hasonló volt, a negyedik pedig energia. Gyönyörű, állapítottam meg.
Necro nagyon élvezte Elsőfelhőst, sokkal könnyebben repült. Titánia időnként trükkökre tanította, amíg Éjfél karjai közé nem fészkelte magát.
- Anya, éhes vagyok! - nyüszítette, és Éjfél karját kezdte rágcsálni.
- Francba... Shuan, hoztál neki valamit?
- Luciannál van a húspogácsa. Sajnálom.
- Idézz már meg valamit, az istenek szerelmére! Letöri itt nekem a kis fogait éhezésében.
Egy pillanatra elgondolkodtam, aztán csettintettem, és egy friss hal jelent meg a kezemben. Necro azonnal a ficánkoló halra pillantott, majd nekiugrott, és szépen, egészben lenyelte.
- Van még?
- Necro, vadászunk madarat? Gyere! - intett Titánia, és máris felröppent a levegőbe.
Necro utánarepült, Titánia megmutatta, hogyan fogjon madarat, majd tollastul megette. Aztán kissé zavartan pislogott rám.
- Bocs. - mondta. - Nagyon szeretem a galambokat.
- Semmi gond... - mondtam. - Én is szoktam néha nyers halat enni.
- Csontos... - fintorodott el Titánia, és elegánsan egy felhőbe köpte az ehetetlen részeket. - Ezt ne csináld utánam, oké? Előbb csontozd ki!
- És milyen ízű egy madár sütve? - kérdezte Necro gyanakvóan, egy megpörkölt példányt piszkálgatva. - Megsütöttem.
- Büszke vagyok rád! - mondtam vigyorogva. - Finom, kóstold csak meg!
Necro kikaparta a galamb csontjait, majd nekilátott az evésnek. Jobb hüvelykjét felemelve jelezte, hogy ez az élelemnem nagyon is elnyerte tetszését, majd elrepült, hogy néhány kacsát is levadásszon.
- Annyira ügyes! - mondtam büszkén. - Nem?
- De, nagyon. - mondta Éjfél elgondolkodva. - Pár év, és már alakot is vált.
Necro egy megcincált kacsát lökött az orrával felém, és kíváncsian pillantott rám.
- Az enyém? - kérdeztem.
- Neked vadásztam, kicsontoztam és megsütöttem. - mondta Necro csillogó szemmel.
- Ó, szív alakú! - mondta Éjfél.
- Tetszik, apa?
- Igen, tetszik. Köszönöm, Necro, nagyon ügyes vagy.
Miután megettem a kacsát, elköszöntünk Titániától, majd egész kíséretemmel átmentünk Izzónegyedbe. Amerre csak néztem, láva, tűz és ércolvadék. Necro véletlenül beleesett egy lávvatóba, és visítva repült vissza hozzám.
- Ez forró! - nyivákolt panaszosan Necro. - Leégeti a pikkelyeim.
- Borítsd magad zöld lángba! - mondtam. - Mutasd magad, mennyire égtél meg?
- Nagyon fáj...
- Sss! Megoldom.
Elsuttogtam egy gyógyító mantrát, majd a következő percben Necro vidáman röpködött előttem.
Megjelent mellettem Valyr és Derlaq vámpíralakban, és kíváncsian pillantottak utána.
- Nos, van valami? - kérdeztem.
- A harmadszurdoki kapuk néhánya nem működik. - kezdte Valyr. - Az Izzónegyed-Harmadszurdoki átjáró teljesen zárt, a Másodöbli onnan egyirányú, csak Elsőfelhősbe és Ötödegyensúlyiba lehet eljutni a Szurdokból.
- És ez miért jó a földelementáloknak? - kérdeztem. - Azt értem, hogy a kristályok nem jutnak el az ércekhez és a szirénekhez, és csak az energoszokkal és a tündérekkel van kapcsolat... De miért jó ez a kiszeknek?
- Nekik nem, de a sziréneknek igen. Könnyű így ékszert lopni, ha Sirenián keresztül menekülnek. Az energoszokra meg ki gyanakodna?
- Zseniális. - mondtam elgondolkodva, aztán a gondolataimba merültem. Ugyan hogy kéne visszaszerezni az Elveszett Ékszereket?
Talán először is, ha figyelek a lábam elé, és életben maradok. Egy ingatag sziklapárkányra léptem, aztán a következő pillanatban egy lávató fölött lógtam, épphogy bele nem érve a lávafolyamba.
- Feneee... - morogtam, aztán a fémszál, amibe eddig kapaszkodtam, elolvadt, és a láva felé zuhantam. - Segítség, nem vagyok tűzálló!!!
Vezéreim azonnal a segítségemre siettek, de így is késő volt. Éreztem a láva forróságát, aztán magát az izzó folyamot testközelből. Lassan süllyedtem a tó aljára és... Minden egyes porcikám égett.
- Rohadt élet! - visítottam. - "Gyerünk, hol van egy di Grecho, gyorsan kéne egy..." - Fenébe!
- Shuan!
- Apaaa! A láng. A láng!
A láng. Hát persze, a zöld láng még megmenthet. Elkezdtem megidézni, de ekkor egy jeges kéz érintette a csuklóm, és minden lángom kialudt. A láva égetett, és arra sem volt erőm, hogy a kéz tulajdonosát megnézzem magamnak.
Mire felébredtem, egy kovácsoltvas ágyon feküdtem puha paplanok közt. Déjá vu. Csakhogy most nem Éjfél ápolt, hanem egy bauxitérc. Amikor kinyitottam a szemem, és felültem volna, visszalökött az ágyra. Nem ő hozott ki, az biztos.
- Felébredt. - mondta a bauxitérc unottan, majd kisietett a szobából. Ez kezd kicsit ijesztő lenni.
A szomszédos szobából kiáltások, káromkodás és fémcsikorgás hallatszott át. Vagy egy kohó, vagy gladiátortorna érc módra. Időnként vastaps és üllőcsattanás hallatszott. Tehát vagy két szoba, vagy volt egy kis csihipuhi a kohóban.
Hamarosan egy emberszerű tetemtmény lépett be a szobába, hosszú, aranyszőke haját egy poros kendővel fogta hátra, és a ruhája is hasonlóan poros és olajos volt. Kedvesen mosolygott rám, de csak mézarany szemével, letette az asztalra a kezében tartott kalapácsot, és az ajtófélfának támaszkodott.
- Jó reggelt, álomszuszék! - mondta. - Remélem, kipihented magad. Egy lávatóba ugrani életveszélyes küldetés.
- Csak beleestem. - tiltakoztam.
- Persze, persze, mindegy is, nem is ez érdekel, hanem hogy honnan jössz?
- Megtudhatnám előbb, ki a fene vagy?
- Az, aki kihúzott. Nem mondom, a zöld lángos trükköd egész jó lett volna, ha úgy lépsz be. Így viszont a lángjaidat kioltotta volna az Ősi tűz, és hát... Tapasztaltam, iszonyatosan fáj. Szabad a neved?
- Shuan Nirrakk.
- Szóval Shuan. Nem mondom, ritka név. Elég jól beszélsz görögül.
- Szinte anyanyelvem. - forgattam a szemeim.
- Á, már tudom, ki vagy! Roberto Nirak és Rebecca Sireneis fia. Tehát nem vagyok egyedül. Hogyhogy túlélted a szomszédokat?
- Hogyan?
- Bocsáss meg, majd' elfelejtettem, Anaka vagyok. Anaka Aurum Orobrillar. Szomszédok voltunk Firenzében.
- Biztos, hogy nem... Várj, te...?
Anaka arca ismerős volt. Igen, valóban a szomszéd volt, néha segített a bányászásban, aztán leráztam, hogy dolgom van. Korábban meg kifosztottuk Firenze könyvtárait.
- Hogyhogy te itt? - kérdeztem.
- Félvér vagyok, mint te. Csak... A kontraelem.
- Te vagy Aurum? A herceg? Ne haragudj, ezt nem tudom elhinni. Csóró vagy és egy kohóban dolgozol... Idelent.
- Imádom a kohó atmoszféráját, a kalapálás ritmusát, a fém sercegését, a lángokat... De a verekedést nem. Most is szét kellett szednem kettőt...
- A társaim hol vannak? - jutott eszembe.
- Az árnyaid valahol a városban, a lány meg a három repkedő a szomszédban. A jegyesed?
- A feleségem. Éjfél Obszidián.
- Hallod, ő tényleg jó nő. És...
- A másik három a két fiam és a lányom. Hosszú történet.
- Szerintem ráérünk. Teremtés, vagy örökbe fogadás?
- Előbbi...
- Úgy tudtam. Ez rád vall. Az őrült mágustanonc Shuan...
- Nacralt majdnem magamra haragítottam.
- Igen, tipikus te...
Anaka elmerült a gondolataiban, Éjfél félénken kopogott, mire felkapta a fejét.
- Bejöhetek? - kérdezte. Most épp emberi alakban volt, Anaka bólintott, Éjfél pedig befelé jövet átváltozott. - Remek, hogy van Shuan?
- Jól vagyok. - mondtam.
- Még azért pihenned kell, haver, de amúgy ja. - mondta Anaka. - Segíthetek valamiben, hölgyem?
- Csak valami ennivaló kéne a kissárkánynak. - mondta Éjfél.
- Nemsokára ebéd. A szakácsok valami különleges finomsággal készültek, királyunk állítása szerint. De azért megnézem magam is. - kacsintott Anaka, és elvonult. - Öt perc múlva a fogadóteremben!
- Annyira rendes ez a srác, ahhoz képest, hogy érc. - mondta Éjfél. - Egész normális itt mindenki.
- Anaka csak félvér. - mondtam.
- Ismered?
- Igen, még Firenzéből... A szomszédunk volt. Csórigyerek, mindig ketten mentünk kifosztani a firenzei könyvtárakat. Hatalmas arc, és jószívű.
- Remélem, a királyban sem fogok csalódni. - sóhajtotta Éjfél. - Anaka olyan könnyen meggyőzhető lenne!
Nem szóltam semmit, csak felhúztam a csizmám, és követtem Éjfélt az étkezőbe. Az asztal roskadozott a mindenféle finomságoktól. Azonnal megéheztem.
Vezéreim már asztalhoz ültek, majd Necro, Valyr és Derlaq is. Végül én és Éjfél, a király még nem volt sehol. Aztán, négy és fél perckor megérkezett egy sárga köpenyes alak. A köpeny szegélyét arany naphímzés díszítette, időnként narancs lángminták. A csuklya miatt csak két aranyszeme tűnt elő.
A felszolgálók azonnal meghajoltak előtte, mire ő intett, a szolgálók arrébb álltak, hogy egy kis levegőt kapjon tőlük. Aztán megérkezett hasonlóképp egy ezüstruhás hölgy, gondolom, a királynő. Kedvesen mosolygott ránk, majd urához fordult.
- Kedvesem, asszem megint elfelejtettél valamit. - mondta halkan.
- Mit? Ja, persze, elnézést...
A király felállt, hogy köszöntsön minket, csettintett, mire a szolgálók italt hoztak.
- Kértek valamit? - kérdezte.
- Nem, köszönjük, most még nem, felség. - mondta Éjfél.
- Hát jó. Anaka értesített az érkeztetekről.
"Biztos nem ugyanaz a személy... Nem lehet." - gondoltam. - "Nem tudom elhinni. Aurum hangja mélyebb is."
- Remélem, megfelelő ellátásban részesültetek. Nos, én csak sültekkel kedveskedhetek nektek, úgyhogy... Jó étvágyat!
Nekiláttunk az evésnek, közben beszélgettünk. Aurum végighallgatta, hogyan ébredtek föl a kristályok, végül bólintott.
- Értem. Tehát most abban gondolkodtok Ixivas-szal és Titániával, hogy egyesítsük erőinket. Ezen én is gondolkodtam, első a kristályok és ércek közti béke. Éjfél úrnő?
Aurum hátratolta csuklyáját, így láthatóvá vált halványarany fényű arca. Kedvesen mosolygott Éjfélre, a jobbját nyújtva neki.
- Szent a béke. - mondta Éjfél, kezet fogott Aurummal, majd elgondolkodva kavargatta a levesét. - Ez túl egyszerű eddig.
- Sokat változott a négy másik birodalom, míg a tietek szunnyadt. - mondta Aurum. - Az ércek belátták, hogy hiávavaló az acsarkodás. Hála az égnek...
- Van rá mód, hogy újranyissuk a kaput? - kérdeztem.
- Ahhoz szükség van az ékszerekre vagy két őserőre. Tudom, hogy mit művelnek az energoszok, de nem tudok használni tűzékszert.
- Akkor, fel kell kutatni a jui ékszereket, ilyen egyszerű. - mondtam.
- Ahhoz rengeteg idő és türelem kell. Illetve óriási szerencse, hogy az emberek ne csípjenek el.
- Anaka be tudna illeszkedni... - mondtam.
- Anakának ideje sincs a tennivalói közt...
- Miféle tennivalók? - kérdezte Éjfél.
- Királyi tennivalók.
Aurum lassan Anakává változott, elmosolyodott, majd visszaváltozott.
- Én tudtam. - mondta Necro unottan, a kacsáján csámcsogva.
- De ez hogy...? - kérdeztem. - Azt hittem, viccelsz!
- Pedig komoly dolgokkal sose viccelek. Szóval, mihez akarsz kezdeni, Shuan?
- Felkutatom az ékszereket. Időm, mint az óceán.
- Tenger. - mondta Éjfél.
- Mindegy. Jelenleg azon dolgozom, hogy összekovácsoljam a juikat, és megkeressem az ékszereket. Aztán, megidézem az őserőket, minden kaput megnyitok, és mindenki örülni fog.
- Igazad lehet. - mondta Anaka Aurum. - Jól van. Látom, a kis sárkánynak nagy az étvágya...
Necro erre felkapta a fejét. Letöröltem a maszatos kis arcát, majd hagytam, hagy repüljön kedvére.
- Necro tényleg mindig éhes. - mondta Éjfél. - Eddig nem volt olyan, hogy ne lett volna étvágya.
- Necro?
- Úgy terveztem, hogy majd a nyomdokaimba lép, és nekromanciát tanul.
- Azt hittem, kiírtották a nekromatákat. Meg úgy a mágusokat is.
- Álmodban. A pápa nem sejti, milyen sokan vagyunk. Nem tudja kiírtani a mágiát.
-Hm, fura, mert már nem az ércekből és a kristályokból próbálnak varázstárgyakat készíteni. Talán a tűz árt nekik, ami a tárnákban van.
- Valószínű. A kristályok kicsit megkergetik a betolakodókat, aztán aki nem fut, azt átváltoztatják.
- Érdekes. Mi sosem próbálkoztunk ilyesmivel.
- A tündérek és a szirének csak megeszik a behatolókat.
- Na, szép. - mondta Anaka, majd felállt, és kezet rázott velem. - Nos, Shuan, örülök, hogy láttalak. Sylvia, felkíséred a vendégeinket az erdőbe?
- Persze. - mondta az ezüst, felállt, és intett, hogy kövessük.
Sylvia egészen az elemetálerdő közepéig felvitt minket, majd elbúcsúzott, és eltűnt.
- Nekem szimpi. - mondta Éjfél.
- Nekem is. - mondtam. - Már csak az energoszokhoz kell eljutnunk. Melyik kapun menjünk oda?
- Teleportálni akarok. - mondta Éjfél, és ártatlanul pislogott rám.
- Hogy? Nem, Éjfél, most nem.
- Légyszi, annyira ki szeretném próbálni...!
- De fárasztó, és sok energiámba kerül... Na, ne nézz már így!
- Légysziii!!! Esküszöm, soha másra nem kérlek meg, csak teleportáljunk!
- Nem biztos, hogy jó ötlet. A szellemek zavarják a térmágiát, és nem hagyok itt senkit...
- Lééégyszi! Leszek a támogatód.
Drámaian sóhajtottam, Éjfél boldogan a nyakamba ugrott, és arcon csókolt, mire én csak a szemem forgattam. Ezt meg fogom bánni valamikor.
Csettintettem, zöldesfekete köd vett körül, majd a következő pillanatban már energosz őrök vettek körül.
- Kik vagytok és mit kerestek itt és hogy kerültetek ide és miért vagytok itt?! - hadarta idegesen az egyik aprócska őr. - Az ékszerekért jöttetek? CSAK A TESTEMEN ÁT!
- Nyugi, nem balhézni jöttünk, oké? - kezdtem. - Shuan Nirrakk vagyok, Kristálybánya királya, ők pedig a családom és a kíséretem. Bemehetünk?
- Senki se ki, se be! Csak urunk engedélyével!
- Oké, beszélhetnék vele?
- TÁMADÓ, ORVGYILKOS!!!
- Nyugi tökmag, csak látogatóban vagyok.
- TÖKMAG?!
- Itt mi folyik? - jött elénk egy tőlem két fejjel magasabb energosz.
- Támadók, uraaam!!! A nevük is hazug!
- Ez csak valami rossz vicc akar lenni? - kérdeztem. - Shuan Nirrakk vagyok, Rebecca Sireneis fia, Kristálybánya ura. Az energoszok urával szeretnék beszélni.
- Én vagyok az. Pöttöm, engedd el őket!
- De uram, a RENDELET!
- Hallottad, Picúr, húzz el! - mondta Necro, és az energoszúr után röppent.
Az őr csak hápogott, mi pedig bevonultunk a palotába az energoszkirály után.
Megálltunk egy kisebb teremben, ahol szilárd, cseppfolyós vagy gáz halmazállapotú energiából volt minden. Ámulva néztem körbe, és érezni véltem a saját aurám vibrálását. A világ egyik legklasszabb érzése.
- Szóval... Khm, Shuan Nirrakk, az Ehnetis-szülött... - kezdte az energoszúr.
- Hogy? - kérdeztem. - Igen, arról akartam beszélni veled, hogy...
- Egyesíteni a juikat. Igen, milyen javaslatod van? Ésszerű?
- Meg tudnám keresni az ékszereket, áthoznánk az őserőket, megnyitnám az összes kaput, és minden rendben volna.
- Hm, igen. Jó ötlet, vágjunk bele!
"Bolond." - gondoltam. - "Ez eddig túl könnyű."
Egy energosz kétségbeesetten rohant a királyhoz, a kezét egy kötélen maga után húzva.
- Ura... Ura...
- Fiam, szedd össze magad! Mi történt?!
- ELLOPTÁK A KISZ ÉKSZEREKET!!!
- Mégis ki tenne ilyet?
- Olyan, mint egy árnyék, minden mágiát elszív, de bíborosi ruha van rajta és csuklya... Valami Zöldlángot keres...
A Falánk. Ezek szerint már vadászik rám. De honnan tud rólam?
- Shuan, tűnj el innen! - mondta az energoszok ura. - TŰNJ EL!
Nem kellett kétszer mondja, már messze jártam, árnyként suhanva a legközelebbi erdőbe. A macska-egér játék elkezdődött.

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro