Felmentem a szobámba, majd magamhoz hívtam Valyrt és Derlaqot, és elmondtam nekik mindent. Alkony felbukkanását, a rossz érzéseimet, és a gyanúmat Chrystallal kapcsolatban Figyelmesen hallgattak végig, majd Valyr vámpíralakot öltött, és szorosan átölelt.
- Nem hagyom, hogy bárkinek baja essen a családban. - mondta, majd arrébb ment. - Szóval, Chrystalra gyanakszol?
- Gyanús. - mondtam. - Egyszerűen... viszket tőle az összes rúnám.
- Utánajárunk. - mondta Derlaq, majd mindketten eltűntek.
Visszamentem Éjfélhez és Khatrinához, nagy megkönnyebbülésemre Chrystal a közelben sem volt. Még nem akartam semmit mondani nekik, míg bizonyosságot nem szerzek róla, hogy Chrystal valaki életére akar törni.
Khatrina, amint megérezte a jelenlétem, felém kalimpált.
- Szia kicsim! - mondtam, és átvettem Éjféltől. - Szervusz, én kis hercegnőm!
- Imádnivaló, igaz? - kérdezte Éjfél.
- Utálom a kicsi gyerekeket, de ezt az élőlényt nem tudom nem szeretni. - mondtam, és megpusziltam Khatrinát. - Gyönyörű vagy, mint anyukád, tudod?
- És nem lila a haja. - jegyezte meg Éjfél nevetve.
- Nem is, az csúnya lenne, nagyon szép kis vörös fürtjei vannak.
- Liláról jut eszembe, terveztem neki egy babaruhát, nézd csak!
Éjfél egy kis, ibolyalila ruhácskát vett elő, Khatrina most afelé kalimpált.
- Látom, lilamániás. - mondtam.
- Igen, szerintem az lesz az első szava. - nevetett Éjfél.
- Lila. Hát, az apának jobban örülnék, de még bármi megeshet.
- Mi is volt Necro első szava?
- Azt hiszem, süti, de nem vagyok benne biztos...
- Nem, a sütis korszakában már beszélt három nyelven... Ja, tudom már! - vigyorgott Éjfél. - Puci.
- Régi szép idők... - mondtam. - De neked, picim, apa vagyok.
Khatrina nagyon komolyan pislogott rám, majd finoman egy bömböléssel jelezte, hogy éhes.
Épp jókor kopogtatott Straen az ajtón, úgyhogy el is mentem vele.
- Valami fontos? - kérdeztem.
- Ami azt illeti, észleltünk valami furcsát. - kezdte Straen, és elindultunk lefelé a laborokhoz.
- Mégis mit?
- Nehéz elmagyarázni, de két szóban: árny kristály.
- Egy szó.
- Tessék?
- Ez egy sima összetett szó, amit egybe veszünk, nem külön.
- Felség, nem nyelvzseni vagyok, csak a biztonságodért felelek.
- Idegbajt kapok a nyelvtani hibáktól, főleg most... Minden apróság képes kiborítani.
- Történt még valami?
- Kezdjük az árnykristályaiddal.
Straen egyre lejjebb vezetett, egészen a régi kristályosító laborokba, majd a harmadik terembe invitált.
- Csak ön után. - mondta Straen.
- Aztamélységeskilencpokol! - mondtam.
A terem végében, egy üvegfalon túl korábbi kísérletek árnyai feküdtek kristálykoporsókban, körülöttük árnyak nyüzsögtek, akiket kristálydarabok vettek körül. Volt olyan is, amelyiket teljesen elfedte a kvarc, és épp az árnyát ültette át egy új koporsóba, csak a teljesen fekete szeme árulta el, hogy nem egészen élő.
- Valaki kristályokat támaszt fel és szaporít... De miért? - kérdeztem.
- Gondoltam, hátha te tudsz mondani valamit, felség. - mondta Straen. - Egyszer csak hangokat hallottam, aztán mire feleszméltem, itt voltam. Van valami ebben a helyben, ami...
- Átkozott. Valaki fog egy kristálytestet, szétszabdalt árnyakat ültet bele, és agyhalott zombisereget gyárt, valaki direkt engem bosszant! - csattantam föl.
"Chrystal." - gondoltam magamban. - "Boszorkány."
- De ugye én nem leszek ilyen... Izé? - ijedt meg Straen.
- Nem vagy még megjelölve, szerencsére. - mondtam. - Ne aggódj emiatt! Szerinted eljátszhatunk velük?
Straen ijedten hátrált, én pedig kirántottam egy friss zombit, majd egy másik terembe vittem, megkötözve. Összedörzsöltem a tenyerem, és hátrapillantottam a halálra ijedt Straenre.
- Légy szíves, halkabban rettegj! - mondtam. - Zavarod a koncentrációm.
- Elnézést. - mondta Straen, majd kíváncsian mellém lopózott. - Szóval, most varázsolni fogsz? Mindenféle halottas rituálét viszel végbe, meg ilyesmiket?
- Igazából csak egy egyszerű marionettshow-ra készültem, de ha komoly varázslást akarsz látni, felőlem. - vontam vállat.
Megkerestem a zombin a jelet, amivel kapcsolatban van az alkotójával, majd kikapartam, mire a zombi felugrott volna, ha a láncok nem tartják vissza. Elmosolyodtam, majd kirángattam az árnydarabkát a kristálytestből, és egy kis üvegbe tettem.
- Beszélsz, vagy összetörjelek? - kérdeztem elgondolkodva, majd megnyaltam az alsó ajkam. - Kezdek árnyra szomjazni.
- Kegyelem! - visította a lélektöredék, mire én unottan letettem az asztalra, a hajdanvolt teste mellé.
- Nézd csak, az az elátkozott tested. Ahogy elnézlek, te új lélek vagy, csak egyszer használt.
- Mit akarsz tőlem?!
- Csak pár választ. Ki teremtett?
- Soha! Nem fogok köpni!
- Mit csináljunk vele, Straen? - kérdeztem, és megpöcköltem az üveget. - Jaj, le ne ess! Még szórakozni akarok veled!
- Megégethetjük? - kérdezte Straen félénken.
- De jó ötlet! - mondtam, és máris zöld lángot gyújtottam a kezemben, majd a lélek alá pörköltem, ami visítva ellenkezett. - Imádom a hangjukat hallgatni. Olyan... Szívszorongató. Ha lenne élő szívem, megsajnálnám. De azt a családomra áldoztam. Nos, beszélsz vagy sem?
- Kegyeleeem! - visította a lélek.
- Nem. Itt csak halál van. A halál pedig kegyetlen. De ha mondasz valami hasznosat, kegyelmezhetek neked.
- Chrystal főhercegnő akar elpusztítani valami nekromata urat, nem tudok többet.
- Nos, örülhetsz, hogy az ellenségedet, alias jómagamat, kegyes pillanatában kaptad el. Utolsó kívánság, mielőtt üdvözülsz?
- Mi?! De...
Fekete lángot gyújtottam, majd elégettem a lelket, majd a régi testét is, és elgondolkodva nézegettem a falfestményeket. Boszorkányüldözés jelenetei, teljes kristálycsaládok elrablása és gyűrűbe törése, majd az ő elégésük viselőikkel együtt.
- Le kellett volna csapolnom. - motyogtam. - Tényleg kezdek éhes lenni.
- Nem tudom elhinni, hogy Chrystal főhercegnő az életedre törne, felség. - mondta Straen.
- Mert ő nem Chrystal Kvarc főhercegnő. - mondtam, és egy pergament vettem elő az üvegből, ahol a lélek volt. Egy vallomásos levél. - Chrystal rég meghalt. Aki az ő bőrébe bújt, egy szintén Chrystal nevezetű fanatikus boszorkány. A szomszédom volt. Nemsokára halott lesz.
- Ez mind le van írva arra a pergamenre? - kérdezte Straen meglepetten.
- Igen, úgyhogy ez itt... Egy instant elfogatóparancs. De még várnunk kell.
- Tudtam, hogy Chrystal nem az, akit én ismertem! - mondta Straen, és a levegőbe bokszokt. - Gránát és Éjfél nem hitt nekem, de most, hogy van bizonyíték...
- Látom, lelkes vagy. - mondtam mosolyogva.
- Igen, felség. - motyogta Straen zavartan. - Ne értsd félre, ez egy szörnyű összeesküvés, csak...
- Élsz-halsz a munkádért. Megértem, végre történik valami izgalmas. Normális esetben én is rohannék, hogy megállítsam az őrült, kontár banyát, de friss apaként...
- Ha akarod, egy egész gárda felügyelheti a kicsit, és akkor nyugodtan beszállhatsz a harcba.
- Remek ötlet. Azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatom, hogy egy rugóra jár az agyunk.
- Meglehet, felség. Jobb, ha visszamegyünk.
- Igen, muszáj látnom a kislányom. Olyan kicsi, és törékeny, aggódom érte.
- Természetesen.
Visszamentem Khatrinához, és az egész délutánt vele töltöttem, majd este kimentem az Árnyerdőbe. Valyr és Derlaq az egyik fáról lógott lefelé, majd leugrottak a két oldalamra, és vámpíralakot öltöttek.
- Találtunk egy-két érdekes dolgot az úgynevezett Chrystal Kvarc naplójában, de hiányzik egy lap. - kezdte Valyr, mire mosolyogva előhúztam Chrystal levelét.
- Látom, te sem unatkoztál, pater. - mondta Derlaq.
- Straen szólt, hogy talált valamit, ami esetleg érdekelhet... Chrystal kristályzombikkal akart végeztetni velem. És ki hitte volna, néném imádott kislánya...
- Az unokatestvéred?
- Nem, csak adoptált. Mit találtatok?
- Egy láda azonnal ható idegmérget, egy levelezést Jonakhimmal... Meg egy csomó kígyó-és pókbőrt.
- Valószínű belőlük volt a méreg, de mire kell neki ennyi...?
- Arra még nem jöttünk rá. De megfújtuk kicsit a készleteit... Egypár zsákkal.
- Remek. - mondtam, majd csettintettem, és a fák közt egy árnyszarvasra mutattam. - A tiétek.
- Te nem vagy éhes? - kérdezte Valyr, és megnyalta az alsó ajkát.
- Nagyobb vadra vadászom. - mondtam, bár, éreztem a vér hiányát. Megnyaltam az alsó ajkam, majd a fejem ráztam. - Majd talán máskor. Khatrina és Éjfél mellett a helyem.
Valyr és Derlaq bólintott, én pedig visszamentem a bányába. Anyja és lánya szorosan egymáshoz bújva aludt, így csak óvatosan lopakodva mentem be hozzájuk, utánam Necro. Aztán Khatrina felriadt, és sírni kezdett. Necro azonnal odarepült hozzá, babusgatta és csitítgatta, míg meg nem nyugodott.
- Csak rosszat álmodott. - mondta Necro, és megpuszilta Khatrina arcát. - Itt vagyunk, húgi.
- Azért furcsa, hogy máris rosszat álmodjon. - mondtam aggódva. Talán megérezte, amit Alkony is megjósolt? - Elkérhetem picit?
Necro hagyta, hogy az ölembe vegyem Khatrinát, majd a gondolataiba mélyedtem. Valaki késsel közelít felé és Éjfél felé. A késelő eltalálja Éjfélt, és felé közelít...
Khatrina halkan pityergett, én pedig jobb ötlet híján álomátkot bocsátottam rá, és visszafektettem Éjfél mellé. Necro egy ideig még figyelte az alvókat, majd aggódva pillantott rám.
- Rendben van?
- Igen. - mondtam, nagyot sóhajtva, majd fel-alá sétálgattam egy ideig a szobában.
- Idegesnek tűnsz. - mondta Necro, és leült az asztalra velem szemben. - Mi a baj? Nekem bármit elmondhatsz, apa.
- Jól van. De ígérd meg, hogy anyádnak nem mondasz erről semmit!
Necro komolyan bólintott, én pedig részletesen elmondtam neki mindent. Egyre ijedtebben nézett rám, majd szorosan Khatrinához bújt.
- Nem akarom, nem akarom, nem akarom... - ismételgette, majd felém fordult. - Mi van, ha mind célpontok vagyunk? Az az álom nem lehet véletlen. Valami nagyon rossz készül, borsódzik tőle a hátam.
- Nyugodj meg, jó? - mondtam, az ölembe vettem Necrót, és mint kicsi korában oly sokszor, míg ringattam, zöld lángot fújtam rá. Ettől mindig kicsit jobban érezte magát. - Megvédelek titeket. Nem foghat ki rajtam egy kontár.
- Egész biztos? - kérdezte Necro.
- Biztos. Le fogjuk leplezni, és senkinek nem esik baja. A nővéred meg a bátyád máris... Ráröppent az ügyre.
Necro halkan kuncogott, majd fészkelődött kicsit, és ő is elaludt. Lefektettem Khatrina mellé, és egy ideig még figyeltem az alvó gyerekeket. Mire feleszméltem, egy gyengéd érintést éreztem a vállamon.
- Hát te ébren, Éjfél? - kérdeztem, és épp hátrafordultam volna, de Éjfél letakarta a szemem.
- Ébren... De legalább Khatrina alszik. - mondta, majd arcon csókolt, és elvette a kezét.
- Necro is nemrég aludt el. Mennyi időt kell még itt maradnotok?
- Tudod, milyen Gránát atya, legszívesebben itt tartana egy örökkévalóságig, "biztonságban és kényelemben". - forgatta a szemét Éjfél. - De amúgy holnap mehetünk.
- Remek. Már készen van a kiságy és a bölcső, Lucian megcsinálta, szóval a terület babafogadásra kész.
- Hogy sikerült rávenned? Azt hittem, Lucian nem akarja gyerekágyfaragásra pazarolni az idejét...
- Hidd el, nagyon meggyőző tudok lenni, bár, utálok azokhoz az eszközökhöz folyamodni, de a jó cél érdekében...
Éjfél halkan kuncogott, majd az ölébe vette Khatrinát és Necrót, majd átmentünk a lakrészünkre. A mi szobánkból nyílt az új gyerekszoba, az egyik fele zöld, a másik lila volt. A mennyezetről színes kristályok lógtak le, a falakon is rengeteg volt belőlük, Éjfél nem győzött csodálkozni. Aztán meglátta a rácsos kiságyat és a bölcsőt is. Mind a kettő lila színű volt, a takarók, az ágykeret, a mózeskosár jellegű bölcső, minden lilára volt festve. Ha ez nem lett volna elég, levendula, zsálya és ibolya díszítette őket, mint faragott minta és mint maga a növény. A mózeskosárba bele volt szőve néhány szál, majd az egész egy lila szalaggal lett körbetekerve.
- Látszik, hogy Abyss besegített. - mondta Éjfél, majd lefektette Khatrinát a bölcsőbe.
- Necro is kapott nagyobb fekvőhelyet. - mondtam. - Add ide, lefektetem!
- Hagyd, majd én! Nyúzottnak látszol.
- Csak hosszú napom volt kicsit, de hát a kicsi gyerekekkel ilyen, nem igaz?
- Na jól van, Szuperapu, menj aludni! - parancsolt rám Éjfél.
- Te sem tűnsz valami frissnek. - jegyeztem meg.
- Mindjárt jövök én is. Csak... Még megcsodálom a gyerekszobát.
Bólintottam, majd magára hagytam Éjfélt, és ledőltem az ágyra. Nemsokára mellém feküdt, és megsimogatta az arcom.
- Csak nem alszol, ugye? - kérdezte.
- Hát, van még reggelig úgy egy jó óránk. Érdemes addig aludni próbálni?
- Az attól függ, mennyire vagy álmos. Én biztos, hogy át fogom aludni a napot.
Éjfél azzal el is aludt rajtam, én pedig a hajával babráltam, és adtam neki egy jóéjt-csókot.
Kicsivel később Chrystal se szó, se beszéd, benyitott hozzánk.
- Szép jó reggelt, friss szülők! - mondta vidáman, mire szúrós pillantást vetettem rá, és Éjfél is mocorogni kezdett.
- Mi történt? - kérdezte Éjfél álmosan. - Ég a ház?
- Nem, csak Chrystal jelezte, hogy mennyire örül ennek a csodás őszi reggelnek. Kint tágasabb.
- Ó, felébresztettelek? - kérdezte Chrystal ártatlanul, mire Éjfél egy párnát dobott az arcába, majd csettintett, és rácsapódott az ajtó.
- Szép. - mondtam.
- Legközelebb szétkarmolom az arcát annak, aki felkelt... - elgondolkodva nézett a faliórára, és elfintorodott. - Hajnalok hajnalán.
- Nézd, legalább a gyerekeket nem keltette föl! Hozok valami reggelit. Kávé?
- Igen, az most jól jönne, kösz. Siess vissza!
Bólintottam, és épp csak bementem a konyhára, a szolgálók máris sejtették, hogy valószínű rosszul kezdődött a napom, és semmi kedvem a szobámon kívül reggelizni.
- A szokásosat, felség? - kérdezték. - Bevigyük a szobájába?
- Igen, köszönöm. - mosolyodtam el. - Illetve... Még egy fél adag palacsintát kérnék hozzá, meg egy jó erős kávét.
- Negyed óra, és meglesz, felség!
Biccentettem, majd elindultam visszafelé, de Chrystal elkapott egy beszélgetésre.
- Szia Shuan, hogy vagytok? - kérdezte kíváncsian.
- Fáradtan... De átlagban jól. - mondtam, és ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést.
Elindultam egy rövid sétára, és Chrystal is jött utánam. Akart tőlem valamit.
- Tudsz nekem segíteni esetleg? Apróságról lenne szó.
- Sajnos, pont apróságokra nem érek rá. Épp leltárazok.
- Ó. Esetleg segí...
- Nem. Nem piszkálhatsz a cuccaimba. Már van segítségem.
- Hát, jó. Én is épp leltározok, és tudod, elkéne a segítség. Nekem nincsenek árnyaim.
- Neked lelked sincs, Chrystal Hexer. - mondtam, és gonosz félmosolyra húztam a szám. Chrystal lemerevedett, és futni próbált, de egy kötőátkot olvastam rá. - Belesétáltál a csapdámba. Lehetnél néha óvatosabb is, mert még... Árnnyá talállak változtatni, és tudod jól, hova kerülnél a halálod után. Mit keresel Kristálybányában? Mit keres nálad több láda méreg és mit keres a pincémben egy sereg zombi?
- Meg tudom magyarázni! - mondta Chrystal. - Én...
- Várj!
- Most mi van?
Egy ideig feszült csend telepedett ránk, majd sikolyokat hallottunk. Chrystal összerezzent, én pedig megnyaltam az alsó ajkam, majd visszafordultam hozzá.
- Hallod ezt? A zombijaid sikolya. Ennyit a seregedről, egy fél reggelinek talán elég lesz Necrónak. Mit tettél Chrystal Kvarccal?
- Kvarc akkor halt meg, mikor én megszülettem. Ha úgy tetszik, a reinkarnációja vagyok. Lucas tudott róla, így befogadott... Tíz éve. Én komolyan nem tudtam, hogy közben te itt vagy...
- Merényletet terveztél ellenem. Azt mivel magyarázod?
- Volt egy adósságom Jonakhim bíborosnak. Eladtam neki a lelkem, nagyon rég. Vissza akartam szerezni, és meg kell öljelek, hogy szabad lehessek...
- Jonakhim halott. Sőt, meg szűnt létezni. Szóval jobb, ha elfelejted a megölésem, mert hacsak nem boszorkányfogadalmat tettél, a lelked nem kapod vissza...
Chrystal felhúzta a fél szemöldökét, én pedig nagyot sóhajtottam.
- Igen, látszik, hogy kontár vagy. Boszorkányfogadalmat nem teszünk Falánkoknak, érted? Nem kötelezi őket semmi arra, hogy betartsák. Megvan a hatalmuk rá, hogy kikerüljék. Már szinte megsajnáltalak. Szóval, a lelkedért cserébe meg kellene ölj engem. Ez az ügy Nacralért kiált.
Chrystal arca elsápadt, én pedig nekiláttam megidézni Nacralt. Ha a kapunyitásért az ősök tíz hónapra bebörtönöztek, ezért vajon mit kapok Nacraltól? Tőle, őszintén szólva, jobban félek, jogosan.
Nacral a kétarcú alakjában jelent most meg, még a reggeli papucsa volt rajta. Igyekeztem nem nevetni, aztán előadtam neki a kérésem.
- Csak egy lélekre lenne szükségünk, Chrystaléra. Elvileg Jonakhimhoz volt kötve, különben... Meg kellene próbálnia megölnie.
- Aha. - mondta Nacral unottan. - Esküs?
- Igen.
Nacral elmosolyodott, majd női arcával Chrystalt figyelte egy darabig.
- Nos, miért is kéne segítenem rajta? - kérdezte tőlem.
- Mert... Szépen kértelek?
- Ajánlj föl valami jobbat!
- Nos...
- Ritka kígyóim vannak, élek-halok értük. - mondta gyorsan Chrystal. - Ha... Megfelel.
- Kígyók? Éppenséggel megfelel.
- Hála az égnek. - motyogtam.
- Viszont van egy kis bökkenő. Ha leláncolt lelket adok vissza, lehet, jár egy pici kockázattal. Nem biztos, hogy az eskü alól felold.
- Szívás. - mondtam. - Akkor, leegyszerűsítve, kígyókat akarsz, vagy átkozott lelket, Chrystal?
- Kell a lelkem. - mondta Chrystal.
Nacral csettintett, egy kis fiolát adott Chrystalnak, majd eltűnt úgy tíz-húsz kígyóval.
- Bizarr. - mondta Chrystal.
- Ő legalább korrekt. - mondtam. - Jonakhim nem tartott be így ígéreteket.
- Na igen, gondolom... Legyen szép napod!
- Ó, ezek szerint hazamész? - kérdeztem reménykedve.