Íme egy fontos (!!!) dupla rész. További információk a fejezet végén. Jó olvasást: Chy❤

Tesi, azaz az utolsó óránk előtt ismét történt egy apró szóváltás köztem és Anne Morgan között, de ezúttal sokkal békésebb volt.
- Komolyan megtéptél volna?- kérdezte kicsit kedvesebben, mint általában szokta.
- Úgy néztem ki? Akkor minek kérdezed?- vontam vállat.
- Nyugi van- nyávogta.- A bunkóság az én stílusom, ne lopd el!- mosolygott gúnyosan, de most határozottan elfogadható hangsúlyban.
- Vigyázz, még kedves leszel- mosolyogtam gúnyosan.
- Ne aggódj, nem szokásom!
- Tudom, ismerlek- nevettem el magam.
- Te csak azt hiszed! Kicsit sem ismersz- csóválta a fejét.
- Miért kérdezted?
- Semmi. Csak kíváncsi voltam. Vigyázz, még bátor leszel- nevetett fel.
- Te meg kopasz- emlékeztettem arra, hogy a minap majdnem megtéptem. Most viszont nem voltam ideges. Ő sem.
- Nekem a paróka is jól áll- vont vállat.
- Ha befejezted a csevegést, akkor lassan indulhatnánk- nyafogta Katherin, aki Anne mögé állt útközben.
- Ugye tudod, hogy nem parancsolgathatsz nekem- tűnt el a mosoly Anne arcáról.
- Nem parancs volt, csak kérés- vette visszább a hangját Kathee.
- Akkor menjünk. Csá- intett nekünk, majd elment a tornaterem másik végébe.
- Ez meg mi volt?- kérdezte Emma.
- Szerintem nyumolás. Bátor voltam, ő meg gyűjti maga köré a bátrakat- fogtam össze a hajam.
- Elmehetnénk inni?- kérdezte Letti.- Alig ittam valamit!
Elkísértük a lány öltözőben lévő mosdóba. Miközben Letti ivott, apró zörejt éreztem a fejemben. Megnyomtam a medált és az aranysárkány kirepült belőle.
- Baj lesz- mondta köszönés nélkül. Letti felegyenesedett és mind anyámra néztünk.
- Mi lesz?- kérdezte Emma.
- Óriási nagy baj- motyogta idegesen, de mielőtt bármit is kérdezhettünk volna, visszaszállt a medálomba és eltűnt.
- Remek- csapta az oldalának a karjait Emma. Ekkor hatalmas csörgést és csörömpölést lehetett hallani a terem irányából.
- Ez egy ablak volt- motyogta Emma, majd berohantunk a terembe. Valóban egy ablak volt. Ki volt törve. Méghozzá belülről kifelé.
- Mi történt? - kérdeztem Kathee- t, aki nem igazán akart válaszolni.- Mi történt?- emeltem feljebb a hangomat.
- Anne... Átváltozott lovaggá és...- motyogta lesokkolva- valahogy kitörte az ablakot.
Mivel a teremben más nem volt (mindenki csak a csattanásra szaladt be) meg kellett bíznunk a szavaiban.
- Bújjunk el!- tanácsolta Emma.
Mindenki rémülten szaladt a saját neméhez tartozó öltözőbe. Fel sem tűnt a lányoknak, hogy a teremben maradtunk.
Átváltozás után kiugrottunk az ablakon, amit Anne már betört. Körbenéztünk az udvaron, de nem volt sehol. Pedig biztosak voltunk benne, hogy nem ment ki az iskolából. Bementünk és az első emeleten is körülnéztünk. Semmi. Felmentünk a másodikra, ahonnan morajlást lehetett hallani. Emma ment legelől. Amikor felért a lépcső tetejére hirtelen, mintha egy hatalmas kéz hozzá csapódott volna elrepült és elcsúszott a folyosó közepéig. Egy gonosz kacajt hallottunk a másik irányból. De nem olyan volt, mint a lovagoké. Kiléptünk a fedezékünkből. Előttünk egy páncélos testű lány állt. A lovagokról nem lehet megállapítani, hogy milyen neműek, de rajta látszott. Emellett az arca sem volt eltakarva, de úgy ki volt festve fehérrel, hogy csak nagyon sokára lehetett volna rájönni, kit takar. A legfurcsább az volt, hogy a kezében nem volt kard. A páncélból védtelenül kandikált ki a két vékony kezecske, ami olyan fehér volt, mintha félig megfagyott volna.
Anne arcán egy gonosz, mondhatni pszichopata vigyor terült el. Kinyújtotta a kezét és megfeszítette a tenyerét. Hanyatt estem. Letti is. Szinte teljesen tehetetlenül ültünk immáron mind a hárman az új gonoszunk előtt.
- Beszélgessünk, jó a társaság- mondta őrülten vigyorogva. Valami nagyon nem stimmelt ezzel a lovaggal. A hangja sokkal magasabb lett. Mintha egy valódi szociopatával szemben próbálnád megvédeni magad. HelloKitty tűnt fel a lépcső tetején, de mielőtt szólhattam volna neki már ő is mellettünk csücsült.
- Hűha... Azt hiszem az ellenségünk brutális előrelépést tett a lovagjait illetően- motyogta.
- Hát igen. Bárki küldi is a lovagokat, most tanulhatott valami újat, mert ez- bökött Emma a betegesen vigyorgó Anne felé- durva.
- És meglepő- motyogta Letti.
- Jó vagyok mi?- nevetett fel nagyon magas hangon Anne. - Jé, ciculi- nézett HelloKittyre.- De hiszen őt utálom- majd a kezét kinyújtva a magasba emelte.
- Mi a...?- kérdezte rekedtes hangon Masnis Cica, akit Anne egyértelműen a nyakánál fogva tartott.
Letti megpróbálta lefröcskölni Anne- t, de néhány csepp víznél több nem jött a kezéből.
- Mi a franc?- kérdezte idegesen.
- Majd én- szerencsére sikerült a tervem, mert Anne hangosan felsikított és elengette HelloKittyt. A kis mutáns gonosz idegesen nézett rám, miközben a megégett tenyerét maszírozta.
- Miért nem működött?- vizslatta a tenyerét Letti.
- Mert ki vagy száradva, édesem- kiáltotta magas hangon Anne. Mind kérdőn néztünk a szörnyetegre.
- Keveset ittál ma, igaz? Meg kicsit rásegítettem- nevetett fel gúnyosan, majd megcsavarta a kezét. Hideg fuvallat süvített át a folyosón, és az agyamat is átjárta a hidegség. Ez nem csak egy egyszerű ellenség! Megvilágosodtam azt illetően, mit kell tennünk. Pontosan láttam magam előtt, hogy mit kell csinálni, majd felemeltem a kezemet.
- Gyáva- mutattam Anne-re.
- Mi?- nézett rám értetlenül, mint aki rosszul hallja, amit mondok neki.
- Jól hallottad! Gyáva vagy!- kiáltottam.
- Nem látsz a szemedtől! Négy szuperhőst kényszerítettem térdre puszta kézzel- visongta arrogánsan.
- Nem azt mondtam, hogy tehetetlen vagy, hanem azt, hogy gyáva!
- Gyáva? Ezt nézd- majd széttárta a kezeit. A lépcsőfordulóban kicsapódott az ablak, a teremajtók kinyíltak. Hatalmas huzat keletkezett a második emeleten. Hunyorognom kellett, mert csípte a szemem.
- Remek. Most feldühítetted- kiabálta Emma, hogy halljam a szél süvítésétől.
- Jól meggondoltad?- dörzsölte a nyákát HelloKitty. Szegényt az előbb erősen fojtogatta az a lovag- szerűség.
- Közelebb kell jutnom- néztem a szemébe. Megértette, hiszen csak neki nem volt szárnya négyünk közül, nem volt, ami visszahúzza, ha belekap a szél. Hogy szélárnyékban, könnyebben tudjak előre haladni, előttem elindult ő is. Ekkor azonban a kisebb hurrikán elállt.
- Nem mész sehová, Cicafiú- csapta a falnak Anne HelloKittyt.
- Menj- nyögte suttogva. Kitártam a szárnyam és elérepültem. Anne lesajnálóan nézett rám:
- Zavarod a kilátást- nyávogta.
- Nem azt mondtam, hogy nem vagy elég erős varázslat szintjén. Te lelkileg vagy gyenge!
- Mi?- lett még magasabb a hangja.
- És félsz attól, ami történhet.
- Marhaságokat beszélsz- nevetett ki.
- Bizonyítsd be!
- Bizonyítsam? Mégis hogy?- erre vártam.
- Egyszerű. Én azt mondom: nem vagy elég bátor ahhoz, hogy azt mondd: én vagyok a szél- sárkánylány! Aranysárkány ereje: változtass át engem- majd hátrébb léptem.- Mind ezt harciasan.
- Bolond! Nézd csak: én vagyok a szél- sárkánylány. Aranysárkány ereje: változtass át engem!- kiáltotta harciasan...