Sziasztok! Bocsánat, hogy váratlak titeket, de megint lehet, hogy késni fog a következő rész, mert rengeteg dolgom lesz jövő héten! De igyekszem és remélem, hogy még jövő hétvégéig ki tudok rakni egy részt! Főleg, hogy nem sokára vége!!!😢
Jó olvasást!❤😘

- Öhm... Srácok... Kijönnétek egy kicsit- dadogtam. Halkan mondtam, de az üres parkban jól lehetett hallani.
Nagyon reméltem, hogy nem jönnek ki, de rögtön megmozdultak a fűzfa ágai. Először Buster nézett ki rajta, majd kirakta a kezét a lányok elé.
- Változzatok át- mondta határozottan, majd kijött. Kitűnően lehetett hallani, ahogy a barátnőim átváltoznak.
Kirohantak a fűzfa alól, majd ledermedtek.
- Holnap jön, mi?- fintorgott Anne.
- Azt mondtam, valószínűleg!- emelte fel védekezőn a kezeit Buster.
- Még jó, hogy itt vagy- morgott rá Emma is.
- Veszekedjetek csak, szeretem a lábmasszázst- vágtam oda nekik, mire mind rámnéztek. Eközben már zsibbadt a lábam. Teljesen elszorították a vérkeringést bennük a gyökerek, amiket az a némber rám szerelt. Lenyúltam, hogy felgyújtsam őket, de nem akartak meggyulladni.
- Vizes. Ne erőlködj- vigyorgott a jobbomon Carol.
A többiek nem tudták, mit csinálhatnának. Átszaladt a fejemen egy aljas gondolat arról, hogy mi a fenének nekem a csapat, ha ilyenkor nem veszem hasznukat, de gyorsan el is hesegettem magamtól, mert tudtam, hogy segítenek, amikor tudnak. Kivéve most...
Lettinek nem jutott eszébe az, hogy elpárologtassa a vizet a fáról, tehát inkább a biztonságos megoldást választottam.
Lekaptam a nyakpántról a medált és ledobtam. Csak nem ért földet. Caroline elkapta.
- A fenébe- csúszott ki a számon... Sok más szóval egyetemben...
- Bocsi, ezt már egyszer eljátszottad. Többször nem fogod- vigyorodott el. Akkor is ismerős volt az arca! Mindegy... - Nézd meg jól, mert nem látod többet- mutatott a medálomra.
A medál azonban kirepült a kezéből és visszaszállt az enyémbe. Hálásan néztem Anne-re, majd földhöz vágtam az ékszert.

Pont ott voltam, mint legutóbb, amikor a sárkány-birodalomban jártam: a rét közepén. Nem messze tőlem félig sárkánnyá alakult egy lány. Méghozzá egy olyan, akit már ismerek.
- Szia Tessy- mosolyodtam el.
- Szép napot, kisasszony- hajolt meg előttem.- Indulhatunk?
- Igen- bólintottam határozottan, mire a palota felé vettük az irányt. Átkeltünk a hatalmas előteren, majd a nagy ajtóhoz érkeztünk.
Mikor beléptünk a trónterembe, az már más volt, mint amire legutóbbról emlékeztem. A drapéria egy árnyalattal világosabb volt és a trón is nagyobb volt, mint Meldané.
- Hol vagyunk? Mármint... Mikor vagyunk...?- tettem fel a lehető legértelmetlenebbül a kérdésemet. Tessy elmosolyodott.
- A mostani uralkodó közvetlenül édesanyád előtt uralkodott. A neve Gunter volt.
- Anyám miért kapott normális nevet?- gúnyolódtam.
- Az édesanyád igazából Fatme névre hallgat, csak a földön használja átalakítva a nevét.
- Akkor lehetett volna kreatívabb is, mert azzal, hogy beletesz egy i betűt, még nem lesz más- Tessy felnevetett.
- Igazad van, de nem is az volt a lényeg, hanem az, hogy egy földi nevet viseljen és ne a sajátját. A Fatime egy létező, emberi név. Így nem tűnik ki a tömegből. Így már érted?- mosolygott rám. Bólintottam, ezzel jelezve, hogy igen, leesett.
A térbe besétált két félsárkány. Egy fekete ruhás nő és egy aranyba öltözött férfi.
- Emlékszel, hogy legutóbb Carolról kérdezősködtél?- kérdezte Tessy.
- Persze- néztem rá. Hogy felejthetném el, ha most is épp ellene harcolok!?
- Ő az anyja volt- mutatott felé.
A nő valóban hasonlított Caroline-ra. Ugyan olyan keskeny álla és aljas szemei voltak.
- Elhiszem- mondtam a nőt vizsgálva.
Tessy hirtelen megragadta a csuklómat. A táj megváltozott körülöttünk. Kint voltunk a réten.
- Hogy kerültünk ide?- vontam kérdőre.
- Itt folyik a történet lényege...
Ekkor a király elsétált előttünk. Egyedül volt. Vele szemben három elemsárkány állt.
- Készül valahová?- kérdezte a víz, majd egy jégcsapot dobott a király felé. Az egy mozdulattal kivédte.
- Menjetek innen, mielőtt megharagszom.
- Félek- nyávogta a föld, mire a király kinyújtotta a kezét előre.
- Tisztulj- suttogta, mire körben egy üveges csík vonult szét kör alakban. Az elemsárkányok összeestek és átváltoztak emberré. Nehézkesen próbáltak felállni. Látszott, hogy mindenük fáj.
- Ne vágj ilyen ijedt fejet- mosolygott bíztatóan Tessy. Lehet kevésbé fájdalmasan is.
- De mindenki visszaváltozik a környezetemben, vagy csak az, akit kérek.
- Mindenki. De csak annak fáj, akinek akarod, hogy fájjon- válaszolta. A kép eltűnt.
- Ideje menned- vezetett vissza a kiinduló ponthoz.
Végig gondoltam a helyzetemet. Megállítanám a hatalom sárkányát, de felfedném előtte a barátaim kilétét, így veszélybe sodornám őket. Túl nagy kockázat.
- De mit csináljak, ha...- szinte fejbecsapott a felismerés!

A király nem segít neked.

Megfejtettem Buster jóslatát. Tessyre néztem, aki megállt, mikor hátra fordultam.
- Mit tegyek, ha nem alkalmazom a király erejét?- kérdeztem.
- Hát... Akkor rajzolsz egy x jelet a levegőbe. Akkor a medál a helyére kerül és csak az energiád felét veszted el. Azt is csak holnapra.
- Köszönöm- nem első sorban a választ köszöntem meg, sokkal inkább azt, hogy nem kérdezte meg, miért. Nem tudtam volna kifejteni. Megérzés. Azt nem lehet megmagyarázni.
Felvillant a vörös karika, amibe beálltam.
- Szia Tessy, köszi mindent- intettem neki, mire a kör még kétszer megvillant és visszakerültem a valóságba.

Az arany por ott lebegett körülöttem. Hagytam, hogy bele menjen a szemembe. X-et rajzoltam a levegőbe, majd a por eltűnt.
- Mi volt ez?- kérdezte Carol.- Hol a nagy csattanás?- gúnyolódott felbátorodva.
Lehajoltam és a kezeimmel nagyot rántottam a két gyökéren, ami a lábamra volt tekeredve, majd lendületből felrepültem. Kiszabadultam.
- Itt- vigyorodtam el, majd az ösztönömre hagyatkoztam.- A jóslat hatalma!- kiáltottam, majd valami nagyon bonyolult mozdulatot csináltam a kezeimmel. Lehúnytam a szememet.- Wendar erejével- suttogtam, majd a szemem felpattant, bár éreztem, hogy szúr az aranyportól, ami bele ment. Minden nagyon fényes volt. A szám magától kezdett el mozogni:

A titok nem mindig jó tanácsadó,
Kit a szíved kér, az oda való.
Lehet, hogy ott van, de mégsem látod,
De a szívedben ott van a látomásod.
De ne bízz abban, kiben szíved még hinne,
Mert messzire kell a sorsnak vinnie.
De figyelj, nézd a jobb oldalát,
mert csak így nyerheted meg a csatát!

Mikor befejeztem a jóslatot, a kezeimmel Carolra mutattam, aki ijedten nézett rám. A fénycsóva bele csapott, a nő pedig térdre kényszerült. Mikor a fény eltűnt, látni lehetett, hogy itt-ott elszakadt a ruhája, a haja pedig összekócolódott. Lihegett, pontosabban kapkodta a levegőt.
- Még nincs vége- nyöszörögte, majd teleportált.
- De ne aggódj, már nem tart soká- mosolyogtam, majd leszálltam a földre.