Egy hatalmas erdő bontakozott ki előttük, ami jelezte ,hogy közel járnak már a folyóhoz. A levegőben enyhe mocsárszag terjengett, sekélyebb réteken gólyák kutatgattak békák után. Mandula élesen odaszól Ramocsának.
– Tudtad, hogy a gólyák egy életre választanak párt, úgy mint a hattyúk?
– Nem vagyok madár! – vigyorgott kajánul a zsoldos. Mandula füstölögve irányította kicsit odébb a lovát, eközben Ramocsa a szemét a lány hátsóján felejtette.
– Mérges vagy? – kérdezte Harmat a barátnőjétől, látva mogorva arcát.
– Ideges. Tudod hogy nem tudok úszni.
– Ne izgulj, úgy tudom van itt egy révész, aki átvisz.
Először az erdőn kellett átvágniuk, Ramocsa ahogy látta Mandula egyre kétségbeesetteb arcát, odakiáltott neki.
– Ha Leshy itt settenkedik, megvédünk!
– Nem ezektől az erdei rémektől félek, kinőttem már a mesékből! A folyó jobban aggaszt! – vallotta be. Ramocsa bólintott. Zsoldosként tudta, hogy mindenkinek van valami az életében, amitől retteg.
– Ki az aki még nem tud úszni? – kérdezte a többiektől. Mindenki bólintott hogy tud. – Mandula nem kell félned! Ole még a hajónyi hullámok hátán is vígan lubickol, úgyhogy nem kell tartanod semmitől. Na és én sem úszom rosszul!
Mandula halványan elmosolyodott.
Az erdőn hamar átvágtak, gyorsan kiértek a fák közül a homokos, kissé kavicsos folyópartra. A parton sehol sem volt a révész, csak egy lyukas, félig elmerült csónak tanúskodott arról,hogy valaha itt volt. Ole és Ramocsa egymásra nézett. Ők még vele mentek át.

A viking azonnal intett,hogy körbenéz és ellovagolt a part mentén, amerre az út engedte. Nem sokára visszatért, addig a többiek lekászálódtak a lovakról és levették terheiket. Így is, úgy is pihenniük kellett.
– A révészt megtaláltam kicsit odébb. Megölték. Nincs más hátra, meg kell javítanunk a csónakot. Faragó tudsz vele valamit kezdeni?
Kihúzták a partra és nézték a törött hajótestet.
– Jobban járunk, ha összerakok egy tutajt. Nincs ahhoz szerszámom, hogy deszkát faragjak.
Kiosztották a feladatokat: amíg Faragó kivágja a tutajhoz a fákat, addig a lányok levadásznak pár madarat, a zsoldosok kötélnek való indákat, háncsokat kerestek. Táltos addig rágyújtott egy pipára, majd révetegen bámult az égre.
Mikor Mandula nyársra fűzte a madarakat, Harmat lement a folyóra megmosakodni. Feltűrte ruháját térdig, majd belegázolt a vízbe. Ahogy mosta a kezét, egyszer csak egy női arc bontakozott ki a vízben. Haja körülötte lebegett, Harmatot nézte. Teste félig hal, félig emberi volt, annyira tetmészetes színei voltak, hogy alig lehetett észrevenni.
Halk, mélyről hangzó kuncogást hallott.

– Tudom ám ki vagy! – mosolygott a nő.
– Ki vagyok?! – kérdezte meglepetten Harmat.
– A sokfogú! – kuncogott fel a vízi lény, majd elsiklott a vízben.
Harmat még percekig bámult utána.
– Harmat! –Mandula már kiabált, mert vagy harmadszorra szólította barátnőjét, aki nem mozdult a vízben. – Csak nem valami hullát láttál?
– Nem! – vágta rá. Bosszús volt, hogy a vízben úszó valami,arra emlékeztette, amivel sosem akart foglalkozni. Nem hitte, hogy a foggal születése miatt ő is Táltos lehet, mivel ő csak egy lány a sztyeppéről.
Kikecmergett a vízből, majd a sámán mellé ült.
– Ruszalka. Akkor itt lesz az apja is, a vogyanoj. – pöfékelt a pipájával a Táltos, de nem mondta hangosan, hogy Mandula meg ne hallja. Halkan mesélt a víziszörnyről, akik az embereket a vízbe fullasztják.
Megebédeltek, majd folytatták a munkát, már a tutajt rakták össze. A legegyszerűbb megoldást választották, pár gerendát háncsokkal egymás mellé kötözték, két merőleges törzzsel stabillá tették. Úgy döntöttek két csoportban hajóznak át, Ole lesz a kormányos, ő értett legjobban a vízijárművekhez.
Már kezdett sötétedni, így elvetették hogy még aznap átkelnek, így tüzet tovább szították és felverték a sátrakat. A férfiak elmentek úszni egyet, hogy megnézzék a folyó sodrását , a Táltos csak megelégedett azzal, hogy a folyó partján megmosakszik, a lányok cseréltek helyet vele utána.
Este a zsoldosok elmentek lőni valami nagyobb vadat, hogy áldozatot mutassanak be az isteneiknek.
Egy kisebb vaddisznóval tértek vissza. A viking Thornak,  a szláv Perunnak ajánlotta az állatot. Táltos is nyesett belőle, és a vízbe dobta, hátha Vogyanoj majd megkönyörül rajtuk.
Faragó egykedvűen nézte ezt az ügyködést, de Ole észrevette pillantását. Felállt és Faragó fölé magasodott.
– Valami gondod van?!
– Szellemek, istenek…Számomra csak egy Isten van.
– Akkor foglalkozz azzal, ne törődj a miénkkel! Szádra ne merd venni az én Istenemet, mert nem fogod megélni a következő napot! 
Faragó fel sem mert nézni, inkább tovább faragta azt amit a kezében tartott. Oléban forrt a düh.  Sok vallással találkozott élete során, de Thorhoz mindig hű maradt, pedig sokszor nógatták a királyi udvarban, hogy keresztelkedjen meg, de ő már sosem fog, csak úgy mint Ramocsa. Tisztelték egymás hitvilágát, egyik sem szólt bele a másikéba.
Harmat hallgatta őket. Falujában is egyre többen keresztelkedtek meg, ő és a családja nem foglalkoztak vele. Manduláék meg egyenesen megtagadták az új Istent.
Harmatot érdekelete ez az új vallás, de csak az újdonság varázsa miatt. Azt rebesgették a falubban, akik megteszik, gazdagabbak lesznek és okosabbak.
Mandulával félrevonultak, úgy beszélgettek róla.
– Szerinted ez az új Isten lenne az igazi?! – fordult Harmat barátnőjéhez, aki felhorkantott.
– Isten?! A földanya a mi Istenünk! Ő ad enni, az eső ad vizet. Ne is beszéljünk róla. Higgyenek amiben akarnak, én meg amiben én akarok.
Harmat bólintott. Faragót nézte, aki megérezve a lány pillantását, felnézett és elmosolyodott. Harmat most látta így először, zavartan elfordult. Nem igazán érdekelték eddig a férfiak, de többször azon kapta magát, hogy nézi Ole duzzadó izmait, vagy Faragó izmos karját amikor fát vág. Megrázta fejét, majd újra barátnőjére figyelt.
– Majd maradj Ole közelében, amikor átkelünk a folyón. Ő a legjobb úszó és a legerősebb. Nem lesz gond.
Mandula félve nézett a sebes vízre.
Nyugodt éjszaka után korán keltek az első napsugarakkal együtt. Még hűvös volt, a lehelletük meglátszott a levegőben, ennek ellenére a férfiak derékig levetkőztem, hogyha vízben kötnének ki, jobban tudjanak úszni. Faragót jól láthatóan zavarta a hideg, a két zsoldost meg sem karcolta, voltak már ettől jóval hidegebb helyen is.
Gyorsan összepakoltak, majd egy utolsót egyeztettek. Harmat megkérte Olét, figyeljen a barátnőjére, a viking bólintott.
– Ez csak természetes kicsi lány, figyelek rátok!
Először Ramocsával átúsztak a lovakkal, majd vissza. Harmaték aggódva végig követték szemükkel, majd megnyugodtak, amikor minden gond nélkül kiértek a partra, ahol kikötötték a négylábúakat, majd azonnal visszaúsztak. A sodrás  nem volt túl nagy, de így is egy kicsit arrébb értek partot.
Felrakodtak a tutajra, majd mindannyian felmásztak rá. A tutaj kicsit követte a hullámzást, Mandula egyre sápadtabb lett.
Egy egyszerűbb lentalapátot csinált hozza Faragó, amivel ellökték magukat a parttól, majd azzal kormányoztak.
A zavaros víz hömpölygött körülöttük, most látták csak a lányok, hogy néhány helyen uszadékfát visz a víz. Az egyik nagyobb pont a tutaj felé tartott. Próbalták a tutajt elirányítani, de az pont a sarkát kapta el, amitől a tutaj megfordult,  és megingott. Mandula sikoltott egyet és a vízben kötött ki, Harmat épphogy meg tudott kapaszkodni.
Ole gondolkodás nélkül azonnal utána ugrott, és a lány felé úszott, aki többször is elmerült a vízben. Úgy peregtek a másodpercek, mintha órák lettek volna, ahogy Ole a lányt kereste a víz alatt. Hirtelen megérezte ruhájat, azonnal megragadta és felhúzta a felszínre. Egyik karjával a fejét tartotta a víz fölé, másikkal a part felé evezett. Kicsit arrébb értek a partra, mint a tutaj. Harmat alig bírta kivárni, hogy kikössenek, lélekszakadva rohant a partra evickélő vikinghez.
Mandula élettelennek tűnő testét a partra vitte, majd amikor oldalára lefektette, Mandula felhörgött és vizet köpött. Görcsösen köhögött egy jó ideig, mire nagy nehezen kitisztult a tüdeje. Kimerül e nyúlt el a fűben, nagyokat lélegezve. Addigra a többiek is odaértek, Ramocsa megpaskolta a kezét.
– Minden rendben!
Mandula halványan elmosolyodott, majd kihányt még egy adag vizet.
Harmat Ole nyakába borult.
– Köszönöm, hogy megmentetted!
– Ez csak természetes kislány! – vigyorgott a viking.