Dombos tájon haladtak tovább, de már messziről látszódtak a hegyek, valahol a hegyeken túl, pedig a király udvara várta őket.

Kisebb erdők váltották néhol a mezőket, a szokásos állatokon (vadnyúl, róka, fácán, ritkán egy-egy őzcsapat) nem láttak mást. Látták, hogy a hegyeknél vihar dúl, de náluk csak enyhe szemergő eső nehezítette az útjukat, ami alattomos volt, hiszen tudtak tőle lovagolni, de nemsokára érezték, hogy a finom permet eláztatja ruhájukat, kezdtek átnedvesedni. Mandula tüsszentett egyet, így arra kérte őket álljanak meg.

Egy nagyobb facsoport alatt tanyáztak le, Harmat elővette a térképet és Táltossal megbeszélték, hogy ebéd után tovább mennek, addig a tanyáig, ami a legközelebb volt az útjuk mentén, hogy ott éjszakázzanak.

Tüzet gyújtottak, ami mellett átmelegedtek egy kicsit, és megsütötték nyárson a szalonnákat, jóízűen befalták a gazdától kapott sajttal és kenyérrel. Eközben a kiskutya nagyokat szaladgált, kiszagolt egy pocoklyukat és vadul elkezdte ásni. Kiásta ugyan a pockot, de még nem volt elég ügyes ahhoz, hogy a fürge kis szürke állatot el is kapja, úgyhogy az eliszkolt az avarban. Kiskutya egy ideig követte, majd feladta és visszatért az emberekhez.

– Találtál már nevet neki? – piszkálta meg a parazsat Ole.

– Nem. Nem is gondolkodtam rajta.

– Te pedig elgondolkodhatnál azon, mikor ejtjük meg a kis célbalövő versenyünket, mivel úgy láttam, tegnap estére már meggyógyultál! – fordult Mandula Ramocsához, aki felröhögött.

– Ú, valaki féltékeny!

– Ú valaki inkább le akar alázni!

– Akkor nosza kislány! Te íjjal, én tőrrel! – pattant fel a szláv, kék szemével kihívóan meredt a lányra, aki szintén felugrott és már kapta is elő az íját.

Kifeszítettek egy szőttest az egyik fa törzsére, aminek pont a közepén volt egy mintázat. Megállapodtak abban, hogy mindenki háromszor céloz, és aki többször eltalálja, az nyer.

A többiek vigyorogva állták körbe őket, már mindenki várta, mikor csapnak össze, így legalább megbizonyosodhatnak róla, ki mennyire jártas a saját fegyverében.

Mandula kezdte az első lövést. Megfeszítette az íját, majd célzott és egyenesen beletalált a közepébe. Ramocsa elismerőleg bólintott, majd miután a lány kihúzta nyilát ő is megcélozta a közepét. A tőre neki is beleállt épp ugyanoda, ahova Manduláé.

Öt lépést hátráltak, ugyanúgy folytatták. Mandula nyila most is a közepét találta el, de egy leheletnyit már arrébb, mint ahogyan az első, de nem olyan mélyen fúródott be a nyíl feje.

A férfi tőre is hasonlóan járt, pont mikor odanyúlt hogy kihúzza, a tőr leesett a földre, annyira gyengén fúródott a szőttesbe.

– Ez még ért! – szólt Ole. Mindenki egyetértett vele.

Az utolsót egyszerre lőttek ki, még öt lépést hátrálva. A tőr és a nyíl egymást ütötték ki, összeütközve estek le a fa előtt.

– Döntetlen! – ítélte meg Ole a bíró.

Mandula és Ramocsa amikor kezet fogtak, a férfi kacsintott egyet a lányra, amit a többiek nem vettek észre. Természetesen nem dobott erőset, mert igazából könnyedén kiüthette volna a nyilat, de nem akarta a lányt lealázni, amit Mandula pirulva fogadott.

A tanya nem volt nagy, mindössze egy parasztházból és egy istállóból állt, ami karámmal volt körbekerítve, benne két koca csámcsogott elégedetten, jól láthatóan nemrég kapták meg az eleséget. Egy ló halk nyerítését lehetett hallani, a fedett csűrben pedig egy kis szekér pihent, ülésésn egy fekete cica mosakodott. A kiskutya jól megbámulta, nem igazán látott még macskát, mivel a gazda területén sok kutya élt, akik nem tűrték az egerésző ősi ellenségüket.

Jöttükre egy asszony jött ki a házból, kezében egy íjat tartott, de nem ez volt az egyetlen fegyverzete, övébe tőr is volt dugva, felkészülve egy váratlan támadásra.

– Béke veled! – Tette fel Ole mindkét üres kezét, jelezve, hogy nem jelentenek veszélyt.

Az asszony addig nem engedte le a nyilat, amíg meg nem látta, hogy Táltos is köztük van.

– Az istenek küldtek titeket! Sári vagyok! Fáradjatok beljebb!

Kikötözték a lovakat a tornáchoz, bemasíroztak az épületbe, ahol röviden elmondták kik ők és mit keresnek erre.

. A házban egyetlen helyiség volt, egyik végében a nagy asztal, székekkel, a másik végében egy nagy ágy és egy kisebb, amiben egy csepp gyermek aludt. Az asszony intett a székekre.

– Üljetek le. A férjuram a városba ment, gyógyszerért, a kis Etele nagyon beteg lett.

A Táltos azonnal a kicsihez ment, megsimogatta fejét, meghallgatta a légzését. Szerencsére nem ítélte komolynak a bajt, azonnal elővett egy kis gyógynövényt a tarsolyából.

– Forralj egy kupa vizet. Mikor felforrt, ennek a felét áztasd bele. Mikor már langyos, itasd meg vele. A másik felét holnap igya meg. Ettől jól lesz. Amit a férjurad hoz, rakd el legközelebbre. Már nem fog kelleni.

– Köszönöm Táltos! Mivel hálálhatom meg?

– Csak egy éjszakát szeretnénk itt fedél alatt aludni, csak ennyit kérünk.

Az asszony bólintott.

– Szoktak erre fosztogatók járni?

– Szerencsére nagyon ritkán.

– Akkor mi kint alszunk a szekéren. Láttuk a csűrben. –Intett Ole Ramocsának, aki kelletlenül követte. Az asszonyoknak és az idős Táltosnak meghagyták a házat.

Sári követte a sámán az utasítását, a kis Etele már este kezdett jobban lenni.

A kiskutya amikor megjöttek körbeszaglászott mindent, megismerkedett Kormos cicával, majd miután kikergetőzték magukat letelepedett a kisfiú ágyánál, aki mosolyogva, néha kacarászva játszott vele.

– Dió! – nevettett fel Etele, amikor a kutyus megrágcsálta a kezét.

Harmat mosolyogva nézte.

– Lám, a kutyusnak a kis gazdája azonnal talált nevet.

– Enyém lehet?! – kerekedett ki a fiú szeme.

– Én úgy látom elkél itt egy házörző. Ha persze Sári nem ellenzi.

Sári nem ellenezte, sőt nagyon is örült a kis jövevénynek.

–Tényleg kell ide egy házőrző, amikor elmegy Nándor a városba.

Táltos egyetértően bólintott. Harmat örült, hogy a kis négylábút végül nem kell magával cipelnie végig az úton, és rájött, hogy ez volt az Istenek akarata, hogy ők elhozzák ide, és Etelével egymásra találjanak. Az Isteneknek meg nem lehet ellentmondani.

Éjszaka még hallották a gyermeket felköhögni néha, hajnalra már mélyen és egészségesen aludt mint a bunda, de reggel ennek ellenére megkapta a gyógynövényes teáját.

Ole és Ramocsa kicsit morcosan keltek, a szekér nem volt túl nagy kettőjüknek, a levegő is már jól lehült éjszaka, így egy kicsit tevékenykedtek a ház körül, hogy bemelegedjenek, segítettek Sárinak vizet húzni a kútból, szalmát hánytak a malacok és a lovak alá, vizet hoztak az itatójukba. Sári nem győzött hálálkodni a két zsoldosnak, akik nagy zavarukban csak motyogtak össze-vissza, Harmat és Mandula vigyorogva megtapsolta őket.

Búcsút vettek Etelétől, akitől már Dió el sem akart szakadni, Harmat megvakargatta a kis négylábú füle tövét, közben Kormos cica is ott tekergőzött a lába körül, így ő sem maradt ki a búcsúzkodásból.

Nándor épp akkor ért haza, amikor indultak volna, így csak pár mondatot váltottak. Az apa szintén nem győzött hálálkodni a Táltosnak a segítségért, mikor látta, hogy a kisfia sokkal jobban volt addigra. Mivel Táltos nem fogadott el fizetséget, egy flaska pálinkát adott ajándékba. A Táltos beleszagolt, és elégedve hümmögött, majd lóra ültek és folytatták útjukat a céluk felé.