Az út lassú volt és unalmas, Harmat legszívesebben vágtára fogta volna Holdast, annyira izgatott volt, de az édesapja diktálta az iramot, így vissza kellett fognia magát.
A városban nagy volt a nyüzsgés, kereskedők hada kínálta portékáikat, Harmat mindig megbámulta a különféle selymek, ékszerek szépségét. De mindig csak messziről nézte ezeket, mivel a földekre ilyen díszes holmik nem valók, majd talán ha férjhez megy egyszer, akkor talán vesz magának valami szép ruhát. Az összes ékszere egy bőr karkötő volt, néhány gyönggyel volt felfűzve, és egy nyaklánc, ami egy bőrszálon lógó borostyánkő volt.
Apját sokan köszöntötték, sok családdal tartották a kapcsolatot, bőrt, húst, gabonát cserélgetve, kinek mire volt szüksége.
Zsanka nemsokára meglátta barátnőit, így apjának odaköszönve azokhoz csatlakozott. Harmat és édesapja némán mentek tovább, mivel a lányok már előtte megbeszélték, hogy induláskor még elköszönnek egymástól. A fejedelem házához mentek, ahol már volt egy kisebb tömeg. Kikötötték a lovaikat, majd bementek a nagy fa épültebe. Bent kisebb csoportokban beszélgettek az emberek, páran a tűz mellett melegedtek, néhányan az asztaloknál ittak. A fejedelem a helyiség végében ült egy nagy széken, arannyal díszített ruhában, haja két nagy varkocsba fonva lógott a füle mellett. Még a csizmáján is arany kapcsol voltak. Harmat őt is megbámulta, hiszen nagyon ritkán látott ilyen díszeket. A fejedelem mellett állt a Táltos, akit ugyanolyan tisztelet övezett, mint a fejedelmet.
Harmat nagyon sok történetet hallott róla, egyszer látta is révülését az egyik ünnepségen, ahol megjósolta, hogy fosztogató banda fog lecsapni, így felkészültek a családok a támadásra, meg tudták védeni a marhájukat és terméseiket. Azt is hallotta, hogy az egyik családfő megsérült a fején, a Táltos pedig meggyógyította, azóta is él az ember.
A sámán egy idősebb férfi volt, ruhája egyszerű, fejét díszes kendővel kötötte át. Nyakában több gyöngyből készült nyaklánc lógott, kezében egy kecskebőrből feszített dobot tartott. A dob közepén olyan jelek voltak felfestve, amit a lány még nem látott. A férfi arcán mély barázdák húzódtak, jelezve annak idős korát. Hirtelen Harmatra nézet, tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott. A lány úgy érezte, a Táltos a veséjébe lát, zavartan kapta el a szemét.
A fejedelem intett, dobpergés szólt, majd mindenki elhalkult. Mandula Harmat mellé lépett, a két lány megszorította egymás kezét. Mandula is hasonlóan volt felöltözve, mint a barátnője, a legjobb ruháját vette fel, tegeze a hátán lapult. Ruháját és fejdíszét bronz plakettek díszítették, ami mutatta, hogy módosabb családból származott, nekik volt a legnagyobb létszámú marha csordájuk a környéken, de a vagyon sosem állt a barátságuk útjában, egész kicsi koruk óta együtt játszottak és íjászkodtak, Mandula csak egy kis lépéssel maradt el mindig Harmat mögött az íjászatban és a vágtákban. A lány családja keletebbről származott, csak két generációval ezelőtt csatlakoztak a közösséghez, így a kinézete sokkal inkább ázsiai volt, mandulaformájú fekete szeméről kapta a nevét, haja is hosszú volt és kékesfeketén csillogott.
A fejedelem először a város dolgairól beszélt, a téli átterelésről, és két új családról, akik csatlakoztak a közösséghez, majd rátért a királyi utasításra.
- Királyunk úgy rendelkezett, hogy a Táltos induljon hozzá nyomban, akit egy csapat harcos fog kísérni, hogy épségben megérkezzen az uralkodóhoz. A király eképp adta ki a parancsot: "A Táltost öt harcos fogja kísérni, kettő akivel ezt a parancsot küldöm, és három másikat a Fejedelem döntésére bízom. Induljanak azonnal, ahogy parancsomat megkapják."
Én pedig azt a döntést hoztam, hogy a három kiválasztott: Faragó a Takács családból, Mandula a Xing családból és Harmat a Tarján családból. A király két embere pedig a két zsoldos: Ole a viking és Ramocsa a szláv.
Ekkor lépett be a helyiségbe az utóbbi kettő. Ole akkora volt mint egy hegy, szőkés- vöröses szakállát kis fonatok díszítették, haját kiengedve hagyta. Majdnem akkora kard volt nála, mint maga Harmat, azonnal csendet teremtett a megjelenése. Ruhája egyszerű vászon ing volt, lengébb, mint az itt élőké, mivel jóval hidegebb időjáráshoz szokott. Nyakában egy fura kalapács alakú medál csüngött, feltűrt ingujja látni engedte alkarját díszítő, fura jelekből álló tetoválását.
Radocsa hozzá képest alacsonyabb volt, de így is vagy fél fejjel magasabb volt a többieknél. Szőke haját rövidre vágva hordta, kék átható kek szeme szúrósan nézett körbe. Rajta az Oléhoz hasonló ruhán kívül egy kemény bőr mellvért is volt, derekán egy vastag bőrszíj, amire két dákos ( rövid tőr) is rá volt szíjazva. Első ránézésre is látta Harmat, hogy biztosan jól bánik azokkal a fegyverekkel.
Mindketten a fejedelem elé léptek, majd melléjük állt Faragó.
Őt néha látta a lány a városban, átlagos külsejű volt, szokványos ruházatban. Az ő derekán is egy vastag bőr öv volt, amibe egy bárd volt beledugva, meg egy kis tekercs zsinór. Faragó olyan családból származott mint Harmat, de ők nem földművelésből, hanem fakitermelésből éltek, ezért nem a sztyeppéken laktott a családjával, hanem egy kicsit odébb a legközelebbi erdőszélen. Testalkata hasonlóan Radocsáéhoz, szálkás, izmos volt. Róla a lány azt hallotta, fából mindent ki tud faragni, az ünnepeken sokszor hozott a gyerekeknek kis fából készült állatokat, macskát, kutyát, vagy lovat. Mint a környéken sokan, ő is kiváló lovas volt, sokszor volt a harci versenyekben az elsők között.
Mandula és Harmat egyszerre lépett melléjük, Ole kíváncsian, Radocsa szúrós szemmel, Faragó érzelemmentes arccal mérte végig a két lányt. A fejedelem intett nekik, hogy melyik terembe menjenek, ahol a csapatot felkészítik az útra. A Táltos is csatlakozott hozzájuk, együtt mentek át a helyiségbe, ahol már hárman vártak rájuk.
A teremben egy nagy asztal volt, rajta több fegyver feküdt felsorakozva, a falnak pár kisebb-nagyobb pajzs volt nekidöntve. Volt még ott dárdák, íjak, nyilak, kardok és tőrök, buzogányok és kisebb szekercék is. Harmat még sosem látott ennyiféle fegyvert egy helyen. Mandulával egyből a pajzsokhoz lépve felkaptak egy-két kisebb darabot, próbálgatták a súlyukat, melyiket tudják a legkönnyebben megtartani.
Faragó azonnal választott még egy tőrt, de Radocsa és Ole nem vett el semmit, nekik már megvolt a saját jól bevált fegyverzetük.
Táltos sem nyúlt fegyverhez, ő a szavak embere volt, nem a tetteké, csak a dobját fogta, de végignézte az összeset.
A két zsoldos valamilyen idegen nyelven beszélt egymás között, amit a lányok nem értettek, sámán végül rájuk szólt, hogy beszéljenek az ő nyelvén, hogy mindenki értse, mert tudta, hogy képesek rá.
Mikor végeztek, egy másik terembe vezették őket, ahol egy nagy asztal várt rájuk megrakva sült hússal, sajttal kenyérrel, gyümölcsökkel és borral meg erjesztett tejjel. Harmat inkább a tejet választotta, mivel tapasztalta, hogy sokan furán kezdenek viselkedni a bor hatására. Mandula is csatlakozott hozzá, viszont a férfiak nem mondtak a vörös nedünek ellent, bőségesen ittak belőle. A lányok csak ámultak, hogy Ole és Radocsa mekkora adag ételt falt fel, Faragó és a sámán inkább szerényebben étkezett. Harmat nem sokat evett, nem szeretett teli hassal lovagolni, bár a lónak meg sem kottyant volna a lány pehelysúlya mellett.
Míg a férfiak tovább falatoztak, a lányok inkább kimentek elbúcsúzni a családjuktól. Zsanka kipirulva szaladt hozzá, a jó hírrel: választottja hamarosan megkéri a kezét az édesapjuktól. Amíg Harmat elmesélte a fegyvereket és az ebédet, addig barátnője is búcsúzkodott az édesanyjától és édesapjától. Neki a bátyjai otthon maradtak, ők vigyáztak addig a portára.
Kis idő elteltével a másik négy is kijött, de még a lányoknak meg kellett várniuk, míg könnyítenek magukon, hátul a ház mögött.
Mikor már végre mindenki odagyűlt a lovakhoz, akkor szálltak csak nyeregbe. Harmat nemcsak fegyvereket, de egy új nyerget is kapott, ami Holdasnak is tetszett, kényelmes volt neki is, nem csak a lovasának. Amikor a sámán felszállt a nyeregbe, kaftánja szétnyílt és valami megcsillant a ruha alatt. Csak egy pillanatra látszódott a sámán arany lemezzel díszített tarsolya.

Fotók AI

Mandula

Táltos

Ole

Ramocsa

Faragó