Ne haragudjatok, hogy kicsit késtem az új résszel, de egyszerűen olyan beteg vagyok, hogy az ágyból nem bírok kikelni, fáj mindenem. Tudom nem mentség, de mégis, remélem meg értitek.
Remélem jól telt a karácsonyotok, előre is, Boldog Újévet kívánok nektek!
Puszi!❤
__________________________________

- Öö, igen. Miben segíthetek? -érdeklődtem. A srác mogyoró barna szemei csak úgy csillogtak a sötétben, miképpen rá sütött némi fény, teljesen más színben pompáztak íriszei. Nem tagadom, kellemes érzés fogott el, mikor mélyen a szemét kémleltem, mégsem éreztem azt, hogy nekem szükségesem lenne arra, hogy egy fiatal fiú rám vesse magát.

- Nem akarok zavarni.. - vakarta meg a fejét, látszott kicsit zavarban volt, a kezével kis köröket rajzolt az üres szék háttámlájára. - de talán, meg hívnálak egy kávéra, ha lenne hozzá kedved. - kémlelte az arcomat, válaszra várva.

-Persze, hogyne menne. Micsoda kérdés ez? - kacagott Jess, úgy gondolta, hogy én csak úgy le ülök bárkivel is kávézgatni.
Kicsit azért el gondolkodtam, hiszen aranyos srác meg minden, ráadásul valahonnan nagyon ismerős. De honnan?

- Figyelj, nem találkoztunk már valahol? - tettem fel a kérdést, mert tényleg olyan volt, mintha láttam volna már valahol. Az ajánlatára nem válaszoltam.

- Nem hiszem, miért? - vakarta a fejét, úgy látom ha ideges, mindig piszkálja azt. Még csak két perce, ha ismerem, mégis olyan könnyen ki ismerhető.

- Mert olyan, mintha láttalak volna már..

- Meg van! - szólalt fel barátnőm, aki eközben a pitét majszolta. - te vagy a cukrász fiúcska. -kuncogott.

- Hogy ki? Ja, persze. - furcsán nevetett, már a könnyei folytak. Nem értettem őt. - Ő az ikertestvérem. Ott dolgozik a közeli park mellett lévő cukrászdában. - dőlöngélt egyik lábáról a másikra, kicsit fusztrált lehetett. Megajándékoztam egy apró mosollyal, mert elég ideges volt.

- Így már mindent értek. - vettem kezembe a villát és vacsorázni készültem.

- Szóval? - még mindig csak állt és nem mozdult sehova. Nagyon sajnáltam szegényt, mert én tényleg nem akartam tőle semmit. Lehet kicsit elutasító voltam vele szemben, de tudom, ismerem magam, ha velem valaki nagyon kedves, hamar megkedvelem. És ha tényleg így lenne, pár nap múlva megyünk haza, akkor mi lesz? Össze tört szívvel indulok útnak, és azon fogok gondolkozni, hogy miért kellett magammal ki csesznem. Nem. Ezt nem akarom. Sőt, őt sem szeretném megbántani.

- Figyelj, rendes srácnak tűnsz, meg minden, de én nem szeretnék senkivel bármilyen kapcsolatba is keveredni. Ne haragudj. - vágtam szomorú képet, hiszen tényleg rosszul esett vissza utasítani, de nem tehettem mást.

- Értem. - szomorodott el. - akkor további szép estét. - ajándékozott meg minket egy grimasszal, amiből nem sikerült mosolyt kreálnia és kettőnkön végig nézve távozott az aranyos csíkos pulcsijában.

Miután vissza ült a barátjaihoz, nem is nézett felénk többet, inkább letörten kerülte a tekintetünket.

- Mit ne mondjak, te egy idióta vagy Zoe! - szúrós pillantással nézett végig rajtam barátnőm.

- Most miért? - nem értettem Jesst, hiszen normális kislány létemre udvariasan utasítottam el a srácot.
Hirtelen csak úgy Jess fel állt, és betolta maga után a széket.
-Most meg hová mész?

Jess nagyon csúnyán nézett rám.
- Hogy hová? Megyek a pulthoz és keresek magamnak egy rendes barátnőt, mert te nem vagy az. Ha nem mész most oda, és kérsz bocsánatot, egy hétig nem szólok hozzád. - ezzel a lendülettel itt hagyott.
Francba. A büdös francba.
Mi mást tudok tenni azon kívül, hogy oda megyek és bocsánatot kérek. Jobb, mint hogy elveszítsem a barátnőmet.
Egye fene, megpróbálom.

A vacsorámat ott hagyva, magamhoz kaptam a táskámat, és a tömeget, asztalokat kikerülve megálltam a csíkos pulcsit srác előtt, aki elmélyülten beszélgetett a mellette ülővel, nekem hátat fordítva. Mit volt mit tenni, meg kocogtattam a vállát.

- Khm, elnézést! -krákogtam, kicsit kellemetlenül éreztem magamat. Nem tudtam merre fordítsam a tekintetemet, nagyon vörös lehettem. Nem szoktam elpirulni, de olyan rossz, hogy nekem kell azért bocsánatot kérnem, mert elutasítottam valakit.

A srác nagyon megilletődött, a haverjai vigyorogtak.

- Nem akarok zavarni, de bocsánatot szeretnék kérni, amiért ilyen faragatlan voltam. Tudom nagyon bunkónak tűnhettem, ezért elnézést. - illegettem magam ide-oda, nagyon zavarban lehettem.
A srác csak bámult, szerintem nagyon nehezen foghatta fel azt, amit mondtam neki.
A haverjai vállon kocogtatták, jelezve, hogy ők távoznak.

Miután rájött, hogy mit is mondtam neki, becsukta a száját és a székek felé intett.

- Pe..persze. Foglalj helyet. - nem tudom, hogy mitől lehet ilyen zavarban férfi létére, de nagyon aranyosnak találtam.

- Nem kezdhetnénk elölről? - tettem fel a kérdést, amire egy határozott 'de' -vel válaszolt.

Mielőtt neki kezdtem volna az ismerkedésnek, Jess erőteljesen a vállamra támaszkodott.
- Hogy is hívnak? - fordult a fiú felé.

A srác meghökkent.
- Eddie. -mosolygott. ( hmm, szóval Eddie, szép név!)

- És az ikertestvéredet? - kíváncsiskodott Jess, nem értettem ezt a hirtelen feltörő kérdést.

- Öö Mike. - felelte.

-Nagyon jó. - indult elfele. -Hozok egy lapot, és kérem a számát. - kacsintott.