2014. December 30. (kedd) - 31. (szerda) - Írország /Dublin/

Miután ennek a mámorító délutánnak vége lett, és Seant ott hagytam a francba, nyugodt elégedettséggel nyugtáztam, hogy elmúlt 5 óra, és végre szabad vagyok. Még vissza mentem a házukhoz, és jelentettem Sean anyjának, hogy minden rendben volt, a fia már úton van haza, úgyhogy én végeztem is.

- Köszönöm Zoe, hogy gondját viseli a fiamnak. Tudom, hogy nem könnyű eset, és azt is tudom, hogy még csak 2 napja van közöttünk, de bízok abban, hogy sikerül kicsit megpuhítania. - fogta meg a kezemet Mrs. Walker. Az asszony tekintete teljesen beleégett a retinámba, a mai napig nem tudom elfelejteni, hogy milyen könyörgő pillantásokkal fordult hozzám, hogy mennyire hitt abban, hogy a fiát talán a jó útra tudom terelni.

- Én igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy Sean jól érezze magát, és tudom, hogy nagyon jól kifogunk egymással jönni. - hazudtam neki, hiszen egyáltalán nem hittem azt, hogy mi egyszer is jóban leszünk egymással. Felvettem egy műmosolyt, amivel próbáltam hatásosabb lenni, remélve, hogy beválik.

- Annyira hálás vagyok Zoe. Nagyon köszönöm. - vont karjai közé az öregasszony, és szoros öleléssel próbálta nekem átadni azt, hogy mennyire is bízik bennem. 

Nem akartam cserben hagyni Mrs. Walkert. Beakartam neki bizonyítani, hogy képes vagyok a fiából egy normális embert kovácsolni, bár elég kemény dió volt Sean személyisége. Valamiért nem akarja, hogy segítsek rajta, nem akar a bizalmába engedni. Viszont az én szüleim arra neveltek, hogy legyek kitartó, és ne adjak fel semmit. És ebbe bele kell vennem Sean agyament egyéniségét is. 

Miután Mrs. Walker kihálálkodta magát, megígértem neki, hogy mindent megfogok tenni a cél érdekében és holnap számíthat rám az esti partin.

- Rendben Zoe, de ne felejtse el. Este 9 óra, és valami elegáns öltözékben jöjjön. Számítok magára. - mosolygott rám a hölgy, és egy apró biccentéssel jeleztem felé, hogy megértettem, amit mondott.

Fájt a szívem, hogy nem tehetek érte többet, de igyekeztem mindent megtenni, hogy ez a nő se szenvedjen többet, mint amennyit átélt már.

Mire kiértem a házból, lassan fél 6 tájékán járt az idő. Jobban magam köré csavartam a sálamat, és a kabátomat összébb húztam magamon, ugyanis ez a decemberi időjárás nem normális embernek való. A kapuból láttam Sean szobájából kiszűrődő apró fényeket, és valamiért megnyugtatott, hogy épségben hazaért.Valamiért nagyon felidegesített ezzel az öntelt, önimádó dumájával. Bár lehetséges azért, mert egy ideje nem volt senki a környezetemben, aki így beszélt volna velem. Nem egy könnyű eset, de egy kis akarattal ez mind megoldható.

Már csak a kis bárunkba kellett elérnem 6-ra, ahol már Jess biztos tűkön ülve várt rám.

Fél órával később..

Elég forgalmas volt Dublin ezen a hideg, téli estén. Elég hamar sötétedett, az emberek készültek a Szilveszterre, mindenki eszeveszett módon rohamozta meg a boltokat az ünnepi kaják miatt. Nem is értettem miért kell ennyire rákészülni. Eddie halála óta nem igazán szeretem ezt az ünnepet sem, hiszen ez csak azt jelenti hogy eltelt még egy év nélküle. Ezelőtt mindig együtt ünnepeltük az Újévet, mindig meghívtuk a barátainkat, és egy jó bulit csaptunk nálunk. Eddie mindig énekelt nekünk valamit, amivel állandóan megsiratott. Ezek voltak számomra azok a boldog pillanatok, amiket sose akartam elfelejteni. De minél távolibbnak tűnik Eddie arca, annál nehezebb elfogadnom, hogy már nincs többé. És amikor Jesst meglátom, eszembe jutnak a régi szép idők, azok a bolondos mozik, színházak, vagy a közös nyaralások. Viszont most már nem hogy Eddie nincs, minden eltűnt az életemből. Az az apró fény is, ami boldoggá tett.

A bár tele volt emberekkel. Ez volt az a bár, ahol megismertem a férjemet, csak egy kicsit más stílust öltött. De akármennyit is változott a hely, a hangulata még mindig meg volt. Jess arcát egyből kiszúrtam a tömegből, éppen egy pincérrel beszélt, aki az italokat vitte ki az asztalunkhoz. Egy apró mosoly kúszott az arcomra, hiszen attól, hogy évekig nem beszéltünk, boldoggá tett, hogy végre itt van nekem az egyik legfontosabb ember az életemből.

Ahogy jobban megvizsgáltam Jess arcát, semmit nem változott. Még mindig az a baba arcú nő volt, akit mindig is ismertem. Megint a pincérrel viccelődött. Hiába ott volt neki Mike, szeretett a férfiakkal flörtölni, és egy kis színt vinni a hétköznapokba. Őt ismerve sose csalta volna meg Mikeot, de mivel eléggé jó csaj volt, megengedhette magának hogy pasikkal flörtöljön, amíg a férje nincs ott. Kicsit bohókás a lány, de ő Jess. 

Ledobtam gyorsan a kabátomat az ajtó mellett lévő fogasra, és apró léptekkel célba vettem a barátnőmet. Nem vett észre, annyira bele volt bonyolódva a pincér fiúba. 

- El ne hidd, amit mond, csak egy ingyen italban reménykedik. - szóltam nevetve a pincérnek, ahogy melléjük értem. Jess szeme kikerekedett, a pincér eléggé megilletődött, de egy apró mosoly jelent meg a szája sarkában, szerintem ő is tisztában volt a helyzettel. Ezzel a lendülettel meg is fordult és ment a következő asztalhoz, míg a barátnőm egyből felugrott és a nyakamba ugrott. El is sírta magát egyből, ami belőlem is krokodil könnyeket hozott elő. Úgy álltunk egy darabig és töröltük egymás arcáról a boldogság könnyeket, majd Jess nem bírta sokáig, egyből leültetett magával szemben.

- Annyira féltem, hogy nem fogsz eljönni. - vett elő egy zsepit a táskájából, majd nekem is nyújtott egyet.

- Köszönöm.. - töröltem meg a szemeimet, és előre féltem, hogy úgy nézek ki, mint egy panda. 

Jess csak úgy pásztázott a szemeivel, alig hitte el, hogy itt vagyok. 

- Ne haragudj rám. - ennyit tudtam csak kinyögni, hiszen mi mással is kellett volna kezdenem, minthogy bocsánatot kérek, hiszen lassan egy éve nem kerestem, hiába írt nekem üzenetet vagy hívott, még Eddie halála után is.

- Dehogyis Zoe, egyáltalán nem haragszok. Teljesen megértem, hiszen ez egy olyan szituáció, amiben nem tudtam volna nagy segítséged lenni. - tolta elém a pincér által kihozott Ír Whiskeyt. 

- De igen Jess. Pont ez az, hogyha hagyom, hogy ott legyél mellettem, akkor hamarabb túl jutok ezen. - fogtam meg a poharat és a whiskey színét kezdtem el vizsgálni. Nagyon szégyelltem magam, amiért nem engedtem a barátnőmet közelebb magamhoz.

- Semmi baj drágám. - mosolygott rám Jess kisírt szemeivel, majd emelte poharát. - Igyunk arra, hogy most már minden más lesz. És remélem innentől kezdve többet látlak. 

Koccintottunk erre, majd lehúztuk a kis italunkat, ami egyből végig mart a torkomon. Régen ittam már, de egészen jól esett, és egyből rá jöttünk arra, hogy kérünk még egy kört.

- Figyelj Jess, ígérem innentől kezdve minden más lesz. Nem szeretnélek még egyszer elveszíteni. - néztem a barátnőmre, majd megfogtam a kezét, és ezzel akartam jelezni, hogy komolyan beszélek.

Jess jelenléte és mosolya, teljesen feltöltött, és tudtam, hogyha nem is teljesen, de kicsit vissza térhetek a régi életemhez. Vagyis annyiban, hogy Jess megint itt lesz, és tudom, hogy számíthatok rá.

- Na de most már elég a sírásból, és a múltból egy picit, mesélj mi van veled. - tért a lényegre, majd lehúztuk az újabb kihozott italunkat. Próbálta elterelni a figyelmemet, ami szerencsére sikerült is. Nagyjából felvázoltam neki, hogy az elmúlt egy évben semmit nem csináltam a gyászoláson kívül, majd közöltem azt is milyen munkát találtam, hol, és hogy milyen szörnyű emberre kel felvigyáznom.

- Nem mondod, hogy az a Sean. - esett le az álla.

- Mert ez milyen Sean, Jess? Nem igazán értem miről beszélsz. - nevettem egy jóízűt, amit már réges - régen nem tettem.

- Hát kis anyám, megfogtad az isten lábát. Ez kérlek olyan pasi.. - élte bele magát a mesélésbe, mutogatással és grimaszokkal, amin nagyon jól szórakoztam. - .. aki a nők álma. Minden nőt az ujja köré tud csavarni. Igaz hallottam, hogy a katonaságban balesetet szenvedett, ugyanakkor azt rebesgetik, hogy a sármából semmit nem veszített. -  kacsintott egyet Jess, amin hangosan felnevettem. Valamiért meg sem lepődtem ezen. Mindig szerette a férfiakat méregetni, ezek szerint ez a jó tulajdonsága meg maradt.

- Viszont belőlem nem eszik. - tiltakoztam hevesen. - én csak mellette vagyok, és játszom a bébicsőszt. Ma is el kellett kísérnem kurvázni. - forgattam a szememet, és kértem közben a pincértől egy újabb kör piát.

- Ebben ne legyél olyan biztos Zoe drágám. Nem tudhatod mit hoz a jövő. - kacsintott egyet Jess, és láttam kicsit kezdi fejbe vágni a pia, ahogy engem is. Nagyon megeredt a nyelvünk, és már eléggé bele mélyedtünk ebbe a témába. 

- Hidd el. Nincs az a pénz, amiért én össze jönnék vele. - legyintettem meg a kezemet. 

- Fogadjunk, hogy lenne. - nézett rám sunyin a barátnőm, és közelebb hajolt. - fogadjunk, hogy ebben az évben össze fogtok jönni. És ha én nyerek, akkor csupaszon végig kell sétálnod a Magheramore-beach - en. - húzta össze a szemét Jess, és várta a válaszom.

Biztos voltam benne, hogy ez egy bugyuta fogadás, és tudtam, hogy nem fogok veszíteni. Sean és közöttem, soha nem lesz semmi. Viszont az egy elég forgalmas tengerpart, és félő belegondolni, ha ne adná Isten tényleg veszítenék, nagyon pórul járnék, hiszen az egy eléggé ismert part szakasz, nagyon sok ember szeret oda kijárni túrázni, vagy csak csobbanni egyet.

- Jó, rendben. Állom a fogadást. - fogtunk kezet, és lehúztunk egy újabb adag italt. - viszont holnap náluk töltöm a Szilvesztert, és valami estélyi ruhát kellene szereznem. 

- Hogy hogy ott töltöd? - kérdezte meglepetten Jess.

- Sean anyja meghívott erre a partira. Bár nincs túl jó előérzetem. - vakartam meg a fejemet, mert tényleg nem sok jóra számítottam.

- Én tudom mit vegyél fel. - nézett rám a barátnőm, és egyből egy hatalmas vigyor volt az arcán. - Azt a vöröset..

Másnap..

- Remélem a dajkát nem hívtad meg. - néztem anyámra, ugyanis Zoe nem jött reggel és anyám szólt, hogy a partira hívta meg, úgyhogy valószínűleg az estét itt tölti.

- De igen, kisfiam. Nem értem mi ebben a probléma. - anyám lesújtó tekintettel illetett meg.

- Az, hogy örülök, ha nincs itt. Minek kellett ide hívni? Majd olyan nyomorult ruhában jön megint, mint az interjúra? - igazítottam meg magamon az öltönyömet, és lassan kifáradtam a tömegbe.

- Ne legyél ilyen elutasító Sean. Ő az az ember, aki most a gondodat viseli, és melletted van. Jó lenne ha befejeznéd a nyafogást, amúgyis mindenki minket néz. 

Jelzem, senki nem nézett, anyám mindig ilyen dumákkal próbáltatta befejeztetni a közöttünk lévő konfliktust, bár én nem kívántam abba a hagyni a hisztit.

9-kor kezdődött a buli, lassan 10 óra volt, ami azt jelentette, hogy Zoe nincs itt. Direkt körbe mentem a teremben, ahol nagyon sok fontos ember, volt katonák, képviselők voltak jelen. Nem kívántam velük sok időt tölteni, mert amint az óra ütötte az éjfélt, megyek a haverokkal piálni valahova. Megtisztelem anyámékat a jelenlétemmel, és ennyi. Amúgyis ez a rohadt nyakkendő. Állandóan fullasztott, már leakartam tépni, ami meghallottam egy kellemetlen hangot.

- Segítsek? - a hang a hátam mögül jött és tudtam, hogy kitől származik. Nem akartam megfordulni, de muszáj volt, hogy elküldjem a bús picsába. Viszont amikor megpillantottam, leesett az állam. Ő nem nézhet így ki. Ő nem lehet dögös. Ő csak Zoe.. és akkor éreztem valamit, amit eddig soha.

Sziasztok drágáim! Na, most ez egy eléggé hosszú rész lett, és láthatjátok az én elképzelésemet, miszerint Zoe milyen ruhát is visel. Ti mit gondoltok? :)

Ha kellene, biztos én is ilyet vennék fel.