2014. December 30. (kedd) - Írország /Dublin/ 

Zoe:

 Amit észrevettem, az az, hogy pár keményebb szó vagy mondat, és elérem, amit akarok. Azt hittem ennél nehezebb dolgom lesz. De tévedtem. Igen büszke voltam magamra, hiszen ha csak a határozottságomat kell néhol elővennem, akkor a későbbiekben nem lehet probléma. Úgy jöttem ki a szobából, mint Bambi, boldogan, szökkenve. Duzzadt a májam a saját elért sikereim miatt.  Magamra kaptam a kabátomat, sálamat, majd a maradék kávémat elkortyolva vártam őfelségét, hogy végre kifáradjon a szobából és indulhassunk.

Sean úgy bepacsulizta magát, hogy amikor mellém gurult a székével, majd nem megfulladtam.

- Hova megyünk ennyire kiöltözve? - érdeklődtem, amikor haladtunk ki a nagykapun. Sean arcát fürkésztem, vártam a választ, de helyette elejtett valami sunyi vigyorgást, amitől kirázott a hideg. Fogalmam sem volt, hova megyünk.

Amikor áthaladtunk a zebrán, és belevetettük magunkat Dublin legkisebb mellékutcáiba, kezdtem rájönni, hogy lehet inkább csendben kellett volna maradnom, és hagynom, hogy egyedül menjen oda, ahova akar. Jobbra, balra, egyenesen majd megint balra. Cikáztunk utcáról utcára, és ismeretlennél ismeretlenebb helyeket láttam, pedig elég régóta élek már Dublin szívében. Viszont a város ezen része is nagyon szépnek bizonyult. Olyan házakat láttam, amilyeneket ezelőtt soha. Nem egy gazdag környék mellett haladtunk el, és Eddie képe egyre többször jelent meg előttem. Ingatlanügynökként ezeket a házakat nem akármilyen emberre sikerült volna rásóznom. Sok pénzt hoztam volna be az akkori főnökömnek, és Eddie is büszke lett volna rám. Tudom. Istenem, mit meg nem adnék, ha most ezeket a köröket vele tehetném meg. Egy olyan álom, ami soha nem teljesülhet már.

Néhol meg kellett állnunk, mert pittyogott Sean telefonja, valakivel nagyon chatelt. Meg is zavarta a gondolatmenetemet.

- Elárulnád végre hova megyünk? - kezdtem kicsit feszültebbé válni, ugyanis az arcom teljesen lefagyott, vacogott a testem a hidegtől.

- Tudni szeretnéd? - emelte rám tekintetét egy félóra után. Egy huncut mosollyal várta, hogy mit fogok reagálni, és amint ezt az arcot megpillantottam, rájöttem, lehet nem is akarom tudni, hogy mégis hova megyünk.

Hirtelen megállt egy panelház előtt, majd felém fordult a székével.

- Mi lenne ha kb olyan 2-3 órára találnál magadnak valamilyen elfoglaltságot? - tekintete elég komoly volt.

- Miért is? - fontam keresztbe magam előtt a kezemet, és vártam a nyomós indokot, miszerint le kellene lépnem.

Hangosan, lenézően kacagni kezdett. Nem is értettem ezt a kirohanását.

- Te komolyan nem jöttél még végre hova megyünk, és miért is akarom annyira, hogy lelépj?- szánakozva nézett rám. Az idegeim kezdtek táncot járni az arcom szegleteiben és éreztem, hogy a vérnyomásom is eléggé felszaladt. - Szeretném a nők iránt érzett vágyaimat kielégíteni. Mi lenne, ha ezt nem akkor kellene tennem, miközben te ott állsz mellettem? - arca kicsit elkomorodott, apró ráncok jelentek meg a homlokán. 

Kínomban nem tudtam mást tenni, mint egy hatalmasat sóhajtottam, majd gyorsan körül néztem, hogy esetleg itt az utcában hova a bánatba tudnék menni.

- Jó rendben. Ott leszek a sarki kávéházban. Ha végeztél a kis "dolgoddal", akkor gyere oda. - mutattam az ujjammal a kávéház felé, ami elég barátságosnak nézett ki, és itt talán elüthetem addig az időt, amíg végez.

- Ha megunod magad, csak lépj le. Hidd el nem haragszok meg. - kacsintott egyet, majd a ház felé vette az irányt. Nem tudok rájönni, hogy lehet ennyire undorító. Semmi mással nem foglalkozik, csak magával. Csak azzal, hogy a mocskos, beteg vágyait kiélje, ahelyett, hogy kezdene valamit az életével.

Néztem ahogy befárad a ház ajtaján, és eltűnik ebben a hideg, decemberi időben. Mit volt mit tenni, fogtam magam, és a kávéház felé vettem az irányt. Alig vártam, hogy végre felmelegedjek, ugyanis a testem teljesen átfagyott. Egy jó meleg kávé, a könyvem, amit még reggel magammal hoztam, és teljesen nyugodt 2 óra. A legszebb 2 óra.

Sean

Amikor bementem a házba, esküszöm jobban éreztem magam. Alig vártam, hogy végre Nikol ajtót nyisson és végre kezelésbe vegyen. Még mindig nem sikerült felfognom, hogy egy dada sétálgatott mellett végig, és közben azt leste, hogy hova készülök. Annyira dedó, annyira óvodás már ez a pesztrálgatás. Beszélnem kell anyáékkal, és végre megértetnem velük, hogy rég kinőttem már ebből a tetves gyerekes viselkedésből. Abban is bíztam, hogy mire végzek, Zoe királynő lelép, és ez elég erős célzás volt arra, hogy nem kell neki ez a meló.

És elérkezett az a pillanat, amire eddig vártam. Nikol ajtót nyitott.

*2 órával később*

Volt már ekkora szexorgiában részetek, mint nekem ebben az elmúlt pár órában? Rég nem voltam már ennyire kielégítve, mint most. Nikol tudja a dolgát, és már a tudtára adtam, hogy hamarosan megint jövök, mert ő olyan számomra, mint a drog. Nem elég. Kell és kell. Viszont az biztos, hogy szerelemről nem lehet szó. Csak szex és más semmi.Nem akarok kötöttségeket, nyálas, romantikus szövegeket. Csak a szex, ami boldoggá tud tenni, semmi más. És érzelem nélkül is simán megy ez. 

Ahogy kiléptem az ajtón, megcsapott a decemberi hideg levegő, amit mélyen a tüdőmbe szívtam. Rágyújtottam egy cigire, majd gondolkoztam, hogy mi legyen délután a program. Aztán hamar rájöttem, hogy semmi. Otthon egy jó kis meccs nézés, sör és lazulás. Ennél jobb nem is kell. Lassan irányt váltottam, és elindultam haza fele. Ahogy elértem a kávéház elé, és bepillantottam, reméltem, hogy a kis hercegnő lelépett. De nagyot tévedtem. Ott ült az egyik kis zugban, haját kontyba felfogta, és egy könyvet olvasott elmélyülten. Másik keze a csészén pihent. Nem tudom miért, de nagyon elkalandozott rajta a tekintetem. Nem ismerem, és kifejezetten utálom a stílusát, de majd nem elfelejtettem, hogy ő is nőből van. Talán még a szex hatása alatt voltam, de elkezdtem elemezni az arca apró vonásait, a nyaka ívben megfeszült, miközben a könyvre koncentrált, mellei tökéletesen kidomborodtak a kötött pólója alatt. Pont olyan helyen ült, ahol a fény tökéletesen megvilágította, így mindent láthattam belőle, amit akartam. Vagy talán nem mindent? " Ó bazd meg Sean, állj már le. Ez csak az utóhatás miatt van." Emlékezettem magamat arra, hogy hol vagyok, milyen helyzetben,és ki az a nő,a kit éppen figyelek.

Zoe megérezhette, hogy figyelem, mert hirtelen rám emelte nagy gomb szemeit, és össze csapva a könyveit, szedte a cuccát, majd gyors ütemben suhant el az asztalok mellett.

- Miért nem mentél haza? - néztem rá, és figyeltem, ahogy a sálat a nyaka köré tekeri.

- Dolgozok, nem vetted észre? Attól, hogy kefélgetni jársz, még köteles vagyok 5 óráig elvégezni a munkámat. - vetette oda fennhangon, majd elindult arra, amerről érkeztünk. Hm, milyen kis tűzről pattant menyecske.

- Nem is érdeklődsz hogy éreztem magamat? - vigyorogtam. Próbáltam vele tartani a tempót, de elég sietősre váltott.

- Várj. - állt meg hirtelen majd felém fordult. - Kellene hogy érdekeljen? - szemöldöke hirtelen az egekbe szökkent. Élveztem, hogy húzhatom az agyát.

- Áh, értem. Szóval féltékeny vagy. Féltékeny, hogy nem te voltál az a nő, igaz? - nevettem hangosan, ami láttam, eléggé idegesíti. - Ha gondolod, beírlak a naptárba. - kacsintottam rá.

- Undorító vagy, mondták már? Ha az utolsó férfi lennél is a földön, se kellenél. - ezzel fogta és elviharzott.

"Szóval ezt vegyem kihívásnak? Kedves Zoe, ha szeretnéd, szívesen megmutatom, hogy hamarabb kelleni fogok neked, mint bárki más."