2003. 05.12. (péntek)

Már a repülőn ülve csodálom a felhők sokaságát,amik úgy úsznak el mellettem, mint a finom tejszínhab a kávé tetején, lassan és könnyedén. Kitekintve a messzeségbe jövök csak rá, hogy ez egy álom. Amint a nap sugarai megtörnek a messzi égbolton, és a repülőgép ablakán megcsillan némi fény, ámulatba ejti lelkemet, úgy érzem, hogy újult erővel tudok neki vágni a napnak, teljesen feltüzelve, izgatottan csapok le, a soha nem látott Írországra. Éget a vágy, hogy végre talpam alatt érezhessem a lágy, érzéki fűszálakat, amelyek simogatják, bizsergetik a lábam minden egyes porcikáját, és izgatottsággal tölti meg az egész testemet.

Ahogy bemondják a hangosbemondóba, hogy 5 perc és landolunk, az osztálytársaim hangos zsivajgásba kezdenek. Ők is annyira várták ezt az utazást, mint én. Vagyis nem, én jobban vártam. Régi vágyam volt, hogy végre valahára eljuthassak ide, és érezhessem Írország lágyan melengető szellőjét, ahogy megtelíti tüdőmet a hideg, mámorító levegő. Nem akartam máshol lenni. Itt akartam lenni. Itt, a messzinek tűnő ismeretlenben, itt, ahol tudom, hogy minden más, mint Amerikában. Sok lehetőséget kínál ez az utazás, és minden áron élni akarok ezzel a lehetőséggel. Sokszor áradoztam már a szüleimnek, hogy egyszer itt fogok élni, hogy itt fogok családot alapítani. De mindig ellenezték. Nekik az volt a fontos, hogy ott, Amerikában karriert építsek ki, hogy a leendő férjem amerikai legyen, ráadásul valamilyen cég, vagy vállalkozás vezetőjeként keresse meg a kenyérre valót. De mi van, ha én ezt nem akarom? Ha én nem akarom, hogy a szüleim döntsék el az életem hátravélő részét?! Igaz, hogy 18 évesen még nem tudhatom, hogy mi fog történni az életben, de azt tudom, hogy nem akarok senkitől sem függeni. Ez a saját életem, a saját döntésem. És úgy vagyok vele, hogy majd eldől a sorsom a továbbiakban.

-Zoe? Figyelsz te rám? Hamarosan leszállunk.- jelentette ki barátnőm, akit ugyan csak régóta tudhatok magam mellett. Amióta csak az eszemet tudom, mindenben támogat. Most is velem jött erre a kirándulásra, pedig az anyja nyomatékosan megtiltotta, hogy elutazzon, főleg velem. Igen. Mivel az anyja kiskorom óta utál, sőt az egész családot ki nem állhatja, bár fogalmam sincs miért. Ha jól tudom, nem követtem el semmit. Szóval úgy volt, hogy nem jön velem, és kihagyja az osztálykirándulást, de akkor sem hagyta annyiban, és eljött. Ezt szeretem benne. Harcias, magabiztos, és bátor. Soha nem tántorítja el a céljától semmi, mindig küzd, soha nem adja fel.

-Persze, hogyne figyelnék-ajándékoztam meg egy mosollyal és a vállába temettem a fejem- úgy vártam már ezt a kirándulást Jess és végre itt vagyok!

-Tudom csajszi! De komolyan szedj össze egy pasit magadnak, mert 18 éve rágom a füledet, hogy szedj fel valakit és semmi.-erre rá emeltem tekintetem és egy grimaszt vágtam.

-Tudod jól, hogy én az igazira várok! Nem akarom elsietni.- erre barátnőm nem mondott semmit, csak megforgatta a szemét és az ablak felé fordult. Ismertem már őt és tudtam, hogy mire gondol. Az óvodában is próbált mindig szerezni nekem valakit, hogy legalább egy puszit adjon az általa kiválasztott kisfiú az arcomra, de én mindig elmenekültem előlük, mert úgy véltem, hogy ha egy fiú megpuszil, akkor megront és rossz kislány leszek. Az iskolában amikor hallottam a szüzességről én úgy véltem, hogy ez a puszira is érvényes, így amíg az anyám el nem magyarázta a szüzesség fogalmát, nem érintette fiú az arcomat, apámon kívül. Így megértem Jess érzéseit, de én tényleg az igazira várok.

***

A reptéren össze szedtük a csomagjainkat, bevártunk mindenkit, majd megkerestük azt a buszt, ami elvitt minket a Beresford Hotelbe, ami Dublinban van. Nagyon izgatott voltam, már nem bírtam megállni egy helyben, hihetetlenül dobogott a szívem, majd kiugrott a helyéről.

-Mi van veled Zoe? Teljesen fel vagy pörögve- vigyorgott Eric az egyik osztálytársam, akivel nem vagyok valami jóban, mert ő pont egy olyan személyiség, aki mindenki aurájába bele mászik, ráadásul egyfolytában kíváncsiskodik és mindenről tudni akar.

-Semmi, csak már nagyon vártam ezt a kirándulást- zártam rövidre, majd Jess után ballagtam.

-Nem tudom mit vártál ezen, ez csak egy unalmas kirándulás, amiben helyeket fogunk meglátogatni.-kurjantotta utánam, viszont erre egyből megtorpantam, és a fiú felé vettem az irányt.

-Unalmas? Tudod mi unalmas? Az, hogy egyfolytában okoskodsz, miközben csak egy kis suttyó vagy.- fejeztem be ezzel a mondókámat és miközben az osztály fele röhögött Ericen, én magam után húzva a bőröndömet a kijáratot kerestem.

-Szép volt barátném.-karolt belém Jess, és mosolyogva sétáltunk a cuccainkkal a kijárat felé, mögöttünk jött az osztály többi tagja a tanárral együtt.

-Már nagyon kiakasztott, elhiheted!- sóhajtottam, és a buszunkat kerestem. A sofőr a kezében egy táblával várt minket, és miután mindenki cucca bekerült a buszba, felszálltunk, én természetesen Jess mellé ültem leghátra, ahogy minden egyes buszon is tesszük. Az osztállyal nem ápolok túlságosan túl jó kapcsolatot, mert ők a laza stílust képviselik, míg én inkább a tanulást részesítem előnyben. Így hát a barátnőmön kívül nem sok emberrel beszélgetek. De szerencsére nem is igénylem a nép társaságát, nekem bőven elég, ha Jess mellettem van.

A szobák a hotelben nagyon modernek voltak, mindenki kettes szobákat kapott. Én annyira nem foglalkoztam azzal, hogy ki pakoljak bármit is a bőröndömből, inkább Jess volt az, aki mindent a helyén akart tudni.

-Zoe! Azonnal pakolj ki mindent, ne kelljen kétszer mondanom! Ma már nem megyünk sehova, úgy hogy légyszíves ülj le a seggedre és maradj veszteg!- szólt rám idegesen a barátnőm, majd elráncigált az ajtó elől.

-Jess nem akarom! Ki akarok menni! Szét akarok nézni, nem bírom ezt a bezártságot!- hisztiztem, mint egy rossz kölyök.

-Engem nem érdekel, hogy mit akarsz és mit nem, most fogod magad és szépen kipakolsz! Ha nem teszed azt, amit mondok, megnyakallak!- mutogatott dühösen az egyik kezével,mert a másik tele volt a ruháival.

-Nem vagy az anyám!-fontam keresztbe a kezemet magam előtt, és játszottam a sértődöttet. De közben egy huncut mosoly ült ki az arcomra.-és mivel nem vagy az anyám, ezt nyugodtan megtehetem!- gyorsan oda szaladtam, kiütöttem a kezeiből a ruhákat és megcsikiztem. Jess már a földön fetrengett, olyan hangosan nevetett, hogy az egész folyosó tőlünk zengett. És ez hamar be is igazolódott, mert az osztályfőnök nyitott be a szobánkba.

-Drágáim már egy 10 perce rátok várunk, ideje lenne vacsorázni.- Jess a könnyeit törölgette, én gyorsan felpattantam és egy bocsánat kíséretében elindultam az osztály után. Jó kis kirándulás lesz ez.