Már nem volt visszaút. Kész voltam kiönteni szívemet ennek az idegennek akit nem több mint egy órája ismerhetek. Ezt nem a burkolt fenyegetésének köszönheti, egyszerűen olyan volt Cillian kisugárzása, hogy egyből megbabonázza az embert... bízni kezd benne. Nálam sikeresen megtörte az eddig sérthetetlennek hitt jeget.

- Kit öltél meg? - arcán továbbra sem mutatkozott semmilyen érzelem.

- Apámat. Aztán magammal is végeztem azon a napon. - néztem fel rá enyhén könnyes szemekkel.

A férfi leült mellém az ágyra amely hangos nyikorgással mutatta ki nemtetszését a plusz súly miatt. Bal kezemet ölébe vette és kötésemet kezdte el szemügyre venni. Hosszú ujjait épphogy csak végigsimította rajta, óvatos volt.

- Azt mondtad ezt nem szabad piszkálni.

- Úgy látom magadat nem sikerült elpusztítanod. - kezemet tovább nézegette mintha meg se hallotta volna amit az imént mondtam.

- Nos a testemet nem sikerült, viszont a lelkemet... minden életkedv kiszállt belőlem. Mintha már nem léteznék, csak a testem. Nem túl szerencsés helyzet. - igyekeztem mosolyt erőltetni az arcomra, de inkább vicsornak tűnhetett magamat ismerve.

- Az életkedvedet könnyen visszaszerezhetjük. Csak engedd, had segítsek. - mosolyodott rám biztatóan majd visszaengedte kezemet magam mellé.

A ridegnek tűnő férfinak jól állt a mosoly, kicsit talán kedvesebbnek látszott az arca.

- Azt erősen kétlem... - ráztam meg a fejemet ingerülten. Ha tudná hányan ígérték már ezt meg.

Cillian összecsukta a kis füzetét majd hóna alá csapta, s felállt mellőlem. Köpenye ujját feljebb húzta és rám nézett. Azonban tekintetét nem viszonoztam, jobb alkarjára szegeződtek szemeim. Kesztyűje felett egy furcsa, felismerhetetlen kinézetű tetoválás helyezkedett el. A felét bőrkesztyűje takarta.

- Feküdj hátra. - biccentett kényelmetlen ágyam felé.

A fejemet ismét rázni kezdtem. Ellenkeztem. Erőteljes, vészjósló szavai rossz emlékeket idéztek elő. Tágra nyílt szemekkel figyeltem minden mozdulatát. Zsebéből injekciós tűt húzott elő. Elég méretes darabot. Megpöcögtette az üveget, kifolyatott belőle egy keveset és tetovált kezét vállamra helyezte.

- Szépen megkértelek, igaz?

Válaszolni se tudtam mivel hatalmasat taszított rajtam, egy mozdulattal hanyatt fektetett az ágyon. Majd ugyanazzal a lendülettel óvatosan nyakamba is szúrta a tűt, belém nyomva az üvegcse tartalmát. Nyugtalanul fészkelődni kezdtem, próbáltam menekülni a helyzetből, de késő volt. Minél jobban vergődtem, Cillian annál jobban szorította le csuklóimat.

- Ez csíp! - szisszentem fel a folyadék által gerjesztett fájdalomtól. Elgyengültem. Vesztettem.

Az ápoló mutatóujját ajka elé helyezte, szemei jéghidegen bámultak engem. Az előbb mutatott csöppnyi kedvesség is elszállt tekintetéből és cselekedeteiből. Hittem abban, hogy ő más... magam sem tudom miért. Bár ilyen kevés ismertség után belátom, hiba volt.

A fölöttem tornyosuló férfit egyre haloványabban láttam. Kék szemei kezdtek befeketedni, sápadt arcával karöltve. Pár pillanat múlva pedig minden elsötétedett.

***

Fél évvel korábban

2022. december 08.

Kezdett sötétedni, az ég bíborszínben pompázott. Gyönyörű volt, bár ez azt jelentette, hogy holnap szeles idő várható. Utáltam a szelet, mindig is ijesztőnek tartottam már kiskoromtól fogva.

- Kirsten! Állj be oda, gyönyörűek vagytok. Csinálok egy képet!

Jó -és egyetlen- barátnőm Lucy, vidáman lépkedett oda mellém szürke lovával.

- Nem szeretek fotózkodni...

- De most az egyszer szeretsz. Szép emlék lesz, hidd el! - majd mosolyogva odamutatott a havas domb szélére ahonnan eszméletlen volt a kilátás a közeli fenyőerdőre.

Nagyot sóhajtva odaügettem szépen aranyló szőrű lovammal a domb szélére és mosolyogva próbáltam pózolni. Sajnos én kevésbé voltam fotogén, mint a gyönyörű ló amin ültem, de legalább egyikünk biztosan szép lesz a képen.

- Kész! Annyira jók a fények. A hajad ugyanolyan szép, mint Archie szőre. - nevetett fel barátnőm és átnyújtotta telefonját.

A képek valóban jól sikerültek, a táj és a meseszép lovam egyvelege csoda szépen mutatott együtt. Nos, most az egyszer én sem néztem ki visszataszítóan ami boldoggá tett.

- Köszönöm! Ez tényleg szép emlék lesz. - vigyorogtam és visszaadtam a készüléket.

- Na verseny az istállóig! - kiáltotta el magát Lucy.

Az ő lova gyorsabbnak bizonyult.

*

Hazatérve vidáman dobtam le magamról sáros csizmámat az előtérben. Azonban mikor beljebb értem a nappaliba szokatlan sötét és csend uralkodott, apa nem kiabált és anya se rikácsolt vissza neki. Furcsa érzés tört rám, hasonló még sohasem. Túl nagy volt a csend, a levegőben furcsa szag terjengett. Ha akarnám se tudnám körbeírni, talán a rozsdáéhoz hasonlító bűz szennyezte be az amúgy mindig illatos házat. Rossz érzésem támadt.

A nyitva felejtett bejárati ajtót egy erős fuvallat becsapta mögöttem. A hangtól összerezzentem, még a villanyt se mertem felkapcsolni. Remegve álltam egy helyben, szemem lassacskán kezdte megszokni a sötétséget. Szívem hevesen vert, nem tudtam kezelni ezt a gyomorforgató furcsa érzést amit a nyomasztó csend és sötétség keltett bennem. Gondolataimból léptek zaja zökkentett ki. Az emeletről jött a hang. Beletúrtam izzadt hajamba és a konyhába osontam. Alig láttam, de túlélőösztönömnek hála elő tudtam keresni egy konyhakést hosszabb tapogatózás után.

Minden bátorságomat összeszedtem... azt a keveset. A lépcső felé indultam, igyekeztem minél halkabban lépni. Az első lépcsőfokra lépve a régi fapadló azonban minden igyekezetem ellenére reccsent súlyom alatt. Ez nem tántorított el, az adrenalin átvette az agyam felett az irányítást. Már szinte felértem az emeletre amikor az utolsó lépcsőfokon megcsúsztam valamin. Hatalmasat koppant a kés mellettem a térdeimmel együtt amit fájdalmas nyögésem kísért. A tenyeremet és a térdemet megtapogatva érzékeltem valami ragacsos anyagot, a sötétségben képtelenség lett volna felismerni. Bal kezemet az orromhoz emeltem, fémes, rezes szaga volt. Kattant a villany, s a fény felvillant.

- Kirsten! - ismerős részeges hang szólított a nevemen.

Válaszom erre csak egy hatalmas sikítás volt. Ennél több hang nem is jött ki a torkomon. Vér borított mindent. A padlót, a nadrágomat, kezeimet.

***

Most

Riadtan ébredtem fel borzasztó, talán csak néhány perces kómámból. Cillian még mindig fölöttem tornyosult és kitartóan fogta le kezeimet. Nagyon féltem. Éreztem ahogy az izzadságcseppek folynak le az arcomon, pont ugyanúgy, mint azon az este. Kiszolgáltatottnak éreztem magam.

- Mi volt ez? - kérdeztem elhaló hangon, a sírás kerülgetett.

- Beléd fecskendeztem egy szert ami előhívja az ember legtraumatikusabb élményeit. - felelte monoton hangon. Semmi sajnálat nem volt benne.

- Én ezt nem akartam. - sírtam el magam. Nem bírtam tovább türtőztetni magam, eddig elfojtott érzelmeim és könnyeim utat törtek maguknak.

- Ez a terápiánk része. - törölgette könnyeimet az ujjával.

- Nem, nem az! Ez kínzás! - kábultságom kezdett elmúlni, erőm kezdett visszaszállni.

Kezeimet a férfi már nem szorította olyan erősen. Jobb kezemet ökölbe szorítottam majd minden erőmet összeszedve hatalmasat ütöttem a férfi arcára. Az erős ütéssel nem csak magamat, de még a férfit is megleptem. Kezét a megsebesített szeméhez kapta. Szinte azonnal véraláfutásos lett, szemöldöke megrepedt és a vér szemébe csepegett. Érzékeny területet találtam el.

- Remélem ez kielégítő bosszú volt a számodra.

Legnagyobb meglepetésemre a férfi semmilyen fájdalomra utaló jelet nem mutatott. Kezdett egyre jobban megijeszteni abnormális viselkedésével.

- Véged van! - kiáltottam rá.

Véres kezét beletörölte rikító fehér köpenyébe, ezzel csúnya nyomot hagyva a tiszta anyagon. Közeledni kezdett felém. Ismét megfogta kezemet, most azonban sokkal óvatosabban. Közelsége és véres szeme remegést váltott ki testemből. Nem volt bizalomgerjesztő a férfi kinézete és az előbbi enyhén agresszív viselkedése. Apámat juttatta eszembe egy-egy részeg kocsmai verekedése után.

- Mellettem nem kell félned, biztonságban vagy. - súgta fülembe.

Leheletét éreztem nyakamon, hátam libabőrös lett. Kezemet elengedte hamar, véres nyomot hagyva rajta. Majd noteszával a hóna alatt kisétált az ajtón, amit hatalmas zajjal csukott be maga után. Ezzel magamra hagyott engem az összevissza cikázó rémes gondolataimmal amelyek nem hagytak nyugodni a nap további részében sem.