Nèmán ültem az igazgatói iroda egyik székén, egyetlen egy kérdésre sem vàlaszolva amit feltettek nekem.

Szégyeltem magamat hogy megtalàltàk nàlam a gyógyszereket, és rettegtem mivel az osztàlyfőnök értesítette a szüleimet.

- Jöjjenek be. - nyitotta ki az igazgató az ajtót a szüleimnek.

- Köszönjük hogy felhívott Mr. Kim. - hajtoltak meg a szüleim, és helyet foglaltak mellettem az asztalnál.

- Mi köszönjük hogy ilyen gyorsan befáradtak. Mint ahogy azt màr kollégám is elmondta, a maguk lànyánàl nagyon erős altatókat találtunk. Maguk tudtak erről? - kérdezte az igazgató a szüleimet.

Én csak az ölemben lèvő kezeimet bàmultam, miközben ujjaimat tördeltem. Tisztàn éreztem a szüleim mérgessègét.

Annyira fèlek hogy mi fog történni mikor hazaèrünk.

- Nem, nem tudtunk róla semmit. Azt láttuk rajta hogy màr napokon keresztül folyamatosan alszik napközben is. Azt hittük hogy csak ennyire ki van merülve a tanulás miatt, de ezek szerint nem. - anyàm szemei szinte lyukat ègetett a fejemen.

- Oh értem. Ez esetben csak meg szeretném önöket arra kérni hogy legközelebb sokkal jobban figyeljenek oda rà. - annyira szégyenlem magamat. Annyira félek...

- Ha ennyi lenne, akkor ha megbocsàjtanak mi akkor hazamennènk. - àllt fel èdesapàm.

- Még csak annyit szeretnék megkérdezni, hogy nem tudnak valamiről ami miatt azt a kéztetést èrezhette hogy szednie kell ezeket a gyógyszereket. - tette fel utolsó kérdèsét, amire egy szimpla 'nem'-et kaptak vàlaszul.

Anyàm megragadta a kezemet és egy szó nélkül kezdett el végigràngatni a folyosón, egèszen az autónkig, amibe betuszkoltak.

Az egész út csendben telt, senki sem szólt semmit. Késsel lehetett volna vágni a feszültséget köztünk.

Amint hazaértünk, megragadtak, kirángattak az autóból, majd berángattak a házba.

- Mi a fenét kèpzelsz magadról te kis taknyos? - lökdösött apám.
- Elveszed anyád gyógyszerèt és elkezded szedni?! - kezdett el kiabàlni, miközben a kezemben lévő kis gyógyszeresdobozt szorongattam a kezemben.
- Meg akarsz halni?! - mondatai hallatán könnyeim utat törtek maguknak.

Anyám megpróbálta elvenni tőlem az altatós dobozt, de èn nem engedtem neki.

Megunva azt hogy se elvenni nem tudja tőlem a dobozt, de még oda se adom neki, felpofozott teljes erőből, mire arcomhoz kaptam, így el tudta tőlem venni a dobozt.

- Takarodj fel a szobàsba! - ahogy ezek a mondatok elhagyták a szájàt, azonnal elkezdtem felrohanni a szobàmba.

Sírva dobtam magamat az ágyamra, fejemet pedig a párnàmba fúrtam.

Vissza kell szereznem a gyógyszereket.

Órákon át vártam, míg már nem hallottam semmit sem odalentről.

Kimentem a szobámból majd bementem a szüleim szobàjába, be a fürdőszobájukba ès a gyógyszeresszekrényből kivettem a dobozt.

Visszasiettem a szobàmba, majd felmàsztam az àgyamra.

Könnyeimet útnak engedve nyitottam ki a dobozt, majd a maradèk gyógyszert a szàmba vettem és lenyeltem. Lefeküdtem az üres gyógyszeresdobozzal a kezemben.

Végre együtt leszek a szerelmemmel.