Daisy szemszöge:

A kis filmezés jó volt. Jót tett, kizökkentett a komorságomból. Nate nemsokára elköszönt, én pedig elkezdtem kipakolni. Hamar végeztem vele, ekkor pedig átöltöztem sportruhába. Gondoltam, egy kis esti futás talán majd segít. Hátha.
Nem szóltam senkinek sem, hogy futni megyek. Gondoltam, már mind alszanak. És nekem nem állt szándékomban felkelteni őket.

Nem kerestem meg az edzőtermet, csak kimentem a kertbe. Gyors bemelegítés után elkezdtem kocogni az egyik sétányon. Arra számítottam, hogy egyedül leszek, de én, és a szerencse, nem vagyunk jó barátok. Nagyon nem.
Egy olvasó alak ült az egyik padnál. A gyér fényél nem láttam az arcát, mert felnézett, mikor elhaladtam mellette.
A második körömnél már odaszólt.
-Ilyenkor fut?
-Kiürítem a fejem.-kocogtam el mellette. Mikor megint megközelítettem; én voltam a soros a kérdéssel.
-Mit olvas?
-Rómeó és Júlia.
-Tehát maga ilyen romantikus lélek?-tettem fel neki a következő körömnél.
-Nem mondanám. De szeretem ezt a könyvet.
Mikor már az ötödik körnél tartottam, lassítottam, és sétára fogtam a tempót, hogy kicsit kifújjam magam.
Majd a pad mellett megálltam.
-Nem láttam még magát itt.-törte meg a csendet a titokzatos Rómeó és Júliás alak.-Gondolom, a Lucasos csapattal jött.
-Eltalálta. Maga játssza Lokit, nem?
-Pontosan. Tom Hiddleston.-nyújtott kezet.
-Daisy.-egy pillanatot vártam.-sok vezetéknevem volt az életem során, úgyhogy, ha megbocsájt, csak azt mondanám el, amit hivatalos iratokban használok.
-Éspedig?
-Daisy Driver.
-Szeret beszélni, ugye?
-Honnan tudta?-néztem rá kérdőn, de szememben ott lapult a pajkosság.
-Ha kérhetem, tegeződjünk.
-Oké, Tom.
-Kicsit furcsa úgy beszélgetni valakivel, aki ismer, hogy nem támad le azzal, hogy ezt meg azt olvasta rólam. Ne értsd félre, szeretem a rajongóimat, de kicsit azért zavaró tud lenni.
-A bátyám is mondott hasonlókat. De akkor ezt most tőlem megúsztad.
-Köszönöm!-tette színpadiasan szívére a kezét, mire mindketten elröhögtük magunkat.

Az időjárás viszont kezdett ellenünk lenni, már ha lehet ilyet mondani. Mivel egy szál ujjatlanban és rövidgatyában voltam, dideregtem, és addig ültem ott, míg Tom rám nem parancsolt, hogy menjek be, különen megfázok, vagy tüdőgyulladásom lesz. Inkább hallgattam rá.
Hamar elaludtam.

Reggel a telefonom csengőhangjának ütemeire keltem.
-Ki a franc hív ilyenkor?-mérgelődtem egy sort magamban, a nélkül, hogy ránéztem volna az időre.

-Haló?-kérdezek bele a telefonba.
-Jesszus Dais, már nem tudtuk, hogy ki van veled! Be volt zárva az ajtód, és nem nyitottad ki, bárhogy zörgettünk is. Hol vagy?-hallom meg Nate hangjá.
-A szobámban. Mennyi az idő?-tudakolom meg álmos hangon.
-Fél tizenegy.-jön a válasz. Erre rögtön kipattannak a szemeim.
-Hogy mi van?
Gyorsan lecsaptam a telefonomat, és rekordidő alatt szedtem össze magam, illetve készültem el a reggeli rutinommal. Utána kicsaptam a szobám ajtatját, ezzel beengedve az ott álldogáló Mirát és Natet. Pontosabban toporgó.
-Nemsokára ebéd. Csak szólni akardunk.
-Hol és mi lesz a kaja?
-Asszem az ebédlőbe rendeltek nekünk pizzát, és utána kell a moziterembe menni.
-Okés.-szóltam, és elindultak kifelé.
-És Nate...-intettem vissza egy pillanatra a fiút.
-Vidd már el randira Mirát. Mondjuk vacsizni vagy mit tudom én.-ripakodtam rá kicsit suttogva, majd hagytam, hogy végleg kimenjenek a szobából.

Az időpont, mikor indulni kellett a moziterembe, és sem a Madeline Amidala-párost, de ami még megdöbbentőbb volt, sem Daisyt, sem Adamot nem láttam sehol. Oscarral és Johnnal legalább összefutottam a folyosón, de őket mintha a Föld nyelte volna el.

Már a moziteremben ültem, mire a többiek is befutottak. Kiderült, hogy kertészkedtek, legalábbis ami Adamot és Daisyt illeti. Bár ahogy elképzelem Adamot, ahogy kertészkedik, röhögőgörcsöm lesz. Lehetetlen elképzeli. A bátyámnak ugyanis se a kerthez, se az észhez semmi köze.
Nemsokára befutott Stan Lee is.
-Mivel George-nál már léptetek be univerzumba, így tudjátok, hogy milyen kötelező procedúrákon kell átesni, mielőtt belépnél a portálon. Például elmondani, hogy ki mi akar lenni. Van valakinek ötlete?-senki sem jelentkezett, így végül én raktam fel elsőnek a kezem. Kezdett kicsit iskola-feelingje lenni a dolognak.
-Remek. És, ön mi akar lenni?
-Egy embertelen, aki Hydrás, Grant Wardot (legalábbis az embertelent, aki megszállta) szolgálta. Majd később kilép onnan, és mivel különleges, ezért valakihez fordulni szeretne. De mivel ugye a S.H.I.E.L.D.-hez nem tud, ezért a Bosszúállókhoz megy, akik be is fogadják. Jah. Tehát egy embertelen szeretnék lenni. És (volt) Hydrás.
-Embertelen?-hallom meg, ahogy Mira suttogva megkérdezi azt a kérdést, mely Stanen, Nate-en, és rajtam kívül mindenki fejében motoszkál.
-Olyasmi, mint a mutáns, bár ezt idegennek, meg fertőzésnek nevezték. Ez is egy tipusú gén miatt tud aktiválódni, mint a muta-gén. De ez nem egy adott szer, hanem a terrigen kristályok miatt aktiválódik.-magyarázta halkan a barátja.

-A Hydra nem megsemmisült?-kérdezte Adam.
-És ki az a Grant Ward?-hallom meg Daisytől.
-Ajjh. Nem néztek S.H.I.E.L.D. ügynökeit?-sóhajtok fel.

-Rendben. Következő?-türelmetlenkedik Stan.

-Én Tony Stark tirkárnője szeretnék lenni.-kezdi Madeline.
-Én pedig egy Asgardi.-mondja Amidala.

-És ti?-néz Stan Nate-re.

Written by: AnnaBellaBokai