Daisy szemszöge:

Örülök; hogy ráijeszthettem azokra a kissrácokra. Megérdemelték. És örülök, hogy végre más is lehettem, nem csak jó. Még szoknom kell az érzést, de... imádok rossz lenni.
A film jó volt, és épségben hazaértünk. Ám ami ezután jött, annak már kevésbé örültem. Ugyanis Steve félrehívott beszélni. Engem nem is hagyott szóhoz jutni, csak elmondta, amit akart, aztán szimplán kisétált az épületből. Ezzel együtt az életemből is.
Sírva rogytam össze. Ez nem lehet! Nem hagyhat itt mindenki! Végre úgy éreztem, hogy van egy családom. Nate olyan, mintha az öcsikém lenne. Mira pedig a legjobb barátnőm. Adam a bátyám, Daisy a nővérem, Oscar és John közül pedig azok a testvéreim, akikre bármikor támaszkodhatok, ha baj van. Még Amidalát és Madelinet is be tudnám sorolni idióta kis hasonlaton alapuló allegóriámba. Ők lennének a kissé különc húgaim. Steve szinte olyan volt, mint egy ikertestvér. Tényleg bármikor segített, és úgy éreztem, bár ellentétek vagyunk, összetartozunk. És George Lucas pedig az apánk lett volna.

Csak hát ez, mivel Steve itthagyott mindenkit, nem lehetséges. Már nem illik össze a kép. Nem jó ez így.
Lassan, de biztosan elvánszorogtam az ágyamig, ahová csak levetődtem, és néztem ki a fejemből. Szemeimet ellepték a könnyek-újra.
-Nem sírhatok...-győzködtem magam hangosan. Újra meg újra kimondtam a bűvös szavakat, de nem segítettek.
Végül álomba sírtam magam.

Másnap kómásan keltem. Eleinte még nem emlékeztem a tegnap este történtekre. Kislattyogtam a fürdőszobába. Letusoltam, aztán pedig fogat akartam mosni. Ám belenéztem a tükörbe. Bár ne tettem volna! A szemem be volt dagadva, és vörös volt a sírástól. Remek. Ezt egy szimpla sminkkel nem tudom eltűntetni.

Szomorú hangulatban az ember legjobb barátja a fagyi. Csak sajnos, itt nem volt. Engedélyt kértem Lucastól, hogy hadd mehessek ki fagyit venni. Kisírt szemeimet látva nem kérdezett, azonnal zöld utat kaptam.
Öt hatalmas doboz fagyival és három jégkrémmel tértem vissza. Fogyókúránom kellene, de a depi most is közbeszólt. Felrohantam a szobámba, hogy senki se lásson, és bekapcsoltam egy filmet, miközben elővettem az első dobozt hideg édességet. Epres. Nyami. A boltban nem is néztem, miket vettem, csak bepakoltam öt különböző ízűt.
Miközben ment a Napsütötte Toscana, majdnem elaludtam. Tudom, hogy szerelmes filmeket szakítás után szokás nézni, de első filmnek ezen a napon, megtette. Ráhangolódásból a következő film a Bosszúállók lett. Imádom azt a mozit, mondhatni fanatikus vagyok. Nekem mondjuk Loki a kedvencem, bárki mondjon bármit, de az összes ,,gonoszt" kedvelem.
Végül mind a két rész megnézése alatt elfogyasztottam a csokis, a sztracsatellás, és a citromos fagyikat. De még hátra volt a kedvencem, a vaníliás. És egy újabb film. Ötletem már nem nagyon volt, ezért elkezdtem a könyvekben gondolkodni. A legtöbbjéből már készült film. Az egyik kedvencem, Stephanie Meyer-től a Burok. Természetesen láttam már a filmet. Azt is szeretem, szerintem jól lett megcsinálva, érezhető az, hogy Melanie és Vándor, azaz Wanda egy testbe van zárva.
Utána az Alkonyat jött. Ebbe csak belekezdtem, ugyanis kopogtak. Sem erőm, sem kedvem nem volt felállni, hogy ajtót nyissak, ezért csak egy erőtlen ,,Gyere"-t sikerült kinyögnöm. Zaklatóm benyitott. Meglepetésemre Mira állt ott.
-Szia Daisy. Csak szólni akartam, hogy Lucas azt mondta, hogy csak est...-de nem folytatta. Elhalt a hangja. Gondolom ekkorra látott meg. Igaz, ami igaz, a szoba legeldugottabb részén ültem.-Mi a baj?
-Semmi.-vágtam rá. Valószínűleg gyanúsan gyorsan, ugyanis kérdőn nézett rám.-Na jó, azért ez így nem egészen igaz.-Sóhajtottam.-Steve elment.

-Szóval ezért van ez a nagy depi. Mi volt köztetek?-ült le mellém az ágyra.
-Semmi. Tényleg. Csak barátok voltunk.
-Akkor nem értem, min akadtál ki ennyire.
-Mindenkit elveszítek. Végre úgy érzem, lett egy családom, erre tessék.  Nem. Tévedtem. Én reménytelen eset vagyok. Az egész univerzum ellenem van. Ő sem akarja, hogy jólérezzem magam.-adtam ki magamból mindem sérelmemet. Tudom, ez így kimondva elég gyerekesen hangzik, de belül más. Szívfacsaró.
-Megértem.-ölelt meg.-Amúgy mit nézel?
-Alkonyat. Ez az ötödik film ma.
-Mikor keltél?-néz rám furcsán.
-Hétkor. Korán kelő típus vagyok.
-Jó neked.
-Egyébkémt mit akartál mondani, amikor bejöttél?
-Csak azt, hogy Lucas szólt, hogy nyolckor indul a gépünk. Ez eléggé későn van, de akart hagyni nekünk még egy szabad napot.

Mikor befejeztük az Alkonyatot, ismét kopogtattak. Ekkor már volt erőm ajtót nyitni. Nate volt az.
-Szia Dais, Mi... veled meg mi történt?-utalt itt enyhén bedagadt szememre utalva.
-Steve elment.-suttogtam. Azonnal visszatért borongós hangulatom. Ő is megölelt, ám ettől kevéssé lett jobb.-amúgy mit akartál mondani?-kérdeztem máris sokkal vidámabb hangnemben. Hangulatingadozás. Depizésnél gyakori. De esküszöm, inkább olyan vagyok, mint egy terhes nő. Hangulatingadozás, fagyievés. Ráadásul kövér is vagyok (mások az ellenkezőjét állítják, de én hiszek a szememnek).
Nem sokkal utána Mira és Nate elmentek, én meg ekkor döbbentem rá, hogy még egyáltalán nem is pakoltam össze. Hogy a jó édes... hogy fogok én három óra alatt mindennel elkészülni?!

Először megmostam a hajam, majd becsavartam a törölközőmbe. Majd elkezdtem bepakolni a cuccaimat egy közepes és nagy közti méretű bőröndbe. Több sportruhát raktam be, sportmelltartót, sportcipőt. Ám két lenge ruhát és három normálisat is becsomagoltam. Neszeszer, fehérneműk, papucs, az elmaradhatatlan fürdőruha, egy fénykard (valószínűleg semmi szükségem nem lesz rá, de biztonságérzetet ad, ha ott van nálam), türcsi, tusfürdő, sampon, gyógyszerek, két könyv, kötszer, a laptopom, filmek, telefon, töltők. Aztán gyors hajszárítás következett. Levettem itthoni melegítőszettemet, és átöltöztem a nyári időjárásnak megfelelően egy lenge nyári ruhába. Egy kis sminkkel megpróbáltam eltűntetni az arcomról a sírás összes nyomát, ami egy kis kivétellel sikerült is. Szemem vörösségével semmit sem tudtam kezdeni.

Egy kis hátizsákba összepakoltam harapnivalót és italt az útra. Vacsorázni már nem maradt időm, ugyanis háromnegyed nyolc, és ekkorra beszéltük meg a találkozót a hallban.

A repülőn semmi különös nem történt. Többek közt zenét hallgattam. A többiek mind beszélgettek valakivel, de mellettem nem ült senki, így esélyem sem volt rá. Nate Mirával nevetett éppen valamin, Oscar és John valami #Puffin-os képet tárgyaltak ki, Daisy és Adam is jól elvoltak. Madeline és Amidala valamivel hátrébb húzódtak meg, és egymással voltak elfoglalva.
Egész repülőúton nem akadt társaságom.

Már épp azon gondolkoztam, hogy kiugrom a gépből, ezzel megszabadítva a többieket igen bosszantó személyemtől, amikor megkezdtük a leszállást. Egy magánbirtokra érkeztünk meg. Mégpedig Stan Lee magánbirtokára.