Mira szemszöge:

Lucas kihozott minket a másik galaxisból, és olyan nagylelkű volt, hogy még egy szabadnapot is kaptunk. Boldog voltam, hogy most végre nyugodtan álomra hajthatom a fejem, hiszen nem fenyeget semmi veszély... aha persze. Én naiv...

Arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy valaki erősen szorítja a kezét a számra. Ijedten pattantak ki a szemeim, de egy hangot sem tudtam kiadni. Nem volt egyedül. Hárman voltak, de nem láttam az arcukat, mer szövetbők készült maszkot viseltek. Felállítottak, és szorosan összefogták a karom a hátam mögött. Ketten valamit kereshettek, ugyanis teljesen feldúlták a szobát, amit én otthonosan berendeztem. Belerúgtam a fogvatartóm térdébe, aki így egy pillanatra elvette a kezét a szám elől, én pedig sikítani tudtam. Legalább vegyék észre hogy történt valami. Utána csak egy nagy ütést éreztem és minden elsötétült.

Amikor felébredtem, fogalmam sem volt hol vagyok. Egy ismeretlen helyen, három vagy akár több emberrel, akikről nem tudom milyen szándékkal tartanak itt minket. Mondhatni fantasztikus. Ráadásul majd' megfagytam hiszen csak egy szál pizsama volt rajtam.
Amikor hátrafordultam ,Daisy kétségbeesett tekintetével találtam szembe magam.

-Hol lehetünk? -kérdeztem

Persze tudtam, hogy Daisy is bizonyára annyira elveszettnek érzi most magát mint én, és ő sem tuja hol vagyunk, és mi célból.

-Nem tudom. De most az a fontos ,hogy kijussunk innen ,és figyelmeztessük a többieket.-javasolta

-Igen. Igazad van.- vallottam be

Daisy az Erő segítségével könnyedén leoldotta a karunkról a bilincset. Be kell vallani nagyon ügyesen csinálta. Nekem biztosan nem ment volna ennyire gyorsan és profi módon.

Utána órákig próbálkoztunk kitörni az ajtón, de lehetetlennek bizonyult. Még az Erő segítségével sem tudtuk kinyitni a zárat. Bele kellett törődni, hogy egyenlőre nincs más választásunk, mint hogy ott maradunk, várunk, és reménykedünk. Elvégre a remény az ami értelmet az Ellenállásnak, és az elnyomottak életének.

Nem tudom hogyan, de sikerült elaludnunk, ami ilyen körülmények között igen csak nagy szónak számít. Persze ez az állapot sem tarthatott sokáig, mert arra ébredtünk, hogy valaki hatalmas nyikorgások közepedte kinyitja a számunkra kiutat biztosító ajtót.

Written by: Reshkrill