Daisy szemszöge:

Az oldalam még hihetetlenül fájt, de kibírtam. Nem tettem szóvá, nehogy Nate még elkezdjen aggódni és tényleg lebeszéljen erről az egészről. Azt nem hagyhatom. Inkább csendben kínlódtam tovább, és csak remélni mertem, hogyha kapok még egy ilyen kaliberű szúrást, az nem lesz rám nézve halálos.
-Nate...-szóltam a fiúhoz, aki a másodpilóta-ülésen ült, és csak másodpercek választották el attól, hogy elbóbiskoljon. Mivel nem válaszolt, hagytam. Hadd aludja ki magát, csak kimerültebb lenne különben.

A célom az volt, hogy elkapjanak. Máskülönben hogyan is mehetnék fel arra a fránya hajóra, és hogyan beszélhetnék Rennel? Sehogy. Ez az. Viszont arra ügyelnem kell, hogy ne legyen feltűnő, hogy feltűnő akarok lenni. Egyszóval, ne vegyék észre a szándékom.

-Nate, hé, Nate! Már látom a rombolót, úgyhogy kelj fel!-Mivel nem adott ki semmilyen hangot, ami ébredésére utalt volna, elkezdtem rázni a vállait.
-Nate. Oké, elfogadom, hogy szépet álmodsz. Sőt, el is tudom képzelni. Biztos Mirával sétálgatsz valahol...
-Mi van?-pattantak fel a szemei azonnal.
-Ugyan már! Előttem nem kell tettetned, süt rólatok, hogy szeretitek egymást. Na, vedd fel azt a rohamosztagos-hacukát, aztán nyomás. Már rácsatlakoztak a hajónkra, úgyhogy csak pár perced maradt az öltözködésre.

Nemsokára landoltunk. Nate az egyik járatba préselődött be, míg én fogtam magam, és szimplán leültem a vezetőülésbe, felvettem a lehető leglazább pózt, amit csak tudtam, a biztonság kedvéért még rágóztam is, és fapofával meredtem az ajtóra, melyet hamarosan betörtek a rohamosztagosok.
-Hé fiúk! Már köszönni sem tanítanak meg itt titeket? Micsoda szégyen. Beárullak titeket a főnökötöknél.-hívtam fel magamra a figyelmet azonnal. Mind rámfogták a fegyverüket.
-Nyugi. Békével érk...-nem tudtam befejezni, félszakítottak.
-Asszonyom, maradjon csöndben.-hallottam; ahogy Nate felkuncog az asszonyom-szó hallatán. Hogy ne legyen gyanús a nevetése, elkezdtem krákogni.
-Asszonyom?-váltott hisztisre a hangom egy szempillantás alatt.-Asszonyom? Talán hölgyem, vagy tudom is én! Nem vagyok még olyan idős, hogy leasszonyomozzanak!-műhisztiztem egy sort.
-Hölgyem, velünk kell jönnie.
-Tévedés. Én addig innen el nem mozdulok, amíg Mr. Feketébeöltözömmertszerintemattóljobbanfelnéznekrám személyesen ide nem jön értem.-a rohamosztagosok biztos furán néztek rám, nem tudom, mivel nem láttam az arcukat. Egy biztos döbbent csend honolt.-Kylo Ren. Kylo Renre értettem, ti agyalágyultak.-nem mozdultak.
-Ne vesztegessétek az időmet, mihasznák! A ,,Legfőbb Vezérrel" akarok beszélni. De hogy nyomatékosítsam hovatartozásomat, tessék.-Azzal elővettem a háromélű fénykardot. Ren legnagyobb bánatára sérült volt, és bárhogy is próbáltam megjavítani, én ehhez kevés voltam. Már nem volt háromélű a kard.
A vörös fény csak a középső részen csapott ki a markolatból.

-Elnézést hölgyem, hogy megvárakoztattuk.-szabadkoztak az osztagosok, majd elindultak a vezérük felé.
-A munka fele már megvan. Nate, előjöhetsz!-szóltam neki, mire az előmászott.-Maradj mellettem; mintha nem bíznál bennem.

Kisvártatva befutott a ,,Legfőbb Vezér" is. Kissé bicegett, amit a múltkori eset után nem furcsálltam. Mindkettőnket megviselt az eset, ám mégis én voltam az, aki idejött. Szerencsére még nem vett észre. Mondjuk a pilótafülke nem rögtön a rámpáról látható, én pedig még mindig a vezetőülésen ülve csócsáltam az agyonrágott rágómat.
-Á, Mr. Feketeruhás ide méltóztatott végre jönni.-gúnyolódtam. Nem lehetett nehéz bemérnie a hang forrását, Ren szinte azonnal berontott.
-Te-félig kijelentés, félig kérdés volt eme megnyilvánulása. Nem nagyon akartam foglalkozni vele, így hát figyelmen kívül hagytam.
-Gyors leszek. Nálad van valami, ami nekem kell. Nálam van valami, amire neked van szükséged. Egyszerű cserét ajánlok. Utána békével elmehetünk.-csak miután kimondtam, akkor tudatosult bennem, hogy elszóltam magam.
-Ünk?-vonta fel az egyik  szemöldökét.
-Csak nem képzeled, hogy a múltkori eset után ide fogom tolni egyedül a seggem?!
-Tehát gyáva vagy.
-Már miért lenne az a gyáva, aki ellenség területére mer jönni? Inkább az a gyáva, aki sose tesz semmit, még a saját dolgai miatt sem.
-Ezzel most arra céloztál, hogy...-háborodott fel.
-Igen, arra. Gyáva vagy. Egy gyáva, nyuszi alak. Ez vagy te, Kylo Ren. Eddig senki sem merte kimondani, hát én ki fogom!-keltem ki magamból.
-Áll az alku.-mondta ki hirtelen.
-Mi?-hirtelen nem is értettem, miről beszél.
-Cseréljünk. Utána sértetlenül elmehettek.-nem tudtam, bízhatok-e benne, de ösztöneim azt mondták, bízzak. Nyugodtan bízhatok benne. Azonban a biztosra akartam menni.
-Mit ér egy gyilkos ígérete? Főleg, hogy a szó elszáll, az írás megmarad.
-Esküszöm.-mormolta Kylo, s mostmár inkább egy megtört emberre hasonlított.
-Te add először.-jutott eszembe egy játékunk. Akkor szórakoztunk ek vele, mikor még a tesója voltam.
-Egyszerre.-mondta ki a régi jelszót.

Egyszerre dobtuk el mindketten a másik fénykardját. Teljes szinkronban suhantak a levegőben, és egyidőben kaptuk is el.

Egy fél óra múlva már az űrben jártunk újra, mikor is a hajó zötykölődni kezdett, majd hirtelen megállt. Semerre sem ment tovább.
-Ó hogy az a...-káromkodtam el magam.
-Mi a problem?
-Elfelejtettem tankolni.-nagy lendületet vettem, hogy belerúghassak-nekifutásból-valamely részébe az ócskavasnak. Mielőtt még a testem bármely része érintkezett volna a hajó bármely részével, egy kéz ragadott meg, és húzott, sőt, rángatott.
-Üdv újra, való világ...-suttogta Nate.

Written by: AnnaBellaBokai