Mira szemszöge:

Fáradtan fúrtam bele az arcom a párnámba. Az ébresztőóra képtelen volt leállni, viszont nekem jelenleg minden vágyam az volt, hogy még pár órát aludhassak. Majd hirtelen szembe jutott a mozi, a fáradtság elmúlt, és izgalmas várakozás vette át a helyét. Igaz, hogy csak délután, vagy estefelé megyünk, de már azon gondolkoztam mit vegyek fel. Kiszálltam az ágyból és a ruhásszekrényhez vámszorogtam. Olyan lehettem mint egy zombi. Mikor megláttam az üres bőröndöm, eszembe jutott, hogy még az edzőtáborba sem pakoltam be semmit. Úgy voltam vele először ehhez látok hozzá. Gyorsan összeválogatzam elegendő sportos ruhát és cipőt, plussz egyéb fontos dolgokat, és viszonylag gyorsan elkészültem. Utánna egy egyszerű ruhát felvettem, és elmentem sétálni.

A fülhalgatóm bedugtam a fülembe, és elkezdtem ordíttatni a zenét. Nem élvezhettem sokáig a kedvenc bandám hangját, mivel valaki hátulról megölelt, és kivette a fülemből a készüléket. Nate elengedett, és utánna mellettem sétált tovább.

-Daisy azt mondta Adamék szívesen velünk tartanak.

-Rendben. Köszönöm hogy szóltál. -felelem

-Valami baj van?

Olyan aggódó arcot vágott a kérdés közben, hogy nem bírtam ki nevetés nélkül.

-Nem, dehogy is. Keressük meg a többieket.

Nate beleegyezően bólintott, majd az étkezőbe indultunk. Elég nyilvánvaló volt, hogy ilyenkor mindenki ott tartózkodik, mivel reggeli van. Persze én vagyok a kivétel, aki inkább sétálgat ehelyett.

Mikor beértünk a terembe Lucas valami féle beszédet tartott. Vagyis akkor ért a végére. Leültünk a többiekhez, én pedig Daisyhez fordultam.

-Miről volt szó? -kérdezem

-Á nem volt semmi fontos, csak pihenjük ki magunkat, hogy felkészülten érkezhessünk. -mondta lazán Daisy

Örültem neki, hogy nem maradtam le semmi fontosról. Ahogy körbetekintettem megláttam Oscart magányosan üldögélni. Hallottam  hogy összeveszett barátjával, viszont úgy tudom a vitának már vége van, és szent a béke.

Délelőt mindenki edzett, és készülődött a holnapi nagy napra.

Gyorsan eljött a délután, és együtt sétáltunk az utcán, egyenesen a moziig. Az egyik sarkon befordult pár kisfiú, akik gyümölcsöket tartottak a kezeikben, és a kosaraikban. A szájuk gonosz vigyorra húzódott, és felénk lendítették karjaikat. A barackok és az almák felénk repültek, de Daisy kinyúktotta a kezét, és egy pillanat alatt megállt mind. A gyerekeknek lefagyott az arcáról a mosoly. Vagy amiatt amit láttak, vagy Dais horror filbe illő vogyora miatt. Kinyújtotta a karját, a gyümölcsök pedig előre lendültek, és a kölykök ruháján vágezték. Ők sikítozva rohantak minden felé, velőlünk pedig kitört a nevetés. Nyilván senki nem hisz majd nekik, mikor azt mondják, náhány fiatal az erő segítségével, gyümölcsökkel dobálja és kergeti őket.

-Dais, ugye tudod, hogy ez most kiskorúak bántalmazásának számít?-kérdezi Nate röhögve

-Igen, ez nem egy Jeidhez méltó.- erősíti meg Adam

Végül sétretlenül eljutott a moziba, és a haza út is bökkenőmentes volt. Jó volt a film, viszont  nem hasonlítható össze azzal az élménnyel, amit Daisy jóvoltából szereztünk.

Written by: Reshkrill