- Te rohadék, szóval anyám ezért akarta elhitetni velem, hogy meghaltál s nem azért mert gyűlöl engem. Csak tőled akart megvédeni de ettől függetlenül sem szeretem. – mondtam.

Erre nem mondott semmit csak elmosolyodott. Nekem pedig sajna eldurrant az agyam s cak az lebeget a szemem előtt, hogy meg fogom ölni Rayet. Nem gondoltam volna, hogy ez valaha is megfog fordulni a fejemben, habár azt is elképzeltem s el is terveztem ahogy ki fogom végezni Kanamét pedig ő az anyám. Erre Raye csak a szemembe nézet s megtámadott, ez életem legjobb s legrosszabb pillanata.

- Most megöllek véglegesen. – mondtam.

- Gyerünk, itt a lehetőség próbáld csak meg. – mondta Raye.

Nem is időztem tovább nekirontottam ám hiába minden erőfeszítésem ő jóval erősebb mint én vagyok most, s csak az indulatok vezetnek nem tudok olyat csinálni amivel legyőzhetném mivel mindenre ő tanított meg. Azok voltak a szép idők de ő csak azért tette mivel ez volt a feladata. Soha sem szeretet engem, de nem baj hála neki rátaláltam Harukira. Ez meg mi Hanami meg mit akar csinálni? Ez hihetetlen egy legyintéssel végzet Rayel, meglepő fordulat.

- Te meg mit? – kérdeztem értetlenkedve.

- Nem jó így? – kérdezte Hanami.

- Mégis miért? Veletek volt vagy nem? – kérdeztem.

- Nem. Ő csak egy bábú volt a sakktáblán, már nem volt rá szükségünk s te is megölted volna úgy, hogy nem mindegy ki tette meg? – kérdezte.

- Nem. Ez az én dolgom lett volna, de engem nem nagyon érdekel. – mondtam.

Elindultam Nasy felé s levettem a nyakláncot róla. Boldog volt sokszor mondott nekem egy s mást utána köszönettel majd Elizához rohantam. Ekkor a másik váratlan fordulat ami történt az az amit a tanács tagjai tettek.

- Gyerünk Hanami túl sok időt vesztegetünk el erre a gyerekre. – mondta a 3 öregasszony egyszerre.

- Mi de hisz a lány kell nekünk nem? – kérdezte.

- Már nem tudunk vele mit kezdeni. Átnevelni úgysem tudjuk már, ugyanolyan makacs mint a nagyanya volt. Meglátszik, hogy nem egy idiótát nevelt ez a vénség. – mondta a legöregebb a tanácsból.

- Értettem. Akkor induljunk. – mondta Hanami.

- Jaj majdnem elfelejtettük, vigyáz mert mi mindenhol ott vagyunk. – mondta a tanácsból valamelyik.

- Értem. Észben fogom tartani. – mondtam nekik.

Ebben a pillanatban eltűntek, Haku is elment egy szó nélkül de várható tőle hisz mégis csak egy démon.

- Szylina nagyon szépen köszönjük, s sajnáljuk amit tettünk mi nem akartunk bántani. – mondta Eliza.

- Tudom s ne sajnáljátok nem a ti hibátok. – mondtam nekik.

- Rendben. Ez így el is lett felejtve. – mondta Nasy.

- Igen. De viszont van itt valami. – mondtam nekik.

- Micsoda? – kérdezte Nasy.

- Ez az egész így ahogy van egy barátság kezdete lehet, remélem. – mondtam.

- Igen. Jó lenne ha egy normális lenne köztünk. Segítene nekünk beilleszkedni az emberek közé. – mondta Eliza.

- Igen így van. Elizának el kell kezdenie egy kis jó nevelés mivel eléggé gonosz. – mondta Nasy mosolyogva.

- Mi van? Még, hogy nekem? Inkább neked kellene. – mondta Eliza.

Ekkor lépet oda hozzám Haruki s megpuszilta a fejem, s szorosan átölelt.

- Ő lehet egy kérdésem? – kérdezte Eliza.

- Persze. – mondtam.

- Te s Haruki együtt vagytok akkor? – kérdezte.

Ránéztem Harukira a mosolyogni kezdet.

- Talán ezt tőle kérdezzétek meg. – mondtam nekik.

- Na jó miért is én mondjam meg ezt? – kérdezte Haruki.

- Nem is tudom miért? Én is kiváncsi vagyok a válaszra talán azért. – mondtam.

- Együtt vagyunk, s nagyon szeretem azt a bolond s néha agresszív nőt. – mondta Haruki.

- Én is szeretlek téged. – mondtam.

- Akkor ennek örülünk mivel akkor eljöhetnétek velünk, hogy bemutassunk titeket a párjainknak. – mondta Nasy.

- Sajnálom de most mi nem tudunk menni, tálán legközelebb. – mondta Haruki.

- Miért nem tudunk menni? – kérdezte.

- Azért mivel van egy kis dolgunk, vagy inkább lerendezetlen ügy aminek pontot kell tenni a végére s nem veszőt. – mondta Haruki.

Nem értettem mire akar ezzel célozni de mindegy, de a lányok mosolyogni kezdtek olyan volt mintha tudnák mit is akar Haruki.

- Ja értjük. Jó szórakozást a mai naphoz. – mondta Nasy Eliza nevében is.

- Mi? Ti tudtok valamit? – kérdeztem.

- Nem. De nekünk mennünk kell itt a számunk majd hívjatok ha ráértek. – mondta Eliza.

Mire válaszolhattam volna eltűntek csak Haruki s én maradtunk.

- Mehetünk most már? – kérdezte.

- Igen. De hova megyünk? – kérdeztem.

- Haza hisz nincs értelme tovább itt maradni. – mondta Haruki.

- De ez...ez nem jó ötlet. – mondtam.

Haruki nem mondott semmit csak felkapott a hátára s elkezdet a kapu felé rohanni velem.

- Haruki tegyél le létszíves tudod jól, hogy nem szeretem mikor ezt csinálja velem valaki. – mondtam síros hangon.

- Mi a baj? Talán félsz bemutatni az anyádnak? – kérdezte Haruki.

- Mi? Ez nem én csak... - nem bírtam befejezni.

- Mi csak? Tán félsz, hogy mit fognak hozzám szólni vagy mi? – kérdezte még egyszer.

- Nem csak félek, hogy el szakit tőled s ezt nem akarom érted?! – sírva fakadtam.

- S. Ne sírj. Hé te dinka ne sírj már. Senki sem választhat szét minket érted? – mondta Haruki.

Lerakott s szorosan átölelt, kezdtem megnyugodni de még azért tartottam attól, hogy bemutassam Harukkit az anyámnak. De végül nem volt mit tenni 4-5 óra alatt haza értem vagyis értünk egy kis kerülőt tettünk, megmutattam neki az erdőt. S eszembe jutott egy nagyon szép vers ami inkább szómórú mivel Rayeröl jutott az eszembe.

Magányban!

Magányos sötét éjeken

Fényporrá hulló emlékek.

Fájón suhanó álmokban

Élni csupán boldogan.

Haladó csend belül a lélek

Hangtalan szavaktól nem ébred

Rideg kőbe zárt a fény

Erőtlen tétova a remény.

Mint üstökös a csillagok között

Egy rezzenő érzés beköszön.

De az idő végtelenbe futó útján

Nem marad, csak fénytelen magány.

Ezek a sorok melyek erre a helyre s emberre emlékeztettnek.

- Hát itt bujkáltál egész idő alatt. – mondta Haruki.

- Hát igen, de kérhetek valamit? –kérdeztem.

- Persze, mit szeretnél? – mondta Haruki.

- Mielőtt haza megyek vagyis megyünk meg akarok győződni arról, hogy Raye biztos meghalt. – mondtam.

-Mi te meg örül... na jó de gyorsan. Rendben? – válaszolta.

- Rendben. Induljunk gyorsan. - mondta.

20 percalatt oda is értünk a házhoz azt hittem, hogy az el rablommal s a szerelmemmellaktam egy honapót vagyis majdnem kettőt. Körbejártam a házat kívülről aztán pedig belülről s véglegesen elengedtem azt, hogy Raye meghalt s végre boldogok lehetünk Harukival. Mit a vers a szerelemről.

Szeretnélek...

Ha holnap a Nap nem lenne

Ha ember embernek átka lenne

Ha kitépnék szívem áldozatul

Érted égne akkor is hangtalanul.

- Szylina jól vagy? – kérdezte Haruki.

- Igen. Jól vagyok, csak egy kicsit furcsa ide ennyi idő után visszajönni. De így most már biztos vagyok abban, hogy nem állhatnak közénk. – mondtam mosolyogva.

- Jaj te. Na gyere menjünk. – mondta.

Bólintottam, megfogta a kezem s elindultunk vissza a házunkhoz. Mikor a kapuhoz értünk nem kellet elővennem a kulcsomat, a kapu nyitva volt s anyám az udvaron felvont szemöldökkel s karba tett kézzel állt s nézett. Na jó ez várható volt s érthető, odasétáltunk s azt hittem kiabálni fog s őrjöngeni velem de nem.

- Haruki. Úr isten milyen nagy s helyes fiú lett belőled. – mondta Kaname.

- Hát igen több mint 13 éve nem találkoztunk már. – mondta Harukui.

- Igen rég volt már. De mit keresel itt? – kérdezte Kaname.