Na most elönyben vagyok hisz össze törtem a belém vettet bizalmát. De nem tudom mit várt töllem legszívesebben most azonnal letépném azt a hülye fejét a helyéröl.

- Mond csak miért tedted? –válaszokat akarok a kérdéseimre addig nem halhat meg.

- Tudod mikor még kicsi voltál nem csak ez a lököt volt beléd szerelmes, így miután megtudtam te vagy a kiválasztott segíteni akartam a tanácsnak. Hisz nem csak ők járnak jól hanem én is, én megkaplak téged ők pedig az erődet. –vigyorog mocskosul.

- Így te jol jársz? Engem s még mit kapnál? Te teljesen megzakantál, ez már beteges.

- Nem vagyok beteg. De megmutatom mit kapok rajtad kivül.

Ekkor két fiatal lány jelent meg a semmiböl, elképesztöen szépek. Ez lenne amit kapot? Ez valami vicc, hol van a kamera? Akkor is beteg ez az idiota.

- Az ne mond, hogy ezt a két lányt kaptad. Mert ha igen akkor olcson adod a börödet. –nevetem el magam.

- A java még hátra van. Én irányitom öket, s mivel sokminden van a rovásukon így nekem adták. Saját cselédjeim s kedv javitoim van. –ezen mosolyog.

Ez már biztos beteg, ez megzakant mikor Kaname félhortra verete. Ehez mocskosul sok gusztus kell, de nálla már nem is lepödöm meg. Eléggé nagy csalodást okozott ezzel, pedig én bíztam abban, hogy csak viccel Hanami. De tévedtem s ezért most utálom magam, miért hazudna hisz tudja nem ér el vele semmit mivel én Harukit szeretem akármi is történjem.

- Raye ezzel azt mondod, hogy engedelmeskedniük kell neked szegényeknek? Neked ebbe mi tettszik? Az tetszik tán,hogy kényszerited őket? –nem is ismertem soha ezt az embert.

- Én? Nem! A nyaklánc kényszeriti öket arra amit akarok. Mutatkozatok be szépen lányok.

Elöször a vörös loknis lány mutatkozott be!

- Hello Szylina. Black Elizabeth Hanna vagyok. 16 éves vagyok, több ezer embert öltem meg puszta kézzel, meg a gondolatommal.

Megprobált rámilyeszteni, de nem sikerült neki sajnos. Majd tálán legközelebb ha piros hó fog esni akkor sikerülni fog, na ez egy jó vicc volt töllem. Na a szökére kiváncsi leszek milyen keménynek mutatja majd magát a drágaság.

- Fujimoto Nasy vagyok. 17 éves, több száz, ezer embert öltem már meg, ezzel itt. –mutogat az oldalán lévő kardra, közben mosolyog.

Ez cuki, kép pengélye van neki. Most ettöl nagyon keménynek érezheti magát, de nem baj én is szoktam erősnek érezni magam. Eléggé rossz volt rályuk nézni mivel iritált Raye jelenléte. Nem értem miért hittette el velem, hogy megölték ez egy rossz lépés volt tölle. Most végzek vele végérvényesen, élvezni fogom amikor majd elkezd könyörögni az életéért. Visszont olyan kegyetlen leszek vele mint még senkivel rebenéstelen arcal, mosolyogva adom meg neki az esélyt. Hogy mire? Arra, hogy elmondja az imályát s utánna végzek vele végérvényesen. Jeszus egyre jobban élvezem azt, hogy egy elfajzott vagyok aki különbözik másoktol. Most értem el csak a csucspontomat aminek egyhamar még nem lessz vége. Amig Raye él addig nem engedek a normális életnek, ha kell szörnyeteggé válok miatta.

- Raye most meg fogsz halni, az én kezei által. Élvezni fogom mikor majd az életedért fogsz könyörögni de én nem kegyelmezek meg neked. –mosolygom.

Eléggé ilyesztő lehet az arcom a szememben ég a bosszú mig a szám olyan vidámságot mutat ami leirhatattlan. Ezt onnan tudom, hogy Raye egy kicsit elsápadt, nyeregben vagyok most s nincs megállás csak a célnál. Válasz helyet a Nasy nevű lányra nézett. A lány értettes egy szó nélkül nekem támadott. igaz sikertelenül s nem gondolt arra, hogy másnak is lehetfegyvere. Jó mondjuk mit várok egy szökétöl, hiszen mindegyik buta. Kitértem a támadás elöl s a kezemet a föld fele tartva elkezdtem körülötte szaladni, majd mikor elöjött a kardom a földböl egy kicsit kieset a szeme. Hisz nekem nem egy kis nyeszlet kardom van 195cm hosszú s 35cm a szélessége! Nem tudom mit gondolt mikor nekem rontott megint, nagyon nem volt inyére mikor vissza támadtam. Eléggé beühödött s olyan vadül, figyelmetlenül rohant a vesztébe. Mikor már 15 perce jáccotam vele meguntam s egy hatalmas csapást mértem a kardommal rá, védeni akarta magát a csapástol csak hát sajna az én fegyverem nem egy kategoriába sorolható az övével. A kardja ketté tört s ezzel egyidöben a még megmaradt szíve is, többször nem is mert megtámadni kardját magához szóritva lépett vissza helyére.

- Na végre már kezdtem unni. Te nem?

- Én nem. De ezt még megbánod te átkozott.

- Ú Nagy szavak egy ilyen kisembertöl. –kul vagyok. – Nekem te nem jelentesz kíhivást.

- Na majd most én jövök meglátjuk velem mit fogsz kezdeni. –mondja az Elizabeth nevű.

Erre nem tudok neki mit mondani, majd meglátjuk. De a szám félmosolyra húzodott, ezt felhívásnak vette. Nemtudom most mi a fenére készül de olyan fejetvág mint akinek wc kell de sürgösen.

- Figyú ha wc kell menny el nyugodtan itt megvárlak. –mondom röhögésem vissza fogva.

Egy értettlen fejet vágott majd a szemembe furta tekintetét, gonoszan probát rám nézni. Sajnos nem vagyok ilyedős tipus.

- Most komolyan Elizabeth wc-re kell menned?

- Mi van? Te kis pimasz kölyök. – mondta Elizabeth.

- Kölyök? Mert akkor te mi vagy? – kérdeztem.

- Hát én már nem vagyok kölyök, mivel ő...hát...ő...én. Akkor is az vagyok. – jelentette ki Eliza.

- Ja igen persze szép álom. – mondtam neki.

Na ezután a szó szoros értelmében nekem rohant s puszta kézzel kezdet el harcolni velem. Nem akarok nagyképű lenni de kérlek, hogy tudna már ártani nekem? Hisz még csak hozzám se tud érni. Majd eszembe jutott, hogy a nyakláncot kell leszednem, ha az nincs nem kell tovább harcolnom Elizával, se Nasyval. Nem Elizabethet támadtam hanem a nyakláncot próbáltam megfogni, de elég nehéz mivel nagyon sokat kalimpál a kezével. Majd eszembe jutott, elkell terelnem a figyelmét ha nem rám figyel akkor talán sikerül leszednem róla. Hátra ugrottam s rávettem Harukit, hogy segítsen nekem.

- Haruki tereld el a figyelmét Elizabethnek. – mondtam.

- Miért? – kérdezte.

- Ne kérdez csak csináld. – mondtam neki.

Nem mondott semmit, odament Elizához s elkezdet előtte hülyén táncolni. Ez egy elég vicces s elképesztő tánc, míg ő táncolt én mögé osontam Elizának s megfogtam a nyakláncát de elkezdett szikrázni.

- Te meg mit csinálsz? – kiabált nekem Raye.

S ebben a pillanatban leszakítottam a nyakláncot Elizabethröl. Raye pedig szerintem rosszul lett amiatt, hogy sikerült leszednem a nyakláncot s így már nincs felette hatalma.

- Te! Köszönöm. – mondta Elizabeth.

- Mi? Ezt nekem mondtad? – kérdeztem.

- Igen. – mondta.

- Te rossz életű, mit képzelsz mit csinálsz? – kiabálta Raye nekem.

- Szerinted? Megszabadítottam Elizabethet töled, s vissza adtam a szabadságát. – mondtam neki.

- Majd adok én neked. Nasy gyerünk végez velük. – mondta Raye.

- Mi? De Elizabethet nem fogom bántani. – mondta Nayi.

- Mit mondtál nekem? Különben te is meghalsz velük együtt. – mondta Raye.

Nasy elindult s Elizabethet kezdte támadni.

- Sajnálom. – mondta Nasy.

- Nem a te hibád. De ez egy kicsit fájni fog. – mondta Eliza.

- Mi? – kérdezte Nasy.

Ebben a pillanatban lefagyott, nem bírt megmozdulni.

- Most gyorsan Szylina, nem bírom már sokáig leblokkolni. – mondta Elizabeth.

- Rendben. – mondtam.

Megfogtam a nyakláncát Nasynak s elkezdtem húzni. De Raye nekem támadott, s nem bírtam leszakítani Nasyrol a nyakláncot.

- Nem fogom hagyni, hogy elved tőlem a játék-szeremet. – mondta Raye.

- Te megörültél teljesen? – kérdeztem.

- Nem. De téged már elvesztettelek, s Elizát is Nasyt már nem fogom elveszíteni. – mondta Raye.

- Mi? Szóval én is játékszer voltam? – kérdeztem.

- Hát igen ha úgy vesszük az voltál. – mondta Raye mosolyogva.