- Mi? De ez, hogy történhetett meg? El sem hiszem, de hogyan nekem a vége teljesen kieset!

- Haha ez egy vicces story! A fiúk kihívtak minket egy versenyre!

- Mégis milyen versenyre? Csak azt ne mondjátok,hogy ki bír többet inni verseny!?

- De s nagyon sajnáljuk. De te voltál a legjobb csak mikor bort attak neked akkor teljesen kifordultál önmagadból! Daisuket felakasztottad a fára a gatyájánál fogva!

- Mi? De ez lehetetlen! Uram isten nem iszom többet ennyi alkoholt, de leginkább bort nem fogok inni!

Na mindegy egy napot kihagytam nem gáz úgysem szeretem volna semmit sem csinálni! Felöltöztem éppen időben a lányok most indultak reggelizni, így megvártak! Beértünk a konyhára azt hittem megáll a szívem! Raye ott ült egy asztalnál Bakuval, s Daisukeval. Beszélgettek, leültünk egy asztalhoz a lányokkal s én Rayet kezdtem el figyelni. Mintha megállt volna az idő csak Rayet néztem, észre vette! Ő is elkezdet engem nézni, de mintha megváltoztak volna, a szemei, a mosolya s a stilusa teljesen megváltozott. Felállt s elindult felénk, mikor oda ért hozzánk leült az asztalhoz s felém fordult.

- Szia! - Mondta a Rayre hasonlító fiú!

- He .... hello! –nyögtem ki nagy nehezen.

- Haruki Hero vagyok! Téged, hogy hívnak? –kérdezte tőlem.

A lányok már mosolyogtak s a szemükkel azt ordították, hogy mond meg neki s menj el vele randizni hisz iszonyat helyes!

- A .... a nevem Amori Szylina!

- Örvendek a szerencsédnek, vagyis örülök. –helyesbített.

- Csak egy nyelv botlás volt igaz? Megesnek az ilyenek. -mondtam.

- Hát igen. Egyébként ismerjük egymást? –kérdezte tőlem.

- Nem! De most mennem kell. –mondtam gyorsan.

Felálltam de Haruki elkapta a kezemet s úgy nézett rám, le sem tudom írni ezt a nézést. Simán meg tudott volna ölni a szemeivel! Miután elengedte a kezem, kivittem a maradék kajámat majd pedig kisétáltam a konyháról. Láttam Harukit ahogy a part fele sétál, lehet megérezte de lehet, hogy csak pont szerencséje volt ott álltam a konyha előtt s őt néztem. Nem tudom miért de megijedtem s elkezdtem futni, s ő utánam futott. Nagyon gyors akárcsak Raye, mintha ikrek lennének csak a személyiségük más! Pillanatok alatt utolért s elkapta a kezem, visszarántott, feldobott a hátára mint egy krumplis zsákot s egy fás helyre vitt! Na már csak ez hiányzott minden Rayre emlékeztet mert vele is egy erdőben találkoztam. Huruki teste, gesztusa, a szavai minden ő rá emlékeztet, de hiszen az lehetetlen hisz a szemem előtt ölték meg! Ezek biztos véletlen egybe esések lehetnek, vagy tévedek? Beszélni kezdtem Harukihoz!

- Haruki azonnal tegyél le, nem vagyok krumplis zsák! –jelentetem ki.

- Nem! –vágta rá.

- Haruki ha az a bajod, hogy bámultalak nagyon sajnálom. De ez nekem fáj hallod tegyél le létszíves, nem akarok semmi rosszat se. –mondtam ijedten.

- Mi fáj? Hisz te vagy az összes férfi álma, utánad sóvárognak de te tudomást se veszel róluk. Vagy úgy is mondhatjuk, hogy epedeznek érted de te még csak rájuk se hederítesz! –kezdet el papolni.

- De igen észre veszem csak nem érdekel! Mást szeretek, csak őt nem kaphatom meg. Tudod te milyen érzés elveszíteni azt akit nagyon szeretsz? –mondtam neki.

Ekkor megállt, lerakott a földre s a szemembe nézet.

- Igen, tudom milyen érzés! Pont ezért nem hagyom annyiban a dolgokat. – mondta nekem.

Mire válaszolhattam volna megcsókolt! Magához húzott éreztem ahogy ver a szíve s az enyém is ilyen gyorsan kezdet el verni. Majd a könnyeim mint egy hirtelen jövő zápor hullani kezdet! Haruki amennyire csak tudott magához ölelt!

- Szylina én kedvelek téged! Nem érdekel ki mit mond meg akarlak óvni s boldoggá tenni. Kérlek enged meg. –mondta nekem.

- Miért pont én? Hisz nem is ismersz s nálam szebb lányok is vannak. –mondtam szipogva.

- Engem nem érdekel a külső! Pontosan nem tudom miért de ezt akarja a szívem. Mikor reggelinél megláttam, hogy folyamatosan engem nézel, én is nézni kezdtelek! De te akkor sem vetted le rólam a szemed. S nem kell indok ahhoz, hogy szeres valakit, olyan mintha már ezer éve ismernélek! –mondta nekem.

Nem tudtam mit felelni, a szívem a torkomban dobogott. Mikor átölelt teljesen más érzés volt mint mikor Raye ölelt. Olyan szorosan ölelt s egy kis idő után én is átöleltem, megcsókoltuk egymást! Felkapott s elvitt a szobámhoz, beszélgetni kezdtünk.

- Egy óra múlva a parton? –kérdezte Haruki.

- Igen. –mondtam neki.

Egy puszit nyomot a homlokomra s elment a szobájába, én is! Mikor bementem a lányok megrohantak, faggatni kezdtek.

- Na mi volt? Történt valami, mesélj el mindent kíváncsiak vagyunk. –kérdezte Natsu a lányok nevében.

- De miért vagytok kíváncsiak? –kérdeztem "tőlük".

- Ez olyan mint mikor Vörösmarty Mihály megírta a szózatot 1836-ban, arra is kíváncsiak voltak! –jelentette ki Natsu.

- Pont ezzel jössz? Na ha elmondasz minden fontos dolgot a szózatról akkor én is. –vágtam rá.

- ŐŐŐŐ, hát csak ezt tudtam. –mondta nekem.

- Na ez az akkor most elmondom nektek. Vörösmartynak legismertebb verse, legnagyobb hazafias költemény! Reformmozgalom idején írta, 1832-ben az országgyűlés nem érte el a célját. A reformok nem születtek meg, meghiúsult a jobbágy felszabadítás ügye. A reakció megerősödése 1835-től érezhető volt. Pert indítottak az egyik legismertebb politikus, báró Wesselényi Miklós ellen, 1836-ban letartoztatták az országgyűlési ifjúság több vezetőjét. Ennek hatására írta meg Vörösmarty nagy hatású ódáját, a szózatot. A költemény kereten belül része romantikus múltidézéssel indul. Az egész nemzet pusztulását, halálát rajzolja meg. A megzenésített szózat Kölcsey Himnuszával együtt nemzeti énekünkké vált. Ha ezt eltudtad volna mondani, vagy tudtátok volna mondani én is elmondtam volna a dolgokat. –ledaráltam nekik.

- Na Szylina létszíves. Most az egyszer. –könyörgött Natsu.

- Lehetséges. Legyen elég ennyi egyenlőre. Most mennem kell sziasztok. –elbúcsúztam tőlük.

- Szia! –mondták egyszerre.

Kimentem, leindultam a partra a levelet a kezdtem el olvasni amit Akihirotol kaptam. Az elején egy vers volt.

"Itt kezdődik minden,

e versben szép búcsúszavakkal.

Emléked él bennem,

s benned az enyém.

Vérontásból született holtak,

emléked él majd lelkükben.

Szerelem mely gyermekkorban kezdődött,

s most még a sötét mélységben is tart.

Búcsúcsók helyet-e vers nyújt békét,

gyengéd lelked most boldog.

Az élet mely a mélységes sötétségbe is követ.

Egy só, egy levél,egy emlék,

mely felér 1000 kimondott szónál is.

E versel búcsúzom édes Szylinám.

A halál mely elválaszt minket nem akadály,

örökké szeretlek édes Szylinám."

Drága szerelmem mikor ezt a levelet olvasod én már „ nem leszek" de azt akarom, hogy boldog legyél úgyhogy felejts el. Bármi is legyen most ne szomorkodj miattam, szeres bele a legjobb barátodba vagy másba s légy vele boldog mindörökre. Ne azért szeres valakibe mert hasonlít rám, hanem saját magáért. Most búcsúzom egy emlék leszel s én neked. Nagyon szeretlek az örök valóságig drága Szylinám, ölel, csókol Raye.

A levél mellet képek voltak mikor megláttam, sírva fakadtam. Megpróbáltam visszafogni, de a könnyeim csak úgy záporoztak de a hangom elfojtottam. Megjelent Haruki s elég vicces fejet vágott, azért mivel sec perc alatt kb.53 lány jött utána.

- Mehetünk Szylina? –kérdezte Haruki.

- Igen. –válaszoltam.

- Késtél de nem baj. Majd most bepótoljuk. –mondta Haruki.

- Tudom. Sajnálom. rendben. –válaszoltam.

Elmentünk fagyizni, mozizni, ki gondolta volna, hogy van mozijuk. Lementünk a partra, minket nézet mindenki s össze súgtak a hátunk mögött. Kezdtem kellemetlenül érezni magam, Haruki meg fordult s megcsókolt. Ekkor mindenki elfordult s onnantól kezdve nem bámultak minket, csak a csajok. Mindig valami csoda folytán ott voltak ahol mi, bevallom élvezem ezt az egészet. Most, hogy elolvastam Raye levelét szívesen közeledem Haruki felé. Láttam rajta, hogy örül neki s boldoggá akar tenni.

- Szylina lehet egy kérdésem? –szolalt fel Haruki.

- Igen, persze. –mondtam.

- Jó mi miatt sírtál a jó előbb, ne hazudj mert láttam! –jelentette ki.

- Ez egy régi „rossz" emlék a múltamból, ez kellet ahhoz, hogy el tudjam öt engedni. –mondtam.

- Aha, értem. S ennek köze van Fujikoto Rayehez igaz? –kérdezte Haruki.

- Mi? Te..te honnan tudsz róla? –kérdeztem ijedten.

- Említették, hogy ő volt életed szerelme. S azt is, hogy én csak arra leszek jó, hogy helyettesítsem mert hasonlítunk. –mondta.

- Mi? Ez-ez-ez. –nem bírtam semmit mondani.

- Szylina mond én csak egy pótlék, egy klon vagyok? Mert ha igen akkor én nem kérek belőle. –mondta nekem.

- Mi? De ez nem. Ez badarság, én, én ő vagyis. –nem találtam a szavakat.