– Caroline!
Lassan kortyolok még egy utolsót a kávémból, majd óvatosan felemelem a fejem, hogy szembe nézzek életem megkeserítőjével Jack-el.
– Mond. – néztem fel kényszeredetten.
Nem akartam flegmának tűnni, de egyszerűen nem állom meg, ha róla van szó.
Jack mit sem törődve a hangsúllyal, amivel illettem, belekezdett a mondanivalójába:
– Figyelj, jobb ha felemeled azt a lusta segged erről a székről, és gyere az irodámba, van egy-két szerződés, amit sürgősen fel kell címkézni, és postázni kell a Madison vállalathoz.
Juhé...csicska hopp.
– És megkérdezhetném, hogy erre őméltósága miért nem képes? Ha jól tudom neked is van két kezed. – piszkáltam a körmöm unottan.
Jack nyakán kidagadt az egyik ér, ami előrejelzi a kitörni készülő dührohamot, amit két év alatt, már megszoktam.
Sajnos ő a főnököm fia, ezért nem küldhetem melegebb éghajlatra, de azért ne kezeljen úgy, mint egy rabszolgát. Tudja,hogy hol a határ.
– Caroline, ne húzz fel, tudod, hogy csak egy szavamba kerül, és egy pillanat alatt kipenderítlek innen. – fenyegetett vészjósló hangon.
Persze, hogy tudom, de viszont azt is tudom, hogy ezt nem fogja megtenni, szükségük van rám, manapság senki nem vállal állást nagy vállalatoknál, hiszen inkább mennek abba a hatalmas üzletbe dolgozni, ami egy éve nyílt, és állítólag hatalmas fizetést adnak még egy takarítónak is.
Szóval nem félek, hogy kirúgnak, legfeljebb csak üres fenyegetések ezek.
– Oké, nos akkor nincs más választásom, megyek az Obst-ba dolgozni. Mit szólsz hozzá? – kérdeztem merészen.
Elértem a célom. Jack megadta magát.
– Jól van te banya. Akkor mit szólsz ehhez? Kérlek Caroline címkézd fel azt a kis szerződést, és, ha nem probléma, akkor küld is el a Madison cégnek.
Így már mindjárt más.
– Rendben. Ha már ilyen szépen kéred. – válaszoltam nyálasnak szánt hangon.
Jack fújtatva viharzott be az irodájába, én pedig győzedelmes vigyorral mentem utána.
Miközben az iratokat rendezgettem szép sorba, hogy el tudjam küldeni, Jack gépe jelezte, hogy valaki hívja Skype-on.
Az említett felpattant a székről, amin éppen versenyszerűen űzte azt a képességét, amiben verhetetlen, a lustaságot és a géphez rohant.
Felvette a hívást, és az iroda csendjébe hasított a legidegesítőbb hang, amit valaha hallottam...Jack e heti szexpartnerének fülsértő, magas nyávogása:
– Jacke-nyuszi... miért nem jöttél a tegnap? Tudod nagyon vártalak.
Jézusom...
Jack megköszörülte a torkát egy picit lehajtotta a laptopja fedelét, és suttogóra fogta a hangját:
– Megköszönném, ha elhúznál... tudod fontos üzleti ügyet rendezek épp.
Felhorkantam.
– Fontos üzleti ügy? Szerintem meg épp a farkad számára ütsz nyélbe egy kis szórakozást...de rendben, nem zavarlak, miközben "üzleti ügyeket" rendezel...– mondtam, majd távoztam, még mielőtt valami olyant hallanék, amiről nem valószínű, hogy épp én kell tudomást szerezzek...
Jack szemszöge:
Amikor az az idegesítő nőszemély végre méltóztatott az ajtón kívülre kerülni, visszatérhettem végre a kis pipimhez, aki valami isteni nyelvtechnikával rendelkezik, már a gondolatra is érdeklődően rándul meg a szerszámom.
– Ne haragudj édes...hol is tartottunk?
Becca szőke haját hátra vetve egy kissé dühös tekintettel méregetett:
– Ki a fene volt az a liba?
Megforgattam a szemem, persze vigyázva, hogy nehogy meglássa...a nők már csak ilyenek. Egy fűszálra is képesek féltékenyek lenni.
Ezért is nem akarok komoly kapcsolatot, még bele gondolni is rossz, hogy le kéne mondjak az ilyen Becca-féle kis afférokról.
A nőkkel meg amúgy is csak a baj van.
"Jaj letörött a körmöm!"
"Ne igyál annyit na...nekem is hagyj"
"Ki az a szőke liba? Csak nem megcsalsz?"
"Jézus ez undorító"
Szóval ja...jobb nekem így. Nincs bűntudat.
Nincs féltékeny kis csaj.
– Az asszisztensem szívi! Nyugi nekem csak te vagy az egyetlen! – ja az egyetlen, ezen a héten.
Elmosolyodott.
Rendben bomba hatástalanítva.
– Óhh...ne haragudj nyuszi...tudom, hogy te soha nem csalnál meg...hiszen szeretsz igaz Mókuskám? – kérdezte azon az idegesítő hangján.
Istenem, ha nem lenne olyan kibaszott jó az ágyban, eddig lapátra tettem volna...az ilyen undorító becenevek miatt.
– Hát persze édes... imádlak. – bólintottam.
Felnevetett majd a platina szőke haját hátra vetve kacéran nézett rám, ez egyet jelent egy jó kis dugással, szóval félretéve minden gondolatom, csak is ő rá szegeztem a tekintetem.
– Na és mond csak...nincs kedved átjönni egy kicsit? Tudod nagyon egyedül vagyok, és annyira unatkozom – ennél a kérdésnél picit lejjebb húzta a a pánt nélküli piros blúzát, így kivillant a fekete melltartója csipkés szegélye.
Megnyaltam a szám szélét, viszont minden elképzelésem, ami azzal kapcsolatos, hogy hány féle módon szeretném csinálni Beccá-val, sajnos meg kellett, hogy szakadjon, mivel az az Istencsapása asszisztensem, megint kopogás nélkül benyit, és mit sem törődve a folyamatban lévő beszélgetésemmel, hangosan megköszörüli a torkát, mint aki tüdőbajban szenved.
Kelletlenül elfordítom a tekintetem a Becca fehérneműje által nyújtott látványtól és kissé... oké kurva dühösen fixírozom az előttem lévő boszorkányt. Lehajtom egy kicsit a laptop fedelét ezzel eltakarva Becca dekoratív külsejét magam elől, majd mérgesen ráförmedek az asszisztensemre:
– Megmondtam, hogy fontos üzleti ügyet rendezek te liba, mégis mit akarsz?
Undorodva felhúzta a szemöldökét, majd foghíjról odavetette, hogy az apám keres, itt van a recepción és, hogy mit mondjon neki.
– Mivel úgy látom, hogy elfoglalt vagy... – lenéző tekintettel mustrálta az előttem lévő laptopot.
Az apám? Mégis mi a fenét akarhat? Remélem, hogy nem egy újabb unalmas üzleti megbeszélést hozott össze, mert akkor előbb leszek öngyilkos, minthogy egy olyanon részt vegyek.
– Jól van mond meg, hogy egy perc múlva várom a Marketing teremben. Caroline nagy meglepetésemre, mellőzve minden gúnyos visszaszólást egyszerűen csak bólintott, és visszament az előcsarnokba, hogy értesítse apámat.
Visszahelyeztem a laptopom fedelét a megfelelő szögbe, így rálátásom nyílt Becca mindkét mellére, amiket csak egy melltartó választott el a szabad levegőtől.
Minden akaraterőmre szükségem volt, hogy ne hagyjam apámat a francba, és egy kellemesebb társaságban töltsem el a délutánom.
– Szívi hidd el, nagyon sexy vagy, és nagyon csalódott vagyok, hogy nem folytathatjuk ezt a kellemes kis beszélgetést, de hív a kötelesség baby. ígérem, mihelyst végzek rohanok hozzád. – mondom neki azzal a bugyiletoló mosolyommal.
Becca dühösen húzta össze a szemöldökét, de bólintott, majd letette.
Apám helyében remélném, hogy valami fontos ügyben zavar, mert, ha nem és feleslegesen hagytam ott a Beccával való beszélgetést, akkor én biz'Isten kinyírom.
Remélem, hogy tetszik az első rész.😃Ha igen, akkor vote és írjátok meg commentben, hogy milyen lett.