Kilépve az üzletből, legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben, abbeli szégyenemben, hogy egy egyszerű érintés milyen hatással tud lenni, az, amúgy mindig, minden körülmények között konzervatív és hidegvérű önmagamra. Jack persze kaján vigyorral figyelte a szenvedésem, hiszen elérte a célját és, ha csak pár pillanatra is, de az ujjai köré tudott csavarni, mivel az ellenállás legkisebb jelét sem mutattam, arra vonatkozóan, amit művelt. Nem, ezt a fajta gyengeséget nem engedhetem meg magamnak még egyszer, nem szabad.

- Caroline?! - a hang úgy hasított belém, mintha tőrt forgattak volna a szívembe. Lara Johnson. Ezt nem hiszem el. Képtelenség, hogy itt legyen, egyszerűen nem történhet meg.

Műmosolyt erőltetve az arcomra fordultam meg, és szembe találtam magam a főiskolai legnagyobb ellenségemmel, aki hatalmas mosollyal az arcán, és a fene vigye el, egy kurva jó pasival az oldalán libegett a plázában.

- Lara - öleltem meg kényszeredetten - micsoda meglepetés, hát te meg mit keresel itt, azt hittem Párizsba költöztél a fősuli után.

Az említett hitetlenkedve rám nézett, majd a mellette álldogáló palira tekintett :

- Hát tudod, úgyis volt, de aztán megismertem őt. Ian Mcjans-t, a vőlegényemet - mutatott a mellette álló igen jó vágású palira.

Legszívesebben felképeltem volna az irigységtől, ami szétáramlott a testemben, nem lehet igaz, hogy ez a ribanc kifogta az évezred legjobb pasiját, annak ellenére, hogy a főiskolán egy hírhedt ribanc volt, ez egyszerűen képtelenség.

- Tudod Ian-nel még a főiskola után ismerkedtem meg, és rögtön tudtam, hogy ő lesz az igazi, igaz Macikám ? - nézett szerelmesen a mellette álló félistenre, aki bőszen bólogatott - na és veled mi a helyzet? Még mindig szingli és munkamániás vagy? 

A kérdés, habár kedves tónussal tette fel, mégis úgy hatott rám, mintha egy éles tört forgattak volna meg a szívemben, hiszen mindenki tudta rólam akkoriban, hogy a szerelem terén egyáltalán nem vagyok szerencsés ember, így mindig a tanulmányaimba menekültem, hogy elrejtsem magam elől is az igazságot, miszerint az oly bőszen hírdetett szingliségem, nagyon fájt. Most is félszegen bólintottam volna, ha nem jutott volna eszembe egy brilliánsan képtelen ötlet, mely eddigi rossz döntéseimnek egyenesen a királyává nőtte ki magát.

- Én? Szingli? Ugyan... kérlek hadd mutassam be Jack Smith-et. A Smith vállalat fejét, és  egyben a vőlegényemet.

Amint kimondtam ezt a szót, a mellettem eddig nyugodtan álldogáló Jack hitetlenül felmordult, és már majdnem tiltakozni akart, mire olyan szemmel néztem rá, ami azt sugallta, hogyha egy szót is szól, vége a kis pakkunknak.

- Smith vállalat? - kérdezte meghökkenve az az álnok kígyó - te aztán jól kifogtad, pedig a főiskolán te voltál az egyetlen csaj, akit senki nem akart meghívni egyetlen bálra sem.

Jack mellettem felszisszentett, gondolom a gúnyos nevetését próbálta palástolni, és már vártam, hogy mikor fog kirobbani belőle, de nagy meglepetésemre semmi ilyesmi nem történt, sőt, habár kissé félszegen , de védelmező stílusban átkarolt, majd Lara felé fordulva az ő kicsit sem kedves stílusában odavetette :

- Fogalmam sincs, mi a fene bajuk volt azoknak a faszoknak, hiszen Caroline a legtökéletesebb nő, akivel valaha is találkoztam, viszont, ha nem haragszotok most mennünk kell, més sok dolgunk van. Igaz Szívem? - Felém fordult és... egy csókot nyomott a számra, ami olyan váratlanul ért, hogy el is felejtettem, hogy ki nem állhatom őt, így ösztönszerűen viszonoztam.

A szemem sarkából láttam, hogy Lara hitetlenkedve bámul minket, és dühösen szórítja ökölbe a kezét, egészen addig, amíg szét nem rebbenünk.

- Öhm...igen,szóval...szóval nekünk is mennünk kell, igaz Ian? Mindenesetre örülök, hogy láttalak Caroline. - mondta még mindig lesokkolva az előbbi jelenettől, amit most kivételesen megtudtam érteni, mert én is pont úgy meg voltam lepődve, akárcsak ő, viszont mostmár igazán nem eshettem ki a szerepből, így nyugalmat erőltetve magamra elköszöntem.

Amikor már hallótávolságon kívül voltak, hitetlenkedve fordultam Jack felé, aki idegesítően vigyorgott.

- Na mi a helyzet? Tudom, hogy jó vagyok, de azért ilyen feltűnően ne csorgasd már a nyáladat. - mondta még mindig levakarhatatlan idegesítő vigyorral az arcán.

- Ez meg mégis mi a fene volt? 

- Micsoda? Te kezdted. Engem is belerángattál a magánéletedbe - fakadt ki drámaian.

Ordítani szerettem volna, de helyette csak egy apró szó jött ki a számból:

- Köszönöm.