Az idő a kínai Xu Shi¹ szakaszban járt, a hűvös éj fátyla sötétséget borított a hegyvidékre. A hegy lábánál felnézve csak pár fényes pont szakította az éjfekete domborzatot, ami valójában hatalmas égő épületek és Jing Qin csúcs végtelen  bambuszerdejének egyedeit hamuvá porlasztó tűzvész volt. Az eső se fékezte a lángok terjedését.

  A démonsereg ázott, de uruk parancsára nem moccantak. A köd miatt orrukig se láttak, így a pár méterrel előttük lezajló párharcot se követhették kellő figyelemmel, csak a fülükre és az energiaáramlásra hagyatkozhattak. Eltelt tíz füstölőnyi idő, már csak a démoni qi sistergése jutott fülükbe, de nem éljenezték uralkodójuk győzelmét, mert a kihívó fél egyetlen jajveszékelést sem engedett ki ajkai közül.

  Ezt a férfi volt hajdan uralkodójuk mestere, a Qin Jing csúcs dicsőséges ura. Nem tudták, mi folyt és folyik kettőjük között, de nem is akartak tudni. Mint a kiskutyák, farokcsóválva követték a démonúr utasításait, ugyanúgy gondolkodtak, mint ő, ugyanazt tették, mint ő. Így szívből gyűlölték a kultivátort.

  Emellett tabu volt kiejteni a nevét. Királyuk előtt pedig főleg nem, mivel a hatalmas erejű démon rideg arca egy szempillantás alatt elsötétült és aki meggondolatlanul, válogatás nélkül beszélt, annak kitépte a nyelvét és négy végtaggal kevesebbel rúgta ki az ablakon.

   Mobei-jun a tömeg élén állt, szőrmével borított köpenyén friss vér csöpögött le. Lába elé nézett, majd belerúgott a hason fekvő halottba, mire az megfordult. Belenézett Shang Qinghua élettelen, üveges szemeibe, majd elkapta róla a fejét és szálfaegyenes tartással várta a démonurat.

   A szél feltámadt, a köd természetellenesen koncentrikus kört alkotva zárta el a kíváncsi szemek elől a csatateret.

   A démonuralkodó szeme vörösen izzott, a szorítása erősödött a Xin Mo-n, ami remegve esdeklett újabb kiontható életre. Ő volt Luo Binghe, aki meghódította a Démoni Világot, egyesével uralma alá taszította a szektákat és most a Cang Qiong hegy következett.

    Vele szemben egy valamivel alacsonyabb, karcsúbb férfi támaszkodott a kardjára, miközben felállt a földről. Csinos arcát hegtenger és azokból folyó vagy csak ráfröccsent vörös életfolyadék csúfította. Bambuszerdőt idéző, sötét szemei energia nélkül is szikrát vetettek, rózsás ajkaiba harapott hófehér fogaival, mire újabb vérző sebet hagyott magán. A kék és zöld köntös cafatokban lógott róla, hófehér vállát feltárva ezzel.

     - Miért nem tudtál még egy kicsit a kastélyodban rohadni? - sziszegte alig hallhatóan.

  Ha egy nappal később jött volna, fel tudta volna állítani a hegy köré az akadályt. Ám ez a mocskos féldémon tudja, mikor kell a legjobbkor megjelennie.

     - Inkább én tennék fel kérdéseket, te pedig egytől egyig megválaszolod őket... Értetted, shizun?

  Mobei-jun megrezzent. Felettese még a legrosszabb hangulatában sem volt ilyen hűvös és megkérdőjelezhetetlen. Ez a hangnem bárkinek a lábát megrogyasztotta volna, ha neki szólnak a szavak, ha nem, de a másik meg se rezzent.

      - Miért tűntél el három évre?
    
      - Miért is ne - vonta meg vállát erre a másik, mire grimasz suhant át arcán. Amikor a védelmi pajzsot állította fel, lesből egy névtelen démon hátulról a vállába fúrta lándzsáját...
    
  Tekintete elsötétült. Pont a mai nap tért vissza a hegyre, amit a csúcsok lakói vidáman megünnepelni készültek a nagyteremben. A nagy, felhőtlen mulatozás közepén senkinek sem tűnt fel, hogy maga az ünnepelt felszívódott. A férfi fel akart készülni a hamarosan kezdődő támadásokra, ezért védelmi akadályt akart felépíteni. Az egyik legbiztosabbat, amit a legkiválóbb kultivátorok is csak nehezen tudnak megformálni. Azonban az illető cseppet sem volt ma született bárány, hónapokon keresztül gyakorolt rá. Mivel az akadály felhúzása közben teljesen védtelen lett volna, mint egy újszülött, így a hegy lábánál egy eldugott helyen fogott neki.

Ha előbb jön rá, hogy baj van, talán még mindig élnének...
    
      - Miért kellett neked ez az erő? - faggatta tovább Luo Binghe.
    
      - Enélkül nem lennék most itt.
    
      - Miért nem tartottad be az ígéretedet?

  A főnixszem résnyire húzódott, majd a férfi nagyot sóhajtott és halántékára tette hosszú ujjait.
      
       - Még csak gyerek voltál. A világ megváltozott.... és pont miattad, Luo Binghe. Mit is vártam, egy örömlánytól csak egy aljas fattyú születhet.

  Luo Binghe lehajtotta a fejét, majd elordította magát, az egész hegy beleremegett.

       - SHEN QINGQIU!!!! Hogy merészeled?!

       - Oh, netán megbántottak szavaim? - mosolyodott el gonoszan és gúnnyal telve Shen Qingqiu. Ismerte ennek a fiúnak a gyengepontjait - Nem akartam~.

   A Xin Mo lendült. Shen Qingqiu kirántotta a kardját, ennek az egyszerű mozdulatnak köszönhetően energia söpört végig, aminek koncentrikus pontja maga a férfi volt. Luo Binghe pár métert hátratántordott, majd elsötétült szemekkel nézte a kardot és vonalba préselte ajkait.

   Shen Yuan hű fegyvere, a Xiu Ya egy kiváló minőségű halhatatlan kard volt, pengéje vékony, ám annál jobban hasított végig akár egy termetes szikladarabon is, mint forró kés a vajon. Frissítő, hűvös fény csillant rajta, és tiszta hangját a démoni uralkodó egy záporéhoz tudta volna hasonlítani, ahogy szellemi energia járta át.

        - A démoni ösvény művelője nem tud legyőzni az elveihez hű kultivátort, még ha a világ egyik legerősebb fegyverét tartja a kezében - mondta Shen Qingqiu, miközben jobb kezében úgy forgatta Xiu Ya-t, hogy hárítsa és semlegesítse a Xin Mo csapásait.

       - Hiába próbálod ezzel elterelned a figyelmemet...  - vigyorgott erre egy nagyot Luo Binghe. - Hát nem hallod, hogy visít a fegyvered minden egyes ütésre?

   Shen Qingqiu összehúzta a szemeit. Ez a férfi mégse olyan könnyen törhető dió, mint azt elsőre hitte. Most, hogy tudta, a Xiu Ya nem igazán bírja felfogni a Xin Mo erejét, úgy döntött, hanyagolja a fegyver használatát. Teste ide-oda táncolt, hajszállal kerülve el a démoni qi-t sugárzó pengét, ami Luo Binghe agyvizét gyorsan felforralta.

      - Azt hiszed, ez csak játék? Küzdj!

   Shen Qingqiu sötét pillantást küldött válaszul, majd macska könnyedségével elugrott a dühből fakadó vízszintes kaszáló mozdulat elől. A kard kisugárzása megváltozott, a démoni qi vörös fellege nagyobb sugárban vibrált körülötte.

    Csak így tovább, gurulj be rám, Bing-ge, akkor majd megmutatom az én igazi erőmet.

  Luo Binghe pár percen belül őrült módjára csapkodott a nagy becsben tartott karddal, a néma Shen Qingqiu-t mégse tudta megkarcolni. A férfi már nem görcsölt a győzelmére, csak egyszerűen lehiggadt és  élvezte, hogy csesztetheti Luo Binghe-t. Öntudatlanul, egy pörgéskor, hangosan és tiszta szívből felkacagott. Luo Binghe meghökkent, ledermedt egy pillanatra, ami nem kerülte el Shen Qingqiu figyelmét. A férfi kecsesen lehuppant a poros és égett aljnövényzettel borított földre. Luo Binghe csendesen mérte végig, nem szólt és nem is tett semmit.

    - Mi az, elbambultál? - emelte magasra állát, de védelme ezzel lecsökkent, így megriadt, mikor a másik odaugrott mellé és megragadta csuklóját.

     - Vékonyabb lett az arcod. A csuklódat könnyedén át tudom érni egy kézzel. Miért nem figyelsz oda az egészségedre? - lett egyre szorosabb ujjai börtöne, ami vasketrecként simult Shen Qingqiu csuklójára.

      - E-eressz el - rántotta félre fejét. A Xiu Ya még nem állt készen a tervére, így nem használhatta. Könnyedén kiránthatta volna magát a fogságból, de akkor újra és újra ki kéne térnie a reá mért kardcsapásoktól, amit sajgó és begörcsölt lábai a világ összes kincséért sem kívántak.

   Luo Binghe közelebb hajolt és mélyet szippantott a társa illatából. A bambusz és friss forrásvíz a Qin Jing csúcsról még érezhető volt, de nagyban elnyomta a füst- és vérszag. Bal karját felemelte és öntudatlanul végigsimított Shen Qingqiu arcélén.

       - Hazaviszlek - jelentette ki.

  A halhatatlan mester nem kerülte tovább a szemkontaktust, élénk szempárjával hitetlenkedve nézett a magasabbikra.

       - Tessék?!

       - Ha jól viselkedsz, négy végtaggal, de ha nem... akkor emberi pálcikaként fogod átlépni a palotám küszöbét.

  Shen Qingqiu egy percig hallgatott, majd eddigi legértelmesebb mondatát nyögte.

      - Egy emberi pálcika nem tud lépni, mivel nincs lába - mire a mondat végére, észbe kapott. Lehajtotta fejét, de Luo Binghe látta volna a beporozott fülcimpáját, ha éppen nem a monológjával lett volna elfoglalva.

     - Nem foglak bántani, erről kezeskedem. Külön lakrészed lesz, bármit megkaphatsz, amit kívánsz, de a palota határain túl nem mehetsz. Esküszöm, a tenyeremen foglak hordani, így kérlek, ne nehezítsd meg a dolg-

       - Nem megyek veled sehova! - rántotta ki karját Shen Qingqiu, majd hátrált pár lépést.

      - Shizun, én...

      - Ne beszélj! - rivallt rá. - Azt hiszed, ezekkel a sablonos ígéretekkel magadhoz csábítgathatsz, hogy majd a Vízi Börtönödben kínozz halálra. Ugye tudod, hogy nincs olyan csodaszappan, ami lemossa kezeidről a tanítványok és mesterek halálát? Számon bírod tartani, hány ember életét teszed tönkre, pusztán azzal, hogy levegőt veszel? Tisztában vagy azzal, hogy amerre jársz, csak pusztítást hagysz magad után, akarva-akaratlanul? HAH?!!

  Luo Binghe elhallgatott, ha még jobban lehajtja a fejét, félő, hogy az reccsenve letörik a nyakáról. Olyan, mint egy szomorú kiskutya, aki azért hullajt könnyeket, mert rossz fát tett tűzre gazdájánál. Azonban Shen Qingqiu esetében nem használt, tudta, ez az aranyos kutyuskának tettetés csupán álca, és tudta, milyen szörnyűségeket tett.

     - Gyűlöllek, és esküszöm, a következő életemben megbosszulok mindent - suttogta, majd a magasba emelte a Xiu Ya-t.

  Luo Binghe arca hófehérré vált.

      - Ugye nem? ... Ne csináld, fejezd be! - ordított rá, de már késő volt.

   A szél feltámadt és fülsüketítő robajjal söpört végig a hegyen. A démonsereg tagjai egymásra feküdtek rá, ahogy hátralökte őket, még Mobei-jun is a popsijára esett.

   Luo Binghe nyöszörögve támaszkodott alkarjaira, majd ajkai elnyíltak. A Xiu Ya penge darabjai szanaszét szóródva hevertek a koszos talajon. A szél eloltotta a tűzvészt, az egyetlen fényforrás az előtte pár méterrel foszforeszkáló alak volt, aki egy férfit tartott a kezeiben.

  Kissé nőies alkata fölé egy jádefehér köpenyt húzott, bő csuklyarésze árnyékba borította arcát. Vékony alkarján karperecek tömkelege feszült, csuklójára egy számmal nagyobb ezüst karikát húzott, amin szalagok lebegtek a borús ég felé. Finom ujjai végigsimítottak a mozdulatlan férfi mellkasán, összezárva a köntöst, de a rajta lévő vágások így is hagytak rálátást az enyhén izmos felsőtestre.

    - Shi-zun - nyögte elhalón Luo Binghe.

  Shen Qingqiu szemei csukva, arca légies és nyugodt, szája sarka felfelé görbültek, ám elnyílt ajkai közül vér csordogált több vékony csíkban. Pergamenfehérré vált amúgy is fakó színű bőre, de a körülötte egyre nagyobb vértócsa kizökkentette Luo Binghe-t a sokkból.

    - Shizun, ugye ez csak egy rossz vicc? - tápászkodott fel és ingatag léptekkel közeledett feléjük. Xin Mo pár méterrel arrébb vergődött egy pocsolyában, elmaradt véradagjáért siránkozva, de gazdája rá se hederített. - Te nem ölnéd meg magad... nem? Nem?!

   A nő ráemelte fejét. Arcszíne köpenyénél is vászonfehérebb, csak vörösre festett telt ajkai és csillagként szikrázó nagy szürke szemeit lehetett kivenni.

   - Meghalt - hangja olyan volt, mint mikor a lágy szellő megringatja a fák leveleit, halk, de tiszta zizegés. Sóhajtott, majd a halott férfi fejét finoman leemelte combjairól. - Elég érdekes egy férfi volt - görnyedt le, söpörte el a rövid tincseket és finom csókot lehelt a homlokára, ami lágyan táncra hívta a babafürtöket.

  Luo Binghe összeesett előttük. Csak Shen Qingqiu-t látta, mintha ő lenne a világa és most omlott össze darabokra. Szemei fátyolosak lettek, majd pár forró könnycsepp gördült végig arcán.

      - Az nem lehet... ő nem halhat meg, ő nem-

      - De meghalt - vájt húsába marón a nő rideg válasza. - Semmi sem segíthet már rajta... kivéve egy valamit.

   Luo Binghe felkapta a fejét. Nem tudta, ki ez a nő, de tud egy megoldást, hogyan tudhatja megint maga mellett shizunját, nem is kell tudnia.

      - Mi? - vallatta türelmetlenül. - Mi az?

      - Azonban ebben az életben nem láthatod viszont.

      - Ebben... az életben? Úgy érted-

       - Igen - Egy csettintésére bal kezében összetört harang jelent meg, míg másik kezével pecsétet formált arca előtt a nő. - Kíváncsi vagyok, mit fog kezdeni ezzel az eséllye-

  Azonban a nő, mielőtt befejezhette volna, eltűnt. Luo Binghe körbenézett, halkan szólongatta, majd egyre erőteljesebben, kiáltásaiba beleremegett az egész hegy. Kebléhez szorította a kihűlt testet, és csak zokogott, mint egy nincstelen kisgyerek... ami igaz is rá.

   A démonsereg lassan felébredt pár percnyi ájultságából. Mivel a köd elosztott, láthatták síró királyukat, aki az esküdt ellenségét ölelgette. Tanácstalanok voltak, mit tegyenek, így csak tipegve -topogva nézték a jelenetet.

  A tömegből hirtelen egy fiatal hölgy lépett ki, nagy keble lágyan ringatózott minden egyes lépésére.² Elment egy halott mellett, aki a testvére volt, Liu Qingge, de pillantást se vetett rá, farkát csóválva tipegett tovább magasított sarkú csizmácskájában.
Luo Binghe-hez sietett, leguggolt mellé, majd karjára simított, enyhén nekipaszírozva D kosaras melleit.

      - Férjem, mi történt?

  Luo Binghe csak zokogott, nem fordított figyelmet Liu Mingyan-ra, ami kétségbe ejtette az eszményien gyönyörű nőt. Egyre több főfeleség bukkant fel, simogatva és kedves szavakkal vigasztalva szeretett házastársukat. Luo Binghe zokogva szorította magához Shen Qingqiu testét, el nem engedte.

     - Sajnálom, sajnálom.

  Az egész hegyet letarolta, kíméletlenül halált osztott, de amiért igazán jött, azt most nem viheti haza, hogy tenyerén hordozhassa és minden jóval, ami szem-szájnak ingere, elkényeztethesse. Francba, van neki háromezer felesége, de egy ember halála mennyire kiakasztotta.

      - Sajnálom, én sose akartam a halálodat. Shizun, én mindig is nagyon -....

¹: Xu Shi - este 7-9 óra
²: ezt a mondatrészt próbáltam Airplane személyleírásához kicsit hasonlítani. Konkrétan minden nőnek nagy melle, eszményi szépsége meg kis hercegnős stílusa van. Könnyű dolgom lesz 🙂🤣

  Régebben is próbálkoztam svss fanfiction-nal, de mindig valami nem tetszett benne, valahol elakadtam, így inkább elölről kezdtem felépíteni az egészet. Ezt a történetet jó pár hónapja írom, csiszolgatom és úgy gondoltam, kiteszem.

  Biztos, hogy nem fogok mindig percre pontosan frissíteni, nem fog jönni az ihlet, de igyekszem, esküszöm.

  Ha tetszett, jelezzétek egy komment vagy egy vote formájában! Hamarosan következik a következő rész!