Reggel Lia igen korán ébredt. Halkan felkelt és szeretettel nézett végig útitársai, miközben azon töprengett, mihez is kezdjen.

-Korán keltél.

Lia ijedten fordult hátra. Az ablakpárkányon Thorin ült.

-Megszoktam, hogy a nappal kelek.-suttogta a lány.

-Nem szeretnélek megbántani, de már nagyon érdekel. Milyen volt, akit szerettél?

Lia meglepetten nézett rá, de végül megszólalt.

-Nem bántasz meg. Ez a seb már régi. Persze még ma is fáj. Kérdésedre válaszolva, magas volt, halvány bőrű és fehér hajú. A szeme egészen jégkék volt, és a kezével havat tudott varázsolni. Komoly is tudott lenni, de általában inkább csak mókázott.-mosolyodott el az emlékek hatására.-Hatalmas szíve volt. Neked volt valaki, akit szerettél?

-Volt.-válaszolt Thorin elszomorodva.-De az már nagyon rég volt. Hosszú, fekete haja volt, és alig szakállas. A szeme zöld volt, mint az éppen kisarjadt fű. Kejelnek hívták. Nagyon kedves volt mindenkivel, még velem is, pedig akkoriban öntelt voltam és kapzsi. Ő vezette el a szívem a helyes ösvényre, amit járnia kell egy királynak. De meghalt egy ritka, örökletes betegségben. Mindent megpróbáltunk, még tünde orvosokat is hívattam, de nem tudtak segíteni. Azóta tél van az én szívemben.

-Sajnálom.

-Hamarosan felkelnek a többiek.-szólalt meg Thorin, megtörve a csendet.

-Én addig repülnék egyet.-mondta Lia, kipillantva az ablakon.-Tiszta, szép idő van.

Kifutott a ház elé. Gyenge ragyogás vette körül, majd fehér sólyom alakjában felreppent az ég felé. Kihasználva a meleg déli szelet, ráérősen körözött. Sajnálta Thorint, ugyanakkor az ő szíve is vérzett. Sok érzelem volt a levegőben már kora reggel. De egy sétarepülés mindig megnyugtatta.

Lassan lefele ereszkedett. Látta az udvaron fát hasogató Beornt, és hirtelen eszébe jutott, hol hallotta a nevét. Az alakváltók ősei Középföldén éltek, és bőrváltónak hívták őket. Az utolsó közülük pedig Beorn. Úgy döntött, az egyik hátsó ablakon repül be. Nem akarta felkelteni a férfi figyelmét. Még nem.

Sikeresen megérkezett társai közé. Éppen Gandalf beszélt. Bilbó abban a pillanatban lépett oda a társasághoz.

-Bilbó, na végre. Nos, a kérésünket igen ügyesen kell elővezetnünk, nagyon óvatosan kell eljárnunk. Az, aki legutóbb meglepte őt, cafatokban végezte. Én megyek hozzá elsőként, és Bilbó te velem jössz. Kettesével gyertek ki, ha jelzek.

-Rendben, értjük.-bólogatott Bofur, felmászva az ablakhoz.

-Azazhogy Bombur,-fordult vissza az ajtóból a mágus.-te kettőnek számítasz. Várjatok a jelre!

Majd kilépett az ajtón, nyomában egy igencsak ideges hobbittal.

-De mi lesz a jel?-kérdezte Bofur.

Lia csak hangtalanul a fejéhez kapott. Hogy ez a fontos kérdés, hogy kerülhette el mind a tizenhatuk figyelmét, azt egyszerűen képtelen volt felfogni. Csendben várakoztak. Mindnyájuknak Gandalf szavai jártak a fejében. Azaz majdnem mindenkinek. Lia például azon gondolkozott, vajon mennyi ennivalót hagytak a törpök.

Szép lassan mindenki kiment. Utolsó előttinek Thorin lépett elő, nyomában szorosan Liával. Ő a hatás kedvéért előhívta szárnyait. Látta Beorn csodálkozását.

-Az a lány ott ki?-kérdezte morgásszerű hangon.

-Lia vagyok, alakváltó.-mondta.-Köszöntsön téged Ninive áldott fénye élted hajnalán.

-És kísérjen téged halálod napjáig.-válaszolta Beorn meglepődve, de örömmel.

-Ti ismeritek egymást, leányom?-kapkodta a fejét kettejük között Balin.

-Nem.-rázta a fejét Lia.-Hadd mutassam be népem ősét, a bőrváltók utolsó élő tagját, Beornt. Ez egy ősi köszöntési forma volt.

Már mind az asztal körül ülve reggeliztek, mikor Beorn mesélni kezdett.

-Az én népem volt az első, aki a hegyekben élt. Mielőtt az orkok lejöttek északról. A Pusztító megölte a családom nagy részét. De volt, akiket rabságba taszított. Tudjátok nem, hogy dolgozzanak, hanem szórakozásból. A bőrváltók bezárásában és megkínzásában látszólag kedvét lelte.

Lia csak most vette észre a fém bilincset Beorn kezén. Sajnálta a magányos óriást.

-Van még ilyen, mint te?-kérdezte Bilbó.

-Hajdan sokan voltak.

-És most?

-Most már csak egy maradt.

Bilbó lesütötte a szemét és nem szólt többet. Lia sejtette, a barátságos és népes baráti körrel rendelkező hobbit rettenetesnek találja Beorn magányát, mint ahogy az is volt.

-El kell érnetek a hegyhez az ősz utolsó napjai előtt.

-Bizony, még Durin napja előtt.-felelte Gandalf.

-Lassan kifuttok az időből.

-Ezért kell a Bakacsin-erdőn átkelnünk.

-Sötétség borítja be azt az erdőt. Gonosz dolgok osonnak a fák alatt. Mória orkjai szövetséget kötöttek a Dol Gulduri varázslóval.

-De nekünk muszáj oda mennünk.-szólt közbe Lia.

-Nem kedvelem a törpöket. Nem törődnek más élőlények életével.-mondta, elvéve egy apró, fehér egeret az egyik törp keze mellől.-De az orkokat jobban gyűlölőm. Mire van szükségetek?

Hamarosan minden törp fekete-fehér tarka lovakon ült. Már csak Gandalf beszélgetett Beornnal. Mikor elköszöntek, Lia lépett oda.

-Ha gondolod, elvezethetlek a népünkhöz.

-Ha én elmegyek, ki marad? Ki biztosítja a Bakacsin-erdő ösvényének biztonságát, ennek az útnak a járhatóságát?

-Igazad van.-hajtotta le a fejét Lia.

-Köszöntsön téged Ninive áldott fénye élted hajnalán.

-És kísérjen téged halálod napjáig.-válaszolta Lia, majd megfordította a lovát, és a csapat elindult. Lia tudta, hogy Beorn követi őket medve alakjában, de azt is, hogy már nem fognak beszélni. Csodálta a férfi önzetlenségét. Középfölde érdekében marad magányos. Ugyanakkor érezte, hogy nem is tehetett másként. Ő is egy alakváltó volt, egy őrangyal. Középfölde őrangyala.