Egy nyulak húzta szánon apró, zaklatottnak látszó emberke bukkant elő.

-Radagast! Barna Radagast!-kiáltott fel megkönnyebbülten Gandalf.-Mi szél hozott?

-Téged kereslek Gandalf. Valami szörnyűséges történt.... valami rettenetes.

-De mégis mi?

-Elfelejtettem.-vallotta be a Zöld-erdő mágusa.

-Gondolkozz! Ha olyan szörnyűség, biztos a nyelved hegyén van.

-Nem éppen. Várjunk csak! De van itt egy-nyújtotta ki a nyelvét.-egy botsáska.

Lia undorodva összerázkódott. Jó gyomra volt, de ezt soknak érezte így reggeli után. A törpök tekintete sem tiszteletről árulkodott.

-De mi van a gondolattal?-kérdezte Gandalf.

-Megvan Gandalf! A Bakacsin-erdő!

Gandalf elkomorult.

-Drága törpjeim, megtennétek, hogy kicsit odébb pihentek meg?

Gandalf és Radagast halkan tanácskozott. Lia szórakozottan babrálta a medálját. Remélte, hogy itt megtalálja, akit évek óta keres. Bosszújának sem az idő, sem a tér nem szabhatott gátat. De aki után kutatott, az majd kétszáz éve eltűnt. Hirtelen vonítás ütötte meg a fülét. Talpra ugrott, kardját kivonva éberen fürkészte az erdőt. Ő ismerte a vargok üvöltését, ahogy a törpök is. Hirtelen alakot váltott, s farkasként tisztán érezte az ellenség szagát. Bilbó állt csak tanácstalanul, a többiek viszont mind egy pontba gyűltek. Hirtelen egy ocsmány állat ugrott ki a bokrok közül, hátán nem kevésbé ronda ork lovasával. Lia az aljnövényzet fedezékéből meglepetésszerűen az ork torkának ugrott. Az ork hanyatt esett a vargról, de felkelni már nem volt ideje, mert Thorin fejszéje meglékelt a koponyáját. A varg torkába Kili eresztett egy nyilat.

-Varg!-Thorin belerúgott a tetembe.-Valószínűleg egy egész horda van a közelbe.

-Harminc ork lovas vágtat erre északi irányból jó iramban. Több felderítő volt.-szólalt meg Lia a levegőbe szagolva.-Azt mondom, menjünk. Nem egészséges, ha az emberbe csinálnak egy lyukat ott, ahol addig nem volt. Pónin talán lehagyjuk őket...

-Elfutottak a pónik!-jött oda Bofur.-Mindegyik megrémült.

-Gyalogszerrel nem tudjuk lerázni őket.-ingatta a fejét Gandalf.

-Majd én elcsalom őket.-szólalt meg Radagast.

-Ezek gundabadi vargok! Utolérnek!

-Ezek meg rhosgobeli nyulak! Lássuk, ki a gyorsabb...

Nem volt erre már Gandalfnak sem ellenvetése. Radagast előugratott az erdőből, nyomában a varghordával. Futni kezdett Thorin Társasága. Radagast hol szinte közvetlen mellettük, hol elérhetetlenül távol csalogatta a hordát. Egy szikla mögött lihegve megálltak. Már szinte biztonságban érezték magukat, azonban a kőre egy lovas kapaszkodott fel, hátasa élénken szimatolt. Thorin Kilire pillantott, mire az kiugrott a szirt mögül, és megölte egy nyíllal a vargot. Azonban az a találat ellenére még képes volt felüvölteni olyan hangosan, hogy biztosra vehették, hamar rájuk találnak. Az orkot pillanatok alatt megölte Dwalin, de hiába, helyzetünkön ez már keveset segített. Tovább futottak, de a sötét teremtmények körülvették őket egy sziklacsoport mellett. A törpök halált megvető bátorsággal kapták kezükbe a fegyvereiket, de nem kellett használni őket.

-Erre, bolondok!-kiáltotta Gandalf egy szikla mögül. Sebesen odafutottak és lecsúsztak a meredek kőcsúszdán. Fentről patadobogás és egy ezüstös hangú kürt szava hallatszott. Majd egy halott ork zuhant le. Thorin kirántotta a szívébe fúródott nyílvesszőt.

-Tündék.-szinte köpte a szavakat.

-Ha tündék, az sem lényeges.-szólalt meg Lia. Thorin már tiltakozni akart, de az alakváltó beléfojtotta a szót.-Menjünk tovább. Lehet, hogy a tündék nem segítettek Smaug eljöttekor, de most van fontosabb dolgunk is, mint ezen rágódni.

Thorin kényszeredetten bólintott, majd elindultak libasorban. Mikor ismét napfényre értek, káprázatos látvány tárult a szemük elé. Kecses, faragott oszlopok, íves ablakok, milliónyi zuhatag, melyek vízpermetén a napfény csillogott, és amely megannyi gyémántnak látszott. A völgyben megbújó köd ezüstösen fénylett, a fák lombja halkan susogott. A távolban fenséges hegyek magasodtak.

-Völgyzugoly.

-Az ellenséghez vezettél minket.-fordult dühösen Thorin Gandalfhoz.

-Itt csak az az ellenérzés található, amit te hoztál magaddal, Tölgypajzsos Thorin. Ha célunkat el akarjuk érni, akkor nem kevés tiszteletre és kedvességre lesz szükség, nem pedig sértett törpök morgására. Éppen ezért én fogok beszélni.

Elindultak lefelé a lépcsőn. Völgyzugoly kapuját átlépve egy tündét pillantottak meg. Hosszú, barna haja volt, szeme akár a meleg hamu.

-Á, Lindir!

-Mithrandir. Kissé letértetek az útról. Korábbra vártunk titeket.

-Valóban. Beszélnem kell Elrond úrral.

-Elrond uram nincs itthon.

-Nincs itt? Hol van?-kérdezte Gandalf, de ebben a pillanatban kürtszó harsant. Ugyanaz az ezüstös hang, amit a szikláknál is hallottak.

-Tömörüljetek!-kiáltotta Thorin. A csapat harcra készen állt. Lia is kézbe vette kardját, de sejtette, hogy szükségtelenül. Vágtató, izmos paripák tűntek fel. Hátukon pedig tündék ültek.

Egy pillant alatt körbevették a törpöket és megálltak. Egy ébenfekete lovon bronzpáncélos tünde lépettet elő. Hosszú, barna hajába belekapott a szél. Elrond úr megérkezett.

-Mithrandir-köszöntötte a mágust.

-Elrond úr.-hajtotta meg a fejét Gandalf.

-Farannem 'lamhoth i udul o charad. Valaki vagy valami idevonzotta őket.

-Azt hiszem, azok mi voltunk.

-Valószínűleg.-mosolyodott el a tünde.-Légy üdvözölve Tölgypajzsos Thorin Völgyzugolyban.

-Nem hiszem, hogy találkoztunk volna.-válaszolta a törp mogorván.

-Thráin fia, Thrór unokája. Ismertem a nagyapádat.

-Sohasem beszélt rólad.

Elrondon látszott, hogy tudna valami csípőset válaszolni, de végül lenyelte mondanivalóját, és csak ennyit mondott:

-Érezzétek otthon magatokat és ebédeljetek velünk.

-Az ebédmeghívást köszönettel elfogadjuk.-válaszolta gyorsan Gandalf, mielőtt Thorin újra megszólalt volna. Így aztán átlépték az Utolsó Meghitt Otthon küszöbét.