Emília pirkadatkor kelt. Az elmúlt nap eseményei miatt megfeledkezett szándékáról, hogy kiderítse, merre keresse a Kazinczy birtokot. Még mindig meglódult a vér az ereiben, ha a katonákra gondolt, arra, ahogy hozzáért. A hideg futkosott a hátán tőle, és a jelen helyzetben még ijesztőbb volt ez a helyzet. Nem tudhatják meg, hogy ki ő, sem azt, amire készül.

Mélyeket lélegezett, kétoldalt befonta a haját, aztán kontyba fogta. Felöltötte a legkényelmesebb ruhadarabjait, aztán felnyergelte kedvenc, fehér szőrű lovát, majd üres kézzel kilovagolt a piacra. Egy idős hölgyhöz sietett - aki a család jó barátja volt -, hogy megérdeklődje, mit tud Kazinczy grófról. Úgy vélte ő a legmegfelelőbb személy, aki mindent tudott a falu és környékbeliek dolgairól.

Erzsi nénit mindenki ismerte a környéken. Már közeledett a hetvenhez, és bár arcát ráncos bőr borította, a lelke örökké fiatal maradt. Végtelenül közvetlen volt minden idegennel és ismerőssel. Az árut úgy pakolta reggelente, mint egy erős fiatal.

Aznap kissé borongós idő volt, Erzsi néni egyedül állt az asztal mögött. Már mosolyogva várta, hogy megérkezzek az első vevők.

- Jó reggelt, drágám! - köszöntötte a nő széles mosollyal, kivillantva a fogait, azt a néhányat, ami megvolt még neki. - Hogy vagy ma reggel?

- Jó reggelt, Erzsi néni! Köszönöm, jól vagyok. És ön? Látom egyedül jött.

- Igen, az uramnak megint becsípődött a dereka, alig bírt felkelni, úgyhogy otthon hagytam - legyintett. - Mit adhatok? Mire van szükséged?

- Lehet... vinnék pár tojást - felelte Emília némi habozás után.

- Az van bőven. - A néni azonnal felpattant és előhúzott egy dobozt, amelyben a szebb tojások sorakoztak. - Kisebbet, nagyobbat? Mennyit szeretnél?

- Hat darabot, szép nagyokat.

Erzsi néni nagyon óvatosan pakolni kezdett egy vászonba.

- És apád hogy van?

- Nincs túl jól - felelte Emília. - Kihívnám az orvost a megszokott vizitnél hamarabb, de nincs most a városban.

- Én is úgy tudom - bólintott Erzsi néni, miközben összekötötte négy sarkánál a vásznat.

- A Kazinczy családban nincs orvos?

- Kazinczy? - az idős asszony elgondolkodva a távolba révedt. - Egy ilyen család van errefelé, de az nemesi család, politikában járatos földbirtokos. Az ilyen fajta nem ért az orvosláshoz.

- Ők laknak a várostól északra? - kérdezte Emília.

- Inkább nyugatra mondanám - az asszony nyugati irányba mutatott. - A városhatáron van egy palotája. Majdnem akkora, mint egy kastély, és azon túl a földje. Sokan dolgoznak azokon a földeken. Kissé elzárkóztak mindentől, de nincs velük probléma.

- Milyen politikai befolyással bír? - folytatta a kérdezősködést a lány.

- Ő hajdanán katona volt, és harcolt a szabadságharc idején - kezdett a mesébe Erzsi néni. - Alázatosan követte feljebbvalóit, így haladt előre és most a katonai tanácsban van kihatással a döntésekre. De most béke van, hála a jó Istennek - elmosolyodott. - Na, de az orvosra visszatérve...

Emília már a hallottakon töprengett. Miért kell egy jó embert megrövidítenie? Mit árthatott a gróf a boszorkának? Sorjában jutottak eszébe a kérdések, és egyre inkább ódzkodott attól, amit meg kell tennie. Megjegyezte, hogy merre kell mennie a férfi lakhelyéhez. Számára jó hír volt, hogy arrafelé csak egy palotaszerű építmény állt, így nem tévesztheti el.

- Minden rendben, te leány? - kérdezte Erzsi néni felé integetve. Homlokán a ráncok még jobban elmélyedtek.

- Igen, bocsásson meg - szabadkozott Emília egy kósza mosoly kíséretében. - Kit mondott, akit apámhoz hívhatnék?

- Jövő héten érkezik egy másik orvos - magyarázta az asszony. - A szomszédban fog megszállni, így szólhatok neki, hogy menjen felétek.

- Az nagyon jó lenne, hálásan köszönöm - mondta Emília, és elindult.

- Kis butuska, a tojást itt felejtetted! - kiáltott utána Erzsi néni. Felemelte az asztalról a tojásokkal megrakott vásznat.

Emília egy könnyed lépéssel visszafordult, a szoknyája belső részéből előszedte a pénzét, hogy kifizesse, óvatosan vette el.

- Köszönöm! Minden jót! - Emília összerezzent, mikor kifelé igyekezett a piacról. Sosem csinált még ilyet, és óvatlanul hagyta, hogy elkalandozzon a figyelme. A végén még ez lesz a veszte.

A hosszú, dolgos nap befejezéseként Emília apjával közösen elfogyasztotta a vacsorát, lekente kenőccsel a férfi fájó derekát, végül mindketten visszavonultak szobájukba. A lány egész testében remegett, mert félt attól, amire készült. Gondolataiba férkőzött Béla. Az élettelenül lógó test, melyet a szél lökdösött. Miután leszedték, és haza indultak vele, annyira bízott benne, hogy magához tér. Hogy az egész csupán egy rossz tréfa volt. De nem tért magához. A fiú családja gyászba öltözött, a temetés időpontját már kihirdették.

Miután a ház teljesen elcsendesedett Emília kiment a pajtába. Folyamatosan a környezetet pásztázta, nem figyeli-e őt valaki. Még az ablakon is kilesett párszor. Levetette ruháit, átalakult erdei fülesbagollyá. Tollal borított lábaival lépett párat és szárnyát nyújtogatta, hogy érezze, milyen erővel kell nekiiramodnia, hogy lendülete legyen. Mindkét szárnyát kitárta, az ajtó felé futott, csapkodni kezdett, a magasba emelkedett.

Nagyon szeretett repülni. Ilyenkor érezte magát a legszabadabbnak. Nem voltak határok. Legszívesebben körberepülte volna a földet, de az madárként is hosszú idő lett volna, és annyi időre nem hagyhatta egyedül apját.

Nyugat felé vette az irányt, egyenesen a lemenő nap irányába. Próbálta követni az útvonalat, melyen később akár emberi vagy más állati alakban mehet. A magasból gyönyörű látványt nyújtott a vörösre festett ég alja, ötvözve az átszínezett kóborló felhőkkel. Távolban a citromsárgán izzó napkorong ballagott lefelé, majd eltűnt a horizonton. Hirtelen leszállt a sötétség. Egyre sűrűbb felhőréteg takarta az eget, így nem látszódott a hold, és a csillagok alapján sem lehetett tájékozódni.

Átrepült az erdő, aztán a szántóföldek felett haladt egészen addig, míg egy palotát észre nem vett.

Valóban elég elszigetelt volt, hatalmas birtok vette körül, de egyik oldalt fallal kerítették körbe, másikon sövénnyel. Körülötte csak a földek voltak, kellően messze a falvaktól.

Emília lassan lejjebb ereszkedett, hogy szemügyre vegye a birtokot. Gyönyörűen karbantartott parkosított föld volt ősfákkal teleültetve, melyeknek vastag törzséből magasra nyúltak ágaik. A ház méretei is hasonlóak voltak. Többszintes épület, ránézésre nagyobb, mint a saját háza a fészerrel és pajtával együtt. Az ember abban elfárad, ha végigsétál a folyosón. Szörnyen nehéz lesz átkutatni ezt az óriási lakot - gondolta Emília.

Néhány emeleti ablakban világosság sejlett, ezért azzal szemközt szállt le egy lucfenyő ágára.

Az egyik szobában egy férfi ült az asztalnál és gyertyafény mellett olvasott. Jól látszott megviselt arca a derengő fényben, amit az apró láng nyújtott. Szeme karikás volt, arca beesett. Homlokán mély barázdák éktelenkedtek. Mögötte az ágyban mintha feküdt volna valaki, de nem lehetett jól kivenni az alakját.

A többi helyiségben közben kialudtak a fények.

Emília továbbszállt, hátha lát még valamit. Az épületet megkerülve a földszinten nagy világosság volt. Ott nem állt fa, ezért a földre ereszkedett, és dülöngélve közelebb lépdelt. Megtalálta a szolgák helyét. Hárman a konyhában serénykedtek; egy magas, idős férfi az edényeket pakolta. Két fiatalabb cselédlány a koszos edényeket tisztogatta. A lányok beszélgettek, néha felkacagtak munka közben. A közelben levő ajtó az udvarra nyílt.

Emília újra felemelkedett a földről, hogy megszemlélje a hátsó részt. Már az udvar látványától elámult: egy óriás szökőkút terpeszkedett középen, körülötte homokos-kavicsos út, amit gondozott pázsit övezett. A bejárat itt is hasonló volt, mint elől: lépcső vezetett fel az ajtóig, annak két oldalán virágos kert terült el. Rengeteg, gyönyörű virágzó növény, ízlésesen elrendezve. Emília már alig várta, hogy nappal is megcsodálhassa.

Visszarepült a lucfenyőre. A férfi még mindig az asztalnál ült, csak bámult maga elé.

Hogyan nézzem át az épületet, hogy megtaláljam, hol tartja a férfi a vagyonát? Minden szobát és annak minden zugát végig kell néznem? Teljesen elfáradok, mire apró lábaimmal egy szintet végigjárok. Emellett más útvonalat kell megjegyeznem, hiszen a zsákmányt csak nagyobb alakban vihetem ki onnan. Feltéve, ha valóban nagy vagyonról van szó. Így minden időmet ki kell használnia, hogy időben tudjak cselekedni.

Emíliának jólesett a fán ücsörögni, nézelődni. Hamarosan a férfi is lepihent az ágyba.

A lány magában zsörtölődve rászánta magát a cselekvésre. Leszállt a földre, egy apró egérré zsugorodott. A fal mellett osonva keresett egy kis lyukat, amelyen bemehetett. Csak a lépcső melletti repedésen fért át. Bekerült a falba, ahonnan már sima volt az út, egyenesen ment előre. Egy újabb lyukat keresett, melyen folyosóra vagy szobába tud keveredni. A fal végéhez ért, ahol próbált beljebb jutni, de nem sikerült. Visszafelé osont, időnként nekidőlt a falnak, hátha csak a sötét miatt nem látja a kijáratot. Egy apró rést fedezett fel. Kidugta az orrát, de nem tudott átjutni. Apró lábaival nekifeszült, akkor csak a feje jutott ki. Pár pillanat alatt megpróbálta kifújni magát, majd újra kezdte. A karmai megcsúsztak a padlón, éles hangot adtak ki, de nem adta fel. Addig próbálta, míg át nem jutott.

Egy üres szobában találta magát, ahol fotelek és asztalok magasodtak fölé. Óvatosan körbesétált a fal mellett minden apró szegletet fürkészve. Alig látott valamit, hiába volt ablak, borult időben az éjszaka fényei mit sem segítettek.

Az ajtó nyitva volt, kiment a folyosóra. Egy pillanatra megtorpant, mert valami fölé magasodott. Összerezzent, hideg verejték árasztotta el, pedig csak egy növényzet volt az. Hevesen kalapáló szívvel közeledett a másik szoba ajtajához. Rémisztőnek hatott számára ebben a formában minden dolog, mely sokkal magasabb volt nála.

Úgy döntött inkább visszaalakul emberi alakjába. Nem hallott zajt sehonnan, nem látott benne kockázatot. Négykézláb vette fel újra eredeti állapotát, hosszú haja elterült csupasz hátán, és leomlott a vállán. Talpra szökkent, elindult a következő ajtó felé, szinte nesztelenül. A gond csak az volt, hogy így se látott jobban, mint egérként. Kezét maga előtt tartva próbált mindent kitapogatni, hogy ne menjen neki a bútoroknak.

Így járt szobáról szobára. Semmit sem talált a helyiségekben, csak a bútorokat, dísztárgyakat, könyveket, ezért újra egér alakot öltött és keresett egy másik lyukat, melyen kiosonhatott.

Emília fáradtan pislogott az asztal mögött. Annyira nem húzódott el az éjszakai kutatás, de miután hazaért, alig bírt elaludni. Száguldoztak a gondolatai, hogy mit hogyan csináljon. Felidézte a látottakat, azon töprengett, mit hagyhatott ki. Jobbra-balra döntötte a törzsét, mikor a közelébe nem ment senki, ezzel igyekezett felébreszteni magát. A szeme azonban nem akart engedelmeskedni, szemhéja időnként lecsukódott.

- Jó reggelt, Barátném - köszöntötte Margit, aki ernyővel védekezett a nap ellen.

Emília riadtan kapta mellkasához a kezét. Észre sem vette barátnőjét. Igaz, nem számított rá. Margit szép ruhában járt-kelt, mint egy előkelő hölgy, pedig ő sem tartozott a felsőbb társadalmi réteghez, csupán középosztálybelinek volt mondható. Az apjának köszönhette a drága holmikat, mert ő hivatalban dolgozott, kemény munkával jutott el magasabb pozícióba.

- Szervusz - köszöntötte Emília. - Mi járatban erre? Azt hittem, nem látlak ma reggel.

- Ugyan, kérlek - Margit finoman vállba verte Emíliát -, ne beszélj butaságokat. Imádom a vásárt, itt a helyem. Addig sem kell apám józanodó képét néznem a szabadnapján. Érdekes dolgokat hallottam - kezdett bele a mesélésbe. - Eltűnt egy gróf a környéken. Ki hallott még ilyet?! Biztos az a banya tehet róla - tette hozzá suttogva. - Na, de más hírem is van. - Pajkos mosollyal sugallta előre, milyen pikáns pletyka következik.

Emíliát ez nem zökkentette ki a munkából, készségesen állt a bódéja előtt megállók rendelkezésére, már amennyire tőle tellett jelen állapotában. Közben folyamatosan hallgatta barátnője monológját arról, hogy Krisztián, aki az egyik tanító barátja, hogyan csapta a szelet az elmúlt éjszaka egy földbirtokos ágyasának. A lányt hidegen hagyták ezek a történetek, de figyelt annyira, hogy ha barátnője bármire visszakérdez, tudja a választ. Már megszokta, hogy így kell tennie, mert ha nem tudott valamit, Margit újra kezdte az egészet. Mire a történet végére értek, Emília áruja nagy része már elkelt.

- Kedves hölgyek, engedjék meg, hogy ezt átadjam - szólt egy parasztfiú. Szakadt nadrágja a térdéig sem ért, kócos haja égnek állt. Az egyre erősödő napfényben csak hunyorogva nézett rájuk.

- Hogyne, fiúcska - válaszolt kis lenézéssel a hangjában Margit, és elvette tőle a nyomtatványt.

Emília nem nyúlt érte, ne menjen pocsékba a papír. Elég volt, ha barátnője ránézett, mi állt azon a szórólapon. Úgy sem bírja ki, hogy ne ossza meg vele.

A fiú azonnal továbbállt.

- Kiállítás lesz a napokban Benczúr Gyula és más művészek alkotásaiból - jegyezte meg Margit a papírt olvasva. - Ott a helyünk. - A lány láthatóan repdesett az örömtől, hogy micsoda lehetőség pottyant az ölébe, hiszen ott sok műértő nemes ember fordul meg.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - mondta Emília, hogy kicsit visszarántsa a földre barátnőjét, mert annak tekintetében már az a furcsa ragyogás látszott, mely mindig előtérbe került, ha a házasodásra gondolt.

- Ez egy nyitott galéria, csak a felsőbb osztályt érdekelheti. Láttad, még a fiú is csak épphogy osztott itt egy-egy lapot. Megválogatja, kinek adja oda.

- És pont ő marad ki, kinek még tanulnia kellene - morgolódott Emília a fiú után nézve.

- Jelenjünk meg - kérlelte Margit megragadva barátnője karját. - Egy hét múlva nyit. A megnyitón minden ember ott lesz, aki számít a városban.

Emília a szekér felé fordult, mintha újabb árukat akarna onnan leszedni. Közben már megfájdult a feje, hogy barátnője mibe fogja belerángatni. Bár sok művésztörténeti könyvet olvasott, nem számított műértőnek. Ebből kifolyólag nem érezte úgy, hogy oda kellene mennie.

- Benedek is biztosan eljön - csillant fel még jobban Margit szeme. - A múltkor említette, hogy itt fognak megtartani egy kiállítást, és a barátjával eljönnek. - Megragadta barátnője karját.

Emília riadtan pillantott az őt szorongató hófehér kézre. Ha katonák jelennek meg, akkor főleg semmi keresnivalója ott.

- Kérlek! - Margit könyörgőn pillantott rá, és nem eresztette tekintetével.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. - Emíliának egy értelmes gondolat sem jutott az eszébe, amivel jogosan elutasíthatná a látogatást, a katonákat pedig nem akarta felhozni, miután Margit pont miattuk akart menni.

- De bizony, jó lesz. Eljössz, és kész - bólintott Margit magát megerősítve ezzel.

Emília szorosan lehunyta egy pillanatra a szemét. Megint mibe csöppentem bele?