Emília kicsit nyugodtabb volt, miután a feladatot sikeresen teljesítette. A föld nagyját is rendbe tette. Egyedül az aggasztotta, hogy Margitot már napok óta nem látta, pedig korábban mindig kiment hozzá a piacra. Megpróbálta egyik nap felkeresni a házukban, de nem volt otthon, és az apja sem tudott róla használható információval szolgálni. Gergőt és Andrást is féltette, de őket korábban se látta napi szinten.

Apja alig szólt hozzá, ami eléggé lehangolta. A mindennapi munkákkal igyekezett elterelni gondolatait.

Péntek volt. Emília nem tudott semmit a rá váró úttal kapcsolatban, ezért előre készült. Pár holmit – a legszebbnek gondolt ruhájával együtt – összepakolta egy táskába. Az volt az egyetlen darab a szekrényében, amit megfelelőnek talált egy ilyen bálba. A szívét azonban szorongatta a kétség és a fájdalom. Apja előtt sem mert előhozakodni a dologgal, annyira tartott a reakciójától.

A bejárati ajtón kopogtattak. Emília csodálkozva nyitott ajtót. Egy középkorú hölgy állt ott. Haját szoros kontyba fogta, arca már ráncosodott. Kedvesen mosolygott vissza rá. Öltözete rendezett, hétköznapi viselet volt. Cipője kissé elnyűtt, látszott, hogy sokat jár-kel.

– Váradi Bettina vagyok, az ápoló. Rotmüller asszony küldött.

– Nagyon örülök, fáradjon beljebb – Emília kitárta az ajtót. – Rotmüller asszony? – Hangosan gondolkodott. Hallotta már ezt a nevet, de még nem kapcsolta össze a boszorkával ilyen egyértelműen.

– Igen. Rotmüller Valéria – válaszolta Bettina, ahogy besétált a házba.

Emília a vendéget hellyel kínálta, majd bement apja szobájába.

– Édesapám, fel tud kelni? Egy ápoló jött önhöz.

Márton kérdőn nézett lányára, de nem szólalt meg.

– Váradi Bettina a hölgy, aki ki fog járni ide, hogy ápolja. Főleg az elkövetkezendő pár napban, mert én elutazom.

– Hogy érted ezt? – Márton arca borússá vált. – Honnan van neked ápolóra pénzed? Hova mész?

– Dolgozom – felelte határozottan Emília, miközben segített apjának felülni az ágyban. A szíve olyan tempót diktált, akár egy megriadt ló. – El kell kísérnem egy bálba a... munkaadómat, és ezért kértem, hogy kerítsen valakit, aki segíteni tud.

– Dolgozol? Bálba kísérgetsz férfiakat? Mit műveltél már megint?! – csattant fel Márton.

– Nem-nem – rázta a fejét Emília. – Egy hölgyről van szó, akit kísérek.

– Mi lesz a földdel?

– Két napot a föld is kibír. Ne aggódjon, utána bepótolom. De...

– Hol lesz a bál? – vágott a szavába az apja. Összevont szemöldökkel, dühösen meredt rá.

– Bécsben.

– Ó, akkor ott nagyurak lesznek, nemesek. Semmi keresnivalód nincs köztük! – förmedt rá. – Csak lejáratod magad!

– Miért mondja ezt? – Emília elszomorodott.

– Nem tanultál illemet, amit egy ilyen helyen elvárnak! Nem beszélve az úri táncokról! – üvöltötte a lánya arcába. – Az nem ilyen fesztiváli ugrabugrálás. Küldd el ezt a nőt – legyintett kezével –, nekünk nincs pénzünk ilyenre!

– De ezt a munkaadóm rendezte már...

– Nem kell, mert te se mész sehova! – kiáltotta Márton, ellentmondást nem tűrően.

Emília szája tátva maradt a döbbenettől. Kétségbeesetten nézett apjára. Nem értette, miért beszél így vele. Egyben biztos volt, ha visszamondja a dolgokat, Valéria a számára is kitalál valami büntetést. Muszáj a sarkára állnia.

– De elmegyek, és Bettina is itt marad – mondta határozottan Emília. Könnyek szúrták a szemét, de erőt vett magán.

– Azt mondtam, nem mész sehova!

– Én meg megmondtam, hogy elmegyek! Már nem mondhatom vissza.

Márton fortyogott a dühtől, arca elvörösödött.

A szobaajtón kopogás hallatszott. Bettina résnyire nyitotta azt, majd halkan, kissé remegő hangon megszólalt.

– Emília, kérem. Egy hintó jött önért.

Emília apjára nézett, aki mérgesen, összevont szemöldökkel pillantott vissza rá.

– Nagyot csalódtam benned, Emília. A fél falu rólad pletykál, de te isten tudja, kivel találkozgattál. Most meg kész tények elé állítasz és elmész.

– Sajnálom, apám – mondta őszintén. Behívta Bettinát, hogy bemutassa őket egymásnak.

Emíliának nem volt ideje foglalkozni ezzel a feszült helyzettel, csupán egy bocsánatkérő pillantást vetett a vendégük felé. Átrohant a szobájába, magához vette a csomagját, aztán kisietett a hintóhoz. Korainak érezte az utat, az apjával sem így akarta közölni a dolgokat, de nem volt mit tenni, már megérkeztek érte, mennie kellett.

Egy férfi várta az ajtóban. Azonnal kivette a csomagot kezéből, miközben enyhe grimasszal az arcán végigmérte őt. Emília ekkor eszmélt csak rá, hogy az otthoni ruhájában maradt, ami már eléggé elkoszolódott. Kérni akart egy kis időt, de a férfi már elsietett, egészen a hintóig, amely a kapu előtt állt. Zárt volt és fekete. Ablakain függöny lebegett, ahogy átfújt rajta a szél. Két barna szőrű lovat fogtak be elé. A négyszemélyes kocsiban két nő ült. Emília velük szemben foglalt helyet.

– Bocsássanak meg az öltözékemért, nem volt időm...

– Semmi baj – felelte Valéria. – Útközben lesz időd átöltözni.

Emília csak a hangja alapján ismerte meg a boszorkányt. Végre világosban látta őt; egy középkorú nő volt, aki remekül tartotta magát. Pozsgás arca mellé nagy, sötétbarna szem párosult. Barna haja vörösesen ragyogott a napfényben. Most is fekete ruhát viselt, csipkeberakással díszített darabot. A másik nő egy szolga lehetett az öltözéke alapján, végig a földet nézte. Csak akkor nézett fel és mosolyodott el, mikor róla volt szó, vagy hozzá szóltak.

– Nem korai kicsit ez az indulás? – kérdezte bizonytalanul Emília.

– Meglehet – felelte Valéria. – A bál holnapután este lesz. De előtte venned kell pár illem- és táncórát. Ez nagyon fontos, mert a báróval táncolnod kell. Jó benyomást kell rá tenned.

A beszéde most nem tűnt olyan lekezelőnek, mint máskor. Nyugodtan, lágy hangon beszélt, lassan ejtette ki a szavakat. A hangszíne mellett egyedül ez emlékeztette a korábbi találkozásokra.

– Tímea fog segíteni neked az ide szükséges alapvető illemszabályok elsajátításában. – A mellette ülő nőre mutatott. – Ezért volt fontos, hogy velünk utazzon. Valamint ő lesz az öltöztetőnőd.

– Fel tudok én öltözni egyedül is. – Emília felnevetett ezen a gondolaton. Cserébe csak rosszalló pillantásokat kapott, ami lelohasztotta jókedvét. Zavarba jött.

– Az öltözéked a szállón fog várni, oda kérettem. Elég sokrétű, szép darab.

Emília elképedt, hogy a boszorkány mekkora vagyonnal rendelkezhet, ha egy ápoló, valamint egy báli ruha megfizetése nem okoz gondot számára. Igaz, nagy összeget gyűjtöttek neki.

Valéria hosszan beszélt a báli terveiről, pár szót szólt minden olyan személyről, akinek be akarta mutatni. Emília figyelmesen hallgatta, igyekezett minden részletet fejben tartani. Így haladtak zötykölődve a hintóban.

Már hosszú ideje mentek, de még a határ előtt jártak. Erdős-fás terület fogta közre az utat, amin haladtak. Tímea és Emília fészkelődtek. Nem voltak hozzászokva az ennyire hosszú utakhoz. Messze még a cél, ezért Emília megpróbált nyugton maradni. Szomorúan nézett ki az ablakon. Azon járt az esze, hogy apját hogyan engesztelhetné ki. Vajon elfogadja-e Bettina segítségét? Nagyon rossz érzése volt amiatt, hogy olyan kényelmetlen helyzetben hagyta ott őket.

– Mi a baj, Emília? – kérdezte Valéria.

– Csak apám...

– Az ápolóval találkoztál?

– Igen. Hálásan köszönöm. Pont az indulás előtt érkezett – válaszolta egyre szomorúbb hangon.

– Hát apád nem örült neki?

– Nem kifejezetten. – Emília borús arccal a padlót fürkészte. – Nagyon összevesztünk. De nem csak emiatt.

– Még mi miatt? – érdeklődött Valéria. Nyílt tekintettel nézett rá. – Nyugodtan elmondhatod, rengeteg időnk van.

Emíliát meglepte ez a kíváncsiság. Attól félt, ha túl sokat elárul magáról, azzal csak nyílt célpontot biztosít a nő számára. Ugyanakkor még sokáig fognak zötykölődni, így nem utasíthatja el gorombán.

– Fejébe vette, hogy férjhez kell mennem – kezdte Emília. – Mert a birtok nagy, szerinte én már nem bírom egyedül. Meg elég rossz állapotban van, nem akarja, hogy egyedül maradjak.

Valéria elismerően hümmögött, majd így szólt:

– Megszokott dolog, hogy egy lány a nagykorúságot elérve férjhez menjen. Nincs olyan férfi az életedben, akivel ezt el tudnád képzelni?

– Nincs, dehogy – vágta rá Emília fejét rázva. Még mindig csodálkozott azon, hogy mennyire nyájas most a boszorkány.

– Ez azért van, mert még nem találkoztál az igazival, vagy nem is szereted a férfiakat? – faggatózott tovább. – Vagy a titkodat félted?

Emíliának nem tetszett ez a fajta elemezgetés, de elgondolkodott a kérdésen, majd őszintén válaszolt:

– Nincs bajom a férfiakkal – válaszolta Emília, de elbizonytalanodott. – Csak nem akarom, hogy egy idegen férfi megmondja nekem, hogy mit csinálhatok és mit nem. Emellett állandóan a kocsmában ülnek. A titkom kevésbé féltem. Anyám is megőrizte a haláláig.

– Ó, az édesanyád végig titokban tudta tartani? – Valéria meglepetten pillantott rá. – Be kell ismernem, volt némi közöm a halálához. De ezek szerint csak én tudtam róla, hogy ki ő valójában. – Elábrándozva kibámult az ablakon.

Emília ledöbbent. Ez a boszorka űzte halálba az anyját. Annak tudatában volt, hogy hamis vád alapján elítélték, végül mágia általi halálbüntetést kapott. De, hogy ugyanaz a nő játszik vele is, erre legrosszabb rémálmában sem gondolt. Szerette volna abbahagyni ezt a beszélgetést, ki akart ugrani a hintóból, de a nő újra beszélni kezdett:

– Úgy gondolom, ha rád talál a szerelem, te is ugyanígy fogsz cselekedni, mint anyád. Nem igaz? – újra Emíliára szegezte a tekintetét.

– Minden bizonnyal – felelte ridegen.

– Félsz attól, hogy apád valakinek odaígéri a kezed? – folytatta a kérdezősködést Valéria.

A lány kezdett kétségbeesni. Eszébe ötlött már ez, de bízott annyira apjában, hogy nem teszi meg. Azonban az elmúlt időszakban annyira eltávolodtak, kifejezetten a mai beszélgetés aggasztotta a legjobban, és ebben a pillanatban lehetségesnek gondolta az elképzelést. Gyomra görcsbe rándult, annyira ideges lett.

– Szeretnéd a halálát, hogy ne tudja keresztülhúzni a terveidet? – kérdezte lassan Valéria. Annyira figyelte őt, nem is pislogott.

– Nem – vágta rá azonnal Emília. – Sose kívánnám apám halálát. Nincs másom rajta kívül.

– Tételezzük fel, hogy itt a bálon találkozol egy kifinomult úriemberrel, aki megfelel az elvárásaidnak. Hiszen a báró érkezéséig szabadon ismerkedhetsz. Elmélyítenéd a kapcsolatot egy férfival, hogy megnyugtasd apád?

– Nem hiszem – válaszolta némi habozás után Emília. – Itt az arisztokrácia nagyjai lesznek. Semmi keresnivalóm a köreikben. – Fejében még mindig visszhangoztak apja kemény szavai.

– Ne légy ilyen kishitű – mondta Valéria. – Jómagam, bár nemes családban nőttem fel, mindig elnyomtak, mert nő vagyok. Addig sürögtem a nemesek körében, mígnem megfelelő férjet találtam magamnak. Ennyi kellett ahhoz, hogy a háttérből irányíthassam a dolgokat. Csak meg kell tanulni irányítani a férfit, és utána bármi a tiéd lehet. Okosnak kell lenni. – Egy pillanatra elsötétült a pillantása, majd újra Emíliára szegezte tekintetét. – Te egy okos lány vagy. Ezt te is meg tudod tenni. Már, ha megéri neked.

Emília eltöprengett. A házasságkötés továbbra sem vált vonzóvá a számára, de vajon mit tett ez a nő valójában?

– Nem tudom, megérné-e – bökte ki hirtelen Emília. – Nekem jó volt az eddigi életem... – Nem fejezte be a mondatot, de a pillantása alapján biztos volt benne, hogy a boszorka tudja, mi jár a fejében.

– Még annyira gyerek vagy – sóhajtotta Valéria. – A férfiakat nagyon könnyű irányítani. A férfiasságuk a gyengepontjuk. Ha valamire szükséged van, csak erősen rá kell markolnod – levegőbe emelte a kezét, hogy illusztrálja a mozdulatot –, aztán szétteszed a lábad és hagyod, hogy azt csináljon veled, amit akar. Utána azonnal úgy fog ugrálni, ahogy te fütyülsz.

Emília döbbenten hallgatta a nőt. Érezte, ahogy vér szökik az arcába. Már a gondolatba is beleborzongott, hogy úgy nyúljon egy férfihez. Émelygés fogta el.

– Ha független akarsz maradni, én azt tanácsolom neked, szoktasd magad a gondolathoz. – Valéria kényelmesen hátradőlt, elégedett vigyorral bámulta őt. – A bál után lesz alkalmad egy kis gyakorlásra. – Rákacsintott.

Emília elkerekedett szemmel nézett a boszorkára, eszébe sem volt ilyeneket csinálni. Szeretett volna elmenekülni, már a hintó ajtaját vizslatta, mikor Valéria folytatta.

– Ne legyél szendeszűz, mert eltipornak, és egy egyedülálló nőt a társadalom sem néz jó szemmel. Tapasztalatból mondom. – Valéria komoran pillantott rá. – Gyűlölöm a férfiakat. Ítélkeznek felettünk, törvényeket hoznak anélkül, hogy beleszólhatnánk. Megcsalnak, ha kedvük tartja, hiába az esküvő. Persze vannak köztük is kivételek. Például a férjem. Volt politikai befolyása, de mit csinált? Mindent elfogadott, amit mondtak neki. Legyen béke, megértés, jussunk egyezségre! – Elfintorodott. – Undorító. Egy idő után már én ültettem fejébe a gondolatokat, így meghatározva, hogy milyen törvények szülessenek. Persze mindig csak szex után, úgy jobban megmaradt neki. De egy idő után az se vált be. Én egyre többet akartam, ő egyre jobban ellenállt. Végül megmérgeztem. Senki nem jött rá, hogy én tettem. Harmincévnyi házasság elég volt arra, hogy bemutasson minden fontosabb személynek, így tudtam, kinek az ágyába kell befeküdnöm, hogy eredményeket érjek el. És lám, úgy alakulnak a dolgok, ahogy én akarom. Bár törvény szerint nem hozhatok létre új törvényeket, de mégis számos olyan paragrafus van a nagykönyvben, amely az én javaslataimból ered. – Elismerően bólintott párat, majd újra kifelé tekintett. – Jobb, ha szoktatod magad a gondolathoz.

Emília alig akart hinni a fülének. Abban biztos volt, hogy ő sose fog ilyet csinálni. Független akart maradni, de nem ilyen áron.

– De a férfiak között is vannak, akik annyira aljasok – folytatta Valéria a merengését. – Elmondom, fordítva ez hogy néz ki. Szép szavakkal szédít, ajándékot visz neked, virágot. Bízzon bennem. Maga a legfontosabb a számomra. Ilyen mondatokkal kezdik, és lássuk be, ez jól esik egy lány szívének. Pláne egy tudatlan, naiv lány szívének. De mindez csak játék, hogy a bugyogódba jusson. Sose bízz egy férfiban. Egyetlen férfiban sem lehet megbízni!

Emília még meg sem emésztette a hallottakat, a szolga megszólalt:

– Ideje átöltözni. – Tímea hangja vékony volt, de határozott. Azonnal előszedett egy dobozt, melyben az előkészített ruha volt összehajtva.

A ruhadarab pillanatok alatt Emíliára került. Tímea pontosan tudta, mit hogyan készítsen elő, hogy egy ilyen kényelmetlen helyzetben is hatékony legyen. Emília hosszan gyönyörködött benne: Ezüstszürke színű, fehér csíkos, csipkével díszített darab volt. Még báli ruhája is messze elmaradt ettől. Tímea egy hozzá illő derékfűzőt igazított rá, mely még egyedibbé tette. Cipőt kapott hozzá, fekete színben, aminek a sarka nagyobb volt, mint amit valaha hordott. Emília gondolataiban egyre jobban gyűltek a sötét fellegek. A kétség belülről mardosta, és az idegességtől émelygett. Hibának vélte, hogy belevágott ebbe, hogy magára haragította apját, miközben még senkit se tud felmutatni. Mennyire vehet rossz irányt a kapcsolatuk? Helyre tudja hozni ezt még egyáltalán?