A napok csendesen teltek az erdőben. A parancsnok minden eligazítás alkalmával újabb eltűnt személyekről számolt be, de a katonák nem találták meg őket.

Ervin sokszor vállalta az éjszakázást, olykor maga ment a szokásos körútja után vissza az erdő mélyére, abban a reményben, hogy talál valamit. A Buconnal való találkozás óta nem tapasztalt másvilági aktivitást, így az átjáró helyét homály fedte. Emésztette, hogy hiábavalónak tűnt minden próbálkozása, még mágia bevetése sem vezetett a nyomára. Nyilván Rotmüller gondoskodott róla, hogy megfelelően elrejtse előle. Kudarcba fulladna a terve, ha Ervin idő előtt bezárja.

Az egyik fülledt meleg nap után Ervin este hazatért. Az egyenruhában nehezen viselte ezt az időjárást, alig várta, hogy letisztálkodjon és pihenjen egy kicsit.

Belépett a lakásba, bizsergés járta át minden porcikáját. Idegen mágia friss nyomát érezte a levegőben, lágy szellő lengte még körbe a bútorokat, pedig nem volt nyitva egy ablak sem. Egyenesen a szobájába ment, ahol az íróasztaláról a papírjai lehullottak, a földön hevertek szanaszét, az ágytakaró egyik sarka felhajlott. Egy szék felborult, az azon tartott ruhák a szőnyegre kerültek. Egyedül a szekrények álltak érintetlenül a fehér fal előtt, illetve egy zöld csíkos szövettel burkolt fotel, mely a sarokban állt. Ervin az ajtóból körbejáratta tekintetét a helyiségben, hogy meglássa, ki okozta a zűrzavart. De nem volt ott senki. Beljebb sétált.

Az íróasztalán egy díszes boríték hevert neki címezve. Erdődy Kristóftól érkezett, aki a Varázsló Tanács magyarországi tagja volt, ráadásul az első számú döntéshozónak számított. Ervint aggodalommal töltötte el, hogy ő írt neki, ezért gyorsan feltépte. Ismerőse kacifántos kézírásával találta szemben magát, melyet helyenként nehezen olvasott ki. A levélben ez állt:

Drága Barátom!

Nagy a baj. A Tanács elfogadta, hogy a Rotmüller fiú a tagjaink közé kerüljön.

Mindezt öt napja foglalták törvénybe, oly módon, hogy nagyobb jogkörrel vehessen részt a gyűléseken. Így már az ellenállásunk nélkül is képesek megszavazni törvényjavaslatokat. Mellékeltem a törvény egy példányát.

Nagyon kérlek, ha módodban áll, cselekedj!

Baráti üdvözlettel,

Kristóf

Kristóffal tavasszal találkoztak utoljára, mikor újra megkérte Ervint, hogy Rotmüller Valériát kapja el valamilyen úton-módon, mert túl sok területen avatkozik be a varázslók közigazgatásába. Nő létére olyan szálakat mozgatott meg, amelyhez nem volt joga. Így Ervint már nemcsak a felmenőik múltja miatt zavarta ez a perszóna, hanem az állandó háttérben való furkálódása is aggasztotta.

Ervin bosszúsan tette le az asztalára a levelet, a fiókból egy tiszta papírt és a töltőtollát húzta elő. Az íróeszköz egyszerű darab volt, de nagyon szerette, mert hosszabb irományt is megírhatott vele anélkül, hogy újra kellett volna töltenie.

Cirádás betűkkel, németül írta meg a mondandóját, amit egyenesen a Főtanácsosnak címzett. Ebben előjoga alapján - ami minden ősmágusnak kijárt - kérte a törvény hatályon kívül helyezését. Ervin gondosan összehajtogatta a levelet, egy borítékba csúsztatta és megcímezte. Letette az elkészült irományt az asztalra, kezét rátéve a címre gondolt. A papír körül fehér füst jelent meg, majd eltűnt a keze alól.

Öt nappal később Ervint ugyanaz a minden porcikáját átjáró, bizsergető érzés kerítette hatalmába, amikor belépett bérlakása ajtaján. Az asztalán egy sárgás, vastag boríték hevert, melyet viasszal zártak le, rajta a Varázsló Tanács baglyos, oroszlános címerére ismert, bár meglehetősen hanyagul nyomták bele. Türelmetlenül tépte fel.

Tisztelt Mester Úr!

Megkaptuk levelét, melyben az 1897. évi XLVI. törvény határozata ellen fellebbezett. Azonban tájékoztatnom szükséges, hogy az írásban beküldött fellebbezés nem elfogadható, az 1897. évi VII. törvény 22. § alapján...

Ervin mérgében összegyűrte a kezében tartott borítékot. A válaszban hosszan taglalták az év elején megalkotott törvény részleteit. Csupa jogi szöveget tartalmazott, amit hirtelen nehezen fordított le magában. Ez még jobban bosszantotta, mert úgy vélte, teljesen bolondnak nézik. Emellett mellékletekben megkapta a teljes törvényleírást is. Ez is nyilvánvalóan Rotmüller érdeme volt, hiszen ki másnak lett volna érdeke megakadályozni, hogy írásban szóljon bele a törvénykezésbe. Azt viszont furcsának találta, hogy Daniel nem értesítette erről. Ő volt az a varázsló, akit megbízott azzal, hogy minden új törvénytervezetet küldjön el neki. Igaz, már másfél hónapja nem kapott tőle levelet. Lehet, hogy Rotmüller rájött az ő közvetítő szerepére? Ervin dühösen kivágta a szobája ajtaját.

Benedek az étkezőben ült, kényelmesen teázgatott.

- Az a rossz életű, aljas perszóna - szitkozódott. Barátja elé dobta a levelet. Felkapta az egyetlen nem törhető tárgyat az asztalról, a napilapot, és teljes erőből a falhoz vágta.

Benedek csodálkozva pillantott fel rá. Maga elé húzta a papírokat, olvasni kezdte.

- A rohadt életbe! - morogta Ervin. Fején összekulcsolta a kezét, úgy mászkált fel-alá. - Holnap el kell mennem a gyűlésre. Fedezned kell.

- Jól van - felelte Benedek nyugodtan.

Ervin már nem emlékezett, barátja mennyire érti a német szöveget, de látszólag alaposan átrágta magát minden mondaton.

- Nem vesztegette az idejét - szólt elismerően, majd visszacsúsztatta a papírokat az asztal közepére.

- Mintha előre tudta volna, azért hozták létre azt a törvényt korábban. - Ervin hangosan gondolkodott. - De arról engem nem értesítettek, ezzel biztosítva, hogy időt veszítsünk.

Benedek szemével követte járkáló barátját, csendben hallgatta.

- Lehet, hogy ez az egész csak elterelés? - Ervin barátja felé fordult.

- Nem egészen tudom, mire gondolsz. De az biztos, hogy most több vasat tart a tűzben.

- Igen. - Ervin a messzeségbe révedt. - És én mindenhol keresztbe fogok tenni neki. - Eltökélten pillantott Benedekre, aki csak biztatóan visszamosolygott.

Ervin tovább járkált. Frusztráló volt a kialakult helyzet. Bízni akart magában, de Rotmüller minden egyes alkalommal kicsúszott a kezei közül, és ez negatív visszhangot vert elméjében. Ha egyszer az a nő hibázott, még akkor sem találtak ellene bizonyítékot. Semmi olyat, amivel a tanács elé állíthatnák, pedig nem egyszer vétett más varázslók ellen.

Ervin gondolatai lassan visszatértek Szigligetre. Napok óta az alakváltókról sem tudott semmi pontosat. Egyedül az nyugtatta meg, ha a piac mellett elhaladva távolról látta Emíliát. Így legalább abban biztos lehetett, hogy ő még rendben van.

Ervin a reggeli eligazításon megjelent, aztán hazasietett, hogy a négy fal rejteke között tűnhessen el. Jól ismerte a tanács épületét Münchenben. A város szélén állt, így rejtve maradt a kíváncsiskodó tekintetek elől. Kívülről egy lepukkant társasháznak tűnt, ami már évek óta lakatlan, azonban bent zajlott az élet. Itt dolgoztak a hivatalnokok, minden szinten más-más területhez tartozó varázslók tartózkodtak.

A tanács ülését az alagsorban tartották meg. Ervin erejét felhasználva azonnal oda varázsolta magát. Már megszokta az ilyen utazások során fellépő émelygést, mely fél percnél nem tartott tovább.

A folyosót zöld csempékkel rakták ki. Egy kórházra emlékeztetett a hangulat. Sietős léptekkel végighaladt rajta, és megállt egy kétszárnyú, fehérre festett ajtó előtt. Egy hozzá hasonlóan komor varázsló kissé meglökve őt nyitotta ki azt. A sötét hajú, borús tekintetű idegen bocsánatot sem kérve besietett. Ervin rosszallóan nézett utána, majd bement. Egy hatalmas terem szélében állt, ahol több szinten helyezkedtek el a padsorok, vörös bársonnyal bevont székek sorakoztak mögöttük. Minden szinten egy sor állt. A főtanácsos három elöljáróval a terem közepén kapott helyet, korláttal elkülönített, elegáns, faragott mahagóniasztalok mögött. Az ismerőse, Földváry Tamás is itt ült, mint harmadik a rangsorban.

A pódium velük szemben volt. Egy alacsony, korláttal elkerített pulpitus állt ott. Ervin odasétált, ezzel jelezve az egybegyűlteknek, hogy szólni kíván.

Hamarosan a terem megtelt. A főtanácsos ellenszenvesen méregette őt, de intett felé kezével. Ervin illően köszöntötte németül az egybegyűlteket. Bár nem az egyenruha volt rajta, szinte fojtogatta a kék ing, amit végig begombolt, hiszen egy gyűlésen nem lehetett slampos.

- Azért jöttem, hogy megkérjem a tisztelt tanács tagjait, hogy helyezzék hatályon kívül a törvényt, melyben egy új tagot vennének fel köreinkbe. Élnék a fellebbezés lehetőségével, az előjogom okán - mondta nyomatékosan Ervin, bár nem volt kedvére ez a nyájas megfogalmazás. Kitartóan állta a rosszalló pillantásokat, amelyet a terem szinte minden szegletéből érzett.

Az ősz, öreg főtanácsos homloka ezer ráncba rendeződött, ahogy felvonta szemöldökét.

- Ez a törvény már elfogadásra került.

- Azonban még nem telt le a fellebbezési idő. Ezért jöttem el személyesen!

- Egy tisztességes, félvér ősboszorkánynak ugyanúgy joga van itt lenni köztünk, mint magának - vetette oda foghegyről az első elöljáró.

- A tanácsnak jelenleg nincs oka arra, hogy bővüljön - jelentette ki Ervin, és igyekezett megőrizni a hidegvérét. - Így felesleges egy újabb ember a köreinkbe. Pláne nincs helye egy olyan személy leszármazottjának, aki annyi ősmágus haláláért felelős! - tette hozzá.

- Nem bizonyított, hogy az ő anyja a felelős! - kötözködött tovább a férfi, kezével az új tag felé intett.

Ervin elnézett abba az irányba, amerre mutatott. Pontosan ő volt az, aki az ajtóban próbálta félrelökni. Biztosan hallott már róla. Sötét tekintettel nézett le rá, mint aki a tekintetével próbálja elátkozni, és Ervin már ebből látta, hogy semmi jóra nem számíthat tőle.

- Egy fattyúnak akkor sincs joga itt lenni! - Ervin erélyesebb hangot ütött meg, már nem törődött a jódmodorral.

Úgy érezte, ez a felesleges szóváltás nem vezet sehová, ezért olyat tett, melyre még sose volt precedens. Lelassította a percek, másodpercek áramlását, megállította az időt. Az első elöljáró összevonta a szemöldökét, válaszra nyitotta száját, így dermedt meg. A terem teljesen elcsendesedett. Ervin végignézett a társaságon, megbizonyosodott róla, hogy mindenki mozdulatlanná vált. Egyedül a főtanácsos elméjére akart hatni.

- Az 1897. évi XLVI. törvényt törölni kell, mert egy bűnös gyerekének nincs helye a tanácsban - jelentette ki nyomatékosan Ervin. Mindezt anélkül, hogy bárki tudomást vehetett volna róla, mit is tesz valójában.

Röviddel később a varázslata megszűnt, mindenki újra mozgolódni kezdett. De mielőtt az első elöljáró bármit mondhatott volna, a főtanácsos termet betöltő, erős hangon megszólalt:

- A fellebbezésnek helyt adok! Az 1897. évi XLVI. törvényt felfüggesztem azonnali hatállyal. Tizenöt nap múlva törlésre kerül. Arno Rotmüller, nincs helye a tanácsban - fordult a fiú felé.

Arno fújtatva pattant fel a helyéről, vállára kapta a táskáját és kirohant a helyiségből.

Tamás hálás tekintettel pillantott Ervinre, miközben felháborodás hangja járta körbe a termet. Az első elöljáró is csak döbbenten pislogott a mellette ülő, idős férfire.

A felfüggesztve pecsét megjelent a törvény bekezdésénél. Ervin elégedett volt.

- Emellett indítványozom, hogy vezessék vissza az olyan gyűlésterem használatát, amely korlátozza a mágiahasználatot - szólt Ervin. Hiába a törvény, ha ő sem tartotta magát ehhez, hiszen az előbb varázslattal hatott egy vezető elméjére. Senki sem vette észre, így bárki más is megcsinálhatta ezt korábban.

A főtanácsos bólintott, feljegyezte.

Ervin hátat fordított, majd távozott az egyre hangosabbá váló tömegből.

Még alig tett pár lépést a folyosón, mikor valaki hátulról szólítgatni kezdte. Kristóf és Günter voltak a nyomában.

- Nagyon köszönöm, hogy el tudtál jönni. - Kristóf mosolyogva rázta meg barátja kezét, idős arcán ráncok húzódtak. Láthatóan nagyon elégedett volt az eredménnyel.

- Azért ezt szép szóval nehéz lett volna lenyomni a torkukon - sóhajtott Ervin komoran. - Úgy tűnik, Rotmüller valóban minden követ megmozgatott.

- Csak pár ember maradt ki, hogy testi kapcsolatba bonyolódjon vele. - Günter elhúzta a száját, láthatóan neki sem tetszett a dolog. - Így fogadták el a törvényt, persze akkor már a fia is szavazhatott. Tiszta vicc az egész - ingatta a fejét, mire hullámos, barna tincsei sápadt arcába hullottak.

- Danielről tudsz valamit? - fordult Ervin Kristóf felé.

- Már két hete nem láttam a gyűléseken - felelte. - Sejtettem, hogy nem tudtál erről, ezért írtam én.

- Máskor is írj. Azonnal, ha valami történik - Ervin komoran pillantott a két férfira, aztán folytatta útját.

Ervin hazatért. Visszavette katonai egyenruháját, majd elindult a szokásos őrjáratra Villámmal barátja után. Bár egy problémát sikerült megoldania, a legkevésbé sem nyugtatta meg. Vajon mennyi törvénytelen gyermeke született Rotmüllernek? Biztosan megpróbálja újra bejuttatni valamelyiket a törvényhozók közé. Ráadásul aggasztó, hogy a tanácsteremben a mágiahasználat elleni védelem teljesen megszűnt. A vezetőket így elég könnyen befolyásolhatja egy náluk erősebb boszorkány vagy varázsló.

Ervin gondterhelten figyelte az egyre sötétebb szürkébe hajló felhők mozgását. A fülledt levegőben már érződött a vibrálás; vihar közeledik. Szerencsére Szigliget határában érte utol bajtársát, a szántók mellett.

- Sikerült? - érdeklődött vidáman Benedek.

- Igen - felelte Ervin szűkszavúan. Nem törődve barátja érdeklődő pillantásával, témát váltott: - Meg kell keresnünk az átjárót.

Benedek arcáról egy pillanat alatt lelohadt a mosolyt, megállította lovát.

- Az olyan, mintha tűt keresnénk egy szénakazalban.

Ezzel Ervin is tisztában volt, de miután Rotmüller nyitotta ki, ami főben járó bűn, tökéletes alap lehetne egy vádhoz.

- Én abba bele nem megyek. - Benedek megborzongott a gondolattól. Határozottan csóválta a fejét.

- Nem is kell. Csupán bizonyíték kell, hogy a tanács elé vihessem. Az átjárónál nyoma lesz a mágiájának.

Benedek láthatóan elégedett volt a válasszal, elismerősen hümmögött.

Ervin remélte, hogy ezzel meg tudnák oldani a problémákat. Igaz, Rotmüllert kézre keríteni akkor se lenne könnyű, de legalább a teljes varázslótársadalom kutatná. De a legnagyobb gond, elég nagy terület az, amit át kellene fésülniük, hogy megtalálják a nyílást a földben.