-Nem értem, hogy hogyan tudott ide hozni- igazította meg anya a szemüveget
-Csinált kézjeleket, hm?
-Mert szerinted hogyan jutottak volna ide?- szúrta oda Loly-san apának
-Na neked megkellett szólalnod, hm
-Gondolkodni kéne, nem pedig benyögni ilyen hülyeségeket
-Ti nálatok is ez megy?- kérdezte kedvesen anya
-Annyi eltéréssel hogy nálunk te meg Itachi-sensei veszekedtek, ha tehetitek
-Mi veszekedünk?- húzta fel unottan a szemöldökét a sensei
-Amint egy légtérbe kerültök, már egymás vérét szívjátok- helyeselte Itaru, miközben az ölében ültem és a hasamat simogatta
-Hogy hagyhatta az az énem, hogy együtt legyetek?
-Na de drágám. Nagyon cuki párosok- ölelte át a sensei a feleségét. Össze nézve Itaruval, unottan rázta meg a fejét
-Szóval. Akkor hogy is van, a dimenziótok?- kérdezte anya egy füzettel a kezében
-Ott te és Loly-san van értünk oda, kiskorúnk óta
-Mei-san és apa éjjel nappal szívják egymás vérét
-A viselkedéseitek teljesen fel vannak cserélődve- mondtuk felváltva a tényeket, amit figyelemmel kísértek végig
-Azt értem, hogy a szüleink ilyenek. De ti, hogy hogy házasok vagytok és a kislány terhes? Ennyire fontosak vagytok egymásnak?
-Mivel már születésünk óta egymás mellett vagyunk, így fontosak vagyunk egymásnak
-Mi is gyerekkorunk óta egymás mellett vagyunk, mégsem szerettünk egymásba- tette csípőre a kezét az énem- sőt. Van is külön szerelmünk
-Kik azok
-Daichi
-Demiyah- ahogy meghallottuk a két nevet egyszerre fagytunk le. Kiugorva az öléből, siettünk a saját hasonmásunkhoz
-Nem lehetsz Daichivel. Ő nagyon sokat ártott nekünk
-Demiyah se lehet. Őt amúgy is belénk fogjuk pecsételni. Ráadásul a barátunk
-Milyen dolgokon mentetek ti végig- bújt ki a kezeim közül és megigazította a szemüvegét
-Daichi sokat ártott. Eltörte a kezem, elrabolt az esküvőnk előtti estén, megmérgezte Itarut, átváltoztatta. Nagyon sokat ártott
-Csak Daichiben bízhatunk most. Ő ért az ilyenekhez- sóhajtott fel a sensei, így szomorúan néztünk össze Itaruval. A legnagyobb ellenségünkel, újra találkozunk

-Ez nagyon különös- nézett eléggé közelről Daichi, így mérgesen néztem rá- most miért néztek így?
-Te a mi világunkban már rég halott vagy- sziszegte Itaru mellettem
-Ti megöltétek, hm?- kérdezte mosolyogva apa. Úgy tűnik itt sem kedveli Daichit
-Muszáj volt. Annyi mindent csinált velünk
-De én sosem csinálnék ilyet
-Két személyiséged van. Ha most a jó is van előnyben, bármikor előjöhet az a rossz, ami ártott nekünk
-Ideje lesz indulnom. Nem tudom, hogy ez milyen jutsu- fordított hátat és felkapva a cipőjét, elhagyta a házat
-Már úgy is irritált a közelsége- vont vállat Loly-san, az asztalon ülve
-Téged ki nem irritál, hm?
-A lakásban egyedül te vagy, aki még irritál
-Vond ezt vissza Uchiha, hm
-Ugyan, mégis miért vonjam vissza?
-Inkább gyertek fel a szobába, minthogy ezt hallgasátok- biccentett Kei a fejével, így egyből követtük fel a szobába, ahol leültünk az ágyra
-Ez akkor is fura. Attól még, hogy gyerekkorotok óta ismeritek egymást, attól még nem kéne egymásba szeretnetek- dőlt neki az asztalnak az Uchiha
-Csak nem féltékeny vagy? Ők legalább boldogok- nézett rá unottan Kei- nem úgy mint te és Demi
-Azért mi is boldogok vagyunk
-Eltudom képzelni mennyire- forgatta a szemét- hozzok fel valamit enni a kismamának- sétált ki a szobából. Itaru leülve a székre, kezdett forogni a székkel
-Ti hogy-hogy nem szeretik egymást? Hisz ti is gyerekkorotok óta ismeritek egymást
-Össze jött Daichivel már jópár hónapja. Én meg bosszúból össze jöttem Demiyahval, hogy iriggyé tegyem. De nem sikerült. Csak jobban szereti azt a fiút- támasztotta meg a fejét a térdén
-Meg sem próbáltad elmondani az érzéseidet?- kérdezte mellettem Itaru és magához ölelt
-Egyik este próbáltam, de vissza is utasított. Így nem próbáltam többször. Elmentem három évre és mire vissza jöttem, már azzal a fiúval volt. Pedig megígérte, hogy várni fog
-Nem tudod, hogy miért jött össze vele?
-Sajnos nem. Nem kérdeztem meg
-Megyek kiderítem- húztam mosolyra a szám és kiugorva az ágyból, kaptam el a befelé jövő lány kezét és lefele kezdtem húzni
-Hova mentek?- kérdezte anya elénk állva
-Csak sétálunk egyet- mosolyogtam rá és felvéve a cipőinket, hagytuk el a házat
-Miért hoztál ki?- kérdezte, miután elmentünk a vízeséshez és leültünk a tetején
-Csak beszélgetni akartam veled, mint a másik felemmel- mosolyogtam rá- miért választottad Daichit? Hisz Itaru szeret téged
-Ha szeretne, akkor nem választotta volna Demit, hanem segített volna nekem
-Miben? Mi történt, miután vissza jött?
-Daichi ide állított és megfenyegetett- halkult el a hangja, így a kezeim egyből ökölbe szorultak- ha nem játszom el, hogy a barátnője vagyok és hogy szeretem, akkor végez a szereteimmel. Elsőnek nem akartam ezt, de mikor másnap reggel Akio valami furcsa dolog miatt, kórházba került, kénytelen voltam bele egyezni. Itaru meg nemhogy segített volna, inkább össze állt a félig démonnal- vette le a szemüvegét és megtörölte a szemét
-Mert úgy tudja, hogy már nem szereted- fogtam meg a vállát- ha elmondtad volna neki, hogy miért teszed ezt, akkor segített volna
-Már mindegy. Nem tudok ezen változtatni- sóhajtott fel, így magamhoz öleltem
-Itt is eltávolítjuk Daichit és akkor ti is boldogok lehettek
-Azt nem tudjátok megcsinálni. Többször próbáltam, de nem megy. Túl erős
-Mert nem kértél segítséget- szidtam le, mikor ágreccsenést hallottunk lentről
-Ez ő- remegett meg a karjaimban. Mangekyou sharinganjaimat aktiválva, védtem be magunk, miközben lassan felálltunk. Kezemet a nyakláncra téve, áramoltattam bele egy kicsi chakrát
-Ezt miért csináltad? Így hamarabb elfogy a chakrád
-Csak várj egy kicsit és megtudod- csitítottam el, mikor megjelent felettünk Daichi és készült áttörni a bordát, kevés sikerrel- de jól tudtam, hogy egyszer elő fog jönni ez az éned is- sziszegtem, miközben egyre többet sétáltunk hátra tőle. Tisztes távolságban megállva tőle, rajzolódott ki a susanno felső teste, amire egy páncél is került. Közelebb sétálva, emelte fel a kardját és készült újra megsebezni a páncélt, ha nem fogja fel Itaru kardja
-Menj innen