78
-Jó sok lett- töröltem meg a homlokom, amint végeztünk és végig néztem a három telepakolt tálcán. Már be is sötétedet, így kezdtem aggódni Itaru miatt, aki még nem jött meg. Miután haza értünk, Hikari és Yume is átjött, így már csak az az egy Uchiha hiányzott. Apa és a sensei a tévét nézték, míg a két kisebbik, társasoztak. Nekem pedig a két nő jutott, akik mindenáron segíteni akartak megcsinálni a dangokat.
-Szevasztook- hallottam egy ismerős hangot, majd egy ajtó csapódást. A kezemet a köténybe törölve, sétáltam el az ajtóig, ahol a démon lány, vette le a cipőit
-Szervusz Demiyah- köszöntem neki, így egyből rám nézett és rámugrott, amitől a földön kötöttünk ki
-Szevasz Kei- ölelt magához szorosan és megütögette a vállam- le van vágva a hajad?- kérdezte, amint meglátta a kibontott hajamat, ami a hátam közepéig ért. Itaru egyből közelebb jött és közelebbről megnézte
-Eléggé sok mindent változtattot a külsőmön, míg a küldetésen voltunk- morogtam oldalra nézve, mikor hirtelen felemelkedett rólam Demiyah
-Eresz már Hana
-Útban vagy- mondta a szokásos unott hangján és letette mellém a démont. Itaru felém nyújtva a kezét, fogadtam el, így felhúzott a földről
-Van dango a konyhában. Most készültek el- kacsintottam rá, így a szemei felcsillantak. Egy gyors csókot adva a számra, beszaladt a konyhába- ti nem jöttök beljebb?
-Én szívesen megyek- vonta meg a vállát Demi- legalább tovább tudom piszkálni a mi kis Uchihánkat- futott Itaru után és már hallani is lehetett, ahogy veszekedtek egymással. Hanaval egyből felnevettünk, majd levéve a cipőjét, sétáltunk együtt a nappaliba
-Onee-san, gyere játszani- integett nekem hevesen Hikari, így bólintva egyet, ültem le hozzájuk és elvettem a piros bábut
Fáradtan rogytam le a kanapéra, miután mindenki elment. Már azt hittem soha nem mennek el innen, olyan sokáig maradtak. Nem azt mondom, hogy nem akarom látni őket, de néha tényleg jól esne egy kis idő, mikor csak ketten vagyunk Itaruval
-Csak nem fáradt vagy?- ült le mellém és az ölébe húzott. Kérdésére csak csukott szemmel bólintottam, így egy puszit kaptam a fejemre. Hirtelen felkapva a karjaiba, kezdett felfelé vinni és a fürdőszobába bevitt. A kád szélére lerakva, nyitotta meg a csapot és elkezdte engedni a meleg vizet, amihez rengeteg tüsfürdőt nyomott. A szememet kezdtem dörzsölni, mikor elém jött és megcsókolt
-Majd benézek, hogy el ne aludj- kacsintott rám és egyedül hagyott a szobában. Bezárva az ajtót, vettem le magamról a ruhákat, amiket a szennyes kosárba raktam. A jó meleg vízbe beleülve, húztam el a függönyt, majd hátradőltem a vízben. Olyan jó érzés végre Itaru mellett lennem, mosolyogtam el és kibontva a hajam, mostam meg
-Alszol?- hallottam meg Itaru kuncogását, így a szemeim tágra nyíltak. Fejemet kidugva a függöny mögül, néztem mérgesen rá
-Én bezártam az ajtót
-Van pótkulcs- mutatta fel a kezében lévő tárgyat, így egyből vissza húztam a függönyt és felhúzva a térdeimet, karoltam át
-Végre egy saját házban vagyok és ott sem fürödhetek nyugodtan- motyogtam, amin felnevetett
-Ha öt perc múlva nem jössz ki, bemászok melléd fürödni- mondta nevetve, majd kiment. A fejem egyből átváltott vörösre és amilyen gyorsan csak tudtam, kiszálltam a kádból. Alaposan megtörölközve, kaptam volna a pizsomámért, ha ott lett volna
-Nem hoztam ruhát- haraptam az alsó ajkamba. Résnyire kinyitva az ajtót, szorítottam meg a törölköző anyagát, amit magam köré csavartam. Amint meggyőződtem, hogy nincs a folyosón, kitártam az ajtót és a szoba felé kezdtem futni, ha nem éppen akkor jön ki, egy szál alsónadrágban
-Nem vittem be ruhát- néztem félre, teljesen vörös fejjel. Felkuncogva, állt el az ajtótól, így egyből besiettem a szobába és becsuktam magam mögött az ajtót. A szekrényhez rohanva, vettem fel egy bugyit és Itaru egyik pólóját. A hajamat megtörölve a törölközővel, csavartam be és lesétáltam a konyhába, csinálni egy kis popcornt. Amint készen lett, lekapcsoltam a konyhában a villanyt és a kanapéra ugorva, választottam ki egy horror filmet
-Nem úgy volt, hogy álmos vagy?- jött le Itaru egy mackó nadrágban, így az arcom egyből vörösre váltott, ahogy megláttam a kidolgozott hasát
-Inkább filmet nézni lett kedvem- vontam vállat, így leült mellém és az ölébe húzott
-Csak nem az én pólóm van rajtad?
-Mert ha igen?- néztem mosolyogva rá, így egy csókot adott
-Csak eléggé jól áll rajtad az Uchiha címer
-Én inkább az Eskine címert szerettem- vontam mosolyogva vállat és a vállára hajtottam a fejem. Elindítva a filmet, kezdtük megenni a popcornt, mikor egy ijesztő jelenet jött, amitől Itaru megfeszűlt- csak nem ijesztő?- kezdtem cukkolni, így szorosan magához ölelt. A rész felénél, egyre jobban kezdett csukodni a szemem, míg nem, el nem aludtam az ölében
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro