-Be tudod fonni a hajam?- kérdezte egyszer csak Atsuko felém fordulva, csillogó szemekkel
-Hát. Tudok, csak nem annyira jól- vakartam kínosan a tarkóm, mire kiszedte a hajából a két hajgumit és felém nyújtotta. Elvéve tőle, húztam fel a csuklómra és megfordítottam az ölemben, hogy nekem háttal legyen. A mellettem lévő táskámhoz nyúlva, vettem ki a fésűmet és kifésültem a kócos haját. Dúdolva kezdtem befonni a haját, mikor Atsuko is ugyan azt dúdolta, amit én
-Csak nem ismerős a dal?- kérdeztem tőle kedvesen
-Anya mindig ezt dúdolja nekem, ha rossz kedvem van- hallottam a boldog hangját. Felkuncogtam erre és folytattam a dúdolást, amihez ő is csatlakozott. Szemem sarkából megláttam Itarut, aki mosolyogva állt az ajtónál. Felé fordítva a fejem, mosolyogtam rá és folytattam a fonást
-Milyen gondos anyuka lett valaki- ült le mellém és egy puszit adott az arcomra- lassan kezd esteledni
-Délután indultunk. Reggelre fogunk haza érni- nyújtózkodtam, miután az egyik részt befontam
-Találtam alvó részeket a vonaton. Azon már egy kicsit többen vannak, mint ezen a részén. Átmehetnénk majd oda aludni
-Menjünk- ugrált az ölemben Atsuko, így elrontottam a haját
-Most kezdhetem előlről ezt az oldalt
-Bocsánat- nézett rám szomorúan. A szemei könnyesek voltak, így a szívem összeszorult
-Semmi baj- öleltem egyből magamhoz és egy puszit nyomtam az arcára- gyorsan megcsinálom a hajad, azután mehetünk megnézni a helyet, rendben?- váltam el tőle és mosolyogva néztem rá, miközben a könnyeket töröltem ki a szeméből. Boldogan bólintott, így újból elkezdtem neki dúdolni és sikeresen befontam azt az oldalt is. Amint végeztem, kiugrott az ölemből és az ablakhoz sietett, ahol megnézte a haját
-Köszönöm szépen- ugrott a nyakamba. A hirtelen tettől, oldalra estem, mikor Itaru megtartott kettőnket- menjünk nézzük meg a helyeket
-Megyünk, csak előtte össze szedjük a táskáinkat- segített fel Itaru, így már biztos talpakon álltam, miközben a karjaimban tartottam Atsukot, aki nem akart elengedni
-Hozzod az én táskámat is?
-Hozom- kapta fel az enyémet is és mellém sétálva, mutatta az utat, hogy merre menjünk
-Megcsinálhatom a hajad?- ugrándozott Atsuko, miután megtaláltuk a helyet és bementünk. Két ágy volt, így az egyiken Atsuko, a másikon pedig mi alszunk majd. A két ágy között volt egy hatalmas ablak, amit el lehet húzni egy sötétítővel
-Persze- mosolyogtam rá és leülve az ágy elé, adtam oda a táskám, hogy kivegye a fésűt
-De nagy. Ez mi?
-Öhm, Kei- szólt rám teljesen vörös fejjel Itaru és Atsuko felé mutatott. Hátra fordítva a fejem, nőttek kétszeresére a szemeim és kikapva a kezéből a melltartómat, dugtam vissza a táskába, teljesen vörös fejjel
-E-ez majd neked is lesz, ha nagyobb leszel- vettem ki a fésűt és a kezébe adva, ültem vissza elé, lehajtott fejjel. A hajamból kiszedte a hajgumit és össze borzolva, omlott a hátamra a hosszú hajam
-Nahát. De hosszú hajad van- ámuldozott, amin felkuncogtam- mióta növeszted??- fésűlte boldogan a hajam
-Már gyerekkorom óta növesztem ennyire hosszúra. Mondjuk, gondolkodtam, hogy lehet levágom rövidre. Olyan még sosem volt
-Ne vágd le. Nagyon szép ilyen hosszún- húzta meg véletlen a hajam, amin felszisszentem- bocsánat
-Ugyan, semmi gond. Megesik- fordultam mosolyogva felé és hagytam, hogy tovább játszon a hajammal

-Alvás idő- takartam be, miután már jócskán sötét volt. Mivel az égen nem volt egy felhő sem, így a Hold szépen bevilágított. Az arcára mindketten egy-egy puszit adtunk és feküdtünk volna le mi is aludni, ha nem mászik közénk
-Hát te?
-Távol vagyok anyutól és ilyenkor nem tudok aludni. Nem meséltek nekem valamit
-Meséljünk?- fordult az oldalára Itaru és teljesen a falnak dőlt, hogy elférjen közöttünk Atsuko, akit egyből betakartam
-Igen. Anya mindig mesél olyankor és attól sikerült elaludnom- bólogatott. Az oldalamra fordulva, nyújtottam ki a kezemet, amire Atsuko rárakta a fejét és kíváncsian vártuk Itaru meséjét
-Mit is meséljek- gondolkodott hangosan, majd felcsillantak a szemei- egyszer volt hol nem volt, egy kislány és egy kisfiú. Nagyon jó barátok voltak már gyerekkoruk óta. Mindig együtt játszottak, nagyon boldogok voltak. Míg egy nap, a kislány anyukája és kistestvére eltűnt. A kislány eltaszított magától mindenkit, még azt a fiút is- nézett a szemembe Itaru, így egy halvány pír jelent meg az arcomon és leszegtem a fejem, amint rájöttem, hogy a mi mesénket mondja el
-De kibékültek?
-Majd meglátod- kacsintott Atsukora- a kisfiú beletörődött, hogy a kislány már nem barátkozik vele. Ahogy egyre cseperedtek fel, úgy lettek egyre sikeresebbek. A lány nagyon sokat erősödött, ahogy a fiú is. De azért a fiú sokkal tehetségesebb volt- fényezte magát, így fel kellett köhögnöm- egy nap, a lánynak újból jóra fordult az élete. Előkerült az anyukája és a testvére, még azt a fiút is vissza kapta, akivel a barátsága, csak még erősebb lett. Egyre többet voltak már együtt, míg nem, a fiú érzelmeket kezdett érezni a lány iránt, viszont a lány nem így érzett iránta. Egy késő tavaszi éjszakán, a fiú bevallotta az érzéseit, viszont a lány nem úgy szerette, ahogy ő. A fiúnak másnap el kellett mennie, ahonnan nagyon sok idő múlva tért vissza. A lány nagyon beleszeretett a fiúba, akinek végül bevallotta az érzéseit és boldogan élnek amíg meg nem halnak- fejezte be a mesét, majd az elaludt Atsukora nézett
-Olyan idióta vagy- suttogtam a szemeimet törölgetve, így óvatosan közel hajolt és egy csókot nyomott a számra
-Csak elmondtam életem legszebb meséjét és úgy tűnik hatásos volt. Tudod- szegte le a fejét és lefeküdt az ágyra- gondolkodtam, mi lenne, ha ilyen kicsik lennének körülöttünk- emelte rám a fejét és a szemembe nézett. Az arcom egyből vörösre váltott
-Még túl fiatalok vagyunk
-Tudom. Csak előre terveztem, milyen lenne, ha lennének