-Itt van a csomag. Nagyon vigyázzatok vele, mert fontos dolog van benne- adta oda nekünk a csomagot a megbízónk kora reggel, így csak bólintottunk- a pénzt ha jól tudom, akkor már megkaptátok
-Igen. A Hokage oda adta nekünk
-Ennek örülök. Azt szeretném, ha eljutattnátok ezt Konohába. Létezik ott egy hölgy a kapuhoz közel. Kék emeletes háza van és egy nagy virágos kertje. Oda kell eljutattnotok- mosolygott ránk, így bólintva, siettünk a vonat megállóhoz
-Csak ennyi lenne a küldetésünk, hogy vigyük el ezt Konohába?- néztem furcsán Itarura, miután felszálltunk a vonatra- nekem ez furcsa
-Miért lenne az? Le kell adnunk egy csomagot- ölelte át a derekam és magához húzott
-Csak ennyi?
-Hagyd csak. Ilyen könnyű küldetésünk sem volt még
-Ez a gond. Ha azért lettünk össze rakva, hogy nehezebb küldetéseket kapjunk, akkor miért van egy ilyen könnyű?- jelentek meg a mangekyou sharinganjaim és a csomagra ránézve, tüntettem el
-Nyitva tartjuk a szemünket. Nem lesz semmi gond
-Remélem- sóhajtottam fel és a vállára hajtottam a fejem. Hirtelen sírásra kaptuk fel a fejünket, majd egy kislány elszaladt mellettünk, akit egy férfi követett. Felállva az ülésről, bújt a kislány a lábunkhoz, mielőtt beérte volna
-Segítség. El akar vinni- szorította meg a pólónkat, így dühösen néztünk a férfira, aki idő közben elénk állt
-Menjetek arrébb. El kell vinnem a kislányt
-Mi dolga van vele?- raktam csípőre az egyik kezem és előhívtam a sharinganjaim
-Nem a ti dolgotok. Adjátok át. Vissza kell vinnem az anyjához
-Az anyukám Konohában van. Ez a bácsi el akar vinni az anyukámtól- sírta a kislány, így ökölbe szorult a kezem
-Hazudik
-Nem hinném- fonta keresztbe Itaru a karjait- egy ijedt kislány sosem hazudik. Ráadásul, a háta mögött rejtegettet valamit. Azonnal menjen innen, különben jelentjük ezt
-Tsk- morogta és beakart ütni Itaru arcába, aki könnyű szerrel kivédte a támadást. Lefogva a férfit, teremtem mögé és a tarkójára ütve, dőlt előre
-Akuma. Szólj anyának, hogy egy férfit fogok Konohába küldeni, aki egy gyereket akart elrabolni- néztem hátra a sárkányra, aki bólintott egyet. Elővéve a drótot, tekertük szorosra és elküldtem őket anyához
-Rajtunk kívül nincsen senki. Sikerült volna elvinnie a kislányt- néztem idegesen Itarura, miközben vissza változott a szemem. Össze nézve, néztünk a mögöttünk lévő kislányra, aki továbbra is ijedten nézett előre
-Mi a neved?- mosolyogtam rá kedvesen és leguggoltam elé. A szeme elől, a füle mögé tűrtem a fekete tincset
-Atsuko- mondta halkan, így közel hajoltam és a homlokára egy puszit adtam
-Most már biztonságban vagy Atsuko. Haza viszünk téged- ereszkedett féltérdre mellettem Itaru és megbökte a kislány homlokát, aki morcosan kapott oda. Oldalra fordulva, raktam a szám elé a kezem, miközben próbáltam vissza fogni a nevetést
-Mi olyan vicces?
-Senki nem szereti, ha a homlokát piszkálod- fordultam vissza felé, így a fejpántom felé kezdett közeledni a keze, ezért ellöktem, amiről a földre borult
-T-ti együtt vagytok?- kérdezte Atsuko, amire egy halvány pír szokott az arcomra
-Együtt- ölelt át Itaru és az ölébe húzott
-Ne csináld már- próbáltam kiszabadulni a kezei közül, de szorosan tartott. Vállamra hajtotta a fejét, így felsóhajtva, hagytam abba a szabadulásomat
-Hol laksz, Konohában?
-Csak annyira emlékszem, hogy rengeteg virág van anya kertjében
-Miért akart elvinni a bácsi?
-Nem tudom- hajtotta le a fejét és leült elénk- anyával sétáltunk, mikor megláttam egy csomó virágot, így oda szaladtam hogy szedjek, mikor az a bácsi elvitt. Reggel érkeztünk, de én nem akartam leszállni a vonatról, így rajta maradtunk- kezdett hüppögni, így Itaruval össze néztünk. Elengedve, szálltam ki az öléből és a kislányt a karjaimba véve, ültünk le az ülésre
-Vissza viszünk anyukádhoz- mosolygott rá Itaru, miközben a hátát simogattam. Bólintott egyet és a vállamra hajtva a fejét, aludt el
-Akkor nem csak annyi lesz a küldetés, hogy vigyük el a csomagot- jött közelebb hozzám és átölelve a derekam, adott az arcomra egy puszit
-Hihetetlen, hogy el akartak rabolni egy ilyen kicsi lányt
-De megmentettük. Vissza visszük biztonságban az anyukájának- nyugtatott meg, így a vállára hajtottam a fejem