-Engedjetek ki az isten szerelmére!- ordítottam ide oda vergődve a földön
-Nem fogunk kijutni egy könnyen- sóhajtott fel Demiyah. Emelve a lábam, rúgtam bokán, amire egy nyűszítés volt a válasz
-Nem fogom engedni, hogy egy olyan őrült, elvegye tőlünk Itarut- feküdtem a hasamra és a felhúzva a térdeimet, ültem fel
-De mégis, hogy tervezel kijutni?- kérdezte unottan Akio- chakra elszívó láncok vannak a nyakunkon, a kezünk pedig hátra van kötve- Demiyah. Rágd el a köteleket- kúsztam elé és fentem emeltem a kezem a szájához
-Dehogy fogom
-Nem fogjuk tudni időben megmenteni Itarut! Csak csináld!- rivaltam rá. Bólintott egyet és a szájába véve a kötelet, kezdte elrágni, miközben folyamatosan feszítettem szét a kezem
-Jössz nekem egy csomó kajával- köpte ki a szájában maradt köteleket, miután sikeresen kiszabadultam. Csak bólintottam egyet és mögé siettve, goboztam ki a kezét. Ezt megcsináltuk a többiekkel is, majd a nyakunkba erősített láncot, próbáltuk leszedni
-Na ezeket hogy szedjük le?- kérdezte Hana a láncot nézve- elég masszív darab
-El kell vennünk az egyik őrtől a kulcsot

-Valaki! Segítsen!- kiabáltam kétségbeesetten a földön ülve, miközben a kezeimet hátam mögé rejtettem. Akio a földön feküdt, össze görnyedve, míg a többiek a falnak dőlve vártak
-Mi történt?- szaladt a rácsok elé az egyik őr
-Össze esett a barátom. Nem lélegzik- sírtam ki néhány könnyet, így besietve hozzánk, guggolt le Akio mellé- jól van?- siettem mellé, így a fejét az 'ájult' mellkasára rakta. Gúnyosan elmosolyodtam és a kezeimet elvéve a hátamtól, ütöttem tarkón, amitől elaludt. A zsebeiben kutatva, találtam meg rengeteg kulcsot, így azokat próbálgatva, nyílt ki az utolsóval
-Ennek kell lennie- szedtem le a férfit Akioról és megszabadítottam a lánctól- Szabadítsd ki a többieket. Én előre megyek - álltam fel tőlük és kilépve a folyosóra, találtam meg a fegyvereinket a falhoz dobva. Egyből oda siettem és a sajátjaimat felcsatolva, vittem oda nekik és elfutottam
-Na most merre?- néztem jobbra és balra. A bal oldali irány felé kezdett fényleni a nyaklánc, így az ott lévő falba karcoltam és siettem előre. Kiérve a börtönből, ugrottam fel a legközelebbi tetőre és azokon ugrálva, értem el egy kidíszitett rétre
-Na, ilyen puccos esküvőt se akarok többet látni- húzta fel az orrát mellettem Demiyah
-Nem is vártam mást, Konoha leggyorsabb jouninjaitól- mosolyogtam el, miközben mind a négyen mellém jöttek- Akio. Keresd meg Itarut a byakuganoddal- adtam ki neki a parancsot, mire csak bólintott és meg is jelentek az erek a szeménél- Demiyah, Hana. Ti álljatok őrt, hogy senki ne kapjon el megint minket, amíg Akio megkeresi az Uchihának. Nova te
-Megtaláltam- vágott a szavamba Akio és egy bizonyos pontra mutatott, így oda kaptuk mindannyian a fejünk. Fekete szmoking, a haja ugyan úgy kötve
-Ott jön a kis hárpia- morogta Demiyah, így a sharinganjaim, maguktól aktiválódtak
-De ronda az a kiscsaj- hallottam meg egy ismerős hangot, így megfordulva, láttam meg mögöttünk anyáékat
-Biztos nem az lesz a menyem- vágott undorító arcot Loly-san
-Késtetek
-Bocsánat- vakarta apa a tarkóját- Megtámadtak annak a kislánynak az emberei minket, hm- ahogy kimondta ezt, felcsendültek a harangok és a lány, elindult Itaru felé. Anya maga felé fordítva, vett elő egy kenőcsöt és felhúzva a pólóm, kente be vele a hasam
-Ez enyhíteni fog a pecsét ellen. Ugyan úgy fájni fog, de olyan lesz, mint egy kis szúrás
-Nem érdekel a pecsét. Meg kell mentenünk Itarut- vettem ki egy kunait és a lány felé dobva, karcoltam meg az arcát
-Már megint te?!- ordított rám, ahogy leugrottam elé- őrség!
-Oh, ne olyan gyorsan- ugrottak le mellém a társaim
-A szüleink épp most intézik el a kis sereged- ropogtattam meg a kezem és indultam volna elé, ha nem mutatja azt a kézjelet. A hasam szúrni kezdett, így oda kapva a kezem, szorítottam rá
-Meg fogsz halni- nevetett fel pszichopatán
-Elég!- ugrott elém Itaru- azt ígérted, ha hozzád megyek, akkor nem bántod
-Ő nem bír békén hagyni!
-Mond már el miről beszéltek!
-Azért megyek hozzá, hogy megmentselek. Emlékszel amikor a férfi pecsétet tett rád? Van egy lánya, aki bosszút akar állni. Amivel meg tud ölni
-Meg akar ölni?!- ment fel bennem a pumpa és a lánynak akartam ugranni, ha Itaru nem fog le- engedj el! Levágom a kezét!- vergődtem a kezei közül, mikor annyira égett a hasam, hogy vért köptem fel
-Hagyd békén Keit- ugrottak neki a többiek, miközben én a hasamat fogtam
-Amint ennek vége, én kicsinállak- néztem dühösen Itarura és kiszabadulva a kezei közül, futottam a lány felé, akinek bemostam egyet. Pár métert hátrébb csúszva, maradt talpon és ördögi mosollyal nézett felém. A haja elkezdett felfele emelkedni, és a tenyerét előre tartva, lőtt ki egy bombát, amitől mindannyian a földön kötöttünk ki, súlyos sérülésekkel. A lábamra hirtelen rátaposott, aminek eredményeképpen felordítottam
-Kínok közt fogsz meghalni- kezdett kézjeleket formálni, amitől a pecsét ereje felerősödött. Sírva vergődtem alatta, miközben egyre csak emelte az erejét
-Hagyd abba!- hallottam Itaru ordítását, aki a székek alá volt szorulva
-Miért kedveled ennyire ezt a fruskát?!- emelte fel a kezét és Itaru felé repített rengeteg kunait. Felordítva, kezdett megjelenni körülöttem a fekete chakra, ami lelökte rólam a lányt
-Itaru!- emeltem felé a kezem, így a fekete chakra felé haladt és megvédte a kunaiktól
-Sikerült a susanoo- örvendezett Nova és Akio, mikor egy éles tárgyat éreztem a nyakamnál
-Most véged lesz
-Csak hajrá. Olyan vagy mint az apád- néztem rá dühösen a szemem sarkából- egy szívtelen bandita- provokáltam, amitől a szemei már vérben úsztak. Hirtelen eltűnt rólam és egy erős ölelést kaptam
-Ne ölesd már meg magad
-Pont te mondod- fúrtam a fejem a mellkasába, mikor a hasamhoz kaptam
-Csak a szerelem törhete volna meg- nevetett a hátán fekve a lány- amit én adtam volna meg. Már csak percek kérdése és örökre meghalsz
-Vigyél el, vagy puszta kézzel ölöm meg- morogtam Itaru mellkasába fúrva a fejem, így bólintot és felkapva a karjaiba, sietett el velem
-Megint a karjaimban haldokolsz- mondta elcsukló hangon, miután egy kisebb patakhoz vitt
-Szellemként újra kísérteni foglak. Úgy sem szabadulsz meg tőlem- próbáltam oldani a feszültségét, mikor szorosan magához ölelve, borult a földre- ne sírj
-Nem sírok!
-Persze. Én meg fiú vagyok... A kórházban volt időm gondolkodni. Ha már úgy is percek kérdése és meghalok, akkor legalább meg tudom osztani veled- szorítottam a hasamra a kezem- emlékszel még a 3 éve tett vallomásodra?
-Sose tudnám elfelejteni
-Akkor gondolom az is megvan, hogy másnap azt mondtam, hogy várni foglak. Baráti értelemben értettem akkor, de mostmár egyre jobban azt érzem, hogy ez több...- halkult el a hangom. A látásom elkezdett homályosodni, így megszorítva a pólója anyagát, folytattam tovább- rengeteg időm volt gondolkodni és mindig oda lyukadtam ki, hogy beléd estem és soha nem akarlak elveszíteni
-Kei..- csöppent rá az arcomra valami nedves, így a szemeim egyből tágra nyíltak
-Úgy látnám, hogy most sírsz- nevettem fel halkan. Megemelve a fejem, éreztem a leheletét az arcomon- nem foglak most megütni
-Nem is tudnál- hajolt az ajkaimra. A csókot viszonozva, hunytam be a szemem, ami alól egy könnycsepp folyt ki. Az energiám teljesen elhagyott, így esetlenül pihentem a karjaiban. Legalább az utolsó perceimben, elmondtam mit érzek iránta....