-Min gondolkozol?- ült le mellém Itaru, miután a tüzet figyeltem már egy ideje
-Csak pár apró dolgon- fordítottam felé a fejem. Kezével az arcom felé nyúlt, amit simogatni kezdett
-Bocsánat, hogy kiabáltam veled, csak nagyon aggódok érted
-Mondtam már, hogy nem kell- akartam felülni, de abból csak annyi lett, hogy a könyökömre támaszkodtam- nem kötnéd össze a dróttal a láncpólómat?- néztem kíváncsian rá, mire a feje elkezdett vörösödni. Aprót bólintott és segített levenni a két pólót. A táskájából elővette a drótot és azzal kezdte el megcsinálni a pólómat. Rendben. Ha most megcsinálja a láncpólóm, akkor valamilyen szinten ki lesz fáradva, így aludni fog. Akkor sikerül majd meglógnom. Este már úgy sem számítanak csatára
-Áu- hallottam meg Itaru hangját, így egyből felé kaptam a fejem. Az ujja a szájában volt, így felnevettem az arcán. Az oldalamra fordulva, nyújtottam a kezem a kezéért, így kiszedve a szájából, nyújtotta felém. Kézbe véve, téptem le egy kicsi anyagot a szakadt pólóm aljából és szorosan az ujjára kötöttem. Utoljára adtam még egy puszit az ujjára és elengedve, mosolyogtam rá
-Olyan ügyetlen vagy
-Megyek hozzok még fát a tűzre- mondta vörös arccal és felpattanva a helyéről, sietett ki a barlangból
-Most kell mennem- ültem fel az öklömet össze szorítva és magamra kaptam a szakadt pólót, amit a mellemnél össze kötöttem. A táskájából elő szedtem a tekercset és a táskáimat megidézve, csatoltam fel. A falnak támaszkodva, lépkedtem ki a barlang bejáratáig és egy nagy levegőt véve, ugrottam fel a legközelebbi fára
-Oké, egy megvan- sóhajtottam fel és a legközelebbi fára átugorva, folytattam az utam
-Jól elintéztük azokat a ninjákat- nevetett fel az egyik, így a kezem ökölbe szorult. Leülve a fa ágára, döntöttem a hátamat a fa törzsének és figyeltem őket
-De így is rengetegen oda vesztek. Legalább a kiscsaj megsérült és több napig nem tudnak jönni ellenünk. Az is lehet, hogy már meghalt
-Azért elég jól nézett ki. Hazavihettük volna a fiamnak- hirtelen a mellettem lévő faág megreccsent, így oda kapva a fejem, kaptam egy kisebb sokkot. Megragadva a karom, lendített rajtam egyet, így leestem a fáról, egyenesen a férfiak elé
-Na, nem halt meg- ugrott le mellém, aki ledobott a fáról és a hajamnál fogva felrántott
-Tsk, engedj el- kaptam el a kezét és belevájtam a körmöm a bőrébe. Az elhangzottak alapján, a főnök elém lépett és megfogva az arcom, fordította oldalra a fejem
-Kicsit sebes az arca, de jó lesz így is. Vegyétek el a fegyvereit és dobjátok be a ketrecbe. Indulunk
-Csak szeretnéd- köptem arcon, mire az arcomon egy pofon csattant- menj a picsába- próbáltam lefejelni, de szorosan tartottak. A fegyvereimet sikeresen elvették tőlem és már rángattak volna el, ha nem harapom meg a lefogóm kezét. A főnök vissza lépve felém, emelte volna a kezét, hogy leüssön, így a sharinganjaimat aktiváltam és egy genjutsuba zártam
-Te kis fruska. Mit tettél vele
-Nyugodtan mehettek ti is utána- nézett bele a szemembe az aki szorosan tartott, így enyhült a szorítása és a földre esett. Kiszabadulva a kezei közül, ugrottam el, amivel azt értem el, hogy a sebem felszakadt. Oda kapva a kezem, jelent meg egyből a zöld chakra és gyógyítottam be, miközben folyamatosan védtem ki a támadásokat. Egy óvatlan pillanatban az egyik elkapta a torkom és a hátamra fektetve, nyomott a földre
-Nem csak te vagy az, aki tud genjutsukat csinálni- jött felém egy másik aki kézjeleket kezdett formálni

Sikítva lépkedtem egyre hátrébb, miközben a könnyeim megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. A családom.... Összes tagja... Halott volt!
-Ez nem lehet- kaptam a szám elé a kezem és térdre borulva, ordítottam fel
-Kei..- a hangra egyből felkaptam a fejem. Itaru sebesülten botladozott felém, így felállva a földről siettem oda hozzá és elkaptam, mielőtt a földre esett volna
-Itaru!- öleltem a mellkasomhoz a fejét és csak akkor láttam meg a hátába állított rengeteg fegyvert
-Nem hagyhattam, hogy meghalj. Legalább az életemet érted adhattam- mondta elhaló hangon, a pólómat megszorítva
-Nem fogsz meghalni. Megmentelek téged- öleltem jobban magamhoz, mikor elvált tőlem és az arcomat fogta meg, amit simogatni kezdett
-Ne félj. Én fentről is vigyázok rád- hajolt egyre közelebb és az ajkaimra tapadt. Egy gyengéd csókot kaptam tőle, majd erőtlenül borult a karjaimba
-I-itaru? Itaru- kezdtem rázogatni, de nem felelt. A mellkasához hajoltam, ahol a szíve nem vert.  Felordítva jött elő egyre több könny a szememből, miközben a halott testét öleltem magamhoz

-Kei! Kei!- rázott vissza egy ismerős hang, mire a szemeim tágra nyíltak
-I-itaru?- remegett meg a hangom és a felettem lévő fiú arcára raktam a kezem, miközben a szemeimből továbbra is folytak a könnyek- igazi vagy?- kérdeztem elfolytott hangon, így felemelte és magához ölelt
-Igazi vagyok..
-Nem akarom sose, hogy miattam halj meg. Fontos vagy nekem!- bőgtem a mellkasába, mire a hátamat kezdte simogatni
-Érted még az életemet is feláldoznám..
-Ezt nem akarom! Azt akarom, hogy élj sokáig! Hogy állandóan piszkáljuk egymást, hogy mindig ott legyél mellettem ha valami történik, vagy hülyeséget csinálok! Tudom, hülye voltam amiért egyedül jöttem, de nem akartam, hogy bajod essen! Be akartam bizonyítani, hogy sokat fejlődtem az évek alatt! Hogy végre egy szinten lehessek veled!
-Kei...- ölelt jobban magához
-Nem akarlak elveszíteni!
-Akkor is. Hogy gondoltad, hogy egyedül jössz??! Hogy vigyázzak rád, ha nem fogadsz szót!? Ráadásul sebesült vagy!- kapott fel a karjába, miközben folytatta a leszidásomat- annyira megrémültem, mikor nem voltál ott, te lány
-Csak bizonyítani akartam neked...- szipogtam a vállába, így kaptam a fejemre egy puszit és elindult velem együtt, vissza Konohába