-Kei!- szaladt oda hozzám Itaru és a közelemben lévő banditákat elintézte
-Tudok még harcolni- lihegtem össze szorított szemekkel. Próbáltam felállni, de a hasam iszonyatosan szúrni kezdett, így vissza borultam a térdeimre
-Ez így nem mehet. Vissza kell mennünk- vett volna fel a karjaiba, de ellöktem magamtól
-Mondom tudok harcolni!- kiabáltam rá és minden erőmet össze szedve a pecséthez áramoltattam a chakrám, miközben Itaru az ellenséget verte vissza. Egy óvatlan pillanatban nem figyelt és megbotlott, amitől a földre került. A kunai kiesett a kezéből az előtte lévő férfi pedig emelte a fegyverét. A chakrám áramoltatását abba hagytam és a talpamba koncentrálva, rugaszkodtam el a földtől és Itaru elé állva, fogtam fel a kardot. A mellkasomat végig szántotta a kard vége, így a földre öklendeztem a vérem
-Te szemét- lihegtem és előre lépve, szúrtam volna le, de a lábaim felmondták a szolgáltatott. Hasra esve, terültem el a földön, miközben a vérem beszinezte az alattam lévő füvet. Egy hatalmas ordítást hallottam, majd valami forró repült el felettem
-Kei..- szedett fel óvatosan Itaru a földről és magához fordítva, ölelt magához, mire felszisszentem- idióta- remegett meg a hangja, amint elengedett és meglátta a nyílt sebemet. A mellem alatt egy hosszú seb volt egészen a jobb oldalamig, ami erősen vérzett. A pólóm a láncpólóval együtt, teljesen szétszakadt, egyedül a melltartóm volt az, ami védett felül valamit
-Nem is rossz- nevettem fel fájdalmasan- mindig is kíváncsi voltam, milyen lehet ilyen pólóban lenni- mondatomat figyelembe se véve, vette le a derekára kötött pulcsiját és valahogy úgy kötötte be a sebet, hogy ne tudjak olyan gyorsan elvérezni
-Nem érnénk vissza- harapott bele a szájába, miután a karjaiba vett és felállt a földről- ráadásul itt vannak még ezek is
-Később vissza jövünk....- csak bólintott és teljesen másfele kezdett sietni, mint amerről jöttünk

-Olyan unalmas, hogy nem tudok vissza térni a testembe- panaszkodtam Akumának, miután több órája a testem mellett ültem. Akuma képeségéhez tartozik, hogy ha ájult vagyok, akkor ugyan úgy abban a világban leszek, viszont nem hallanak és nem látnak
-Örülj, hogy nem haltál még meg- fekszik mellettem Akuma, így neki dőltem- a pecsét eltűnt a hasadról, mikor az a férfi sebet ejtett rajtad, de valamiért nem tudlak begyógyítani. Még jó, hogy itt van Itaru és ellátta a sebed
-Vajon mikor ébredhetek már fel?
-A sebet elnézve, nagyon soká. Vért vesztettél, ráadásul még mindig nyílt a sebed, így bármikor veszíthetsz még
-Áh ez olyan unalmas- vertem bele idegesen a földbe, ami megrepedt. Itaru egyből az ütésem helyére kapta a fejét és egy kunait elővéve, kezdett figyelni
-Azt nem mondtad, hogy így tudok jutsukat használni
-Mert nem is tudtam- kapta fel a fejét
-Akkor így simán be tudom gyógyítani a sebem
-Hát, begyógyítani nem nagyon. Csak elállítani tudod a vérzést
-De legalább hamar fel tudok akkor kellni- siettem az ájult testemhez és a kezeimet a seb fölé helyezve, villant fel a zöld chakra. Itaru össze vissza kapkodni kezdte a fejét és felém is suhintott a fegyverrel, de az simán átment rajtam
-Ne piszkálj már miközben gyógyítók!- lettem ideges és a fejére ütöttem.
-Mi a- kapott a fejéhez
-Így kelljen megzavarnod- fújtam fel az arcom és folytattam a gyógyítást
-Kei?
-Ahj. Hogy tudnék üzenni neki?
-Valamelyik jutsu, amit jól ismer?
-De melyik? ... Tudom már- húztam ördögi vigyorra a szám és a hasába ütöttem
-Na, kezdesz halványodni- kiáltott fel boldogan Akuma
-Ennyire nem vagyok jó társaság?- mutattam színpadiasan a mellkasomra, mire megforgatta a szemét. Kinyitva a szemem, támaszkodtam fel a könyökömre és a szenvedő Uchihát kezdtem figyelni
-Ennyire nem ütöttem erőset- mosolyogtam rá, mire egyből felém kapta a fejét- csak nem szellemes dolog történt- húztam gúnyos vigyorra a szám, mikor hirtelen egy erős ölelést kaptam
-Idióta nőszemély. Azt hittem meghalsz- engedett el és mérgesen nézett rám. Na, mindjárt jön a kioktatás...- nem kellett volna elém ugranod. Ki tudtam volna védeni a támadást egy másik kunaival
-Ami jó messze volt tőled?- húztam fel az egyik szemöldököm és keresztbe fontam a karjaimat
-Igen!- vágta rá hirtelen és az ölébe húzott. Fejét a mellkasomra hajtott, így a kezemet felemelve, kezdtem piszkálni a haját
-Úgy se szabadulsz meg a képemtől
-Ki mondta, hogy meg akarok szabadulni tőle?
-Jogos- kuncogtam fel- mehetünk egy vissza vágóra- engedtem el és próbáltam kibújni a karjai közül, de nem engedett el
-Arról csak álmodhatsz. Biztos nem megyünk így, hogy majdnem meghaltál
-De tudok vigyázni magamra
-Nem! És vita lezárva!- kiáltott rám, amitől megijedtem. Sosem kiabált még velem ezelőtt... Elengedve, fektetett vissza a földre és rám terítve a pulcsiját, rakott tüzet. Akkor is el fogom intézni azokat a banditákat, amint elalszol..