-Gyere már Itaru- néztem unottan a mögöttem sétáló Uchihára
-Nyugi van. Jövök már- jön szemforgatva mellém
-Tudod, nincs most sok kedvem veszekedni- szúrtam neki oda, így bólintott egyet. Tegnap miután elmentünk a Hokagétól, igen össze kaptunk. Én nem akarok egyszerre két csapatot és nem is akarok kiszakadni félig a sajátomból. Persze ő csak erősködött, hogy neki se jó, de ez a parancs- Fenébe ezzel a paranccsal- morogtam halkan és élővéve a tekercset, olvastam el- el kell fognunk egy csapat banditát a határnál. Tsk, mintha ezt más csapat nem tudná megcsinálni- löktem oda neki a tekercset. Hirtelen egy ismerős krákogást kezdtem hallani, így megfordulva, emeltem előre a kezem, amire leszállt a sólyom
-Otthon felejtettél- csípte meg az ujjam, amit egyből a számba vettem
-Ez beszél- lépett hátrébb Itaru, így unottan néztem felé
-Persze, mert ő egy idézett sólyom? Bocsánat Kiara. Több ilyen nem fordul elő- simogattam meg a fejét, majd egy pukkanás kíséretében eltűnt
-Mióta van idézet állatod?
-Pár hónapja- válaszoltam tömören és a táskámba nyúlva, vettem ki némi agyagot
-Nem kéne ilyen hamar elfogyasztanod a chakrád- vette ki a kezemből az agyagot, ami után egyből utána kaptam
-Hamar végig akarom vinni a küldetést. De ha te nem akarod, akkor inkább fuss- dobtam le a madarat, amit megnövesztettem és felugorva a hátára, szálltam fel, egyedül.
-Nem kéne megfogadnod a tanácsát?- kopogtatta meg a fejem Akuma, így morcosan néztem rá
-Ne kezd te is. Hamar véget akarok vetni a küldetésnek, ez akkora baj?
-Mi bajod van vele?
-Te is hallottad a tegnapi veszekedésünk, minek kérdezed akkor meg- fontam keresztbe a karjaim magam előtt
-Az az idegesség már tegnap este elpárolgott belőled. Miért vagy vele ennyire szigorú?
-Nem vagyok
-Persze- forgatta meg a szemeit, így inkább vissza tértem a valóságba. Sóhajtottam egyet és leugorva a madárról, robbantottam fel
-Tán nem olyan jó repülni?- kérdezte flegmán, így ökölbe szorultak a kezeim. A számba haraptam, hogy ne mondjak ki semmi bántót és elindultam előre, immáron futva

-Még hogy egy csapat bandita. Ezek hárman vannak csak- néztem ki a bokrok közül, ahol elbújtunk. Már vagy tíz perce itt lehettünk, ezalatt az idő alatt, Itaru felállított egy tervet, így bólintottam egyet. A táskáimat lecsatolva, raktam egy-egy kunait a cipőmbe és a karvédőimbe. Néhány agyagot, a kezemben lévő szájban hagytam, amik már csak arra várnak, hogy felrobbantsam őket. Egy tekertset kivéve, pecsételtem bele a táskákat és a fejpántom, amit Itarunak adtam oda
-Vigyázz magadra- fogta meg a csuklóm, így rá se nézve bólintottam egyet és elindultam az ösvényen a banditák felé. Elakartam menni mellettük, mikor megfogták a csuklóm és a földre löktek
-Ilyen szőke szépséget is ritkán találni- húzta meg a hajam, így lefejelve őket, gurultam hátra és egyből támadó állást vettem fel- puszta kezes harcot szeretnél? Ám legyen- röhögtek fel. A kezemen lévő szájat kinyitottam és feléjük dobva az agyagpókokat, robbantottam fel. Egyet sikeresen eltaláltam, viszont a másik kettő kitért előle
-Te kis fruska- indultak felém egy kunaival. Előszedve a karvédőimből a kunait, hárítottam az egyik férfit, míg a másikkal Itaru foglalkozott
-Konohai jouninok- kiáltott fel az ellenfelem, így vagy húszan vettek minket körbe
-Csapda- sziszegte mellettem Itaru. Az előttem lévő férfit egy egyszerű ütéssel elintéztem és társam mögé lépve, emeltem magam elé a kunait
-Na ezt hogy oldjuk meg?
-Ahogy eddig is harcoltunk- indult meg hirtelen az ellenség felé. Sharinganjaimat aktiváltam és kivédve az előttem lévő támadását, ütöttem a hasába, amitől a földre rogyott.
-Itaru!- kiáltottam felé, ahogy megjelent mögötte egy. Szemeim egyből átváltottak mangekyouvá és használva a Kiramekit, tüntettem el a fegyvert a kezéből. Nem figyelve az előttem lévőkre, az egyik sikeresen a hasamba ütött és valami pecsétet rakott rám. A pecsét égni kezdett, így felordítva a fájdalomtól, borultam a térdeimre a hasamat szorítva
-Kei!