-Kei- kopogott Itaru az ajtónál, így csendben maradtam- kinyitod? Kérlek- megszorítva a mellkasomnál lévő pólót, sóhajtottam fel és felállva az ajtótól, tettem a kezem a kilincsre
-Nem illik hölgyeket megcsókolni- adtam neki egy pofont az arcára, amint kinyitottam az ajtót. Sokkosan nézett oldalra nézve, miközben a kezem nyoma, egyre jobban látszodni kezdett
-Akkor te..
-Sajnálom!- gyűltek könnyek a szemembe és a mellkasomnál lévő anyagot, újra megszorítottam- de te... te.. te még mindig a legjobb barátom vagy- folytak végig az arcomon a könnyek, így közelebb jött hozzám. Időm sem volt kitérni előle, szorosan ölelt magához. Elengedve a pólómat, nyúltam át a karjai alatt és a hátát kezdtem ölelni. Egyszer csak valami nedveset kezdtem érezni a vállamon, így a szemeim tágra nyíltak. Próbáltam magamtól ellökni, de sehogy sem engedett. Ahogy próbálkoztam, ő egyre szorosabban ölelt magához
-Itaru- szóltam rá, de nem engedett
-Ideje mennem- bökött a fejpántomra és elengedve, indult el a lépcső felé
-I-itaru!- kiáltottam utána, így könnyes szemmel fordult felém. Berohanva a szobámba, kezdtem felforgatni az egész helyet, míg meg nem találtam az ékszereket
-Mit keresel?- kérdezte az ajtóban állva, amint meglátta a felfordulást
-Csukd be a szemed és fordulj meg- utasítottam, így furán nézett rám- csak csináld
-Jólvan- hunyta be a szemét és megfordult. Oda siettem mögé és a nyakláncot átrakva a nyakán, sepertem el a haját és becsatoltam- ezt miért kapom?- vette kézbe a kék ékszert és nézni kezdte
-Van benne egy kis chakra az enyémből. Miután elmentél, megint volt olyan, hogy keveset voltam itthon és néhány fiú belém kötött az utcán. Az után nagyon rosszul voltam, nem volt aki megvigasztaljon.... Így, ha valami bajom lenne, a nyaklánc elkezd fényleni és ha baj van, tudod, hogy hol vagyok. És kérnem, ha te is tennél az enyémbe a chakrádból, hogy tudjam ha baj van- néztem a szemébe, mire elmosolyodott
-Akkor megkaphatnám azt az ékszert?
-Igen- vettem elő és oda adtam neki. A kezébe fogva, áramoltatott a kicsi nyakláncba egy kevés chakrát, amitől a nyaklánc színe feketére váltott- a tiéd miért fekete az enyém meg kék?
-Fogalmam sincs- vontam meg a vállam és a nyakamba csatolva az ékszert, néztem meg a tükörben
-Akkor én lassan megyek- hallottam a szomorú hangját, így egyből kattogni kezdtek a fogaskerekek a fejemben, miképpen vidíthatnám fel
-Várj!- szóltam utána, így felém nézett- úgy akarsz elmenni, hogy nem is harcoltunk? Így hogy tudom meg, hogy erősebb lettél?- néztem rá mosolyogva, így az ő szája is mosolyra húzódott
-Nem bánom. De ne csodálkozz, ha elverlek
-Akkor ki ér hamarabb a kiképző pályára?- néztem kihívóan rá és az ott elrejtett kunaihoz teleportáltam. Míg anya távol volt, sokat jártak át a papiék és segítettek fejleszteni a clán jutsuit
-Oh, cipő nélkül vagyok- néztem a lábaimat, amint leültem a fa ágára
-Csak nem ez kéne?- mutatta fel Itaru a cipőmet, így leugorva a fáról vettem volna el, de feltartotta
-Szeretnél még egy rúgást, vagy oda adod végre?- néztem rá mérgesen, de továbbra sem adta oda. Már éppen emeltem a lábam, amit sikeresen megfogott és ellökve, terültem el a földön- mi a...
-Egyszer sikerült, többet nem fog- guggolt le elém és rámadta a cipőt. Szemforgatva, néztem rá, mikor a kezét nyújtotta, amit elfogadtam- kezdhetjük végre a harcot?- húzott fel, így a mellkasának ütköztem
-El leszel verve