-Üdvözlünk Ködrejtekben- köszöntött minket egy csapat, amint beértünk a városba. Egy vörös hajú férfi, akinek az egyik szeme alatt egy sebhely húzódott, egy barna hajú lány és fiú és végül egy fekete hajú fiú vártak minket
-Köszönjük az üdvözlést. Önök kértek segítséget Konohától?- kérdezte a sensei, így a vörös hajú férfi csak bólintott
-Körbe vezetjük önöket, aztán meg a vezetőhöz visszük őket
-Elsőnek a szállást látogatnánk meg. Le kell pakolnunk a sok holmit
-Rendben. Erre tessék- indultak el, így követtük őket
-Eléggé csendben vagy- jött mellém Itaru, így hátul kullogtunk, hogy tudjunk beszélni
-Daichi Ködrejteki- tettem a kezem a derekamra- bárhol találkozhatunk vele
-Már tényleg el kéne intézni azt a rohadékot- morogta mellettem, így csak egyettértően bólintottam. Túl sokat ártott már
-Senpai- ugrott elém hirtelen valaki, így hátrafelé lépve megbotlottam és elestem volna, ha nem fog meg két erős kar a derekamnál- bocsánat Senpai- állított biztos talpakra a fekete hajú fiú. Olyan puha az érintése...
-Semmi gond. De miért hívsz Senpainak?- pirultam el a becézése kapcsán. Sose hívtak még Senpainak ezelőtt
-Hatalmas chakrát érzékelek belőled, így gondolom jóval erősebb is lehetsz- vakarta a tarkóját- így mivel jóval erősebb vagy, a senpaiom vagy
-Oh, ez nagyon kedves tőled... Miért ugrottál elém?
-Csak hallottam, hogy Daichiról beszéltek Senpai. Meg kell nyugodnod, hogy most nincs itt. Tegnap este ért vissza, de reggel egyből elment a csapatával küldetésre
-Legalább valami jó hír- szólalt meg mellettem Itaru, majd megragadta a csuklóm- menjünk Kei. Már igen lemaradtunk- kezdett el húzni maga után
-Mi a neved?- kérdeztem a fiút mosolyogva, miután utól ért minket
-Hiroshi vagyok Senpai- mosolygott... cuki.. olyan cuki a mosolya. Várjunk mi?? Miért gondolom ezt és miért ver olyan gyorsan a szívem hirtelen??
-Itaru vagyok. A senpaiod pedig Kei- hallottam Itaru unott hangját, mikor Hiroshi megfogta a kezem és egy csókot lehelt a kézfejemre. A fejem már szó szerint lángolt, ettől a tettől
-Esetleg megmutathatom a szép helyeket senpai?
-N-nem tudom, h-hogy engedné-e a sensei
-Majd én megkérdem tőle- szaladt előre
-Olyan cuki Hiroshi- temettem a fejem a tenyerembe
-Én nem annyira bírom
-Te senkit sem bírsz első látásra- szúrtam neki oda, csípőre tett kezekkel
-Csak nem akarom, hogy olyanok hajtsanak rá a legjobb barátomra, mint amilyen Daichi is
-De Hiroshi nem olyan- néztem rá össze húzott szemekkel- ő olyan kedves és tisztelettudó
-Mert Daichi nem így kezdte?- kezdett ideges lenni, amit nem tudtam hova tenni. Miért ellenzi ezt annyira? Hisz Hiroshi nem lehet olyan, mint Daichi
-Nem értem miért ellenzed, de én akkor is Hiroshival fogok menni. Tudok vigyázni magamra- indultam el, mikor megfogta a karom és vissza rántott magához
-Nem engedhetem, hogy vele menj
-Eresz el- néztem idegesen rá, mire elengedett, én pedig Nova mellé siettem
-Valami baj van?
-Nem tudom mi baja lehet Itarunak... Mindegy, én majd Hiroshival megyek körülnézni a városban
-Hiroshi? Nem az a fekete hajú?- húzogatta a szemöldökét, mire nevetve bólintottam egyet
-De ő az
-Óvatosan azért- lökött oldalba, így bólintottam egyet

-Nahát, ez nagyon gyönyörű- támaszkodtam neki a korlátnak, ahogy a tengert néztem. Sok mindent megtudtam Hiroshiról, cserébe nekem is mesélnem kellett egy kicsit. Természetesen csak a teljes nevemet és pár tulajdonságot mondtam. Valahol ott motoszkált bennem Itaru mondata, hogy lehet olyan, mint Daichi
-Talán ez a leggyönyörűbb hely eddig, igaz senpai- jött oda mellém és rámosolygott
-Igen. Sose lehet betelni a tenger látványával
-Mi lenne, ha elmennénk enni valahova? Én fizetek- most komolyan randira hívott??? Vörösödni kezdett a fejem, így egyből elfordultam tőle- rosszat mondtam, senpai?
-N-nem. Csak ez olyan volt, mintha randira hívtál volna
-Mert úgy is értettem
-Tessék??- fordítottam vissza a fejem, viszont most nagyon közel volt.
-Tudom, hogy csak pár órája ismerjük egymást senpai, de érzelmeket kezdtem táplálni irántad
-Én is táplálok irántad érzelmeket
-Akkor, nem próbáljuk meg?
-D-de. Megpróbálhatjuk
-Akkor menjünk együnk. Tudok egy jó helyet- hajolt el tőlem és a csuklómat megfogva, mutatta a helyet. Elmosolyodtam ezen viselkedése miatt. Mint egy kisgyerek
-Na mi van Hiroshi. Találtál egy újabb példányt? Hanyadik lehet már a héten?- állt elénk egy fiú. Hogy értheti, hogy a héten hanyadik lehetek?
-Talán az ötödik- vonta meg a vállát, mire a szemeimet elkezdték belepni a könnyek. Kiszakítva a kezemet az övéből, léptem hátrébb, míg egy erős mellkasnak nem érkeztem, aki lefogott
-Engedjetek el
-Na, tud beszélni- nevettek fel, így szorosan össze szorítottam a szemeim.
-Akuma!
-Vettem- hirtelen az egész testem körül felcsapott a lila chakra. A mögöttem lévő, egyből elengedett és ordítva, borult a földre. Kezemet ökölbe szorítva, jelentek meg a mangekyou sharinganjaim és elrugaszkodva onnan, vertem bele a következőt a földbe
-Pedig én elkezdtelek megszeretni!- ordítottam Hiroshira, miközben megállíthatatlanul folytak végig a könnyek a szemeimből. Belenyúlva a táskámba, készítettem elő az agyagokat, amiket dobtam is volna el, ha valaki meg nem ragadja a karom
-Elég legyen Kei!
-S-sensei?
-A tanítványomat érzelmileg bántottad. Ezt jelenteni fogom a vezetőnek. A küldetést ugyan úgy teljesíteni fogjuk
-Jól vagy?- ölelt magához Nova, így szorosan bújtam hozzá
-Hogy találtatok meg?
-A belőled kitört chakra, egészen az égig ment. Itaru meglátta ezt az ablakból, így egyből ide jöttünk
-Nekem most el kell mennem egy kis időre- engedtem el, miközben a szememet megtöröltem- késő estére már a szálláson leszek- néztem még utoljára a senseire, majd elfutottam tőlük

-Miért nem szeret senki- motyogtam saját magamnak a móló szélén ülve. Térdig érő csizmámat levettem, így lábamat a hideg vízbe mártottam, kezeimmel pedig saját magamat karolom át. Már több órája ülhetek itt, szerencsére senki nem jött még ide. Rám fér ezek után az egyedüllét
-Szeretnek téged- éreztem meg egy puha plédet a vállamon, így egyből a hang forrásához kaptam a fejem
-Mondtam, hogy majd vissza megyek- mondtam halkan és vissza fordítottam a fejem a tenger felé. Leülve mellém, karolt át és az ölébe húzva, takart be alaposan a pléddel
-Meg ne fázz itt. Én kapnék Mei-chantól és Deidara-santól, mert beteg lettél
-Annyi baj legyen- erőltettem magamra egy mosolyt és a vállának döntöttem a fejem- hallgatnom kellett volna rád. Ködrejtekben minden fiú egy és ugyanaz. És talán máshol is ugyan olyanok a fiúk- könnyesedett be újból a szemem, így szorosan magához szorított
-Nem mindenhol vannak ilyenek. Hisz itt vagyok én. Én nem vagyok olyan
-De te a legjobb barátom vagy. Ha esetleg ilyet csinálnál, akkor csúnyán elvernélek- kijelentésemre csak felnevetett, így az én arcomra egy mosolyt csalt
-Nem is mernélek becsapni