Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

41

-I-Itaru?- ismertem fel a hangját. Hogy kerülhet ide? Nem is mondtam neki, hogy hova jövök
-Menj innen kölyök
-Kölyök? Idősebb vagyok nálad
-Az engem nem érdekel. Húzz innen- vett elő Daichi egy kunait, amivel Itaru felé támadt. Oldalra lökve, estem a földre, míg ő a falhoz szorult- csak védekezni tudsz?- nevetett fel és Itaruba akarta szúrni a fegyvert, viszont ő sikeresen kivédte a katanával
-Ch. Az a szerencséd, hogy nem használhatók más helyen jutsut
-Akkor nekem ez hatalmas előny- húzta ördögi vigyora a száját és Itaru hasába belerúgva, kényszerítette térdre. Összeszorítottam a szemem, majd azt hirtelen kinyitva, villantak fel a sharinganjaim. Felállva a földről, gyűjtöttem rengeteg chakrát az öklömbe és közéjük ugorva, ütöttem bele Daichi arcába, amitől métereket repült
-Kei- szorította Itaru a hasát, így a kezem ökölbe szorult, ahogy megláttam a fájdalmas tekintetét. A sharinganjaim átváltottak mangekyouvá. Sóhajtva egyet, nyugodtam le és megfordulva, guggoltam le és a csuklómról levéve az anyagot, töröltem meg Itaru száját
-Köszönöm- mosolyogtam rá, mikor megfogta a csuklóm
-Meg akartalak menteni és mégis én kerültem ki vesztesen- kijelentésére kihúztam a kezem a kezéből és egy jó nagyot ütöttem a fejére- hé, ezt most miért kaptam??- szorította oda a kezét a fájó ponthoz, így kiegyenesedve, segítettem fel
-Mert hülyeséget beszélsz. Ha nem jöttél volna, akkor ki tudja mit csinál velem. Szóval mégegyszer mondom. Köszönöm... Menjünk, intézük el Daichit- ütöttem bele a tenyerembe, amin csak elmosolyodott. Elindult mellettem, így észbe kapva, kaptam el a karját- öhm. Ide tudnád adni a katanát
-Minek kell az neked?
-Túl nehéz mozogni ebben a ruhában- mondtam ki. Az arca a sötétben is kivehető volt, hogy elkezdett pirosodni, ahogy az enyém is. Előre fordulva, adta hátra a fegyvert, így a jobb oldali combomnál, elkezdtem egy hosszú csíkot ejteni, egészen a végéig. A ruha anyaga csak úgy szakadt és ezt a hangjából is jól lehetett hallani
-Kész?
-Igen. Így jobban tudok harcolni
-Jobban is áll így
-Oh, köszönöm- fordítottam el az arcom, zavartságomban- gyorsan el kell hoznom a fegyvereimet- kaptam észbe, mire felém tartotta a kunaikat
-Ha nem is tudod most használni a teleportálósat, attól még ezekkel tudsz harcolni
-Rendben.... Verseny!- kiáltottam fel, ahogy megéreztem Daichi chakráját, így a talpamba koncentráltam a chakrát és egy jó nagy lendülettel, felugrottam a fára és el kezdtem futni. Pechemre most is beért, viszont most egyikünk sem lökte el a másikat. Most az a fontos, hogy legyőzzük Daichit
-Csak nem fáj az ütésem?- guggoltam le a fa ágán és gonoszan néztem a földön ülő Daichire
-Kei... A ruha- fordította el a fejét Itaru
-Mi?- néztem rá értetlenül, mire egyből leesett mit mondott. Talán lehet túl nagyot vágtam rá, pirultam el és egyből felálltam. Még szerencse, hogy a levelek eltakartak.... Leugorva a földre, ropogtattam meg az öklöm és egy kunait kivéve, az Itarutól kapott tartóból, álltam fel támadó állásban.
-Itaru!- kiáltottam rá, mikor hirtelen Daichi előtt termett és össze akadt a két fegyver
-Az idióta- indultam el én is és Daichi mögött teremve, ugrottam fel, hogy használjam az egyik víz elemű jutsumat, mikor ő termett mögöttem és a hátamba rúgott. Egyenesen Itaru felé repültem, aki elkapott, de így is repültünk pár métert, mire becsapódtunk az egyik fába
-Ezt nem értem. Hogy került oda olyan hirtelen
-Valahogy egyhelyben kell tartanunk. Mit szólsz, csinálunk egy közös jutsut?- engedte el a derekam, miután leszálltam róla és felálltunk a földről
-Benne vagyok. De valahogy le kell ragasztani, hogy ne tudjon elszökni- néztem körül a sharinganommal- mindjárt jövök- ugrottam fel az egyik fára, és a chakrámat elrejtve, bújtam el a levelek között. Valahogy le kell ragasztanom, agyag nélkül.
-Mondjuk a susanoo karja?
-Nem lehet. Nem vagyok még olyan ügyes. Egyszer sikerült, azóta nem- néztem kétségbeesetten Akumára, mire a fejemre ütött
-Hozz létre egy klónt, ami majd lefogja. Sikerülni fog. Gondolj arra, hogy végre nem fogja senki sem zaklatni a családod- egyre több ordítozást kezdtem hallani, így Itaru táskájában kutattam. A drótot kivéve, tekertem Daichi köré és Itaru mellé leugorva, vettem a fogaim közé a drót végét. Szemem sarkából ránézve, bólintott egyet, így mindketten kézjeleket kezdtünk formálni
-Tűz elem: Tűzsárkány Technika
-Tűz elem: Lánggolyó- ordítottuk egyszerre a jutsunk nevét. A drótra ami a számban volt, olajat köpött rá, ezáltal sokkal égetőbbé téve a jutsut. Az olajra mindketten ráfújtuk a jutsunk tüzét
-Katsu!- üvöltöttem a már megszokott szavamat, mikor pont abban a pillanatban robbant fel- Nesze tüzes kötéltánc- köptem ki a drót maradványait a számból és pacsizásra emeltem a kezem
-Tüzes kötéltánc?- nézett rám értetlenül, de attól még lepacsizott velem
-Hát a te tüzed és az én drótom
-A te drótod?
-Én használtam- tettem csípőre a kezem, mikor hirtelen megfogta a vállam és a földre dobott-Itaru!- kiáltottam fel, ahogy csak a ruhái voltak a földön. A mangekyou sharinganjaim újra aktiválodtak és felállva a földről, indultam Daichi felé- te szemét!- kaptam el a megégett póló nyakát és a magasba engedtem
-Nem tudod vissza hozni- csillant meg valami a szemében, majd fekete füst áradt ki a szájából, egyenesen felém. Elengedve, ugrottam hátrébb és vártam mi lesz
-Kei, engedd ki a chakrám!- kiáltott rám Akuma, így tettem amit mondott. Amint a chakrája kint volt, neki kezdett támadni a füstnek
-Pecsétet! Gyorsan!- ahogy kimondta, a táskában kezdtem kutatni és ahogy megtaláltam, letettem a földre, amit kinyitottam. Akuma chakrája belekergette a füstöt a pecsétbe, amit egyből el is zártam és vissza raktam a táskámba
-I-Itaru- egyenesedtem ki és könnyes szemmekkel indultam el a ruha kupac felé. Leguggolva oda, vettem fel a pólót a földről, mikor szembe találtam magam egy fekete szőrű cicával, aki mélyen aludt- Itaru?- ráztam meg egy kicsit, mire ki kezdte nyitni a szemeit
-Miért vagy olyan nagy?
-Itaru!- öleltem magamhoz, és a ruháit is felkapva, néztem még Daichire
-Hé! Magyarázd már el mi van!- kiabált a fülembe a még mindig, magamhoz szorított macska. Hirtelen nyávogott egyet és a mancsait egyből a szája elé rakta- e-ez é-én v-voltam???
-Te bizony. És olyan cuki vaaagy- indultam vissza anyáékhoz, miközben beszámoltam Itarunak, amiről lemaradt
-Anya! Apa!- futottam feléjük, amint megláttam őket. Felém kapva a fejüket, anya egyből felém kezdett sietni, akit szorosan követett apa is
-Mi történt?- öleltek magukhoz
-Majd később elmesélem. Most segíteni kell Itarun
-Mi? Hol van, hm?- nézett körül értetlenül apa, így a kezemben tartott cicát az arcába nyomtam
-Jó estét Deidara-san, Mei-chan
-Te Szent-Jashin, hm- kezdett hátra fele borulni, majd elterült a földön
-Apa!
-Drágám!- kapott utána anya és elkezdte pofozgatni, hogy kelljen fel
-Na, ebből nem lesz semmi jó- mászott ki a kezeim közül Itaru és a fejemre felmászva, ült le
-Most komolyan? Így is nagyobb akarsz lenni?
-Lehet

(◡ ω ◡)
Ezt speciálba Pöttömkének
Cicamica333
°^°

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro