-És akkor most itt lennénk. Nem tudjuk most hol lehet anyu, de azon dolgozunk, hogy megtaláljuk, hm- fejezte be apa a mesélést. Ez hihetetlen, min ment anya keresztül idáig. És az a démon, egész végig rosszat hozott rá, ő mégis baráttá fogadta
-És, biztos nem tudjátok hol lehet?
-Nem tudjuk. Már mindenhol kerestük, de eddig sohasem találtuk meg, hm- felemeltem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni, majd hirtelen ötlettől vezérelve átöleltem
-Na, eddig sose volt ilyen, hogy egy nap többször ölelsz meg, hm- simogatta meg a fejem
-Túl sok dolog történt ma, azért

-Kei, hm- simogatta valaki az arcom, mire résnyire kinyitottam a szemem. Apa guggolt az ágyamnál, miközben a szemeimbe nézett- jó reggelt. Gyere le reggelizni, hm- állt fel, mire lehámoztam magamról a takarót és követtem őt a konyhába.
-Na mi van, már át mentél bejárónőnek?- húztam gúnyos vigyorra a szám, mikor leültem a székre és apa elém rakta a reggelit
-Haha. Kezdem azt hinni, hogy megint vissza jött ez a viselkedésed. Pedig tegnap olyan jó gyerek voltál, hm
-Az se lesz többet- vontam meg a vállam és enni kezdtem a müzlit
-És mond, ma tovább maradsz bent az iskolában, hm?
-Miért érdekel az téged?
-Gondoltam, gyakorolhatnánk. Rengeteg olyan technika van, amit meg tudnék neked tanítani az agyaggal, mivel eddig csak a pókokat használtad, hm
-Nekem mindegy- álltam fel és a mosogatóba raktam az üres tányért, majd felmentem felvenni a ruhákat és elindultam az akadémia felé

-Na kire vársz ennyire?- jött mellém Nova, miközben megigazította a táskáját
-Apára. Megyünk gyakorolni
-Hm, ki vagy és mit csináltál Keivel?- tartotta felém a katanáját, mire elnevettem magam
-Megváltoztam
-Áh, de jó, hogy itt vagy Kei-chan- futott felénk egy alsóbb éves
-Öhm te ki vagy?- vonta fel a szemöldökét Nova és elrakta a fegyverét
-Jou vagyok veletek járok egy osztályba- hát, úgy látszik rosszul hittem
-És mit akarsz?
-Nos, én ezt szeretném neked oda adni- tartott felém egy csomagot, amit elvettem tőle és kibontottam- arról lenne szó, hogy én kedvellek téged és azt szeretném, ha ez a csat mindig a hajadba lenne és a karvédők, pedig a kezeden
-Oh, ez nagyon szép ajándék tőled, de nem fogadhatom el, mivel én nem szeretlek téged úgy, mint ahogy te engem
-Nos, megértem. De azt szeretném, hogy ez mindig emlékeztessen rám- vette ki a kezemből a hajcsatot és a bal szememet eltakaró hajamat, feltűzte- szerintem így csak szebb vagy- puszilta meg az arcom, majd elfutott. Vörösödni kezdet az arcom és nem tudtam mit kéne csinálnom. Fussak utána és üssem meg, vagy csak hagyjam elmenni?
-Hahó. Föld hívja Keit- integetett az orrom előtt Nova és ahogy meglátta az arckifejezésem, egyből röhögni kezdett
-E-Ez nem vicces
-Szerintem meg de. Na, nem akarod felvenni azokat a karvédőket?- törölte meg a szemét és a kezembe tartott anyagra mutatott. Bólintottam egyet, majd felvettem a könyök fölé érő, sötét lilás karvédőket.
-Pont olyan színű mint a nadrágom, és a kezemen lévő két szájnak, pont ki van vágva a helye
-Hát akkor sokáig figyelhetett téged, hogy tudta ezek jók lesznek. Most ez a sötét vörös hajcsat is jól megy a ruhádhoz.
-Ki volt az a fiú, hm?- hallottam meg mögülem apa hangját, mire felé fordítottam a fejem
-Semmi olyan, amiről tudnod kéne