-Nahát. Ez hatalmas- ámultunk el Hikarival, amint megláttuk azt a hatalmas jelet. Eddig azt hittem, hogy csak öten vagyunk az Eskine családban. De most már tudom, hogy több ezren lehetünk
-Meglepődtetek?- nevettek fel anyáék, így rájuk kapva a tekintetünk, bólintottam
-Azt hittem, hogy csak öten vagyunk, akik az Eskine családban vannak és élnek
-Hát, azért tudhatod így, mert a drága anyukád nem mesélt erről- kezdett csipkelődni Akane anyával, akitől csak egy szúrós pillantást kapott
-Mert te nem meséltél neki, mikor én sok évig oda voltam? Te is tudtál volna
-Nem én vagyok az anya
-De az unokahúgod
-Ugyan gyerekek. Felesleges a múlton rágódni- szedte szét őket a nagyi, miközben aktiválva voltak a byakuganjai
-R-rendben- váltak rémülten szét, amin felnevettem. Mintha magamat és apát látnám, mikor veszekedünk
-Mit hangoskodnak itt?- nyílt ki az ajtó hirtelen mögöttünk, így felsikítva, szaladtunk anya mögé
-Jó napot. A clánba tartozunk és vissza jöttünk
-Még hogy clánba tartoznak. Hadd lássam a szemeket- mondta hanyagul, amire anya keze ökölbe szorult. Akane elkezdett kuncogni, amin a férfi csak rosszalóan nézett- ne nevessen. Mutassa
-És mégis melyiket szeretné látni kedves uram?- döntötte oldalra a fejét mosolyogva
-Természetesen a fejlettebbet
-Igen? Akkor talán kap egy kicsit a fejlettebb jutsumból- jelentek meg a rinneganjai és előre tartva a kezét, kezdte volna a jutsut, ha a papi nem áll elé
-Ennyire nem emlékeznek ránk? Ki maga fiam?
-Ezt én is kérdezhetném öreg
-Örge az apád- indult volna el a papi, de a nagyi vissza fogta. Hm, tudom már kitől örököltük ezt a hirtelen dühöt
-Eskine Aimi és Eskine Mizuno
-Eskine Akane
-Eskine Mei, Eskine Kei és Eskine Hikari
-Aimi-san és Mizuno-san? Akane-chan és Mei-chan? Önök, élnek?
-Miért ne élnénk. A szüleink lehet meghaltak, de élnek. Mi csak Konohában voltunk. Ha most megbocsájt, találkoznánk a nagyszüleinkkel- indult el anya a kezünket fogva
-Nahát! Ez Aimi-sama és Mizuno-sama- kiáltottak fel az emberek, amint felismerték a két felnőttet
-Apánk a törzs főnök fia volt. Így nagyon szerették őket
-Csak őket?
-Akane hirtelen eltűnt, bennem pedig a szörnyet látták. Utáltak kettőnket, de mivel a törzs főnök unokái voltunk, így elviseltek
-De nem kell félnetek. Azóta csak kinőtték ezt a hülyeséget. Hisz anyátok tudja kezelni Akumát, én meg már itt vagyok
-Tényleg, ki lehet a főnök most?- fordult kíváncsian anya, Akane felé
-Ha jól tudom akkor Rai
-Rai?? Azonnal meg kell néznem. Hé, hol van a törzs fő háza?- kiáltott oda anya egy random emberhez, aki magyarázni kezdte az utat. Futásnak eredtünk, amikor pedig a ház elé értünk, anya szó szerint berúgta az ajtót
-Rai!- kiáltott fel és az asztalnál ülő férfira ugrott, így a földön kötöttek ki, miközben anya szorosan szorította magához
-Onee-san. Megfojtasz
-Nem érdekel. Miért nem írtál, vagy látogattál meg, hogy te lettél a törzs fő, ha?!- tolta el magától és a fejére ütött egyet
-Látom ez erőd továbbra is megvan- nézett felénk, mikor tágra nyíltak a szemei. Anya elengedte és felsegítve, fordultak felénk- a szüleid, élnek?
-Igen. Vissza tértek- törölte meg a szemét, így a férfi papihoz lépve nyújtotta a kezét
-Ugyan fiam. Hisz te is a családba tartozol, mint a saját fiúnk- ölelték meg szorosan
-Én ezt nem értem. Hogy érti, hogy a fia? Nem csak ti vagytok a gyerekeik?- fordultam kíváncsian Akane felé, aki mosolyogva figyelte a jelenetet
-Fogadott öcsénk. Miután meghaltak, papiék találták meg és befogadták. Apropó, hol vannak az öregek? Szeretnék már velük találkozni olyan sok idő múltán
-Ti nem is tudjátok?
-Mit kéne tudnunk?- jött felénk anya
-Papiék.... Egy éve meghaltak
-Most csak viccelsz
-Nem, nem viccelek Onee-san. Egy éve meghaltak...
-Hol van a sírjuk
-Ott ahol régen megmutattad a szüleink sírját. A mellett van az övék
-Vigyáz a gyerekekre- indult el anya kifelé, mikor utána akartam kapni- nem lesz semmi baj Kei. Csak megnézem a sírjukat- mondta elfolytott hangon, így lassan visszahúztam a kezem
-Mei nagyon szerette a nagyszüleit. Talán még őket jobban szerette, mint minket- jött felénk a nagyi és a vállamra tette a kezét. Hikari megölelve, fúrta a fejét a hasamba, miközben szorosan bújt oda hozzám. A szüleit vissza kapta, de a nagyszüleit elvesztette...