-Onee-san- futott felém Hikari, miután Itaruval leszálltunk a parkba, az agyag madárról. Szorosan öleltem magamhoz, miközben Yume felé egy kedves mosolyt küldtem, amiért vigyázott az öcsémre
-Történt valami, míg nem voltunk?- engedtem el és kíváncsian a kisebbik Uchiha felé néztem, aki nem legesen megrázta a fejét
-Nem volt vele különösebb baj- jött oda hozzánk és össze borzolta az öcsém, amúgy is borzos haját
-Na de Yume- nézett rá unott arccal Hikari és elvette a fejére helyezett kezet
-Hé, Nii-san- támaszkodott meg Itarunak a lány- igen sokáig voltatok távol. Csak nem történt valami?- húzogatta a szemöldökét, mire nekem pír szökött az arcomra. Mikre gondol ez a lány??
-Nem volt semmi
-Kei-san arca nem erről árulkodik- bökött a fejével felém, így minden szempár rám szegeződött
-Tényleg nem volt semmi- tettem ki a kezem védekezés kép- csak nem tudom elhinni, mikre gondolsz, Yume-chan
-Ne is akard tudni- sóhajtott fel Itaru- miközben a tarkóját maszírozta- ha ketten vagyunk, akkor sokkal rosszabb.... Na mindegy. Menjünk egyet fagyizni- "szabadult" ki és elindult, így hárman, egyből utána eredtünk. Mellé siettve, kuncogtam fel, mire kíváncsian nézett rám
-Mi az?
-Csak vissza gondoltam, mikor kicsik voltunk. Már akkor is imádtátok szívni egymás vérét
-Na igen. Ez semmit sem változott- mosolygott kínosan, mikor hátulról egy erős lökést kaptam, ezáltal beleborultam a mellettünk lévő folyóba. Számomra szerencsésen, Itarunak viszont nem szerencsésen, rántottam magammal a vízbe, így nem egyedül ültem a bokáig érő vízben
-Yume!
-Hikari!
-Most rám miért kiáltasz Nii-san? Én nem is nyúltam hozzád
-De lemerem fogadni, hogy a te terved volt
-Azt lehet- vont vállat- de nem én voltam az elkövető- mutatott Hikarira, így össze néztünk Itaruval és egy ördögi vigyorral fordultunk a kisebbek felé, akik futásnak akartak eredni. Itaru mögéjük került és megfogva a válluk, nem engedte el őket. Kézjeleket kezdtem formálni és egy hatalmas levegő vétellel, fújtam rájuk a temérdek vizet, ami elől Itaru időben kitért. Mellém sétálva, pacsiztunk össze és hátat fordítva, indultunk el újból a fagyizó felé, ahová később csatlakoztak a kicsik is
-Kei!- kiáltott nekem boldogan Akuma, így kérdőn néztem felé- Mei felébredt!- amint meghallottam ezt az örömhírt, a kezemből kiesett a fagyi és a vállamra kapva a megszeppent öcsémet, kezdtem teljes erőmből futni a ház felé
-Anya!- csaptam ki az ajtót, amint a házhoz értem és letettem Hikarit. A hangzavarra kíváncsi tekintettek szegeződtek felénk, mikor Loly-san lesétált hozzánk a lépcsőn
-Nincs semmi baj. Jól van- mosolygott rám és elállva az útból, futottunk fel Hikarival egyenesen a szoba felé. Az ajtót szó szerint kitörtem a helyéről, mire kaptam egy tockost a tarkómra
-Ne törd már el az összes ajtót, hm- mosolygott le rám apa, így morcosan néztem rá. Nevetést hallottam mögüle, így arrébb állt és oda sétált az ágyhoz
-Anya!- ugrottunk rá Hikarival egyszerre, amin csak nevetett és magához szorított minket
-Itt vagyok. Nincs semmi baj