20
-Egy hét telt el. Nemhiszem, hogy fel fog ébredni valaha- szólalt meg mellettem Nova és szomorúan nézett rám
-Nem hallottad, mikor a háborúban is meghalt, de vissza tért? Most is sikerülni fog neki- akadt ki a másik oldalamon Akio. Én csak hallgattam a felettem történő veszekedést, miközben a kezemben lévő fagyi, egyre jobban olvadni kezdett. A szememből egy könnycsepp esett a talajra, mire mindketten elhallgattak és felém néztek.
-Menjünk el a játszótérre
-Komolyan Akio? Nem vagyunk már pisisek
-Régen mindig ott játszottunk. Emlékeztek, mikor különféle feladatokat adtunk ki és a másiknak azt kellett csinálni?
-Hát persze. Még mindig fáj a hátam, a te feladatod miatt- felnevettem ezen, amint eszembe jutott a jelenet. Akio azt találta, ki hogy a hinta csővén, fejjel lefele csináljunk hülyeségeket és Nova már annyira nevetett, hogy leesett a földre
-Na, Kei ezek szerint benne van- pattant fel Akio, engem magával húzva.
-Menjünk. Régen hülyültünk már együtt- fogtam meg Nova karját és hárman indultunk meg a játszótér felé
-Hé nézzétek- rántott be Nova minket egy fa mögé. Lassan néztünk ki onnan, mikor megláttuk Sasori mestert és Kiyoko-chant. Valamiről nagyon beszéltek, mikor Kiyoko-channak vörös pír jelent meg az arcán
-Vicceljük meg őket
-Hülye vagy? Apa legjobb barátja, biztos szólni fog
-Ennyire beijedtél Kei? Máskor mindig benne vagy- húzógatta a szemöldökét, mire sóhajtottam egyet és egy vigyor ült ki a számra. Kiléptünk a fa takarásából és egy zsákot megfogva, mögé mentek
-Jónapot Sasori mester, Kiyoko-chan. Hogy vannak?
-Nagyon jól- mosolygott Kiyoko-chan, így vissza mosolyogtam. Sasori mester hátra akart fordulni, mire megfogtam a karját és vissza fordítottam
-Sasori mester, hogy megy mostanában a báb készítés?
-Nos nagyon jól- válaszolta, mire Akio és Nova hirtelen a fejére húzták a zsákot
-Futás- adtam ki és futásnak eredtünk mind a hárman, miközben Sasori mester, próbálta leszedni a fejéről a zsákot. Nevetve néztünk vissza, mikor sikeresen leszedte és elindult utánnunk
-Gyerekek!- kiáltott ránk, mire gyorsabbra vettük a tempót.
-Válljunk szét!
-Ne akkor biztos Kei után megy
-Állítsunk csapdát- fejeztem be és a folyót átugrottuk, majd az erdőbe folytattuk- amint csapdába esett, tudok egy jó rejtekhelyet. Ott majd megbújhattunk
-Milyen csapda legyen?
-Én leragasztom az agyaggal a földre, Akio te kiüttöd az egyik chakra pontját, hogy ne tudjon kiszabadulni, Nova pedig szerez tőle vért és egy kicsi sebbet ejt a lábán. Benne vagytok?- álltunk meg a tisztáson és a földbe rejtettem el az agyagot
-Gyerekek- jött felénk Sasori mester, mire hátrébb ugrottunk és ahogy az agyaghoz ment, oda ragasztottam. Akio elindult felé és kiütötte az egyik chakra pontját, miközben Nova felé dobta a pengéjét és egy kis vért szerezve felrajzolta a jelet és lenyalta róla.
-Ne okozz súlyós sérülést. Csak annyit, hogy ne tudjon utánunk jönni olyan gyorsan- mondtam neki, mire bólintott és csak egy kicsit szúrta bele a combjába. Elfutottunk onnan és a rejtekhelyem felé kezdtünk futni, ahol eltüntettük a chakráinkat és meghúztuk magunkat.
-Hát nem pont a játszótérre mentünk, de így is jól éreztük magunkat- lihegte Akio, mire mindhármunkból egyszerre tört ki a nevetés
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro