-El kell ismernem, tényleg jó vagy- lihegtem, miközben kezeimmel a térdemre támaszkodtam
-Nem megmondtam- lihegte ő is, miközben felém lépet párat. Felemeltem a kezemet amiben a kunait tartottam és újra felé futottam, miközben aktiváltam a sharingant. A fejemhez emelte az öklét, így időben lehajoltam és egy erős ütés vittem volna be neki, mikor megragadta erőssen a karom és a földre nyomott le. Hátra feszítette a karom és egy hirtelen mozdulattal eltörte. Hatalmasat ordítottam fel és elterültem a földön, miközben a karomat próbáltam valahogy megfogni, de a fájdalomtól nem nagyon ment.
-Kei- termett mellettem Akio és óvatosan felállított a földről. Könnyes szemekkel néztem Daichire, aki dühösen nézett egy ideig, majd akinek tudtára megy mit csinált, aggódni kezdett
-Ez bizony eltört- egyenesítette ki a kezem, amire összeszorítottam a fogam a fájdalom miatt.
-Kei úgy sajnálom- indult volna el felém, de Akio elém állt és kitartotta a karját
-Soha többet ne menj a közelébe, hallod?!
-Akio- fogtam meg a vállát, mire rám kapta a fejét- inkább vigyél haza. Kérlek- felém fordult, majd átölelte a vállam és indultunk volna hozzám, mikor Daichi megfogta az eltört kezem
-Eresz el- sziszegtem neki, mire elengedett, így nyugodtan tudtunk tovább menni
-Mi történt?- futott felénk anya, amint beértünk a nappaliba és meglátott minket. Óvatosan a karomért nyúlt, majd nézegetni kezdte. Leült velem a kanapéra, miközben a kezei közé vette a karom és elkezdte gyógyítani.
-Mi történt, hm?- jött le apa a lépcsőn és Akio felé fordult
-Daichi tette. Harcolt Keivel, mikor Kei beütött volna neki, megfogta a kezét és hátrafeszítve, eltörte neki
-Az a kis mocsok, hm!- indult meg felhúzni a cipőjét, mikor kirántottam a karom és felállva felé fordultam. Talán mégsem kellett volna, mivel elkezdett újra fájni
-Apa kérlek ne menj. Nem éri meg. Kérlek
-Drágám- mondta halkan anya. Apa sóhajtott egyet, majd oda jött hozzám és ölelt. Halkan elkezdtem zokogni, miközben ő a hátamat simogatta

-Ügyes vagy Hikari. Most próbáld meg a chakráddal megnagyobbítani az agyagot, hm- egyre ügyesebb Hikari... Talán egy nap nálunk is erősebb lesz...
-Minden rendben van?- ült le anya mellém, miközben magához vette a jobb karom és levette a kötést.
-Olyan unalmas, így hogy nem gyakorolhatok. Méghozzá az a karom van eltörve, amit mindig használok- sóhajtottam fel. Anya nevetni kezdett, miközben a karomat gyógyította, így kérdőn néztem rá, mire mosolyogva megrázta a fejét.
-Te teljes mértékben rám hasonlítasz viselkedésileg. Emlékszem, mikor terhes voltam veled, megtámadták a falut ilyen robbanó emberek. Menni akartam segíteni, de apád rám szólt és elment. A végén megjelentek a háznál és Akanével együtt elintéztük őket. Mikor hazaért, kicsit mérges volt, de én csak azt mondtam, hogy azt nem mondtad hogy itthon nem harcolhatok. Bármilyen állapotban voltam, én mindig harcolni akartam- halkan felnevettem ezen, ahogy elképzeltem akkor anyát. Ahogy befejezte a gyógyítást, egy újabb kötést rakott rá és megpuszilta azt.
-Úgy látszik, Hikari nagyon megakarja verni apádat
-Igen- emeltem feléjük a fejem, ahol Hikari egy kis taijutsu segítségével el akarja verni őt- Hajrá Hikari- üvöltöttünk neki, mire apa idefordult, de akkor Hikari egyet ütött apa hasába, amitől a földre esett
-Hé ez nem ér. Elvontátok a figyelmem, hm
-Ugyan. Vagy csak berozsdásodtál ennyi idő alatt, drágám- vonta meg a vállát anya és kihívóan elmosolyodot apára. Felvette a cipőjét és tisztes távolságra állt meg tőle.
-Ám legyen. De nem fogom vissza magam, hm
-Ahogy én sem- villantak föl a sharinganjai és elindultak egymás felé