Ordítozásra ébrettem. Lassan kinyitottam a szemem, mikor valaki erőszakosan az állam alá nyúlt és kényszerített hogy rá nézzek
-Végre fent vagy. Most végig fogod nézni, ahogy megölöm őt
-Kit? Kire célzol?- szűrtem ki a fogaim közt, mire elengedett és fütyült egyet. Az ajtó lassan kinyílt, ahol behoztak egy gyereket, akinek a fején egy zsák volt- de előtte, tekintsd meg a szereteid- kapcsolodott fent oldalt a lámpa, ahol megláttam a többieket kikötve. Deidara rám emelte a fejét, így megláttam a sebet az arcán. És ezt én okoztam neki. De várjunk. Ezek szerint nem öltem meg őket!- nos akkor most meglátjátok ki van itt veletek- húzta le a gyerekről a zacskót, mire remegni kezdtem egész testemben
-Te szemét! Tehát a te kezed volt az egészben!! Mióta tartod már fogva magadnál?!- könnyesedett be a szemem- te teljesen őrült vagy! Ő még csak egy gyerek!- hajtottam le a fejem, miközben elsírtam magam. Rángatni kezdtem az engem fogva tartó köteleket, míg végül a táskámat próbáltam elérni
-Aki most végre megtudja, milyen is igazán szenvedni. Búcsúzatok el tőle- Deivel egyszerre kaptuk rá a tekintettünk, miközben egy katanával közelített felé. Kikaptam egy kunait a táskámból és elvágtam a köteleket, majd felé futottam. Emelte a kardot, így közéjük ugrottam és szorosan magamhoz ölelve, fogtam fel a katana vágását
-Shinra Tensei!- üvöltöttem, amint elő tudtam hívni a rinneganjaimat és messzire repítettem el. Lassan elengedve a gyereket, tettem a kezem a fejére és óvatosan megsimítva az arcát, mosolyogtam el. Másik kezemmel a földre eső vérembe nyúlva, megidéztem Hoshit, aki elvitte innen őt
-Ne merészelj hozzá érni, hallod, hm?!- hallottam meg Deidara ordítozását.
-Ugyan, meg akarnám gyógyítani- kacagott ördögien
-Akuma. Kérlek gyógyítsd be a sebeim és ad át a chakrád
-Egy pillanat és teljesítem kérésed- mosolygott rám és kezeit össze téve, tette amit kértem
-Ezt nagyon meg fogod keserűlni!- fordítottam oldalra a fejem és a térdeimre támaszkodva lassan felálltam, le nem véve róla a tekintettem. Felé fordulva, köptem ki a számban összegyűlt vért a földre és elkezdtem futni. Aktiváltam a sharinganom és egy egy shurikent dobva a kötelekhez, emeltem az öklöm egy ütésre

Fáradtan rogytam le a földre, miközben Aon elterült a földön. Végignéztem a többieken, akiken úgyan úgy látszott a fáradtság, mint rajtam. Azért elég nehéz mindegyikkel végezni, miközben akkora erejük van mint most nekünk.
-Van egy kis gond- szólalt meg Akuma, mire felé kaptam a fejem
-Mi az?- kérdeztem meg, mikor álltam fel a földről, viszont egy erős ütést éreztem a hasamban, amitől elrepültem a falig. Lassan lecsúsztam a falról, miközben tekintettemet Aonra vezettem.
-Ez legyen hát az utolsó ütésem- halkult el a hangja, majd végleg elterült.

-Szia Akane- köszöntem neki, ahogy kinyitotta az ajtót. Deivel egymásra támaszkodtunk, miközben próbáltunk ébren maradni.
-Te jó ég, ennyire komoly volt?
-Igen. Ő biztonságban megérkezett?
-Persze. Gyerekek kijönnétek egy kicsit- lépet arrébb, így ahogy megláttak minket, Kei a nyakunkba ugrott, míg ő csak állt ott egy helyben. Oda mentem hozzá és felkaptam, miközben szorosan magamhoz öleltem.
-Akkor mi mennénk is, sziasztok- fogtam meg Deidara kezét, aki Keit fogta. A házhoz teleportáltam magunk, majd ahogy levettem a cipőm, a kanapéra borultam. Dei mellém ült, miközben Kei hozzánk bújt. Kinyújtottam felé a kezem, amit lassan elfogadott, majd beült közénk. Átkaroltuk a gyerekeket, mikor Deidara ránk terítette a hosszú takarót és fejét hátra hajtotta a háttámlán. Elmosolyogtam ezen az egészen..... Végre újra teljes a család... Deidara... Kei... És Hikari ....